Vadászat
A mi napunk
Disznó a hajtásban!
– Disznó a hajtásban! – Zeng a kiáltástól az erdő. Tenyerem rákulcsolódik a fegyverem csövére, jó, hogy össze nem roppantom. Pattanásig feszült idegekkel pásztázom a nyiladékot, a legapróbb mozgás, a legcsekélyebb zaj sem kerülheti el a figyelmemet.
A téli erdő azonban egyre-másra megtréfál. A lénián átrepülő elkésett levelekre minduntalan felemelem a fegyverem, egy vastagabb, gyanúsan fekete árnyékra kis híján rá is lövök.
Nyikorduló fatörzs, roppanó ág, mind-mind a bolondját járatják velem, az idő múlásával megtanulom figyelmen kívül hagyni a tréfákat.
Hatodik érzékből balra pillantok. A nyiladék kellős közepén, tőlem jó kőhajításnyira, egy hatalmas fekete kan nő ki a földből, orrából vastag oszlopban tör fel a pára, a porhó lassan oszlik körülötte. Akár egy ősi, szentségtelen kísértet. Akár egy versenycsiga is elszáguldhatna mellettem, mire felemelem a puskát, csak semmi hirtelen mozdulat.
Levegő visszatart, szálkereszt a célon, és ekkor
Megszólal a telefonom. Életem remetéjét elnyeli az erdő, a meglepetés ereje letaglóz a lábamról, eszembe se jut utána puskázni
– Hogy az a rosseb
!
– Na,
ébredj már föl. Már harmadjára ébreszt a telefonod, az egész házat sikeresen felverted. Hogy lehet valakinek ilyen undorító csengőhangja?
A szertefoszlott álom utolsó morzsáit törölgetem a szememből. Lassan tisztul a világ. Öcsém szemrehányó tekintettel áll az ágyam felett, kezdem felfogni, hogy mi történt.
– Ez a legidegesítőbb hang, erre tudok csak felébredni.
– Azért azzal, hogy fel tudsz-e ébredni tudnék vitatkozni.
Lassú mozdulatokkal ülök fel az ágyon, még mindig a szememet dörzsölöm. Marci már teljes harci díszben serénykedik a konyhában, felteszi a kávéhoz valót a tűzre, keni a vajas kenyeret, szeli a kolbászt. Komótosan öltözködni kezdek. Miután az utolsó gombot is munkára fogtam, érdeklődve tekintek ki az ablakon, kíváncsi vagyok az esti bolond idő mit hagyott hátra.
Friss, jó két araszos porhó borítja a tájat. A csillagok fénye megzabolázta az este még oly féktelenül nyargalászó viharparipákat. Az udvaron álló magányos tölgy csupaszul szemérmetlenkedik a nyugvó Telihold előtt. Az idilli kép magával ragad. Tekintetem csupán a hívogató kávé illata képes másfelé fordítani. Marci megtölt két csészét és az egyiket felém nyújtja. Kabátom zsebéből egy elnyűtt cigarettásdobozt bányászok elő, halk kattanással gyullad a láng, sercenéssel izzik a parázs.
– Hova megyünk ma?
– A farkas-laposba. Tóni bácsi azt mondta, hogy ott látta a minap a kant. Hát majd meglátjuk, én még nem találkoztam vele, csak pár napja vehette be magát a bozótosba.
Szokásos Újévi vendégségemet töltöm öcsémnél, itt a somogyi erdők mélyén. Szerencsés helyzetben vagyunk, ő itt kapott állást én innen nem messze, szintén nagyvadas területen. A páros években Ő az én vendégem, páratlanokban én az Övé. Ezúttal régi vágyam, egy magányos remete kan elejtésének reményében érkeztem hozzá.
– Szívjad azt a büdös cigit aztán indulás. Nem azt mondtad, hogy le fogsz szokni?
– Rajta vagyok az ügyön.
Válaszomat egy gúnyos mosollyal nyugtázza. Nagy nehezen feltápászkodok a kényelmes székből, kalapom és fegyverem után nyúlok, és nagy hévvel indulok az ajtón kifelé. Mihelyt a harapós hideg a csontjaimba hatol, elfogy a lelkesedés. Vacogva mászok be a terepjáróba. Az éjszaka folyamán dérvirágok nyíltak az ablakon. A diesel motor is érzi a hideget, nagy nehezen tudunk csak elindulni.
Jó negyedórás zötykölődés után érkezünk meg a terület határába. Halkan kászálódok ki a járműből, a porhó selyemszőnyegként nyeli el minden lépésem zaját. Öcsémmel egymásra pillantunk, a hosszú évek alatt megtanultunk olvasni egymás gondolataiban. Szótlanul indulunk el a cserkelő úton, egyre beljebb és beljebb, a vadak területén.
Az ébredező természet mindig megbabonázott. Szinte érezhető, ahogy az erdő, akárcsak az öregember, lassan felkel, nyújtózkodik, megropogtatja csontjait, összeszedi az erejét, majd dolgára indul. A hasadó hajnal sugaraival a hűség madarai is munkához látnak, picinyke testüknek ilyen hidegben szüksége van a bőséges táplálékra.
