Vadászat
Ékszer Zalából (2. rész)
Első zalai tartózkodásom napján oda mentünk, ahová tavaly is a kezdetkor, a kis horgásztó közelében lévő, szántások által körülvett erdősávok egyikén elhelyezkedő lesre. Az idő sajnos nem fogadott igazán kegyeibe minket, kellemetlen, erős szél fújt, ami nem sok biztatót ígért.
Ilyenkor a vad nem igazán bízhat a legendásan érzékeny hallásában, így valószínűsíthető, hogy sokkal kevésbé fog mozdulni. Erre hamar rácáfolt egy kis suta, amely nem sokkal elhelyezkedésünket követően, tőlünk mintegy 20 méterre, finom kecses járásával kilépett. Óvatosan elővéve a fényképezőt rácsettintettem, bár tudtam, nem igazán optimálisak a fényviszonyok.
Közben kísérőm jelezte, hogy két bikát és hat tarvadat látott ezen a területen, s az egyik agancsos számomra jó lehet, s hogy merre valószínűsíthető felbukkanásuk. Persze egyből azt kívántam, hogy jelenjenek meg minél hamarabb, magamban nem kis izgalmat előidézve, de hamar megnyugodtam, bár a vágy töretlenül megmaradt.
Az őz párszor még feltűnt, majd egy barna árnyék vonta magára a figyelmünket azon a helyen, ahol a hivatásos vadász, Laci mutatta. Mintha tudták volna a szarvasok, hogy eljött a jelenés ideje. Felemelő, szívet melengető látvány volt, ahogy szépen, egymás után kilépkedtek, összesen négyen, tehenek és borjak. Kísérőm szeme elé vette a távcsövet, s fürkészte a helyet, ahol előjöttek, hiszen az óhajtott bika megjelenését is onnan remélte, pontosabban reméltük. De nem mozdult utána semmi.
Ahogy kis csapat lassan lépkedett a vezértehén állandó fürkésző tekintetétől kísérve, szépen középre értek. Mikor megpróbáltam fotózni őket, kilépett az előbb említett, időközben eltűnt őz. Ez igazán festői látvány volt: előtérben az őz, hátrébb a szarvasok. Ez mindenképp megért volna egy próbálkozást néhány kép erejéig, de hamarosan az őz irányából, szintén egész közel, egy sokat sejtető sötét árnyék jelent meg.
Eleinte a levéllel borított ágak jótékonyan elrejtették vizslató szemeink elől, de hamarosan teljes valójában mutatkozott egy páratlan tízes bika. Egyik oldalon kis villát vettem ki, s másikon talán hármas koronát. Kezem már a fegyver irányába mozdult, ám Laci jelezte, hogy ez kicsi, csak ha már nem maradna más lehetőség, akkor engedné lőni.
A szokásos izgalmam egyből kezdett jelentkezni, így nem is esett rosszul a visszakozás. Szerettem volna viszont fotót készíteni róla, de sajnos nem maradt a kilépés helyén, hanem észrevéve a tarvadakat, feléjük igyekezett lassú, méltósággal teli léptekkel. Elérvén őket, mint egy tipikus főnök, szemrevételezte a jelenlévőket. Kicsit legelészett a többiekkel, majd nem sokkal ezután elindultak a felénk lévő oldal irányába. Feltehetően zavarta őket is az erős szél, mely lassan kezdte átfújni a meleg ruhát.
Még nem éreztem, hogy fáznék, de hamarosan várható ez, hacsak a fuvallat ereje nem csökken. Ám ezzel most kevésbé foglalkoztam, inkább folyamatosan az elénk táruló látványban gyönyörködtem, hol távcsővel, hol szabad szemmel. Közben képtelen voltam ellenállni a nem kis kísértésnek, többször is rátévedt kezem a mellém készített fényképezőgépre, egy-egy képet is elsütöttem.
Reméltem, lesz használható is közülük. Mikor annyira lehúzódtak a szél elől, hogy csak egészen felállva lett volna esély szemügyre venni őket, a másik oldalra összpontosítottunk. Továbbra is reméltük, hogy a nagyobb bika is megjelenik, ott, ahol a tehenek borjúval kísérve előjöttek. Onnan mintegy 200 méteres, alapvetően elfogadható lőtávolság lett volna.
Mindenesetre, ha szépen oldalt fordulva megáll, s kellőképpen meg tudom nyugtatni magam, van esély sikeres találatra. Persze mindez csak ábránd volt, hiszen a helyzet nem változott jó ideig, csak sejteni lehetett hol van az előző csapat, a várt bikát pedig reméltük csak az idő tartja vissza a megjelenéstől egyelőre.
Később, ahogy kezdett szürkülni, visszatértek a helyükre a kisebb agancsos vezetésével. Ekkor ismét csodálatos meglepetésben volt részem: középre érve a bika szépen leheveredett, mint aki jól végezte dolgát, a többiek nyugodtan legelésztek. Sajnáltam, hogy nem volt nálam kamera, olyan jó lett volna felvenni. Fényképre nem is gondoltam, olyan gyenge fényviszonyok voltak már, amelyek miatt volt a próbálkozásnak semmi értelme, lehet, meg is riadtak volna a villanástól. Ezzel pedig az esetlegesen még közelben tartózkodó, de mutatkozni nem akaró másik bikát is megzavarták volna.
