Keressen minket

Vadászat

Négyen a hegyen

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Csend telepszik az erdőre a leszálló téli alkonyattal. Az előbb még zörgette az avart a fekete rigó a kökénybokrok alatt, valahol messze, a Cserhátszentivánról Herencsénybe vezető úton elzúgott egy-egy autó, de most már jó ideje nem csap zajt semmi. Még a szél sem.

Nincs nagyon hideg, de azért fagy, úgyhogy évek óta leszsáknak használt réges-régi hálózsákomat a derekam köré kell tekernem, hogy elviselhetőbb legyen a hőmérséklet.

Nicsak, miféle torony van ott a távolban, a Bézma felé azon a dombtetőn? Kivilágítják estére? Nézem érdeklődéssel, hát egyszer csak a fénycsóva kanyarodik… Most jövök rá, hogy a Bableves csárda felől Alsótoldra vezető út van ott, s épp’ egy kocsi megy rajta. Nagyon messze van, a hang nem ér idáig, de tény, egy darabon éppen szembe jönnek az autók a hegyoldalba vágott úton, s addig úgy látszanak, mintha állnának. A kanyarban aztán megoldódik a rejtély….

–– Lőhető vaddisznó süldő, kan, koca, gímszarvas ünő és borjú ––– csengenek fülembe kedves vendéglátóm, a szécsényi Szabó Ferenc szavai. Úgy emlékszem, rókát nem mondott, de aligha lenne baj, ha mégis puskavégre kerülne egy ravaszdi…

Várom hát a szerencsét a nagy téli csendben. Az égbolt kékje fakul, a félhold mind erősebben világít a les mögött, valahol, nagyon messze, Kutasó felé mintha kutya ugatna – vagy csak a fülemben hallom a saját szívdobogásomat ebben a nagy, süket csöndben? Nem is tudom… Az égbolton nemsokára megjelenik az első csillag, a téli kora este nyugalma pedig elmélkedésre késztet.

Gyönyörű délutánunk volt. Szabó Ferenc csak úgy, barátságból meghívott disznólesre, szarvas tarvadra – hála érte, mert ebben a mai világban fehér holló az önzetlenség! A Veres-hegyen álló vadászházba négyen jöttünk ki, Rácz András szécsényi sportvadász után Rimócon a Hollókő Vadásztársaság doyenje, Golyán László is csatlakozott hozzánk.

Előtte a házánál megcsodáltuk több mint ötven év trófeáit, közöttük tíz kiló feletti bikák, aranyérmes bakok és vadkanagyarak valóságos gyűjteményét – nem túlzok, volt olyan, mint egy múzeum! Néhány mufloncsiga, egy zergekampó, szőrmés ragadozók gereznái – vadászembernek akár egész napi bámészkodásra való látványosság – például a három agancstövet növesztő bakok, egymás mellett valószínűleg apa és fia, ugyanazon rendkívüli módon kívánatos rendellenességgel…

Sok idő nincs a nézelődésre, a vadászélményeket ígérő Veres-hegy fontosabb is, merthogy oda vadat űzni, erdőzúgást hallgatni megyünk, lelkünk mélyén a remélt vadászsiker kicsiny, de azért mégiscsak fényes szikrájával – a trófeafalakon meg csak a legszebb ünnepnapok mára emlékké nemesedett végeredményét látjuk…

Az első csillag körül megjelenik még néhány, aztán az esti szél is fújdogálni kezd. A mesterien elhelyezett, zárt lest padlószőnyegdarabokkal bélelték belül, ami kívül tartja valamennyire a hűvös fuvallatokat, a fegyvert, a távcsövet és a lámpát is kisebb zajjal lehet kézbe venni és lerakni, mintha nem lenne. A hold világít valamelyest, de nyugaton még világos az ég alja, ahogyan a lebukó nap sugarai elérik a horizontot. A régi vadföld felett egy fekete rigó repül végig, rajta kívül nem mozdul semmi.

Délután, a bágyadt téli napsütésben megnéztük a vadászház környékén a területet. Szabó Feri barátom nem csak a vendégei ellátásáról gondoskodott a remek disznótoros ebéddel, hanem a vadéról is. Sorra jártunk néhány szórót, legalább pár kilónyi szemes kukorica került mindegyikre.