Nagy szorgoskodásuk közepett mégsem restek az erdőjáró szórakoztatására egy-két strófát elfüttyenteni, mégse unatkozzon szegény. A csupasz fák ágai boltívként fonódnak eggyé fejünk felett, a letűnő csillagok utolsó üdvözletét veri vissza a friss hó.
A cserkelő út mentén lassan kibontakozik előttünk a nyári nap sugarában kalászt érlelő szántóföld, mely most magára húzva téli dunnáját szunyókál.
– Látod azt a hatalmas tölgyet mellette a gesztenyével? – suttogja öcsém, miközben kezével az erdő szélén álló hatalmas famatuzsálemekre mutat.
– Az a disznók terülj-terülj asztalkája.
Óvatos léptekkel közeledünk, ám vendéget nem találunk, azonban az éji lakoma maradékai színes képet festenek elénk. Mindketten a nyomokat vizsgáljuk. Volt itt ám lakodalom. Szarvasok, disznók, még egy borz nyomát is felfedezem. Marci halk pisszenéssel hív magához.
– Ez elég nagynak látszik – mutat egy, az erdőbe vesző csapára.
– Próba szerencse!
Több se kell nekünk, fegyvert a kézbe, irány előre. Szerencsére a holdat és a csillagokat, már a napkorong váltotta fel, így a sugaraktól szikrázó hópelyheknek köszönhetően szinte déli világosság fényében tárulkozik ki előttünk az erdő legsötétebb zuga is. Csak részben kell magunkat Hubertus jóakaratára bíznunk.
Egyenletesen lassú tempóban cserkészünk dombnak fölfelé, majd túljutva a gerincen, lejtőnek indulunk. Vadászláztól feltüzelve lesek be minden kanyarulat, minden bokor mögé. Néha, egy-egy megtévesztő feketeség láttán elakad a lélegzetem és felkapom a puskám. Rendszerint ilyenkor érkezik hátulról a csípős megjegyzés:
– A hangyának nincs agyara.
– Sose lehet tudni, néhány kapitális példánynál nehogy meglepetés érjen.
– El tudom képzelni, ahogy a remetehangya fújtatva rád veti magát
!
Öcsém a fulladás határán könnyezik a saját poénja okozta rekeszizom-orgazmustól.
– Boldogok a lelki szegények.
Revans kísérletem csak még nagyobb vidámságot vált ki. Hirtelen azonban Marci arcára fagy a vigyor. Halk hortyogást hoz felénk a lengedező reggeli szellő. Mindketten ösztönösen leguggolunk, és a hang forrását keressünk. Úgy néz ki, majdnem rágyalogoltunk az alvó disznóra.
Ilyenkor érzem csak igazán, hogy élek. Szívem őrült tempóba hajszolja a lüktető erek útján a vért. Tüdőm megszaporázza lépteit, kezemen a remegés lesz úrrá. Gyors kézmozdulatokkal megtárgyaljuk a tennivalókat. Ólomnehéz lábakkal egyenesedek fel, és ha lehet még nagyobb lassúsággal indulok tovább a csapán, a völgy aljában alacsony örökzöldek sorakoznak.
Óvatosan hajtok félre az utamból egy fenyőágat, és ekkor megpillantom a hatalmas
nak éppen nem mondható süldőt, amint az igazak álmát alussza. Hátra sem kell néznem, hogy tudjam, öcsém hangtalanul rázkódik a röhögéstől a kapitális példány láttán.
– Lődd, ha akarod – suttogja.
Több se kell nekem. Szálkereszt a süldő fültövén a gyorsító harcra kész. A hatalmas dörrenés szélparipaként szántja végig az erdő néma csendjét, a kavargó porhótól semmit sem látunk.
Lassan tárulkozik ki előttünk újra az erdő. Ám a kapitális malacnak se híre se hamva. Marci most nem mer megszólalni mert tudja, hogy annak minimum egy tockos lenne a keserű következménye. A rálövés helyét vizsgálva, ahol mondanom se kell, se vért se vágott szőrt nem találtunk, én oldom a feszültséget.
– Csak fel akartam ébreszteni.
– Mindjárt gondoltam, hogy a jó szíved nem visz arra, hogy álmában küld a sütőbe a finom malachúst. Óh, a malachúúús.
A hóban ücsörögve a hibázás okait keresgetjük, de egyszerűen lehetetlennek tűnik a helyzet.
– Mutasd csak azt a puskát!
Rövid vizsgálódás után sunyi vigyor suhan át az arcán.
– Ezzel a beállítással szerintem öt méterről nagy eséllyel hibáztál volna el egy elefántot is. Nézd csak meg a távcsövet.
Vigyorogva figyeli, ahogy arcom egyre szederjesebbé válik. Valami ütés következtében szemmel láthatóan oldalra mutat az optika.
– Ez nem a mi napunk – próbál vigasztalni.
– Tévedsz Marci, ez, a mi napunk.
Egymást felsegítve indulunk vissza a terepjáróhoz immár jókedvűen, boldogan, hisz vadásztunk.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login