A szemközti erdőből nem mutatkozott semmilyen mozgás, csörtetést hallani nem volt esélyünk a szél miatt. Kezdtem fázni, alig tudtam időnként mind jobban fokozódó remegésemen úrrá lenni. Laci folyamatosan távcsövezett, de ő sem látott semmit. Csak jóval később jelent meg még két tarvad, egy tehén és borja személyében, akik szemben, jobb felől jöttek elő. Viszont folyamatosan közeledtek felénk, ismét fantasztikus élményt adva nekünk. Ha világosabb lett volna, biztos nem hagyom ki a fotózást, de most csak emlékezetembe vésve igyekeztem rögzíteni a látottakat.
Ahogy az erdő takarásából kiértek, meglátták a még legelésző társakat, s egy rövid időre megálltak. Mintha szemmel, füllel kommunikáltak volna, majd lassan tovább haladtak. Pár méterre mentek el előttünk s alattunk. Arra vették poroszkálva útjukat, hol korábban előbukkant az őz, majd a bika, s el is tűntek hamarosan. Ekkor gyorsan felállt a heverésző agancsos, s gyors futással utánuk ment. Mintha létszámellenőrzés lett volna, vagy csak tudni akarta hova mennek? Esetleg sérelmezte, hogy nem hozzájuk csatlakoztak? Akár egy aggódó szülő, úgy csörtetett utánuk. Nemsokára a többiek is bementek a sűrűbe.
Ekkorra már erősen bealkonyodott, így hamarosan mi is leszálltunk a lesről. Én előrébb mentem, kísérőm lemaradt kicsit, így ő nem láthatta azt, aminek a hatására mozdulni is alig mertem. Nevezetesen a nemrég belépett tarvadak jelentek meg. Bár eléggé besötétedett, de jól kivehető volt kecses formájuk. Nem vettek minket észre, a szél kedvezően fújt, így szépen elfutottak előttünk egy félkör mentén.
Vártunk egy kicsit, hátha megjelenik az eddig csak hírből ismert bika. Mivel reményünk ismét hiábavalónak bizonyult, így folytattuk utunkat a kocsi felé. Ekkor egy ideig tanácstalanul álltak, néztek minket, majd sűrű léptekkel a menedéket adó erdő felé igyekeztek. Számomra felejthetetlen élményt jelentett kirándulásom első napja.
Vadászat
Vadászati Kultúra Ünnepe a keszthelyi Vadászati Múzeumban
2024. október 5.-én tartotta a Vadászati Kulturális Egyesület az idei ünnepségét
2024. október 5.-én tartotta a Vadászati Kulturális Egyesület az idei ünnepségét a Hagyományos vadászati módok házában. A Vadászkamara Kürtegyüttes köszöntője után Oláh Csaba elnök méltatta a Vadászati Kultúra Ünnepét, majd átadta a vadászati kultúráért végzett kiemelkedő tevékenységért járó elismeréseket, az irodalmi, a művészeti és életmű díjakat.
Egyesület minden évben azon tagjainak, akik a vadászati kultúra és hagyományápolás terén maradandót alkottak, vagy munkájukkal segítették az Egyesület működését, Hubertus-kereszt kitüntetést adományoz.
A kitüntetések átadását követően Elnök úr beszámolt az idei Képzőművészeti pályázat eredményéről. 23 alkotó 38 alkotása került kiállításra. 21 alkotás megkapta a Vadászati Kulturális Érték címet, és átadásra került a Balogh Péter Művészeti Nagydíj is.
Lóki György solymász bemutatóval, az Országos Agarász Egyesület képviselői pedig az agarak bemutatásával színesítették a rendezvényt. Az ünnepség keretén belül prof. Dr. Faragó Sándor előadást tartott „Egy vadászó magyar herceg – Festetics Tasziló” címmel.
Hidvégi Béla természetesen idén is szakmai tárlatvezetésre invitálta a vendégeket. Színvonalas és látványos kiállítás várja a látogatókat a múzeum Kittenberger és Széchenyi termében.
Forrás: Vadászati Kulturális Egyesület
Fotó: Polster Gabriella
Szili Gábor 2020-ban ejtette el élete gímbikáját. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Szerencsés vadászembernek mondhatom magam, mert Zala megyében születtem, ami messze földön híres az erdőiben élő csodálatos vadról, a gímszarvasról. Vadásztársaságom, a Pacsai Vt. is jó adottságokkal bír és rendkívül komoly agancsárok látogatják tarvad állományunkat bőgés idején.
