Keressen minket

Vadászat

Születésnapi ajándék

Közzétéve:

Feltöltő:

Idén úgy alakult, hogy születésnapom – ami egyben ünnepnap is volt idén – hétfőre esett, így egy hosszú hétvégét tudtam édesapám vadászterületén eltölteni. Már pénteken megérkeztem a csereháti erdőkbe és egy rövid megbeszélés után kiválasztottuk a megfelelőnek vélt területet.

Este időben elindultunk célunk felé, azonban megérkezéskor kellemetlen meglepetés ért minket. Az erdő szélén lévő földeken mezőgazdasági munkálatokat végeztek, ami olyan kakofóniával járt, hogy a környéken élő összes élőlény nyugodtabb tájakra emigrált, ám ha már idáig eljöttünk, felültünk a lesekre.

Már ekkor eldőlt, hogy holnap nem ide fogunk beiratkozni. A gépek monoton muzsikája persze megtette áldásos hatását, még egy árva madarat sem láttunk. A megbeszélt idő előtt jóval elhagytuk leseinket és a vadászházba visszavonulva búfelejtésre adtuk fejünket.

Másnap a vadászmesterrel konzultálva egy olyan vadföldet néztünk ki magunknak, ahol több hektáron volt még lábon álló kukorica. Semmit sem bíztunk a véletlenre, ezért még délelőtt terepszemlét tartottunk a helyszínen. Mivel biztató nyomokat láttunk, hamarjában megbeszéltük a haditervet.

Este kicsit késve, 18 óra előtt néhány perccel értem a lesemhez, amely az országút közelében volt. Mire kipakoltam hátizsákomból az összes kellékemet, már erősen kezdett szürkülni. A sötétedés közeledtével megjöttek az esőfelhők is és elkezdett szemerkélni az égi áldás. Áldottam is az égieket az időjárás miatt, de végül a maradás mellett döntöttem.

Az eső hol szemerkélt, hol elállt, nem volt annyira zavaró, mint először gondoltam. A telihold is néha kikacsintott a felhők közül, ilyenkor fényárban úszott a domboldal és a völgy. Sajnos a szél kavargott a völgyben, ami szintén nem nekem kedvezett. 19 óra körül már beállt a teljes sötétség. A szórványos csapadék ellenére kellemes, az évszakhoz képest jóval melegebb idő volt, így még maradásra bírtam magam.

Időközben a nagyobb fellegek továbbvonultak és a hold is hosszabb ideig ontotta fényét.

Nem sokkal 20 óra előtt arra lettem figyelmes, hogy tőlem kb. 70 méterre, a jobbra lévő völgy irányában megjelent a kukoricatábla és a gazos rész közötti tiszta sávban egy fekete folt és szép lassan közeledett a tengeri felé. A keresőben is megnéztem az ismeretlent és örömmel állapítottam meg, hogy egy nagyobb disznó az.

Vállamhoz vettem a puskámat és a céltávcsőben is megkerestem a jószágot, ami ekkor már a kukoricában, de a tábla szélén állt. A gyakori látogatásnak köszönhetően már ritka volt a kukorica, így a céltávcsőben is jól láttam a foltot. A biztonság kedvéért – mert mégiscsak a szárak között állt – a lövés előtt felkapcsoltam a puskalámpát. A disznó felnézett, megcsillantak a szemei.

Azt tudni kell, hogy ezen a területen jobban állják a lámpát az országutak miatt, több váltó is azokon vezet keresztül. A következő másodpercben már dörrent a lövés és rögtön utána hallottam a blattot ért lövedék becsapódásának hangját.

A disznó hatalmas vágtába kezdett a gazos irányába, felfelé a domboldalon. Gyorsan újra töltöttem és lámpafény mellett a céltávcsőben követtem futását. Úgy 100–120 méteres vágta után felborult. A következő másodpercekben újra talpra állt és elindult. Pár méter után megint eldőlt. Most már hosszabb ideig volt fekve, de ismét felállt, azonban már nem ment tovább. Biztos voltam a találatban, ám sicher ist sicher, újból céloztam és lőttem. A lövés után a disznó eltűnt a fűben, még a keresőtávcsőben sem láttam sehol.

Miután elcsendesedett a környék megcsörgettem apámékat és mondtam nekik, hogy utánkereséshez kérem segítségüket, mert lőttem egy nagyobbacska süldőt. Miután apám és barátunk, Hopi megérkeztek, elmeséltem nekik a történteket és a lestől indulva a vad feltételezett irányába haladtunk. A keresést nagyon megnehezítette a közel méteres növényzet. Többször bemértem a leshez viszonyítva a rálövés helyét, de csak nem sikerült megtalálni a disznót.

Már-már feladtuk volna a kutatást, amikor Hopi rátalált az akkorra már kimúlt zsákmányra. Bizony még én is meglepődtem a méretein. Súlyát 100 kilóra, de inkább többre becsültük, a korát három évesre. Az agyarakból pár centi állt ki. (Ezen a területen jellemző, hogy a kanok már fiatalon nagy testtömegűek, azonban sajnos aránylag kis agyarakat növesztenek még idősebb korban is.)


A képen Hopi barátom (jobb oldalt) és jómagam az elejtett disznóval

Az első lövés blatton találta, a 7×64-es, 11 grammos Sako Hammerhead szinte teljesen amortizálta a tüdőt és a másik oldalon távozott. A második lövés kevéssel a fültő alatt érte.

Elővettük a kötelet, ám a disznót nem tudtuk megmozdítani, saját erőnkből esélyünk sem volt kihúzni a gazosból. Terepjáró hiányában Hopi bevállalta, hogy a réten bejön a Wagon R-rel a disznóhoz. A terepezéshez nem szokott kiskocsi jól vizsgázott, egy fennakadáson kívül simán elért a célhoz.