Megnéztük azt a lest is, amelyikre én ülök estére: egy téglalap alakú tisztás szélén áll sűrű kökénybokrok között. Az első pillanatban megtetszik, remek helynek tűnik: a tisztás vadföld volt régebben, de már évek óta nem művelik. A szóró a lessel átellenes végében, enyhe lejtőn, sűrű vadrózsabokrok előtt van. A volt vadföldet világosra száradt fű borítja, ami jó jel, mert a sötét színű disznót könnyebb észrevenni rajta.

Később egy erdei lesnél láttunk egy sutát a gidájával, aztán visszafelé menet a vadászház alatti földútról vagy huszonöt muflont. Egy sziklakibúvásos, napsütötte déli oldalon ugrottak meg a terepjáró közeledtére, s váltottak át kényelmesen a gerinc túloldalára. Jerkék és bárányok voltak nagy részt, de legalább két középkorú kos is akadt közöttük: egy nyerges és egy egészen sötét színű.

Golyán Laci bácsi tizenkilencig számolta őket, de aztán még elment mögöttük öt-hat a váltóról letérve, a csenevész cserfák és a cserjék között. Mindenesetre élmény volt látni a pompás juhféléket, még azt is elfelejtettem, hogy ölemben a fotóstáska… Akkor azt mondtam magamban: ha más nem lesz, azért az öt percért is érdemes volt kimenni, amíg láttuk őket!

Délután aztán még egy kis beszélgetés, de utána szedelődzködtünk, s ki-ki ment a maga leshelyére. Egészen kiváló a társaság: négyen vagyunk, mégis magunkban, merthogy mind a négyen máshol… Laci bácsi útközben felül egyik lesre, azt beszéli meg Ferivel, hogy nyolcra jön érte kocsival. Az én lesem mögött cserkészút vezet a bozóton keresztül, nem kell kimennie a sűrűből az embernek, ha oda akar menni: jól kitalálta ezt valaki!

Nicsak, vad jön! A hold fényénél fehérnek látszik, s megdobban a szívem, mert szarvastehén és -ünő lőhető, de aztán nincs ok az izgalomra. Magányos őz érkezik a szóróra, s halk neszezéssel szedegetni kezdi a kukoricát. Nézegetem a távcsővel, mert más dolgom nincs, s közben a nyugati égbolt is elfeketedik.

Az őz végül elmegy, az erdőre pedig ráborítja szikrázó csillagokkal kivert köpenyét a téli este. Csak a félhold világít, de igen derekas munkát végez, mert a szóróra szemből kiváltó sutát és gidát távcső nélkül is könnyen felismerem.

Telik-múlik az idő, néha a szél is feltámad. A két őz nemsokára elmegy, s egyszer csak, mintha anyagtalan testű szellemek érkeznének, a szemem jobb sarkából, a tisztás sarkában három fekete gombócot veszek észre! A süldők egy darabig álldogálnak a bokrok előtt, aztán átlósan a tisztáson megindulnak a szóróhoz. A következő pillanatban már kezemben az addig a sarokba támasztott puska….

Óvatosan emelem, nehogy odakoppanjon valamihez… A szívem majd kiugrik, pedig próbálom nyugtatni magamat, nem kell sietni, sőt, nem kell lőni sem, egyelőre csak célzunk, pontosan, szépen, megfontoltan… Akkor a szemem sarkából egy nagy disznót is megpillantok, amint a süldők nyomán keresztbe átkocog a tisztáson! Ha lehet, még jobban ver a szívem, bár biztos vagyok benne, hogy koca az újabb érkező…

„Nagy levegőt venni, ha a vadat meglátjuk, attól megnyugszunk”, ahogyan Bandi bátyám mondogatta… Nagy levegőt veszek, s mát tudom, nem kell itt mindenáron lőni…

„Kocára nem lövök” döntöm el magamban, mire a nagy disznó is a szóróra ér. A fegyver már a les mellvédjére támasztva, megnézem hát a nagy fényerejű, 8×56-os Schmidt & Benderen keresztül a nagy disznót a biztonság kedvéért, nehogy életem kanját eresszem el… Bizony, a távcső is laposabb hátú kocát mutat, s különösen örülök, hogy a félhold csekély fényénél is kitűnően látom! Még sörtéinek barnás színe is kivehető ott, ahol több fény esik rá. A süldők közben halk röffentésekkel, némi csámcsogással körítve evéshez látnak, a koca pedig hátrébb húzódik, ahol már egészen beleolvad a bokrok hátterébe.

