Keressen minket

Vadászat

„Házi” állataim

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

A szerencse úgy hozta, hogy olyan helyeken élhettem, ahol a természet szinte az ajtóban kezdődött. A ház, ahova házasságom után költöztem, a kis falu végén volt, nagy udvarral és még nagyobb kerttel, és ahova számtalan gyerekkori emlék fűzött.

Nagyszüleimé volt az a ház, és első gyerekkori emlékeim közé tartozik, mikor almaérés idején szürkületkor nagyanyám kézen fogott, és kiballagtunk a kisajtóig, hogy a kertben meglessük a szarvasokat. Öregapám szolgálati kukkerét cipeltem a nyakamban, és lestem, hogy ballagnak elő a méhes melletti szakadáson szép óvatosan, hogy egy kis téblábolás után beleharaphassanak a frissen hullott jonatánba.

Olyan jóízűen ropogtatták, hogy összefutott a nyál a számban, és visszatértemkor első dolgom volt nekem is a szekrény tetejére felrakosgatott almákból egynek nekilátni. Persze akkor még savanyú volt, de ropogós, és úgy látszik, ők így szerették…

Mikor aztán felnőttként mienk lett a porta, kiskertet is csináltunk, egy ágyás eperpalánta, sárgarépa, krumpli, uborka, ahogy kell, és a kerítéshez legközelebb egy sor csemegekukorica. Milyen jó lesz ezen főzés, sózás után „szájharmonikázni”!

De volt valaki, akinek erről más volt a véleménye. Egyik éjjel hangos kutyaugatásra ébredtem, ki is csattogtam, kikiáltva az éjszakába, aztán, mint aki jól végezte dolgát, aludtam tovább. Reggel aztán nem akartam hinni a szememnek! A többi veteményben nem volt hiba, de az egy sor kukoricavetés akkurátusan felforgatva, csak a sor végén virított a föld tetején egyetlen szem, mutatóba. És a disznó (mégpedig jókora, ahogy kinyomoztam) következetes is volt, mert ugyanúgy végigment egyenesen a soron, ahogy én tettem, csak neki még vezetőzsinór sem kellett!

Mérhetetlen haragra gerjedtem. Nemrég kaptam meg az állást, és amíg én a terület legmélyén kerestem, pont engem tett csúffá ez a jószág! Neki is huzakodtam egyből, létrát támasztottam a fészernek és feltelepedtem a tetejére. A vetést még napközben kipótoltam, így hát jöjjön, aminek jönnie kell!

Nem jött. Azt hiszem, mással lehetett elfoglalva, mert se a következő éjjel, se utána nem tette tiszteletét, és ez így ment egy álló hétig. Este fel a kakasülőre, aztán először csak hajnalban le, aztán már két órakor, aztán már éjfélre bent voltam.

A nyolcadik nap este eleredt az eső, így nem mentem ki. Esett egész éjjel. A kukorica meg reggelre kitúrva. Ezzel aztán „barátom” elvetette a sulykot. A sáros talajon könnyű volt kinyomozni, merre járt az éjjel. Tőlünk felment a kert mögötti árokba, toronyiránt végig a háztáji földeken, és ki a falun túli friss silóvetésre, ott aztán egész éjjel randalírozott.

Következő éjjel felhúztam 11-re a vekkert. Mikor kiballagtam a faluvégre, már ragyogtak a csillagok. Egy-két kutya álmosan megugatott, aztán elmaradt mögöttem az utcai lámpa fénye, és a kelő Hold finom derengésbe borította a tájat. Könnyű szél fújdogált, néha hullámokban egész kellemes, langyos áramlatokat hozott szembe. Elfele nagyon jól lehetett látni, a megművelt föld szépen kiszürkült, csak a Holddal szembe nem volt érdemes nézni.

Ehhez igazítottam körutamat is, megkerültem a Kiserdőt és a háztáji kertek végében ballagtam végig. Az egyik parcella alján gyanús foltok. Odamentem, megtapogattam: friss túrás! A föld még nem száradt meg benne, és a holdfényben ott sötétebbnek látszott. Tehát már kint van, csak meg kell keresni!