Hárman közel tíz percig birkóztunk a jószággal, míg a megnagyobbított csomagtérbe valahogy beszenvedtük. Kifelé menet a kocsi még egyszer megfeneklett, de némi manuális rásegítéssel megoldottuk a problémát.

Mérleg hiányában sajnos a pontos súlyát nem tudtuk lemérni. A kifőzött nagyagyarak 12 centisnek bizonyultak, azóta már a szobám falán díszelegnek. Apám meg is jegyezte, hogy ennél szebb születésnapi ajándékot kevés vadász tudna magának elképzelni. Tény és való, hogy Diana jóvoltából igen szép ajándékban részesültem azon az őszi estén.

Vadászat

Négy nap, négy helyszín

Vadászfegyvert és pénzt lopott egy 35 éves gyanúsított.

Published

on

Vadászfegyvert és pénzt lopott egy 35 éves gyanúsított. A szentendrei rendőrök elfogták. A gyanú szerint február 7-én hajnalban F. Roland befeszítette egy pomázi ház elektromos kapuját. Lopási szándékkal ment be az udvarra, azonban a mozgásérzékelős lámpák felkapcsoltak, ezért eliszkolt a helyszínről.

Fotó: Rendőrség

Két nappal később négy autót tört fel. Hármat egy hotel parkolójában, amikből iratokat és egy táskát vitt el. A negyedik kocsi egy pomázi ház előtt állt. Betörte az ablakát, és ellopta a benne lévő vadászfegyvert. De ez nem volt elég, betört a városban egy családi házba is, ahonnan bőrtáskát, okiratokat és céges papírokat vitt el. A táskában több mint 4 millió forint volt.

A bejelentés után a rendőrök azonnal tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek és elemeztek. Ennek köszönhetően február 11-én délelőtt már kattant is a bilincs a tolvaj kezén. Előállították és őrizetbe vétele mellett hallgatták ki a lopások, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A nyomozók az elvitt iratok és tárgyak maradványait elégetve találták meg Pomázon.

Forrás: Rendőrség

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Rabsicokat fogtak

Orvvadászok buktak le a Beleznai erdőben

Published

on

Egy vadász tett bejelentést a rendőrségre, hogy február 7-én a beleznai erdőben talált egy hurkot, benne egy elejtett szarvasborjúval, amit ismeretlenek tettek ki. Ezért az erdészet vadkamerát szerelt fel, hogy lebuktassa a rabsicokat. Nem kellett sokat várni, egy óra múlva már meg is jelent a felvételen az orvvadász.

Fotó: Rendőrség

A rendőrök aznap este el is fogták a 60 éves helyi férfit, és kihallgatták. Kutatást tartottak a lakásán, ahol a hurok készítéséhez szükséges sodronykötéldarabokat foglaltak le.

Forrás: Rendőrség

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Bulgária – Stefan Sotirov farkasra indult

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Melegedett az idő, elbújt a hold és leereszkedett a köd: eljött az ideje a farkasvadászatnak. Napnyugtától napkeltéig figyeltem az éjszakát és egy életre szóló élménnyel gazdagodtam, amikor megláttam a sötétben a farkast – tájékoztatta Stefan Sotirov az Agro Jager Newst Bulgáriából.

Stefan Sotirov bulgáriai farkasa. Fotó: Stefan Sotirov

Itt-ott köd áradt szét, majd enyhe délnyugati szél terelte arrébb, mint egy nyájat a juhász és a farkas lassan, mintha a semmiből bukkant volna elő. Pontosan hajnali három óra volt. Rendkívül óvatosan érkezett, megállt néhány másodpercre és hallgatózott.

Amikor megláttam, úgy döntöttem – részben kíváncsiságból -, hogy adok neki egy esélyt, hogy elérje a les előtti tetemet, de sajnos valami miatt mégis elugrott. Ellenkező irányba rohant és körülbelül 160 méterrel arébb megállt és megfordult. Nem haboztam és elsütöttem a puskámat.

Agro Jager News

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja 25 éves!

A farkast eltaláltam és a lövésre egy másik, kisebb farkast pillantottam meg, ami elugrott. Érdekes helyzet volt, mert addig nem láttam és ugyan szaladt, de később egy dűlő útra leült és abba az irányba nézett, amerre az első farkas elesett.

Néhány percig ült, azután keservesen üvölteni kezdett. Úgy másfél óráig tartott. A köd pedig, a déli széltől elűzve hol szétterült, hol feloszlott.

Rendelj otthonról, kényelmesen és mi elpostázzuk neked! Kattints a képre!

Ültem a lesen. A dermesztő üvöltés a végső búcsú lehetett, de nem lőttem újra. Hallgattam az éjszakát. Tudtam, hogy erősen kötődnek egymáshoz.

Lőhettem volna, hogy elűzzem vagy elejtsem, mert azok a pillanatok, a farkasüvöltés vérfagyasztó volt. Elkezdett hatni a pszichémre és a gondolataimra. Egyedül lenni a semmi közepén fáradtan, de hagytam, hogy befejezze – valami felébresztette bennem az érzést, hogy tartozom neki ezzel a gesztussal.

Hatalmas farkasával Stefan Sotirov. Fotó: Stefan Sotirov

És így másfél óra telt el, mire a kisebb farkas elindult lefelé a lejtőn, ahol egyszer csak eltűnt a szemem elől. A köd tovább terjeszkedett és majdcsak a első napsugarak hajtották szét. Lemásztam a lesről és birtokba vettem a farkasomat. Sohasem felejtem el azt az éjszakát.

 

Stefan Sotirov, Bulgária

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom