Első zalai tartózkodásom napján oda mentünk, ahová tavaly is a kezdetkor, a kis horgásztó közelében lévő, szántások által körülvett erdősávok egyikén elhelyezkedő lesre. Az idő sajnos nem fogadott igazán kegyeibe minket, kellemetlen, erős szél fújt, ami nem sok biztatót ígért.

Ilyenkor a vad nem igazán bízhat a legendásan érzékeny hallásában, így valószínűsíthető, hogy sokkal kevésbé fog mozdulni. Erre hamar rácáfolt egy kis suta, amely nem sokkal elhelyezkedésünket követően, tőlünk mintegy 20 méterre, finom kecses járásával kilépett. Óvatosan elővéve a fényképezőt rácsettintettem, bár tudtam, nem igazán optimálisak a fényviszonyok.

Közben kísérőm jelezte, hogy két bikát és hat tarvadat látott ezen a területen, s az egyik agancsos számomra jó lehet, s hogy merre valószínűsíthető felbukkanásuk. Persze egyből azt kívántam, hogy jelenjenek meg minél hamarabb, magamban nem kis izgalmat előidézve, de hamar megnyugodtam, bár a vágy töretlenül megmaradt.

Az őz párszor még feltűnt, majd egy barna árnyék vonta magára a figyelmünket azon a helyen, ahol a hivatásos vadász, Laci mutatta. Mintha tudták volna a szarvasok, hogy eljött a jelenés ideje. Felemelő, szívet melengető látvány volt, ahogy szépen, egymás után kilépkedtek, összesen négyen, tehenek és borjak. Kísérőm szeme elé vette a távcsövet, s fürkészte a helyet, ahol előjöttek, hiszen az óhajtott bika megjelenését is onnan remélte, pontosabban reméltük. De nem mozdult utána semmi.

Ahogy kis csapat lassan lépkedett a vezértehén állandó fürkésző tekintetétől kísérve, szépen középre értek. Mikor megpróbáltam fotózni őket, kilépett az előbb említett, időközben eltűnt őz. Ez igazán festői látvány volt: előtérben az őz, hátrébb a szarvasok. Ez mindenképp megért volna egy próbálkozást néhány kép erejéig, de hamarosan az őz irányából, szintén egész közel, egy sokat sejtető sötét árnyék jelent meg.

Eleinte a levéllel borított ágak jótékonyan elrejtették vizslató szemeink elől, de hamarosan teljes valójában mutatkozott egy páratlan tízes bika. Egyik oldalon kis villát vettem ki, s másikon talán hármas koronát. Kezem már a fegyver irányába mozdult, ám Laci jelezte, hogy ez kicsi, csak ha már nem maradna más lehetőség, akkor engedné lőni.

A szokásos izgalmam egyből kezdett jelentkezni, így nem is esett rosszul a visszakozás. Szerettem volna viszont fotót készíteni róla, de sajnos nem maradt a kilépés helyén, hanem észrevéve a tarvadakat, feléjük igyekezett lassú, méltósággal teli léptekkel. Elérvén őket, mint egy tipikus főnök, szemrevételezte a jelenlévőket. Kicsit legelészett a többiekkel, majd nem sokkal ezután elindultak a felénk lévő oldal irányába. Feltehetően zavarta őket is az erős szél, mely lassan kezdte átfújni a meleg ruhát.

Még nem éreztem, hogy fáznék, de hamarosan várható ez, hacsak a fuvallat ereje nem csökken. Ám ezzel most kevésbé foglalkoztam, inkább folyamatosan az elénk táruló látványban gyönyörködtem, hol távcsővel, hol szabad szemmel. Közben képtelen voltam ellenállni a nem kis kísértésnek, többször is rátévedt kezem a mellém készített fényképezőgépre, egy-egy képet is elsütöttem.

Reméltem, lesz használható is közülük. Mikor annyira lehúzódtak a szél elől, hogy csak egészen felállva lett volna esély szemügyre venni őket, a másik oldalra összpontosítottunk. Továbbra is reméltük, hogy a nagyobb bika is megjelenik, ott, ahol a tehenek borjúval kísérve előjöttek. Onnan mintegy 200 méteres, alapvetően elfogadható lőtávolság lett volna.

Mindenesetre, ha szépen oldalt fordulva megáll, s kellőképpen meg tudom nyugtatni magam, van esély sikeres találatra. Persze mindez csak ábránd volt, hiszen a helyzet nem változott jó ideig, csak sejteni lehetett hol van az előző csapat, a várt bikát pedig reméltük csak az idő tartja vissza a megjelenéstől egyelőre.

Később, ahogy kezdett szürkülni, visszatértek a helyükre a kisebb agancsos vezetésével. Ekkor ismét csodálatos meglepetésben volt részem: középre érve a bika szépen leheveredett, mint aki jól végezte dolgát, a többiek nyugodtan legelésztek. Sajnáltam, hogy nem volt nálam kamera, olyan jó lett volna felvenni. Fényképre nem is gondoltam, olyan gyenge fényviszonyok voltak már, amelyek miatt volt a próbálkozásnak semmi értelme, lehet, meg is riadtak volna a villanástól. Ezzel pedig az esetlegesen még közelben tartózkodó, de mutatkozni nem akaró másik bikát is megzavarták volna.

A szemközti erdőből nem mutatkozott semmilyen mozgás, csörtetést hallani nem volt esélyünk a szél miatt. Kezdtem fázni, alig tudtam időnként mind jobban fokozódó remegésemen úrrá lenni. Laci folyamatosan távcsövezett, de ő sem látott semmit. Csak jóval később jelent meg még két tarvad, egy tehén és borja személyében, akik szemben, jobb felől jöttek elő. Viszont folyamatosan közeledtek felénk, ismét fantasztikus élményt adva nekünk. Ha világosabb lett volna, biztos nem hagyom ki a fotózást, de most csak emlékezetembe vésve igyekeztem rögzíteni a látottakat.

Ahogy az erdő takarásából kiértek, meglátták a még legelésző társakat, s egy rövid időre megálltak. Mintha szemmel, füllel kommunikáltak volna, majd lassan tovább haladtak. Pár méterre mentek el előttünk s alattunk. Arra vették poroszkálva útjukat, hol korábban előbukkant az őz, majd a bika, s el is tűntek hamarosan. Ekkor gyorsan felállt a heverésző agancsos, s gyors futással utánuk ment. Mintha létszámellenőrzés lett volna, vagy csak tudni akarta hova mennek? Esetleg sérelmezte, hogy nem hozzájuk csatlakoztak? Akár egy aggódó szülő, úgy csörtetett utánuk. Nemsokára a többiek is bementek a sűrűbe.

Ekkorra már erősen bealkonyodott, így hamarosan mi is leszálltunk a lesről. Én előrébb mentem, kísérőm lemaradt kicsit, így ő nem láthatta azt, aminek a hatására mozdulni is alig mertem. Nevezetesen a nemrég belépett tarvadak jelentek meg. Bár eléggé besötétedett, de jól kivehető volt kecses formájuk. Nem vettek minket észre, a szél kedvezően fújt, így szépen elfutottak előttünk egy félkör mentén.

Vártunk egy kicsit, hátha megjelenik az eddig csak hírből ismert bika. Mivel reményünk ismét hiábavalónak bizonyult, így folytattuk utunkat a kocsi felé. Ekkor egy ideig tanácstalanul álltak, néztek minket, majd sűrű léptekkel a menedéket adó erdő felé igyekeztek. Számomra felejthetetlen élményt jelentett kirándulásom első napja.

• Ékszer Zalából (1. rész)
• Ékszer Zalából (3. rész)