Vadászat
A kömlői vadkan
Vaddisznó vadászata Kömlőn
Kömlő a Tisza-tótól tíz kilométerre, Besenyőtelek és Tiszanána között helyezkedik el. Ott kezdeném a történetem, hogy megköszönném vadásztársaim, a Kömlői Földtulajdonosok VT. támogatását, ugyanis tavaly október közepétől közöttük hódolhatok e gyönyörű szenvedélyemnek.
November végén két barátom segítségével építettünk egy magaslest, én pedig elkezdtem egy szóró kialakítását. Szorgalmasan hordtam a kukoricát, majd silót, aztán megint kukoricát. A téli hónapok jóformán az etetéssel teltek, vadászat nem igazán sikerült úgy, ahogy én szerettem volna. Egyrészt a hideg időjárás, másrészt a munka sem engedte. Aztán a tavasz már ígéretesebbnek látszott, a hét napjain legalább háromszor, de volt hogy többször is vittem az ennivalót a szóróra. Figyeltem mozgást, mikor ette föl és mi volt rajta, a lábnyomokból próbáltam következtetni. Volt ott minden állat, de nagy disznóra még gondolni sem mertem.
Aztán jött a május, egyre melegedett az idő, a madarak zengték be a tájat. Számomra nincs szebb, mint egy éjszakai vaddisznó lesvadászat. A pitypalatty szünet nélkül szól, lengedező szellők hol meleget, hol pedig hűvösebb levegőt hoznak. Így volt ez május 16-án is.
Korábban végeztem a munkával, kezdtem tervezni az esti vadászatot. A szórón tapasztaltak arra engedtek következtetni, hogy valami nagyon szeret ott megjelenni. Kettesben indultunk Norbival, a szomszédom fiával, aki most végzi az erdészeti szakiskolát.
Nyolc óra volt, amikor a leshez értünk. A srácot fölküldtem, hogy gyorsan fölpakoljunk, én meg a kukorica- és zabkeveréket egy vödörrel kiöntöttem a szóróra. Megyek vissza, amikor Norbi halkan megszólal.
– Miklós bácsi, jól látok? Muflonok itt?
– Jól látsz, fiam – mondom neki, kiszöktek a tepély-pusztai vadaskertből. Mikor fölértem, én is megcsodáltam őket, a kosok mert kettő volt a csapatban gyönyörű csigákkal felénk fordultak és pazar látványt nyújtva elkápráztattak bennünket.
Nem sokkal azután, hogy elhelyezkedtünk, elvonultak. Úgy harmincan lehettek, nem kis bánatára a földtulajdonosnak, mivel a búzatáblát taposták. Na, de mi másért jöttünk!
Lassan kezdett sötétedni, már amennyire ilyen holdállásnál ez lehetséges. Az időjárás gyönyörű, csak az a francos szél ne kavarogna. Mondtam is a gyereknek. Figyelmem egyszer csak a szóró melletti bokros részre tévedt, most meg én nem akartam hinni a szememnek. Akkora fekete árnyat pillantottam meg, hogy beleborsózott a hátam. Aki látott már ilyet, az tudja, milyen érzés ez.
Felkaptam a keresőtávcsövet, hogy jobban szemügyre vegyem, Megláttam hatalmas alakját és rögtön tudtam, hogy ez egy nagy kan. Akkora szőrös fülei voltak, mint egy medvének. Csak az elejét mutatta, azt sem sokáig. Talán szagot kapott, mert a szórót megkerülve angolosan távozott a nagy fűben.
Feltűnt nekem, hogy a fű magas, én pedig a disznó egész hátát és fejét láttam .A puskát mégsem emeltem, lehet hogy a meglepetésemben, de inkább megnéztem, hogy kivel állok szemben.
– Elment –mondtam Norbinak de bemutatkozott. Tudtam, hogy ha elmegyünk, vissza fog jönni, de ma már nem várom meg.
– Pakolunk és megyünk – mondom a srácnak. Majd holnap este úgy jövünk ki, hogy ha kell, reggelig maradunk. Az ilyen vad nagyon óvatos és ravasz tud lenni.
Másnap Norbi helyett az apja, Feri, régi jó barátom jött velem. Fél nyolc is elmúlt amikor elhelyezkedtünk. Suttogva beszélgettünk már régen találkoztunk, de közben azért figyeltünk, nehogy meglepetés érjen bennünket. Megint tíz óra körül járhatott az idő, a hold fényesen világított nappali világosságot produkálva, a szelünk kitűnő, a szóró felől gyengén, de fújt.
Bakok riasztottak messze távol, szép erős mély hangú bak volt az egyik. Ám amire vártunk, az nem akart megjelenni. Mondtam is a barátomnak, lehet hogy most nem jön, vagy ha mégis, biztos hajnalban. A távcsövet azért le sem vettem a szememről.
Úgy tizenegy körül járhatott az idő, amikor megláttam a fiatal nyárfás között hatalmas fejét, szőrös füleit. Teste kiemelkedett a nagy fűből. Megállás nélkül a szóró felé tartott, de a bokrok közt eltűnt.
A szívem a torkomban annyira dobogott, hogy talán Feri barátom is hallotta. Pár perc elteltével félig kiállt a bokros szélére, majd megint eltűnt. Ez még egy párszor megismétlődött, közben a hold elé bárányfelhők úsztak és kissé homály fedte be a tájat.
Valahogy a disznó is tisztában lehetett ezzel, kicsit bátrabb lett Kimerészkedett, és én teljes egészében megcsodálhattam. Egy őzbak, gondolom megérezte a disznószagot, a lestől nem messze borzalmasat vakkantott, még én is megijedtem. Ekkor a disznó behúzta a csíkot a bokrok közé.