A terep igen egyenetlen, igazi bakonyi táj, tele kis hajlatokkal, árkokkal, amikben megmaradtak a facsoportok, és az ilyen forgókat nagyon szereti ám a disznó, kivált az öregebbje! Igyekeztem hát mindenhova benézni, és a silóvetés szélén újra felfedeztem a túrásokat. Úgy látszik, nem volt sürgős a vacsora, sehol sem szakadtak meg pár méternél jobban a zegzugos vonalak, szépen végig lehetett utánuk ballagni. Mintha valaki óriáspálcával írt volna szürke palára, én meg, mint a táblára tévedt bogár, ténferegtem, és próbáltam megérteni az üzenetet, a sorok közt olvasni…

Lassan átértem a túlsó szélre, és már látszott az erdő sötét, sejtelmes vonala, amely mint egy fal magasodott elém: eddig, és ne tovább! Ez már a vad mentsvára, ahol elkorcsosult érzékszerveivel az ember úgyse menne éjszaka semmire…

Mielőtt visszafordulnék azért még végignézek az erdő szélén, és keskeny, fekete csík kapja meg a szemem. Talán valami faág hever ott a földön? Ballagok közelebb, a csík meg vastagodik, úgy lesz belőle, amint a csöpp hajlatba egyre jobban belelátok, egy disznónak a háta. Most felkapja a fejét, és oldalról jól kivehető a busa, háromszögletű fej, a vastag, öreg disznóra valló „ormány”.

Szépen fenékre ereszkedem. Csak nem elkapkodni! – hallom Apám szavait, akinek ezt régebben mindig el kellett ilyenkor suttognia, mert ha megláttam egy vadat, mindig tűzbe jöttem…

Sóhajtottam pár mélyet, amitől a lüktetés a torkomból valamelyest leköltözött a bordák közé, és már talán nem akart a szívem kiugrani. A langyos légáramlat az erdő avarral vegyes medvehagyma-illatát hozta felém, tehát a szelem jó, nincs miért sietnem. Óvatosan feltérdeltem, és alaposan megtávcsöveztem a mit sem sejtő disznót. Mikor végre keresztbe fordult, láttam a hasa alján levő szőrpamacsot: kan!

Lassan kézbe a puskát, rá a kalapot (a biztosítót így szép halkan lehet hátrahúzni), aztán bal térdemre rákönyököltem, hogy a kezem ne remegjen. A céltávcsőben alig találtam meg a célt, akkor aztán szépen, alulról rávezettem a vastag tüskét, és amikor nagyjából a feketeség közepébe ért, meghúztam a ravaszt.

A torkolattűz élesen hasította ketté az éjszakát, és mire felkaptam a keresőt, a föld üres volt. Mi ez, szellem? Volt itt valami? Egyáltalán, elsütöttem a puskát?

Hát legalább ebben biztos voltam, mert a fülem még mindig zúgott, és a hátrahúzott závárzat felől kesernyés füst illata szállt, de ahogy körülnéztem, mindenhol olyan sejtelmes, süket félhomály volt, a fák tömött falként tornyosultak elém.

Nem akaródzott fölkelni. És főleg nem bemenni, őutána… De ez csak olyan elhaló, ősi rezzenése volt a félelemnek, amikor még eleink kezében csak lándzsa volt, az ellenfél pedig tigris…

Gyönge zseblámpám fényénél alaposan átvizsgáltam az elugrás helyét, a nyomokon el is ballagtam a szélső fákig, aztán leültem. A legfontosabb ilyenkor, hogy mindent alaposan átgondoljon az ember. Tovább nem mehetek, mert puskalámpám nincs, sose szerettem. Ha él még a disznó, el is ugraszthatom.

Bevackoltam hát a terebélyes bükkfa tövébe, két terpesz közé, és az éjszaka hátralevő részét abban a révedező, félig álom-félig ébrenlét állapotában töltöttem, amikor néha nem tudja az ember, a neszek, amiket hall, a külvilágtól vagy az álomból erednek.

Egyszer aztán úgy tűnt, közeledik valami, mintha a nagy disznó keresné, ki merte őt evés közben megzavarni, a lábak csörtetése egyre közelebbről hallatszott, mindjárt kilép elém, és a kezem hiába akarom nyújtani a puska felé, nem engedelmeskedik, a disznó meg odaér a lábamhoz, és az orrával szinte megérinti…

Horkanás. Úgy ugrom talpra, mint akit megböktek, és egy borz ijedten galoppozik az erdő szélén elfelé… Én pedig egyből fölébredtem, és első indulatból válogatott jókívánságokat vagdaltam utána, mégpedig a vastagabbjából…

Hajnalodott.