Megnyugodtam mostanra, megcélzom az egyik tisztán álló süldőt. A puskát kesztyűs bal tenyerembe támasztottam – a másik kesztyűmet már akkor levettem, amikor a disznókat megláttam – s bekapcsolom a világító pontot is. Besötétedett már teljesen, de a fényerő tizenkét fokozata közül – köszönhetően a félhold fényének – elegendő a kettes.

Nézegetem hát a céltávcsövön keresztül a süldőket – közben pedig egy kis gondolkodásra is van idő. Ha most elengedem őket, jöhet utánuk akár kan is, sőt, lehet, hogy valahol már itt figyeli a terepet a sűrűből valami óvatos, vén agyaras… Csakhogy olyan régen lőttem már disznót, de olyan régen! Jó lenne hát útjára engedni a golyót, de némi várakozás és főképpen a türelem erénye nagyobb élménnyel is megajándékozhat…

A következő pillanatban ismét mozdul valami tőlem jobbra: egy negyedik süldő indul meg a szóró felé. Ugyanonnan jön, ahonnan előbb a többiek, de valami furcsa rajta… Igen, három lábon ugrál! A fegyvert nem merem mozdítani, a fejemet sem nagyon, de éppen előttem biceg végig, úgyhogy tisztán látom! A fegyver még mindig a vállamnál, s egy pillanat alatt a lövés mellett döntök: a sánta disznónak valami baja van, lehet törött a lába, léphetett hurokba, bármi egyéb történhetett vele…

Csakhogy, mire a szóróra ér, összekeveredik a többiekkel, álltukban meg elég nehéz megkülönböztetni őket. Egy alomból valók lehetnek, mert nagyjából egyformák, s még mindig az anyjukkal járnak… Melyik is a sánta? Nézzük… Utoljára ért fel, ellépett balra… Igen, jobbról a második!

Már a homlokán ül a világítópont, a fegyver a tenyeremben, a tenyerem feltámasztva a les mellvédjén, a tust a vállamhoz szorítom… A világítópontot kicsit hátrébb teszem, mégis inkább fültőre célzok. Legfeljebb nyolcvan méter a távolság, de azért az oldalt álló disznót mégsem homloklövéssel kellene megpróbálni terítékre hozni…

A következő pillanatban – milyen nagyszerű pillanata ez a vadász életének! – meghúzom a ravaszt. A dörrenésre a süldők szemmel nem követhető gyorsasággal ugranak el, szívdobbanásnyi idő múlva röffent a koca a sűrűben, a szórón pedig kis, fekete halom látszik a céltávcsőben, amint kapál még vagy kettőt az egyik hátsó lábával, aztán elcsendesedik. Sikerült a fejlövés, a vad nem ment el, nem szenvedett és nem kell keresni sem! Csak aztán a sántikáló süldő legyen…

Hat óra volt ekkor, a többiek azt mondták, nyolcig maradnak a lesen. Én azonban a vadászat nemes sportjára fordítható csekély időm, még kevesebb lehetőségem kedvéért azt mondtam: maradok tíz-tizenegy óráig, aztán felballagok gyalogszerrel a vadászházhoz. Arra azonban nem számítottam, hogy lövök is valamit! Úgy öt percenként megnézem távcsővel a fekete halmot a szórón, hogy nem kelt-e véletlenül életre a disznóm, de aztán megnyugodva látom, hogy nem mozdul. Elég jó helyen érhette a lövedék.

Szeretném látni a zsákmányomat, de a lesről nem mozdulok. A lövés ugyan megbolygatta a tisztás és körülötte a domboldalnyi erdőrész nyugalmát, az igaz, de egy idő után még jöhetnek más alomból való süldők, azokat nem érdekli, ha elpusztulva találják egy fajtársukat a kukorica közelében. Ha most lemegyek a lesről megnézni, sokkal jobban megzavarom a környéket, mint az előbb a puskalövés.

A téli este pedig nagy szép! A hold világít, a levegő párás egy kicsit, mert a csillagok szikrázó fénye imbolyog az égbolton. Néha egy-egy repülőgép megy el felettem, máskor kocsi száguld Alsótold felett az országúton, sőt, alkalmanként egy-két, ki tudja, honnan jövő lövés morajlik végig a Cserhát erdei felett. Vadásznak ám mások is!

