Vadászat
Kan dupla
Akik ismernek, tudják mekkora szenvedélyem a vadászat. Családom már megszállottságnak, vagy még inkább betegségnek tartja. De sebaj, az én koromban már mindegy. Ezt a gyógyíthatatlan betegséget valahogy csak elviselem még egy darabig, gyógyszert se kell rá szednem.
A vadászat minden módozatát szeretem. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, varázsa. Az egyiket jobban szeretjük, mint a másikat, a harmadikért meg kimondottan rajongunk. De van olyan, amit imádunk, és az még álmainkban is elkísér.
Na, én valahogy így vagyok a disznó vadászatával. Szeretek én szarvasra, őzre, muflonra is vadászni. Igen sokat sikerült is elejtenem közülük, de a disznó, az valahogy más. Nehéz ezt megfogalmazni. Talán azért mert izgalmasabb, rejtelmesebb, vadászt jobban próbára tevő.
Arról már nem is beszélnék, hogy mennyi kitartást, fáradozást, anyagi áldozatot is követel. Ezért van az, hogy vadásztörténeteim közül csak a disznósakat vetem papírra, holott rengeteg szebbnél szebb más vadászatot is átéltem már. Lehet, ha nyugdíjas leszek, majd azok is előkerülnek emlékezeteimből, mert ott vannak valamennyien.
Az új vadászterületek kijelölése eléggé nehézkesen történt a mi megyénkben is. Köszönhetően a vadászoknak, földtulajdonosoknak, állami hivatalnokoknak. De leginkább a törvény szövegének, amit félre lehet értelmezni. Sőt, önös érdekek miatt az utolsó kiskaput is ki kell keríteni, mindent összekuszálni. De csak azért, hogy egyes uraknak ez jó legyen.
Elég szégyen, hogy a mi vadásztársadalmunk idáig süllyedt. A jószomszédi viszonyt pár hektár legelő miatt is fel tudtuk rúgni. Megint kell majd néhány év, hogy ezeket a sebeket újra begyógyítsuk valahogy. De nem panaszkodni akartam, hanem vadászatról írni.
Szóval 2007 szeptember (!) vége felé a mi kis társulatunk is megkapta ideiglenes működési engedélyét. Így már Beregdarócon is minden akadály elhárult, ami tiltotta a disznó vadászatát. Igaz, apróvadra egész szezonra tilalom volt nagyon sok társulatnál, így nálunk is. Valahogy ezt se volt könnyű megérteni, de már túlestünk rajta.
Az új társulat első disznóját mindjárt az első kiüléskor sikerült elejtenem, ez október 8-án történt a Beregszászi-erdőben lévő szórómon. Ezt egymás után még négy követte egy jó hónap leforgása alatt.
Aztán november 30-án Baracsi Endre vadászmesterünkkel megbeszéltük, hogy megint van esélyünk a kis fiatalos környékén a szórómnál. Már délután háromkor elfoglaltuk helyeinket, ahová előtte beiratkoztunk. Én is felkászálódtam a lesemre, de a hátizsákban lévő kegytárgyak kipakolása közben már hallottam, hogy a disznók is talpon vannak és keményen hangoskodnak.
Mire csendesen elrendeztem a cuccokat, a hóesés is beindult nagy pelyhekben. Alig telt el néhány perc és már minden fehérlett. Ez volt az év első hóesése. Csodálatos volt, hamarosan én is úgy néztem ki, mint egy hóember. A disznók pedig egyenesen felém tartottak, de hogy mekkora zajjal, az leírhatatlan.
Ekkor hirtelen traktorzúgásra lettem figyelmes, ami a határon túlról, Ukrajna felől közeledett. A szórótól 10–15 méterre, a fiatalosban zajongó disznók vélhetően a traktor zaja miatt elcsendesedtek, és hallottam, hogy lassan megindultak visszafelé.
Na, ez jól kiszúrt velem, gondoltam, és már az összes traktorosra haragudtam, ám néhány perc múlva szép csendesen elhalkult a gép zúgása. Újra bizakodni kezdtem, hátha visszajön a konda, amikor hirtelen jobbról, a szóró mögötti kis résre egy kan beállt és felém figyelt. Hát téged várlak Pajtás!
Gyorsan puska fel, célzás, ez a két dolog összesen néhány másodperc alatt, aztán rögtön lövés, mert a disznó már lépni akart. Izgultam is, hogy mennyire léphetett bele a lövésbe. Azért bizakodtam, mert a bal oldalra átlépett disznó zörgését olyan 20-25 méterre a szórótól egy pontról hallottam.