Mostani történetünk még jóval bőgés előtt, nyár derekán kezdődött, mikor is vaddisznó vadászat közben, még a nap magasan az égen volt, amikor egy domb mögé becserkelve, 16 darabból álló bikarudlira lettem figyelmes. Messzelátómmal tüzetesebben szemügyre véve őket, a jobb oldalon akadt meg a szemem egy bikán. Jól látom, kérdeztem magamtól, no, meg a vadászaton velem lévő Ervin barátomtól. Jól! – konstatáltuk közösen. Ennek a bikának bizony 3 szára van az említett oldalon. Ekkor természetesen már eljátszottam a gondolattal, ha ez a bika, bőgésig itt marad és a területünkre áll be bőgni, bizony szeretném terítékre hozni. Vadőrünktől és tagtársaktól is kaptam pozitív visszajelzéseket, hogy bizony látták a bikát.
Bizakodásra adott okot, de augusztus 10.-e után, ahogy zártuk a területet, sajnos egyikünknek sem volt szerencséje látni. Kerestük mi reggel, este, de az áhított vad nem mutatta magát. Teltek-múltak a napok, mikor egyik reggel, Vass Károly hivatásos vadászunk a megszokottól izgatottabb hangon hívott és csak ennyit mondott: Megvan a nagy osztott! Láttam is, hova tért be pihenni a beálló helyére!!! Fejében már készen is volt a másnap reggeli vadászat terve. Szeptember 10.-én hajnalban értem Karcsihoz, aki éppen akkor lépett ki a háza kapuján.
Lőbot fent, minden a helyén, indulhatunk vadászni. Rendkívül jó és erőteljes bőgés volt az egész területen azon a reggelen, Nagyhorváti határában tettük le az autót, majd kezdtük meg a cserkelést. Jó erős szürkületben értünk a napraforgó tábla széléhez, ahol egy nagy fa árnyékába húzódva vártuk a sutavadak érkezését, bízva benne, hogy a bika kíséri majd őket. Mint említettem, nagyon jó bőgés volt, Társam, már az autót elhagyva biztatott: kint a bika, az ő hangját halljuk. Keresőtávcsöveinkkel a napraforgón túl lévő repce árvakelést fürkésztük, melyen a tarvadakat követve, vártuk a bika érkezését. A tehenek, borjak szépen húzódtak ki elénk, de a bika az még mindig takarásban bőgött. Számítva érkezésére, a puskámat a lőbotra tettem, majd vártam. Jön a bika! – szólt Karcsi! Én már a céltávcsövet a szememhez emelve láttam meg, de azonnal tudtuk mindketten, az áhított nagyvad az.
Párat még lépett, egyet bőgött, majd Karcsi válaszára megállt s ekkor tettem rá a vállapját ért lövést. Rendkívül jól jelezte a találatot, párat lépett, s örökre megpihent előttünk. Az elejtést követően, a pillanatnyi öröm után percekig csak álltunk és a megélt vadászatról beszélgettünk. Titkon tudtuk, amit most már biztosan, ilyen vadászélményben valószínű soha többet nem lesz részünk!!!
Tisztelet a vadnak, Üdv a kísérőnek! Köszönöm, Barátom!!!
Kívánom minden vadásztársamnak, hogy legyen hasonló vadászélményben részük!
Vadászüdvözlettel: Szili Gábor
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
KITEKINTŐ: Szerbia – A szerb vadászat jövője
Október 5-én, szombaton, a 55. LORIST vadászati és horgászati vásáron sikeresen megrendezték a “A Vadász Ifjúság: A Szerb Vadászat Jövője” című előadást. A “Szarvas tér” főszínpadán Dejan Džakula, a Szerbiai Vadászszövetség Vadász Ifjúsági Bizottságának tagja és a Szent Hubertusz Klub elnöke tartott előadást a nagyszámú közönség előtt.
A szerbiai fiatal vadászok jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről tapasztalatait Dejan Džakula osztotta meg. Külön hangsúlyt fektetett az oktatás és az új generációk bevonásának fontosságára, továbbá a vadászati hagyományok megőrzésében, valamint a természeti erőforrások megóvásában kitűzött feladataikról. A résztvevők megismerhették a vadász ifjúság eddigi tevékenységeit, a fiatal vadászok sikereit, valamint a szerb vadásztársaságok fejlesztésére vonatkozó jövőbeli terveket.
Az esemény számos vadászati szakértőt és fiatal vadászok tagjait vonzotta Szerbia különböző részeiből. A közönség nagy érdeklődéssel követte az előadást, különösen a fiatalok bevonásának fontosságát hangsúlyozva a természeti kincsek megőrzésében és a vadászati hagyományok folytatásában.
Az előadás lehetőséget nyújtott arra, hogy a nagyközönség megismerkedjen a szerb vadászat jövőjével kapcsolatos kihívásokkal és tervekkel, valamint arra, hogy kérdéseket tegyenek fel és megvitassák a legfontosabb témákat. Az összes résztvevő kiemelte az esemény jelentőségét a vadászat és a természet népszerűsítése szempontjából, és a fiatal vadászok támogatást kaptak további fejlődésükhöz.
“A Vadász Ifjúság: A Szerb Vadászat Jövője” című előadás az idei LORIST egyik fontos eseménye volt, amely ismét összegyűjtötte a természet és vadászat szerelmeseit, megerősítve a hagyományok megőrzésének és a környezetvédelem felelős megközelítésének fontosságát.
You must be logged in to post a comment Login