Már nem ültem vissza, hanem végignéztem, ahogy egyre világoskékebb, majd pirosabb lesz az ég alja, és az első sugarak elindulnak fejem fölött, valahová a semmibe.

Az aljnövényzetben, a letaposott hagymaleveleken vérvörös pettyek mutatták az utat…

Tisztelet a halott nagyúrnak…

* * *

Második hívatlan albérlőmhöz jókorát, tíz évet kell ugrani az időben. Öreg jószág volt ez is, talán vénebb, mint az előző, és különös ismertetőjegye, hogy farka vége felé jókora zsömlenagyságú buckó volt, régi törés nyoma, amelyre még a sár is rátapadt. Talán egy másik kérővel való verekedésben eltört még fiatalon, vagy mikor egyszer a hóban, alvás közben a kutyák megrohanták… Nem tudni.

Egyszer, holdfénynél valami esti lesről bandukoltam haza, és a házam mellett, a kerítésnél ácsorogva szép, egyholdnyi krumpliföldemben gyönyörködtem, amikor a túlsó végen valami feketeség kapta meg a szemem. Nappal még biztosan nem volt ott, és azt gondoltam, hazatérőben embereim gurítottak ki egy bálát, amit éjszaka begyújtva lehet riogatni a szarvasokat. Ettől a gondolattól egészen ellágyultam, lám, milyen rendesek, tudják, hogy későn jövök haza, legalább nem kell vele vesződnöm. El is határoztam nyomban, hogy másnap némi söröket fogok kiosztani…

A bála azonban úgy látszik, nem volt hálás természetű, mert egyszer csak odébb ballagott.

Hűha! Már nagyon álmos lehetek! Becsukom ismét a szemem, és amikor kinyitom, megint érezhetően odébb van. Nem akartam elhinni. A ház harminc méterre tőlem, bentről kihallatszik a tévé, a gyerekek, hallom, összekaptak a távirányítón, az anyjuk meg válogatja őket kétfelé. Ez az izé meg itten ballag… Nna !

Felveszem a keresőt, a puska eszembe sem jut, csak az, hogy megint elszabadult a szomszéd major rendetlen gazdájának tehene, és már előre fogalmaztam a méltatlankodást, mikor az üveg egy akkora disznót hoz a szemem elé, mint egy nagyobbfajta póniló… Bár én eddig csak kisebbfajtát láttam, de az apjuk ilyen lehetett…

Hirtelen kaptam a puska felé, kutyám pedig, észrevéve engem, hangos tetszésnyilvánítással üdvözölt a kerítés túloldalán. Erre a disznó se rest, és szépen elkezdett oldalvást kocogni, ekkor láttam, hogy olyan volt, mintha a farkára csomót kötött volna. Kényelmesen megcéloztam háromszor is, de nem messze, a falucska egyetlen utcájának túlvégén cserkészek táboroztak, és kiszaladt volna az egész csapat…

A nyáron aztán még többen is látták, de szerencsésen mindig kereket oldott. ősszel eltűnt, de egy decemberi éjjelen újból összetalálkoztam vele. Előbb, pár hete pótkocsiravaló silót vitettem ki a házhoz nem messze levő párholdas kis sűrűség szélébe. Ez különösen kedvelt helyem volt, egyik oldalán nyárról maradt krumpliföld szegélyezte, amelyben még mindig találtak ennivalót a disznók, másik oldaláról átöleli a hatalmas szálerdő, amely onnan sok-sok kilométeren át tart…

Csakhogy a nyílt térre éjfél után jöttek ki, így az egyszerűbb megoldást választottam, a szálasba csalogattam őket. Ott már este volt esély találkozni velük. Sikerült is két süldőt ejtenem, de ezután az egész család elköltözött.

