Vadászat
Az éjféli nagy kan
Számomra minden év nagy vadászati idénye Péter-Pál nap környékén kezdődik, mikor intenzíven beindul a sertevad vadászata. Így volt ez 2008-ban is.
A korábbi évekhez képest a Hasznos környéki búzák, így az Akasztó-dombi területrész is, kevés sikert hozott a helyi vadászoknak. A vaddisznók száma mintha megcsappant volna az elmúlt évekhez képest. A különféle gabonák vetése előtt a vaddisznók megállapodást kötöttek a gazdákkal! Ez arról szólt, hogy az előző évek gyakorlatától eltérően ne alacsony növésű fajtákat vessenek, hanem magas szárúakat.
Ennek köszönhetően a vaddisznók szinte a Nimródok számára beláthatatlan utakat vájtak a gabonában, ez biztosította számukra a szabad mozgást. A vadász csak ült hosszú, méla lesben hol az egyik, hol a másik búzaföld mellett, bízva abban, hogy egyszer csak meglátja a lőhető disznót.
A magas búzában azonban esténként a kocák vígan és biztonságban terelgették malacaikat, az előző évi süldők pedig örömmel csapódtak hozzájuk. A nagy kanok megvárták, míg a csapat apraja-nagyja jól lakik, ők csak ezután léptek a színre. Szinte hangtalanul jártak-keltek a búzába vájt és számukra már jól ismert járatokon.
A vadász ment, és Amikor tudott, beiratkozott a körzetnaplóba. Hajtogatta a lapokat és nézte, hogy ki, mikor és mit lőtt. Néha esett egy-egy süldő, vagy csak a hibázás került bejegyzésre. Nagy kanról semmi hír. Senki nem látott és nem hallott róla. A múlt évben esett a területen egy szép 21 centiméteres agyarú kan idén pedig semmi.
Néha láttunk egy-egy fekete sörtéjű fejet kivillanni a magas gabonából, amint végighúzza a szálakat és jóízűen lakmározik, de mivel nem tudtuk, hogy kan vagy koca, a lövés elmaradt. Számtalan este telt el azzal az Akasztó-dombon, hogy úgy jöttünk le a lesről: talán majd holnap vagy holnapután szerencsénk lesz.
* * *
Vendégvadászt vártam Szolnok mellől, gondoltam, hátha neki nagyobb szerencséje lesz. Felültettem az Akasztó-dombi ígéretesebb lesre, felhívtam a figyelmét arra, hogy óvja a kocákat. Mindketten bizakodva figyeltük, hallgattuk a mozgásokat.
Későn este, kilenc órakor a lesem mellett szinte hangtalanul osont be egy nagy jószág. Úgy haladt a búzában, hogy tudtam a távcsövemmel is tisztán követni.
Látható és lőhető, de nem lövöm, hiszen szemben ül a vendégem! Várni kell, hátha neki bejön valami lőhető vad, és élménnyel gazdagon megy haza. Gondolataimban az járt, hogy valamikor látom-e még ezt a nagy kant? Biztos voltam benne, hogy kan és valami erősen azt sugallta, hogy lesz még ennél egy izgalmasabb találkozásunk is.
Telt-múlt az idő. A szúnyogok meg a bögölyök hamar megtaláltak. Előkerült a szúnyogriasztó, de nem sokat használt. Gondolataim még mindig a nagy kan körül jártak, amikor egy lövés jött a vendégem felől. Talán ráment a nagy kan és sikerült terítékre hoznia? De jó lenne!
Kis idő múlva hívott a mobiltelefonomon, amit már nagyon vártam.
– Mi van Zsolti? Mire lőttél?
–Egy süldőre – volt a válasz.
–És megvan? – kérdeztem.
– Nem tudom.
Hát nem a nagy kan ment ki neki gondoltam.
A keresés nem vezetett eredményre, sajnos hibázás volt. Így a vendég csak jó, baráti szóval és figyelmes fogadtatással, nem pedig szép és maradandó élménnyel mehetett haza.
Hát ilyen a vadászat és a vadászszerencse!