Este hatkor lőttem a süldőt, s egy jó óra múlva egy magányos őz dobogtatja meg a szívemet: rámegy a szóróra, csak fekete árnynak látszik, de aztán a távcsőben felismerem. Nemsokára megugrik, aztán a bokrok közé érve riasztani kezd. Most jönnek a disznók!

Feszülten figyelek jó ideig minden kis zörejre, de semmi, a sörtések valahol másfelé járnak. Egyébként őzet eléggé ritkán hallhatunk télen riasztani. Nem tudom, hogy mi az oka, de úgy látszik, hidegben nem olyan ijedősek, mint tavasztól őszig… Talán jobban működnek ilyenkor az érzékszerveik, mint amikor a lombok több takarást nyújtanak nem csak nekik, hanem az ellenségeiknek is.

Később egy suta jön ki a gidájával, őket látom is a hold fényénél, nem nyúlok hát a fegyver után, hogy itt vannak az újabb disznók. Azért becsapnak még vagy kétszer, mielőtt nem sokkal este nyolc után Szabó Feri telefonál. Éppen Laci bácsiért jött a szomszéd lesre. Van közöttünk egy kis magaslat, a terepjáró zúgását nem is hallottam idáig.

––– Nem akarsz még bejönni? ––– érdeklődik Feri.
––– Maradnék, ha lehet…
––– Meddig?

Meddig bírom én itt a hideget? Most éppen úgy érzem, reggelig is maradhatnék, annyira melengeti bensőmet a két órával korábbi disznólövés már azóta is százszor átgondolt, gyönyörű pillanata… Csakhogy a hold valahogy éjfél felé lemegy, akkor meg már hiába a jóféle céltávcső.

––– Tizenegyig ––– bököm ki némi bizonytalanság után, figyelembe véve azt is, hogy melegebb itt már aligha lesz.
––– Jó. Volt valami?
––– Lőttem egy malacot –– becsülöm alá a zsákmány méretét. ––– Fejbe, hogy ne kelljen keresni…

Nagy szavak! Távol álljanak tőlem, ámbár most örömömben elhagy a szerénység…
––– Ügyes vagy! Tizenegykor megyek érted!

Üresen telik el majdnem három óra. Az őzek még négyszer kijönnek, s többször is látom a távcső lencséjében, amint a disznó teteme felett állva szedegetik a kukoricát.

Tizenegy előtt nem sokkal összepakolom a holmimat, kissé elgémberedett kezemben már a telefon, hogy hívom Ferit, amikor meghallom a terepjáró zúgását. A hat órai üldögélés után bottá vált lábakon kászálódom le a lesről. Addigra Feri már a szóróhoz ér. Mire felmegyek a tisztáson, már kezében a töret, s kézfogással nyújtja át kalapján az elejtőnek járó ágacskát… Vér nem sok van rajta, mert a disznó tetemet kihűlt öt óra alatt, de nem is ez számít, hanem a jelkép. Ami meg ennél is fontosabb: őszinte örömmel gratulál a vadászsikerhez.

Én meg sokszorosan boldog vagyok! Egyrészt fekszik a vad, éppen ott, ahol rálőttem. Jó helyen érhette a lövedék, nem sokat szenvedett. A két éves kan süldő szájából egészen helyre kis agyarak állnak ki! Ez azonban csak a zsákmány miatt érzett öröm, van ám ennél sokkal fontosabb is: Feri is boldog, hogy a vendégével sikerült kant lövetnie, ami meg a legszebb az egészben, hogy tud örülni a másik örömének! Istenem, hát van még ilyen ebben a kemény könyökű mai világban!

Aztán végül megnézzük a vad jobb hátsó lábát is: kacska, fele olyan hosszú, mint a másik, látszik rajta, hogy mindig felhúzva tartotta. Jobb alsó lábszára egyetlen hatalmas csontgöb lett, ahogyan összeforrt valamilyen sérülés után. Körmei ollóként nyúlnak túl egymáson, ahogyan a kan nem tudott rájuk lépni, s koptatni őket. Azért az ép jobb hátsó lábára még húzott két vérző csíkot túlnőtt körmeivel, de ezt már akkor volt, amikor szó szerint az utolsókat rúgta…

Mivel telefonálni nem sikerült az előbb, Feri visszamegy a vadászházba a fényképezőgépemért. Kedves tőle, hiszen nem feltétlenül kellene az elejtés helyszínén fotózkodnunk. Mindenesetre pár percig kettesben maradok a zsákmánnyal. Az elemlámpám fényénél simogatom a szép, téli szőrben lévő vad zúzmaralepte sörtéit, tapogatom kacska lábát, örömöm pedig határtalan!