Mikor beköszöntött a fagy, esett pár centi hó is. Egyik este, mikor a többiek már elaludtak, én meg álmatlanul forgolódtam, az ablakon ragyogó telihold nézegetett be. Nekem se kellett több! Kis készülődés után már ballagtam is ki, és leültem a siló maradványaitól kb. 30 méterre, egy előzőleg odakészített fakuglira. A hold már fenn volt, és kitűnően lehetett látni. Körbefordulok: az enyhe szellő szépen arcomba lengedez. A magas, ezüstszürke fák hosszú árnyékot vetnek a hóra, a hálózsákot magam köré tekerem, nekivetem hátamat a széles fatörzsnek, és pár perc múlva már semmi nem árulná el, hogy ott vagyok.

Mozdulatlan az erdő. A nyárról jól ismert neszek most hiányoznak, nem mozdul egér, nyest nem szaporázza a levelesben, az őzek is valami sűrűben húzzák össze magukat. Az éles, fekete árnyak váltakoznak a szinte kékes árnyalatú holdsugarakkal, és a levegő is mintha jéggé dermedt volna. Sóhajtani is alig merek.

Talán másfél órát bírtam. Közel van már az éjfél. Lassan felállok, hogy meggémberedett tagjaimat átmozgassam, és mindjárt meglátom a nagy disznót. Szemben áll velem, a silón jóval túl, és a fejét ide-oda forgatja. Aztán komótosan keresztbe fordul, de nem mozdulok, várom, hogy kijjebb jöjjön a sűrűből, a nagy fák közé. De inkább visszaballag.

Huhh! Lőni kellett volna! De hát igazából meg se tudtam nézni, kiféle-miféle. Biztos egyedül van, lépéseit még most is hallom, és erős darab. Pár perc múlva újból megjelenik, most kicsit odébb, és érdeklődve nézeget a silómaradványok felé, amin ugyan mostanában nem sok ehető volt, mert szabad levegőn egy hét alatt megromlik, de pár napja feljavítottam egy zsák szemessel. Gondolkozik hát a mogorva öreg erősen, de semmi nem juthat eszébe. Közben farkát is el-eltartja, és látom a távcsőben, hogy ő az… De nem akarok az ágak közé belőni, majd jön őkelme kijjebb is. Miért ne jönne? Éjfél van, ez a boszorkányok és az ő ideje…

Mást gondol. Beáll egy nagy tuskó mögé, és nekiáll túrni, hallom, ahogy pattannak a gyökerek. Egy helyben dolgozik, néha percekre mozdulatlanná merevedik, hogy azt hiszem, el is illant, vagy csak a szemem káprázott. De nem, újra nekilát!

Csaknem egy óráig elbíbelődött egyhelyben. Ásott is akkora gödröt, hogy szinte ki se látszik belőle. Végül aztán megunja, kijön, és végre! Szépen elkezd oldalazni, majd szemben, még mindig a sűrű szélén, megáll.

Na, most jön a jutalom! A fegyvert már rég kibiztosítottam, és amikor elkezd enni, akkor szépen meg fogom célozni. Csak azt nem tudom eldönteni, hova lőjek. Nincs messze, lehet, hogy megkockáztatom a fejlövést. Az tiszta munka, nem kell keresni, kiráncigálni a sűrűből, csak odatolatok a nyomon, amin a silót is behoztam. Igen, így praktikus, mindjárt be tudjuk emelni…

Megvárja, amíg ezt szépen kitervelem, csak utána fordít hátat, és szép lassan becsúszik az ágak közé. Hiába, egy ilyen sokatlátott remetének van modora.

Nem tudtam hazafelé a számat befogni, úgy reszketett, és egy trappban loholtam hazáig.

Hiába, a telihold! Akkor az öreg disznó még a szokottnál is gyanakvóbb. És nemhiába maradt ennyi évig életben. Akármilyen zamatos, illatos és édes a kukorica, tudni kell – lemondani.

Egy hétig, ha rágondoltam is a guta kerülgetett. De egy éjszaka igen szép hó esett, bokán felül, és reggel csak eloldalogtam a sűrű felé. A siló behavazva, de elmosódottan látszik, hogy az éjjel valaki járt rajta, mégpedig – a beváltásból ítélve – egyedül. A bokrok közt, jó tenyérnyi nyomában már alig van hó. Ez csak hajnalban ment el innen! Akkor pedig talán nem jutott messzire! Nagyot dobbant a szívem erre a gondolatra. Hátha!