A vendéghívást követő napokban a gondolataim újra visszatértek kedvenc területemre, az Akasztó-dombra. Vajon mikor vágják a búzát? Megtudtam, hogy július 12-én aratnak ezen a területen. Aznap nagy izgalommal mentem a beírókönyvhöz. Vajon lesz-e még hely? És melyik les lesz szabad? Szívem nagyot dobbant, Amikor kinyitottam a könyvet: az Akasztó-dombra még senki nem jegyezte be magát. Beírtam magam az egyik lesre.
Kiérve a területre, láttam, hogy az erdő szélén a búzát levágták. Már jó korán elfoglaltam a helyemet, minden vadászkelléket a kezem ügyébe raktam és vártam. Kilenc óra felé jött két-három koca a malacaival, vígan eszegettek. A kocák néha beszaladtak az akácosba, a malacok futva követték őket, aztán az egész kezdődött elölről. Jól elszórakoztam a látottakon. Tizenegy óra felé a családok úgy, ahogy jöttek, hangtalanul elvonultak
Gondolataim még az előző élmény körül forogtak, mikor a tarló sarkában valami nagy, sötét folt jelent meg, ami az előbb még nem volt ott. Izgalom fogott el. Csak nem egy nagy kan? Szabad szemmel is láttam, hát még egy 8×56-os keresőtávcsőben! Felemeltem a fegyveremet, a céltávcsőben azonban nem láttam semmit. A hátam mögül mindeközben feljött a hold, és az erős holdvilág távcsövemben is elsőbbséget élvezett… A nagy disznó a tarlóról lelépett. Ugyan hová tűnt? Figyeltem, hallgatóztam.
Kis idő elteltével a lesemhez közel a kökénybokor megmozdult. Erősen összpontosítottam. A nagy disznó előttem jött ki a tarlóra és nyugodtan eszegetett! Felemeltem a fegyveremet, a céltávcsőben a disznó körvonalai szépen kirajzolódtak. Ezt nem szabad elhibáznom! gondoltam. Rákapcsoltam a puskalámpámat, a disznó állta. Céloztam, majd elhúztam az elsütőbillentyűt.
Csett. Semmi!
A disznó is hallotta azt, amit én, hatására a kökénybokorban kötött ki. Hangtalanul ürítettem a csütörtököt mondott lőszert, majd újat toltam a helyére. A szemem le nem vettem a kökénybokorról. A szuggerálásom bejött, a nagy disznó, ahol elugrott, ott újra visszatért! Engedtem, hogy keresgéljen a tarlón és nyugodtan eszegessen. Kis idő múlva úgy döntöttem, most már célzok és lövök.
A puskalámpát a fekete alakra kapcsoltam, majd jól irányzott célzott lövést adtam le a disznóra. Még megijedni sem volt ideje. Nagyon jó lövés volt. Felborult és csak a száját tátogatta.
Közelről megszemlélve legszívesebben egy nagyot ordítottam volna örömömben, hogy mások is hallják, de persze nem így tettem. Az órára pillantottam és láttam, hogy a sikeres napnak pont vége. Éjfél van!
Vadásztársam, Laci, a szomszéd területen őrizte a kártevőktől a búzáját. Hívásomra segítségemre jött. A gratulációt követően együtt törtük fel a kant és elevenítettük fel a csak percekkel korábbi, felejthetetlen élményeket. A vadleadó helyen a gyönyörű jószágnak nem tudtuk megmérni a súlyát, mert a mérleg elromlott. Úgy 140 kilósra taksáltuk.
Másnap hívott a hivatásos vadász, hogy az agyarat kifőzte és szép, reményteli, éremvárományos a trófea. A bírálaton az egyik nagy agyar 23,5, a másik 22 centisnek bizonyult, így a trófea 118,2 nemzetközi pontot kapott. Sóhajtottam egyet és nyugtáztam, hogy eddig nagyon sikeres a 2008-as évem, mivel második 20 centiméter feletti agyarast sikerült terítékre hoznom.
Írta: Lantos István, a Szorospataki Bányász Vadásztársaság tagja
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login