Mikor teljesen elcsendesedett, leszálltam a lesről, és a szórótól már láttam, hogy az én szép kanom mozdulatlanul fekszik a fiatal tölgyfák alatt. Rácsörögtem vadászmesterünkre és elmondtam mi történt. Az volt a kérése, hogy várjunk sötétedésig, mert ott vannak a disznók előtte, hátha kibújnak a sűrűből.
Szóltam Liba Endre barátomnak is, aki az úton várakozott a Nivában, hogy sétáljon már be, és húzzuk ki a szóró mellé a disznót. A helyszíni fényképezés után ezt hamar el is végeztük. Endre visszaballagott az autóhoz, én pedig felültem a lesre. Megvárom itt a megbeszélt vadászat végét.
Fiatalos tölgyesben az elsővel
Alig helyezkedtem el a lesen, amikor balról, az erdő alatti szántásról, mintha neszt hallottam volna. Az ütő is elállt bennem, amikor megláttam három kant egymás mögött, szorgalmasan ballagva kifelé a szántáson. A távolság 100 méter volt. Azt sem tudtam, melyiket célozzam. Van sok vadásztárs, aki életében összesen nem látott három ilyen másfél mázsa körüli vadkant, nekem meg ott állnak a havas szántáson, és ráadásul fényes nappal.
Csak nyugodtan Pityu, gondold át a dolgot! Hamar megszületett a döntés. Úgy gondoltam, meglövöm az utolsót, aki az erdőtől 8-10 méterre állt, aztán gyorsan újratöltök, és még a kintebb állót is eldöntöm, amint visszafordul az erdőnek. Hát akkor hadd szóljon. A terv eleje bevált, csakhogy a meglőtt disznó egy kis megroggyanás után befordult az erdőnek, és iszkiri.
Újratöltés után azt gondoltam, hogy mégis csak a biztosra kell mennem. Ezért a sebzettet akartam lőni, de mire biztos lövést tehettem volna, becsúszott az erdőbe. Az elől álló disznó a lövésre először még kifelé ugrott, majd pár lépés múlva szintén az erdőnek fordult. Gyorsan Őt is célba kaptam, de valami azt súgta, ne kapkodj! És mielőtt a disznó elérte volna az erdőt levettem róla a célkeresztet. Azóta sem bánom, hogy nem lőttem harmadszorra is. Így voltam biztos a dolgomban.
Na, megint telefon, mind a két Endrének. Kérdezték, hogy mi a túrót lövöldözök? Mondtam az újabb kan lövését. Nagyon biztos voltam a találatban, és abban, hogy a második kanom, akit az első után húsz perc múlva lőttem, az erdő szélén fog feküdni. Liba Endre megint besétált a lesig. Vártunk egy keveset, mert jócskán sötétedett.
Az erdő szélétől húsz méterre feküdt a meglőtt kan, csakhogy közeledésünkre feltápászkodott és beljebb lépett a sűrűbe. Izgalmas követés után sikerült nagy nehezen megcélozni és megadni a kegyelemlövést. Ez sem volt ám egyszerű feladat abban a kefesűrű fiatalosban, ahol alig láttunk az orrunk elé!
Ez az utánkeresés ugyancsak izgalmas volt. Szakadt rólam a verejték, termelődött az adrenalin. De haladni kellett, mert féltem, hogy később eltűnnek a nyomok a nagy hóesésben. Nem vettem volna a lelkemre, hogy elvesszen ez a szép kan.
A másodikkal az erdő szélén
Hamarosan a vadászmesterünk is megérkezett, így hát mind a két Endre megizzadt kegyetlenül, míg azon a dzsungelen keresztülhúzták a kant. A kis kötél kétszer is elszakadt mire a fiúk kiértek, meg el is tévesztették a sötétben az irányt. Így aztán mindenki megdolgozott a sikerért. Baracsi Endre amúgy tartozott is egy efféle kereséssel, mert két héttel korábban az én közreműködésemmel találtuk meg két nagy kanját.
A nagy munka közben odaért Ricsei István hivatásos vadászunk is, és a történet mesélése közben a helyszínen elvégeztük a disznók zsigerelését. Utólag már sajnálom, hogy miért nem tettük egymás mellé a két suhancot. Legközelebb a nagy munkában majd erre is fogunk ügyelni. A megmaradt kanok meg addig is növesszék az agyarukat tovább!
Azért nagyon furdalja az oldalamat, hogy mekkora lehetett az a kan, aki a kondával volt, és az ilyen 140–150 kilós kanokat kizavarta a szántásra búgás idején? Remélem, ezt a titkot hamarosan megfejtem, mert a szóróm környékén több helyen is ott felejti Barátom a lába nyomát. Addig is vadászok, és bízom a szerencsémben. Akik pedig olvasnak azoknak kívánom, hogy hasonló vagy még szebb sikereket érjenek el!
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login