Szinte lábujjhegyen hagyom el a helyszínt, aztán reggeli, és nyomás egyik jó emberemért a favágókhoz! Visszafelé már nem sietünk. A nap közepe őneki az éjjel, akkor lankad a figyelem, csukódnak le a szempillák…

Csaknem dél, mire komámat útnak indítom a darabka mezőn keresztül. Alaposan megbeszéljük a haditervet. Emberem a nyílt tér felől megy be, én pedig elállok a szálasban húzódó sziklás gerincen. Indulás egészkor.

Jókorát kerülök, nehogy valamiképp meghalljon. Hátulról jövök végig a hegyélen, lassan nyílik meg a völgy alattam, először csak a sűrű teteje bukkan fel, aztán már az innenső vége, és a szélén kanyargó árokba is belelátni. Megállok az utolsó sziklánál, alattam az egész völgy. Mint egy páholy! Mindenhol évszázados bükkfák, mintha csak az öreg remetének állnának őrt. Benn van vajon? Nem volt idő körbejárni az egészet, de valahogy olyan érzésem van…

Végre tizenkettőt mutat az óra. Barátom elindulhatott, illetve most még csak egy helyben áll, és kopogtat bottal egy fatörzset. ő is érti a dolgát, tudja, hogy nem szabad hirtelen berontani. Csak lassan, hogy ami benn van, ne ijedjen meg.

Először nem is reagáltam a mozgásra, de kétségtelenül valami megvillant az árok alján. Kijjebb jön, felém tart. Jókora vadmacska! Hosszú, tömött farka szinte úszik utána, aztán eltűnik alattam, a sziklák közt. Biztos bement egy hasadékba. Mit kereshetett kinn, a sűrűben? Rendes kandúr ilyenkor már otthon van…

Jó ez a hely! Magasan is vagyok, a ritkás erdőben pedig ellátni jobbra is, balra is. Ha például nem pont rám jönne, hanem oldalt, akkor is látnám.

Pont ott jelenik meg, ahova nézek. Nem kapkod, furcsa-hosszú lábaival nagyokat lép ugyan, de komótosan. Lemegy a parton, és már kapaszkodik is fel szemben, aztán farkát felcsapva tempós kocogásra vált. Messze van a ritka szálerdőben, legalább százötvenre, és ha tartja is az irányt, nem lesz sokkal közelebb.

Talán most!

Arcomnál van a sokat látott, kopottas Mauser, a céltávcső tüskéjét az orra előtt húzom, a fákkal most nincs idő törődni, mintha nem is lennének, nem keresek most rést, csattan a lövés! A kan ugyanazzal a tempóval tova, én pedig szinte öntudatlan állapotban, gépiesen rántom a fogantyút, lököm rá a második töltényt, a harmadikat, a negyediket…

Elég! Már vége… Az előadásnak vége, a függöny legördült. Haza lehet menni…

Fekszik ravatalán a Széles-árok ura, és alig tudok lebotorkálni remegő lábakkal a csúszós sziklákon… Két lövés van az oldalában, érzésem szerint az első és az utolsó, mindegyik a szíve fölött. Óriási erő, lendület vitte el idáig, hogy nekidőlhessen a legöregebb fatörzsnek, amely majd az emlékét hirdeti.

Vadászat

Pirkadatkor kivágta, reggelre tűzifának eladta az erdőt

Print Friendly, PDF & Email

Vádat emeltek egy férfival szemben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladta, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre tett szert. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.

A vád szerint a bajai férfi 2022 szeptemberétől közel 5 hónapon át hajnalonta rendszám nélküli autóval és utánfutóval járta a Vaskút környéki erdőket azért, hogy fát lopjon. A vádlott az akkumulátoros fűrésszel kivágott fát a helyszínen felaprította és még a reggeli órákban rögtön le is szállította a vevőinek, akik köbméterenként 30-36 ezer forintot fizettek neki. A tolvaj összesen 40 köbméter akác- és nyárfát vágott ki, amivel közel 2 millió forint kárt okozott az erdőrészletek tulajdonosainak. Elfogásakor a bajai nyomozók 12 köbméter tűzifát lefoglaltak, így a sértettek kára részben megtérült.

