A történet régebben kezdődött, amikor Andor barátom vadász lett, és rendszeresen kijártunk a Beregdaróc és Csaroda községek közötti csodálatos területünkre disznót vadászni.

A találkozó Andoréknál volt, ahol akkor óvodás unokája mindig nagy figyelemmel kísérte megbeszéléseinket. Aztán az oviban hallott egy mesét, amelyikben Berti a vaddisznó szerepelt. Innentől fogva elég gyakran mondogatta indulásunk előtt, hogy „Papa, lődd meg nekem a Bertit!” Természetesen elég sokszor elmaradt a várva várt lövés, de attól kezdve gondolataimban a Berti mint egy hatalmas nagy kan vésődött be a sok emlegetés folytán.

Valójában csak gondolataimban létezett, olyasmi volt, mint a csodaszarvas. Aztán amikor a határban jó tenyérnyi nagyságú disznónyommal találkoztam mindig azt gondoltam, ez talán a Berti lehet.

Egyszer aztán gyanús lett az ügy, mert a Ducskós erdőn lévő „nullás lesemnél a szórón óriási disznónyomot találtam. István vadőrünkkel megnéztük és megállapítottuk, hogy ez lesz a Berti. Aztán a képzeletből valóság lett és a nyoma alapján meg is kereszteltük. Beindult ám ezek után a gépezet.

Az amúgy is rendszeresen etetett szóróra még több élelem lett kihordva. A Berti pedig élt és degeszre ehette magát lányos zavarában. Nagyfiú lévén vigyázott is a kabátjára rendesen, mert amikor a lesről bámultam mindig túljárt az eszemen és soha sem mutatkozott.

Tudtam, hogy a közelben van. Sokszor éreztem a szagát, hallottam amint szuszog, veszi a levegőt. Volt amikor a fasorból rám fújt. Na várjál pajtás, egyszer majd csak el fogod téveszteni, és a 30-06-os csinál a zakódon akkora lukat, hogy csak na. De a Bertit ez a beszéd sem hatotta meg és tovább dőzsölt.

A nullás lesről nézve

Sokáig bírtuk mindketten, mígnem az egyik este már jócskán sötétedéskor az erdő szélén tőlem jobbra vagy 300 méterre észrevettem a majdnem derékig érő kaszálón egy irdatlan nagy fekete tömeget. Berti! Kiáltottam magamban. Valószínű, hogy már látott engem, és tudta hogy lőtávon kívül nyugodtan szimatolhatja a nyári illatokat, de lassan azért csak közeledett.

Aztán egy óriási durranás az 5-ös les irányából, és az én drága Bertim egy szemvillanás alatt kereket oldott. Ez az én szerencsém! Andor barátom is pont most tudta eltángálni azt a koszos süldőt, amikor én már majdnem vizet fakasztottam a puskám tusából nagy izgalmamban. Hát ez nem jött össze, de legalább már láttalak!

Pár hét múlva vadőrünk izgatottan telefonál, hogy a repcetábla szélén lőtt egy rókát és a lövés zajára egy óriási disznó ugrott ki a mocsaras tó széléről és nyugodt kocogással felé közeledik.

Azt is közölte, hogy a 222-es szolgálati fegyver van nála és mit tegyen? A válasz egyszerű volt, hogy meg ne rémiszd azzal a kis kaliberűvel. Elmondása szerint még egy tehén is megindult a borjával a nagyra nőtt repcésben, de a disznó jóval magasabb volt a borjúnál. Szerinte ez az én Bertim volt.

Egyre többet jártam a nullás lesre, de nem sikerült puskavégre kapni, pedig azon a részen portyázott rendszeresen.

Egyik hétvégén Krisztina vadásztársnőm érkezett férjével, Tiborral hozzánk Budapestről. Miután a Bertit már hírből ismerték felajánlottam, hogy Kriszti jöjjön velem és lőhet a lesemről egy disznót akár a Bertit is. Tibor meg a vadőrrel menjen egy másik helyre. Kora délután indultunk a területre, mert még egy őzbakkilövés is engedélyezve volt. Kerestünk és láttunk is bakokat, de nem sikerült lövéshez jutni. Krisztina váltig emlegette, hogy inkább üljünk már fel a lesre, a disznólövés jobban érdekelné.

Rendben van, mivel már az eső is elkezdett cseperegni, irány a fedett les. Magasan ráérünk, mert még nagyon korai az idő. Gondoltam úgyse lesz még semmi sem kinn a szórón. Megbeszéltük, hogy először majd én felmegyek a lesre és szétnézek a szóró körül is. Amint az utolsó létrafokra léptem azt hittem az ütő is megáll bennem. A szórón egy pár disznó látszott, de egy pillanat alatt kiderült, hogy az csak egy disznó, és átér a szórón. Atya Isten! A Berti van előttem, és nyugodtan táplálkozik.

Óvatosan lecsúsztam és közöltem Krisztivel, hogy várja a Berti. Lett ám adrenalin, meg vérnyomás. Megbeszéltük suttogva, hogy felmegy, leül az ülőkére, és nyugodtan próbálja megcélozni és meglőni. Én csak a felső létrafokig követem és onnan veszem célba, de csakis ha eltalálja, és szükséges neki még egy gyors lövés, akkor lövök.