A disznó a lövés kimeneti nyílásán fekszik, ami a jobb oldalán van, ott eléggé vérzett is, de hová is csapódott be a golyó? Az elemlámpa fényénél alaposan átnézem a fejét, de semmi. Végül a nyakszirtjén találom meg a 30-06-os ütötte kis, kerek lyukat. A fültőre szánt lövés hátracsúszott vagy háromujjnyit – talán célzáskor előre lépett a vad – ámbár a végeredmény szempontjából teljesen mindegy. A 11,7 grammos, ólomhegyű lövedék gellert kapott valahol a csontokon, s a disznót átütve a bal lapocka mögött, a test közepén hagyta el a testet, úgy gyufaskatulyányi, erősen vérző sebet hagyva.

A hold éppen akkor ér a fák koronája mögé, a látási viszonyok gyorsan rosszabbak lesznek. A lesről most már mindenképpen el kellett volna indulnom a vadászház felé.

Örömök sorozata volt ez a mai nap, s mindezek tetejébe még az is, hogy Feri felhőtlenül örül a más zsákmánynak! Ez persze inkább az ő eredménye, hiszen az ő területe, a Hollókő Vadásztársaság magaslese, szórója, vadászháza, cserkelőútja, nekem csak a nagyszerű végeredmény, jutott belőle, szerencsés lövéssel…

Fotózás után a vadtartó rácsra tesszük a disznót, felvisszük a vadászházba. Bandi és Laci bácsi is kalaplevéve gratulál, tapasztalt vadászoktól duplán számít az elismerés: szép lövés, jó elejtés volt.

Majd gyors zsigerelés következik: Feri kezében boszorkányos gyorsasággal villog a finn vadászkés, a magam gyakorlatlanságában biztosan elkínlódnék vele egy óráig. Mintavétel után a kant egy faágra akasztjuk a vadászház mellett, aztán lefekvés előtt még vagy két órát beszélgetünk.

Vadásztörténetek, különös kalandok, balesetek elevenednek meg, Laci bácsi a múltról mesél – felér ám egy vadászházi este a leggondosabban megszervezett továbbképzéssel is! Merthogy itt mindenki jó szívvel és érdeklődéssel hallgatja a másik tapasztalatait, eredményeit, tanulságos vagy éppen humoros történeteit. Hajnali fél kettő felé fekszünk csak le, s hatkor ébresztő!

Kora reggel még cserkelünk egyet, de éjjel fagyott, a Veres-hegyre kétujjnyi zúzmara hullott. Az avar úgy ropog, mintha üvegcserepeken járnánk, nem is látunk vadat – helyette e fehérbe öltözött erdő fái és cserjéi nyújtanak páratlan látványt. Sajnos egy kis köd is van, fényképezni sem érdemes, bezzeg, ha egy kicsit kisütne a nap!

Cserkelés után a vadászházban gyors, Rácz András szakácstudományát dicsérő reggeli, lecsós tojásrántotta kakastaréj formájúra sütött húsos szalonnával – aztán pakolunk és indulunk haza. Kár. Egy dolog biztos: Szabó Ferenc jóvoltából a Veres-hegy, annak is a Dolina nevű része kegyes volt hozzám, a két éves sánta kan még 12 centis, szép nagyagyarpárral is megajándékozott. Bármi lesz, életem hátralévő időszakára feledhetetlen marad ez az élmény…

Vadászat

Pirkadatkor kivágta, reggelre tűzifának eladta az erdőt

Print Friendly, PDF & Email

Vádat emeltek egy férfival szemben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladta, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre tett szert. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.

A vád szerint a bajai férfi 2022 szeptemberétől közel 5 hónapon át hajnalonta rendszám nélküli autóval és utánfutóval járta a Vaskút környéki erdőket azért, hogy fát lopjon. A vádlott az akkumulátoros fűrésszel kivágott fát a helyszínen felaprította és még a reggeli órákban rögtön le is szállította a vevőinek, akik köbméterenként 30-36 ezer forintot fizettek neki. A tolvaj összesen 40 köbméter akác- és nyárfát vágott ki, amivel közel 2 millió forint kárt okozott az erdőrészletek tulajdonosainak. Elfogásakor a bajai nyomozók 12 köbméter tűzifát lefoglaltak, így a sértettek kára részben megtérült.