A férfinál tartott kutatás során kiderült, hogy rendszeresen bontás céljából forgalomból kivont gépkocsikat és roncsautókat szerzett be, a bennük lévő motorral, a működésükhöz szükséges ásványi olajokkal, üzemanyag maradékkal, fékfolyadékkal együtt. A közel 20 köbméter térfogatú, 1 tonna tömegű veszélyes hulladékot a tanyás ingatlana udvarán tárolta. A roncsautókból a fémet sokszor égetéssel nyerte ki. A férfi mindezt a szükséges hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezte, ami alkalmas volt az emberi élet, testi épség, az egészség, a föld, a víz és a levegő veszélyeztetésére.

A bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott ráadásul 2023. augusztus 16-án, este, Baján úgy vezette a személygépkocsiját, hogy őt néhány hónappal korábban a bíróság jogerősen 1 évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését is utólag végre kell hajtani. Bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A fotókon az érintett erdőrészlet, a frissen kivágott és felaprított tűzifa, valamint a tanyán tárolt roncsautó hulladék látható.

Forrás: Ügyészség

Tovább olvasom

Vadászat

Szarvashiba hazavinni az agancsot!

Print Friendly, PDF & Email

Agancstolvajokat fogtak a rendőrök

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A kapuvári nyomozók 24 óra alatt kiderítették, ki lopta el a szarvasagancsokat a Himod és Hövej környéki erdőből.

Fotó: Rendőrség

A rendőrségre február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy 2024 első két hónapjában egy erdőből több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, kollégáink rövid időn belül azonosították a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A fiatalembert munkatársaink a Kapuvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

Fotó: Rendőrség

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal. Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami viszont lopásnak minősül.
  • Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el az, aki magához veszi és elviszi.
  • Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.
  • A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.
  • Amennyiben kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket látnak, kérjük, hogy értesítsék az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Felülmúltuk önmagunk: Balaton-felvidéki dúvadhét

Print Friendly, PDF & Email

Balaton-felvidéki dúvadhét eredményei:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A vadászati év utolsó napján a diszeli Artemisz Vadászház udvarán gyülekeztek a Balaton-felvidéki tájegység jogosultjai, hogy közös terítékkel adják meg a végtisztességet az elmúlt héten puskavégre került vadnak.

A VII. Balaton-felvidéki dúvadnapok közös terítéke. Fotó: – OMVK

Surányi Péter tájegységi fővadász köszöntötte a vadászatra jogosultak küldötteit, és ismertette a dúvadhét eredményét. Idén, amikor már hetedik alkalommal gyűltünk össze, a tájegység 18 vadgazdálkodási egységéből 15 vett részt a szimultán dúvadgyérítésben. Ennek eredménye lett az az összesen 92 vad: 39 róka, 15 borz, 7 aranysakál, 6 nyest, 17 szajkó, 7 dolmányos varjú és egy szarka, amiket kürtszóval búcsúztattunk. A Csobánc Vt. 23, a Bakonyerdő Zrt. 12, a bronzérmes Újkúti Vt. pedig 11 darabbal járult hozzá a közös terítékhez. Mint azt Surányi Péter kiemelte: nem a dúvadhéten kell elvégezni az egész éves dúvadgyérítést, az esemény célja a figyelemfelhívás, és az alkalom teremtése a szakmai tapasztalatcserére.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A házigazda Baracskay Lajos, a Csobánc Vt. elnöke, a vármegyei vadászkamara titkára röviden bemutatta a vadásztársaság adottságait, gazdálkodását. A kétszázat is meghaladja a teríték gímből, a vaddisznó háromszáz alá esett. Volt, hogy az 500-at is meghaladta, de a fokozott gyérítés eredménye már látványos. A legfőbb károsítóvá a szarvas lépett elő. A vadászterület kezelését megnehezíti az, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan költöztek ide a nagyvárosból, akik aztán nem is mentek vissza: ezáltal a nyaralóövezetben mára jóval nagyobb a terület zavartsága, mint 2020 előtt volt. Vendégkörük stabil, a vadászati lehetőségek értékesítése nem jelent problémát.