Mindketten céloztunk. Lenyűgöző volt a nagy disznó látványa. Aztán hirtelen DURRRRRR. Egy másodpercre megállt az idő. Még a madarak is elhallgattak. Berti szép lassan megfordult, és finoman belépett az erdőbe. Krisztinának nem volt lehetősége még egy lövésre, én pedig nem tartottam illendőnek az elhibázott disznóra rálőni, mert tisztán láttam a lövedék becsapódását.

Szegény vadásztársnőt a sírás kerülgette. Nem akarta elhinni, hogy elhibázta. Leszálltunk és megvizsgáltuk a rálövés helyét. Még az erdőt is végigpásztáztuk a szóró környékén, de nem találtunk semmit.

Én is szívből sajnáltam. Talán ha még egy kicsit vár a lövéssel, mert különben 150 méterről úgy lövi az őzet, ahogy az elő van írva. De hát az nem jelent ekkora izgalmat. Még másnap is kerestük, de hiába. És Bertit ezzel a cselekedettel vérig sértettük. Úgy eltűnt, mint a kámfor. Egy darabig még megvolt a lába nyoma a szórón, de lassacskán elmosta azt is az eső, na meg összetaposták a vadak. Hát így jártunk, kár volt érte.

Ősz lett és a Beregszászi erdőn lévő szóróm melletti kukoricásnak nagyon nekiestek a disznók. Csekő Jóska vadásztársam, aki a kukoricás tulajdonosa, le is vágatott az erdő alatt egy pár sort, hogy tudjuk a disznókat lőni, riasztani. Lőttem is egy süldőt, de míg kihúztuk megállapítottuk, hogy Bertinek is itt van a friss nyoma.

Hát előkerültél! Ezután csak ide jártam lesni.

Egyik alkalommal Józsi bátyám megelőzött és felült a lesre. Én tőle vagy 300 méterre foglaltam helyet. Még teljesen világos volt, amikor hallottuk lövését. Telefonált is, hogy belelőtt egy hatalmas disznóba és menjünk már oda segíteni. Kerestük, de hiába. Berti, merthogy Ő volt, sértetlenül eltolta a kerékpárt. Különben semmi baja nem lett, mert a lövedék a hasa alatt vágódott a földbe.

A riasztás viszont sikkesen megtörtént, mert őkelme megint csak eltűnt. A fél társulat már ismerte legendáját és mindenki fente rá a fogát. Aztán Endre vadásztársam küldött egy SMS-t november elsején, halottak napján, hogy gyújtsak egy szál gyertyát a Bertire. Hirtelen elöntött a melegség. Szegény Berti hát mégis eltévesztetted! Aztán a hír mégsem volt teljesen igaz, mert méretei nem azt igazolták. De hogy teljesen eltűnt a környékről az már biztos.

Január vége felé egyik nagyon régi barátom ültettem fel a nullás lesre a Ducskós erdőn, ami a Beregszászi erdőtől jó másfél kilométerre van. Gondoltam, had szellőztesse ki magát a kórház szagától a főorvos úr. Neki is bejött a Berti, de úgy, hogy a fasor túloldalán a les lábától 5-6 méterre. Miután lőni csak úgy lehetett, hogy fel kellett állni, eközben a les megreccsent és a fasorba beugró disznóra odavetett lövés nem talált rendesen.

A nagy hóban végigjártuk az erdőt. A lábnyom mellett néhány centire volt pár csepp vér, de nem volt komoly a sérülés. Vagy két kilométert mentünk a nyomon, de sehol sem állt meg, rendesen járt. A horzslövés pedig, ami a combját érte, meg sem kottyant neki. Már van legalább egy sebe, mégis vidáman él. Miután a szomszéd társulat felé vette az irányt majdnem biztosra vettem, hogy többé nem találkozunk

Aztán újra kitavaszodott. Júniusban megint megkezdtük a disznó lesvadászatát. Az én szóróim, ha vadászunk, ha nem, mindig etetve vannak. A kezdés meg is hozta az eredményt. Egymás után három kiülés alkalmával még igen korán elejtettem egy-egy kan süldőt.

Aztán 2005. június 12-én vasárnap valami csodálatos napra ébredtem. Tettem a dolgom, mint ahogy az máskor is szokás. Délután megbeszéltem Lengyel Berti barátommal, hogy felül velem a nullás lesre. Még a nap aranyszínű koronája magasan szántotta a horizontot, de mi már a lesen ültünk és reménykedtünk a szebb jövőben.

A látvány csodaszép. A bokrok, fák zöldellnek, a kaszálón magas a fű, megannyi minden színű virág. Ettől szebbet elgondolni sem lehetne. Körülöttünk zajlik az élet, madarak énekelnek, darazsak zümmögnek, a szúnyogok pedig kegyetlenül csípnek. Mi pedig szívjuk a friss levegőt és bámulunk jobbra-balra, de legfőképp előre a kb. 110 méterre lévő szóró felé. A szóró mögötti fasoron vágtunk egy ötméteres lyukat, így a túloldali tarlóra is rálátunk.