A férfinál tartott kutatás során kiderült, hogy rendszeresen bontás céljából forgalomból kivont gépkocsikat és roncsautókat szerzett be, a bennük lévő motorral, a működésükhöz szükséges ásványi olajokkal, üzemanyag maradékkal, fékfolyadékkal együtt. A közel 20 köbméter térfogatú, 1 tonna tömegű veszélyes hulladékot a tanyás ingatlana udvarán tárolta. A roncsautókból a fémet sokszor égetéssel nyerte ki. A férfi mindezt a szükséges hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezte, ami alkalmas volt az emberi élet, testi épség, az egészség, a föld, a víz és a levegő veszélyeztetésére.

A bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott ráadásul 2023. augusztus 16-án, este, Baján úgy vezette a személygépkocsiját, hogy őt néhány hónappal korábban a bíróság jogerősen 1 évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését is utólag végre kell hajtani. Bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A fotókon az érintett erdőrészlet, a frissen kivágott és felaprított tűzifa, valamint a tanyán tárolt roncsautó hulladék látható.

Forrás: Ügyészség

Tovább olvasom

Vadászat

Szarvashiba hazavinni az agancsot!

Print Friendly, PDF & Email

Agancstolvajokat fogtak a rendőrök

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A kapuvári nyomozók 24 óra alatt kiderítették, ki lopta el a szarvasagancsokat a Himod és Hövej környéki erdőből.

Fotó: Rendőrség

A rendőrségre február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy 2024 első két hónapjában egy erdőből több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, kollégáink rövid időn belül azonosították a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A fiatalembert munkatársaink a Kapuvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

Fotó: Rendőrség

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal. Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami viszont lopásnak minősül.
  • Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el az, aki magához veszi és elviszi.
  • Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.
  • A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.
  • Amennyiben kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket látnak, kérjük, hogy értesítsék az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Felülmúltuk önmagunk: Balaton-felvidéki dúvadhét

Print Friendly, PDF & Email

Balaton-felvidéki dúvadhét eredményei:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A vadászati év utolsó napján a diszeli Artemisz Vadászház udvarán gyülekeztek a Balaton-felvidéki tájegység jogosultjai, hogy közös terítékkel adják meg a végtisztességet az elmúlt héten puskavégre került vadnak.

A VII. Balaton-felvidéki dúvadnapok közös terítéke. Fotó: – OMVK

Surányi Péter tájegységi fővadász köszöntötte a vadászatra jogosultak küldötteit, és ismertette a dúvadhét eredményét. Idén, amikor már hetedik alkalommal gyűltünk össze, a tájegység 18 vadgazdálkodási egységéből 15 vett részt a szimultán dúvadgyérítésben. Ennek eredménye lett az az összesen 92 vad: 39 róka, 15 borz, 7 aranysakál, 6 nyest, 17 szajkó, 7 dolmányos varjú és egy szarka, amiket kürtszóval búcsúztattunk. A Csobánc Vt. 23, a Bakonyerdő Zrt. 12, a bronzérmes Újkúti Vt. pedig 11 darabbal járult hozzá a közös terítékhez. Mint azt Surányi Péter kiemelte: nem a dúvadhéten kell elvégezni az egész éves dúvadgyérítést, az esemény célja a figyelemfelhívás, és az alkalom teremtése a szakmai tapasztalatcserére.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A házigazda Baracskay Lajos, a Csobánc Vt. elnöke, a vármegyei vadászkamara titkára röviden bemutatta a vadásztársaság adottságait, gazdálkodását. A kétszázat is meghaladja a teríték gímből, a vaddisznó háromszáz alá esett. Volt, hogy az 500-at is meghaladta, de a fokozott gyérítés eredménye már látványos. A legfőbb károsítóvá a szarvas lépett elő. A vadászterület kezelését megnehezíti az, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan költöztek ide a nagyvárosból, akik aztán nem is mentek vissza: ezáltal a nyaralóövezetben mára jóval nagyobb a terület zavartsága, mint 2020 előtt volt. Vendégkörük stabil, a vadászati lehetőségek értékesítése nem jelent problémát.