Fotó: OMVK

Lakatos István, a Kapos-Tolnai vadgazdálkodási tájegység fővadásza az agancstőrothadással kapcsolatos kutatás jelenlegi állásáról tartott előadást. Mint elmondta: kezdetben valamilyen gennykeltő baktérium jelenlétére gyanakodtak, ám hamar kiderült, hogy a gennyesedés csak másodlagos fertőződés eredménye, a tünetegyüttes nem bakteriális fertőzésre vezethető vissza. Kialakulásában sokkal inkább a különböző mikotoxinok játszanak szerepet, de nem kizárható régen betiltott növényvédő és rovarölő szerek, illetve a mikroműanyagok hatása sem. Kezdetben dámszarvasnál figyelték meg a tünetegyüttest, de azóta már őznél és gímnél is megjelent. A dámbikáknál az azonos korú egészséges egyedek átlagban 1,3 kg-mal nehezebb agancsot raktak fel, mint az érintettek, de a károsodás nem kizárólag a hímivart érinti. A teheneknél, sutáknál a termékenyülés drasztikus visszaesése, illetve vetélés tapasztalható akkor, ha a takarmány mikotoxinnal szennyezett. Ennek elkerülése érdekében érdemes mellőzni a földről való etetést (használjunk vályút, tálcát) illetve ne etessünk törtszemet, hanem csakis teljes értékű, helyesen tárolyt, bevizsgált szemes vagy szálas takarmányt.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

Amint azt Vezsenyi Imre, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője, ASP-tanácsadó megfogalmazta: azután, hogy az afrikai sertéspestis 2018-ban megjelent Magyarországon, volt remény arra nézve, hogy a Duna vonalát nem fogja átlépni a betegség. Sajnos nem így lett, a dunakeszi vadaskertben megjelent a kór, és tovább is terjedt. Veszprém vármegye egyelőre mentes az ASP-től, és szerencsések vagyunk abból a szempontból is, hogy az elejtett vadat szabadon értékesíthetjük. Azonban kártérítés (aminek összege március 1-től egységesen 20 000 forint/db lesz, csak addig jár majd, amíg van vaddisznó, ez pedig – ha a vírus ideér – már nem lesz egyértelmű. Érdemes minden legális eszközt (ezek köre bővült a közelmúltban) igénybe venni ahhoz, hogy elérhető legyen az 1 vaddisznó/200 ha sűrűség, ami hatékonyan lassítaná az afrikai sertéspestis terjedését.Greskó Károly örvényesi sportvadász a lőfegyverrel végzett ragadozógyérítéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Ez a tevékenység nem csak az apróvadas területeken bír jelentőséggel, a sakálok és a rókák az őzgidákból és a malacokból is vámot szednek. Létszámuk eredményesen apasztható ugyanakkor csalsípok használatával és állandó etetőhelyekkel. A csalsípoknál előnyben részesíti a műanyagból készülteket, mivel azok hidegben sem vetemednek meg, és kevésbé hangolódnak el. Érdemes először hosszabban, 10-15 másodpercig fújni, majd 5-10 másodpercnyi szünet után ismét egyszer, már rövidebben. Ezt 10-15 perc várakozás kövesse. Ha van hallótávolságban éhes ragadozó, bizonyára közelíteni fog. Előfordulhat ugyanakkor, hogy rossz irányból, szél alól fog érkezni, ekkor pedig következő alkalommal már bizalmatlan lesz a sípot hallva.

A rókák és a sakálok vonszalék segítségével, illetve rendszeresen etetett helyeket fenntartva is puskavégre kaphatóak. Ekkor fontos, de kifizetődő is a kitartás. Egy alkalommal nem kevesebb, mint kilenc rókát lőtt együltő helyében, igaz, ekkor már sötétedés előtt a lesen volt, és kitartott másnap hajnalig. Aki erre vállalkozik, az jól teszi, ha háttámlás magaslest épít, és a meglőtt rókákat csak a vadászat legvégén, és nem minden sikeres lövés után szedi össze. Az etetők távolsága a lestől nem mellékes, rókánál ne legyen közelebb, mint ötven, sakálnál, mint száz méter. A sakálok ugyanis szeretnek „vágni egy kört” az etetőhely körül, hogy szagot fogjanak. Ebbe a körbe pedig jó, ha a les már nem esik bele…

Az előadások elhangzása után kiváló estebéd elkültésére került sor, de a jelenlévők nem csak ezért maradtak. Jó volt kihasználni az együttlétet arra is, hogy egymás tapasztalataiból épülve kicsit tovább lássunk, mint a saját vadászterületünk határáig…

Forrás: OMVK

Tovább olvasom