Az első vendégünk egy dámbika. Szépen bejön a szóróra és nyugodtan megkezdi felséges vacsorája elfogyasztását. Csipegetés közben nagyritkán megemeli kezdetleges barkás agancsú fejét, aztán megnyugodva tovább lakmározik. Nem nagyon zavarja a közelben kiabáló kakukk sem. Körülbelül 25 percig tartott a vacsora, és amilyen csendben jött, ugyanúgy távozik a tőlünk balra lévő ősláp, a Navat-tó irányába egy kis hűsítőre.

Tovább várakozunk, lassacskán kezd szürkülni. A kivágott lyukon keresztül gímeket látunk a búzatarlón a mocsár felé sétálni. A madarak elcsendesednek, de a mocsár felől zörgéseket hallunk. Néha őzek riasztanak. Az egyik tőlünk 150-–200 méterre úgy kiabál, mint a fába szorult féreg. Valaki miatt nagyon nem tetszik neki a rendszer.

Besötétedik, de a Hold már szépen jön fel a csillagok közé. Így aztán Ő lesz a lámpásunk, mert a keresőtávcsővel nagyon jól látunk. Később aztán teljes lett a csend. Közeledik a célul kitűzött este tíz. Na, barátom, szép csendben kezdjük elpakolni cuccainkat aztán irány haza. Berti a hátizsákba pakolja a kint lévő lomot, ami egy mozdulattal már a hátára is kerül. Azért mielőtt lemásznánk nézz már körül! Adtam ki a végső utasítást. Amint a keresőt a szeméhez emeli rögtön suttogja, hogy lát egy nagy disznót a fasorban lévő kivágásban.

Lett ám izgalom. Óvatosan visszaültem helyemre, hogy megnézzem a delikvenst. Első pillantásra ki is jelentettem, hogy kár az izgalomért, mert a dám jött vissza. A fűben akkora nagy testet láttam, de mire barátom újra odasúgja, hogy disznó, már én is tisztán felismerem. Itt a Berti! Mert ekkora hatalmas jószág csak Ő lehet.

Gyorsvonat módjára beindul a szívem, adrenalin az egekben, izgalom a tetőfokán. Beengedem a szóróra, döntök hirtelen. De Berti csak állt mozdulatlanul. Már bekapcsolt világító ponttal célzom a puskatávcsövön keresztül, de várok, mert mindenem remeg. Most nem engedlek el! Gondolataimban gyorsan átszaladnak a vele szembeni kudarcok. A nagy disznó lassan lép egyet az erdő irányába, és újra megáll.

Barátom susogja, hogy lődd, mert elmegy. Na innen aztán nem! Veszek egy mély lélegzetet, és biztos célzás után nagy durranással útjára engedem a 11,7 grammos lövedéket. Az én Bertim ezt már valószínűen nem is hallja, mert a golyó a lapockája tetejébe csapódik és eltöri a gerincét. – Megvan! – szólok hangosan, mert láttam amint eldőlt, mint egy zsák. A lövedék becsapódása is tökéletesen, tisztán hallatszott. Nézem a keresővel, de nem látom a fűben.

A várakozás percei lassan telnek. Közben felhívom a vadőrt, na meg a vadászmestert. Aztán leszállunk a lesről, visszaballagunk a hátul hagyott autónkhoz és a fasoron túl odahajtunk a rálövés helyére. Már messziről észrevesszük, hogy ott fekszik a mi Bertink. Mert, hogy Ő, az már nem vitás. Remegő kézzel megsimogatom, és a könny majdnem kicsordul a szememből.

Kettesben

Bocsáss meg Pajtás, ez így sikerült! Vegyes érzelmekkel bámulom az általam oly nagyra becsült vadat. Nem tudom, hogy örüljek-e vagy sírjak. Mindenesetre örömömben is nagyon meg vagyok hatva, és már sajnálom is.

Nemsokára megérkezik Pista, a vadőr, Endre vadásztárssal. Majd kis idő múlva Liba Endre barátom is odajön párjával együtt, már egy egész népes sereg vesz körül. Fényképeket készítenénk, de még szerencse, hogy csak a második után merül le az akku. Ez a Berti bosszúja. Azért csodálgatjuk a kiálló agyarakat. Úgy saccoljuk magasan aranyérmes lesz. Az utánfutóra öten is alig bírjuk felrakni zsigerelés után. A leadott súly 180 kiló volt, tehát élősúlyban magasan túlszárnyalta a kétszázat.

A Berti története ezzel lezárult. A trófea az elvárásnak megfelelően 23 centi fölötti, csodálatosan szép, szabályos, és aranyérmes lett. Korát nyolcévesre becsülték. Az elkészített kép és a rövid történet hamar megjelent a megyei sajtóban, látható volt az interneten is. Jöttek is sorban a gratulációk, melyet bárkivel szemben hasonló esetben én is szívből megtennék.