Átkozott légy te őz, gondoltam magamban, és mintha fogott volna az átok, elinalt a bak. A távcső szinte a szememhez nőtt. Borsózott a hátam az izgalomtól, de ebben valószínűleg a hideg is közrejátszott.
A következő pillanatban megint kijött, de most meg sem állt a szóróig. Ekkor már nyúltam az öreg 7×64-eshez, a távcsövet Feri barátom kezébe nyomtam, hogy ő is figyelemmel kísérje a dolgokat. A céltávcsővel már rajta voltam a disznó hatalmas, fekete testén, közben kérdezgettem a barátomat hogy, eszik-e már a disznó? Azt felelte, igen.
Az agyamon átszaladt, csak akkor engedd útjára a lövedéket, ha meggyőződtél a vadról, lőhető vagy sem. Nincs más hátra, lámpát rá. Mintha vezényeltek volna neki, jobbra át, máris szembefordult. A két szeme közé próbáltam helyezni a szálkeresztet.
Eldördült a lövés, a lámpa fényénél láttam, amint oldalra veti magát. Tehát nem lőttem a szeme közé, mert akkor nem ugrik el, az biztos. De akkor hová lőttem, kérdeztem magamat. Gyorsan Ferinek szegeztem a kérdést, ő azt mondta, éppen a távcsövet vette el a szeméről, nem látott semmit. Egy rövid csörtetést hallottunk, aztán azt se.
Na, pakoljunk össze, aztán még várunk egy kicsit és megnézzük a rálövés helyét. Lementünk a lesről, a kocsiból elővettem az aksis nagy lámpát és irány a szóró.
A puska a kezemben, a rajta levő lámpával én mentem előre. A földön kerestem a vért és már kezdtem elkeseredni, amikor följebb világítottam. Spriccelt vér tárult elém. Már láttam is a vércsapát, amerre elindult. A nagy fű és a sötétség miatt a keresést abbahagytuk, megbeszéltük, hogy hajnalban korán kijövünk.
Hajnali egy óra volt hogy hazaértünk, mondanom sem kell, egy percet sem aludtam.
Eljött a négy óra, már pirkadt, indulás a tetthelyre. Most már hárman eredtünk a sebzett disznó nyomába. Mentünk a nagy fűben, a kis nyárfásban elég szépen volt vér. Jó magasan volt a kenés, amiből arra következtettem, valahol a vállát érhette a lövedék. Lement egy nagy árokba és itt már meg is feküdt, nagy tócsa vért hagyva maga után. Innét egyenesen fölfelé vette az irányt, bele egy búzatáblába, ott megint pihent, és most találtam először habos vért. Újra irányt változtatva visszafordult, egy ároknak indult, és már egyre kevesebb volt a kenés.
Az árokban megmutatta a lábnyomát, ami nem egy nagy disznó csülkének látszott, de utána se vér se nyom. Ekkor már hasig el voltunk ázva, ezer szúnyogcsípésen túl, remények nélkül, hogy ezt a disznót már nem fogjuk megtalálni. Mindent átgondolva eldöntöttem, ide tapasztalt vadkereső és jó csapázó kutya kell!
Felhívtam telefonon a vadőrünket, Nagy Norbit, segítsen, és ajánljon valakit. Sajnos, akire számítottunk, annak a kutyáját most hasította fel egy kan. Van egy közös barátunk, akinek nagy tapasztalata van, ő a Veréb Jóska. A bátyámnak van egy mondása ritka ember az, akinek a foglalkozása is ugyanaz, mint a hobbija”. Na, ő ezek közé tartozik. Ők ketten régi jó barátok, én onnét ismerem őket, hogy kissrác koromban Jóska mindig ígért nekem egy kiskutyát.
Jóska mobiltelefonon nem volt elérhető, a számtalan próbálkozás után vonalas telefonját csörgettem meg. Ekkor már déli egy óra volt. Felvette a telefont, mondom neki a bajom. Azt mondja, hogy délelőtt is ezt csinálta, nagyon elfáradt. Nekem azért eljön, legyek húsz perc múlva nála.
Délután három órakor értünk a területre, ekkor már öten voltunk plusz a négy kutya. Iszonyatos hőség volt, attól tartottam, hogy vihar lesz és odavész az összes nyom. Jóska azt mondta, az utolsó elfekvéstől induljunk. Nem sokkal később ott álltunk az árokparton az égig érő csalán közepette. Minden négyzetmétert lekerestek a kutyák, nem találtak semmit. Már kezdtem beletörődni, hogy nem lesz meg a nagy disznó, Jóska azonban nem adta fel és kerestük tovább.
Egy fiatal akácos volt előttünk, Jóskával kellő távolságra együtt mentünk és az egyik kutyával egyszerre pillantottuk meg egy őzetető közelében a disznót. Jóska óva intett attól, hogy odamenjek, majd a kutya először megvizsgálja. A kan már nem adott életjelt. Közelebb mentünk, megláttam az agyarait. Olyan boldogság öntött el, amilyet még sohasem éreztem.
Mindenki nagyon örült, hogy megvan a disznó, nem kell tovább keresni. Itt szeretném társaim fáradozását megköszönni. Igaza volt egy vadásztársamnak, a vadkeresés fizikailag és szellemileg is felkészült embert kíván. De a szakértelem és a jó kutya is elengedhetetlen, mert nélküle sem szabad elindulni, egy ilyen vadat sarokba szorítani. Gondolni se jó rá, mit tud csinálni, ha egy nem várt irányból támad.
Hát így történt, örök emléket hagyva bennem. Az nagy agyarak 17 cm, a kicsik hossza 10,5 cm, szép egyformák. A trófea már a falon díszeleg mindenki csodálatára.
Agro Jager News
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login