Fotó: OMVK

Lakatos István, a Kapos-Tolnai vadgazdálkodási tájegység fővadásza az agancstőrothadással kapcsolatos kutatás jelenlegi állásáról tartott előadást. Mint elmondta: kezdetben valamilyen gennykeltő baktérium jelenlétére gyanakodtak, ám hamar kiderült, hogy a gennyesedés csak másodlagos fertőződés eredménye, a tünetegyüttes nem bakteriális fertőzésre vezethető vissza. Kialakulásában sokkal inkább a különböző mikotoxinok játszanak szerepet, de nem kizárható régen betiltott növényvédő és rovarölő szerek, illetve a mikroműanyagok hatása sem. Kezdetben dámszarvasnál figyelték meg a tünetegyüttest, de azóta már őznél és gímnél is megjelent. A dámbikáknál az azonos korú egészséges egyedek átlagban 1,3 kg-mal nehezebb agancsot raktak fel, mint az érintettek, de a károsodás nem kizárólag a hímivart érinti. A teheneknél, sutáknál a termékenyülés drasztikus visszaesése, illetve vetélés tapasztalható akkor, ha a takarmány mikotoxinnal szennyezett. Ennek elkerülése érdekében érdemes mellőzni a földről való etetést (használjunk vályút, tálcát) illetve ne etessünk törtszemet, hanem csakis teljes értékű, helyesen tárolyt, bevizsgált szemes vagy szálas takarmányt.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

Amint azt Vezsenyi Imre, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője, ASP-tanácsadó megfogalmazta: azután, hogy az afrikai sertéspestis 2018-ban megjelent Magyarországon, volt remény arra nézve, hogy a Duna vonalát nem fogja átlépni a betegség. Sajnos nem így lett, a dunakeszi vadaskertben megjelent a kór, és tovább is terjedt. Veszprém vármegye egyelőre mentes az ASP-től, és szerencsések vagyunk abból a szempontból is, hogy az elejtett vadat szabadon értékesíthetjük. Azonban kártérítés (aminek összege március 1-től egységesen 20 000 forint/db lesz, csak addig jár majd, amíg van vaddisznó, ez pedig – ha a vírus ideér – már nem lesz egyértelmű. Érdemes minden legális eszközt (ezek köre bővült a közelmúltban) igénybe venni ahhoz, hogy elérhető legyen az 1 vaddisznó/200 ha sűrűség, ami hatékonyan lassítaná az afrikai sertéspestis terjedését.Greskó Károly örvényesi sportvadász a lőfegyverrel végzett ragadozógyérítéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Ez a tevékenység nem csak az apróvadas területeken bír jelentőséggel, a sakálok és a rókák az őzgidákból és a malacokból is vámot szednek. Létszámuk eredményesen apasztható ugyanakkor csalsípok használatával és állandó etetőhelyekkel. A csalsípoknál előnyben részesíti a műanyagból készülteket, mivel azok hidegben sem vetemednek meg, és kevésbé hangolódnak el. Érdemes először hosszabban, 10-15 másodpercig fújni, majd 5-10 másodpercnyi szünet után ismét egyszer, már rövidebben. Ezt 10-15 perc várakozás kövesse. Ha van hallótávolságban éhes ragadozó, bizonyára közelíteni fog. Előfordulhat ugyanakkor, hogy rossz irányból, szél alól fog érkezni, ekkor pedig következő alkalommal már bizalmatlan lesz a sípot hallva.

A rókák és a sakálok vonszalék segítségével, illetve rendszeresen etetett helyeket fenntartva is puskavégre kaphatóak. Ekkor fontos, de kifizetődő is a kitartás. Egy alkalommal nem kevesebb, mint kilenc rókát lőtt együltő helyében, igaz, ekkor már sötétedés előtt a lesen volt, és kitartott másnap hajnalig. Aki erre vállalkozik, az jól teszi, ha háttámlás magaslest épít, és a meglőtt rókákat csak a vadászat legvégén, és nem minden sikeres lövés után szedi össze. Az etetők távolsága a lestől nem mellékes, rókánál ne legyen közelebb, mint ötven, sakálnál, mint száz méter. A sakálok ugyanis szeretnek „vágni egy kört” az etetőhely körül, hogy szagot fogjanak. Ebbe a körbe pedig jó, ha a les már nem esik bele…

Az előadások elhangzása után kiváló estebéd elkültésére került sor, de a jelenlévők nem csak ezért maradtak. Jó volt kihasználni az együttlétet arra is, hogy egymás tapasztalataiból épülve kicsit tovább lássunk, mint a saját vadászterületünk határáig…

Forrás: OMVK

Tovább olvasom