Keressen minket

Vadászat

Viharsarki disznók

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Mezőgyánban, ahol oly sikeres bakvadászatoknak lehettem részese, vaddisznó-vadászati lehetőséggel is megtisztelt Hubertus. Első alkalommal még 2000-ben, egy hómentes télen voltam ott hajtáson. A terítéken látott vaddisznókat leszámítva disznót nem láttam, viszont egyik alkalommal teljesen beragadtam az áthatolhatatlan sűrű tüskés gazosba. A hajtósorból jöttek vissza a keresésemre…

Eme nem túl kellemes emlék után már tagként igyekeztem gyakran kiülni a lesekre, hátha összetalálkozok egy agyarassal. Erre egészen 2004 novemberéig várnom kellett, de akkor egészen felemelő alkalom jött össze. Épp az első napján a hónapnak délután ültem ki egy nem sokkal korábban felfedezett természetes és telepített erdős rész közötti magaslesre. Sokáig nem történt semmi, már lassan alkonyodni kezdett, és a hazaindulás gondolata is befészkelte magát tudatomba, bár csak egészen finoman, mert tett nem követte.

Füleltem, távcsöveztem, aztán bal felé letekintve egy nagy sötét tömegre figyeltem fel. Egyből a torkomban dobogott a szívem, hiszen azonnal felismertem, hogy egy szép disznót hozott elém a sors. Mielőtt izgalmam teljesen elhatalmasodott volna rajtam, lassan a fegyver után nyúltam, s jókora sóhaj kíséretében célba vettem. Már az sem volt egyszerű, hiszen nem oldalát mutatta, hanem félig felém fordulva állt, így a fej és a lapocka tájéka közé célozva lőttem. Várni nem várhattam, mert a szemben lévő sűrű, gazos szélű erdős részbe igyekezett, így kiszámíthatatlan volt, mikor lép tovább.

A lövés után lerogyott, mintegy jelezve a találatot. Ekkor kezdett engedni addig mind jobban erősödő izgalmam, mivel biztos voltam a sikerben. Kissé elhamarkodottan. Ürítésre és újratöltésre volt módom, de ismétlésre már nem. Merthogy megmozdult a disznó, s mire ismét célba vettem volna eltűnt. Bizonytalan, lassú, de folyamatos léptekkel folytatta a nemrég kényszerből megszakított útját. Egy ideig feszülten füleltem, hallottam is csörtetését, amely hamarosan alábbhagyott.

Egy ideig nem mertem mozdulni a lesről, pedig igazán kíváncsi voltam. De várnom kellett, tudván azt, hogy egy sebzett disznó, legyen akár koca, akár kan, mennyire veszélyes lehet. Aztán óvatosan lejöttem a lesről, hogy utánanézzek a sebzettnek. Megtaláltam a rálövés helyét, onnan egy ideig követtem a nyomát, de hamarosan elvesztettem. Közben a szomszéd les felől fütty hallatszott, majd visszajelzésem után a „Mi történt?” kiáltásra azt feleltem, hogy lőttem egy disznót, de sebzetten bement a sűrűbe.

Egyik fiatal sporttárs jött át, én közben lehoztam a fent hagyott zseblámpát, így indultunk az utánkeresésre. Hamarosan megláttunk egy mozdulatlan, fekete tömeget. Biztonságból adtam egy kegyelemlövést a lámpafénynél, de arra sem volt semmilyen reakció, így megközelítettem. Akkor derült ki, hogy egy jókora vadkant sikerült lőnöm. Kijjebb húztuk a sűrűből, majd készítettem néhány fényképet.

Csak ketten nem tudtuk volna áthúzni a pár méter magas töltésen, ezért felhívtam M. Sándor hivatásos vadászt, s tájékoztattam a történtekről. Hamarosan elém jöttek egy terepjáróval s kötéllel, aminek segítségével átvonszoltuk. Mielőtt a platóra felraktuk, elismerően konstatáltuk a kan méreteit.

Boldogan mentünk a vadászház felé, ahol hamar híre ment az elejtett nagy kannak. Egész csapat várt minket az ünneplésre. Leírhatatlan volt az örömöm, életem második disznója egy ekkora kan formájában adatott meg. Ennek a helynek köszönhetem első szarvasomat és megannyi őzkalandomat. Azt hiszem, sokat kell még dolgoznom, hogy megháláljam e kegyet Hubertusnak, amelyhez ennyi idő alatt juttatott.

A megtalálás helyén

Már a töltésen való áthúzás után, teljes sötétben

A következő mezőgyáni agyarasra mintegy három évet kellett várnom. Október vége felé volt lehetőségem kiülni, ekkor hajnalban is kimentem. Egy közelebb található lesre ültem fel, amely előtt hatalmas, lábon álló kukoricatáblavolt. Még teljes sötétben érkeztem ki, az időnkénti bizonytalan neszeket leszámítva nem történt semmi egészen pirkadatig. Aztán világosban megjelent egy róka.

Először messzebb, úgy 150 méterre, de egyenletes lépésekkel fokozatosan közeledett. Eleinte csak távcsővel néztem, de olyannyira csábított a közeledése, hogy elhatároztam magam a lövésre. Az ilyenkor jelentkező izgalmat nagy nehezen sikerült leszerelnem, de még akkor is elég bizonytalannak tűnt a célzás. Vártam is vele, mire rászántam magam a lövésre. Mögötte porzott a föld, jelezve sikertelenségem. Meglepetésemre csak felfigyelt, de nem futott el, így újra próbálkozhattam.Az újabb hibázást követően fürgén megugrott, s pillanatok alatt a mögötte lévő erdős részbe futott.

Kicsit bosszantott a dolog, egyrészt a hibázásom miatt, másrészt talán ha várok, közelebb is jöhetett volna, és több esélyt vagy fényképezési lehetőséget is ad. Ám ezen már kár volt rágódni, elkezdtem szedelőzködni, s a hazafelé indulásra felkészülni. Azért nem volt szívem olyan könnyen itt hagyni ezt a helyet, ezért már teljes világosban, de körbesétáltam a helyet, hátha esetleg szembe kerülök valamivel. De csak néhány őz ugrott meg előlem, amikor feléjük csörtettem. Mert zajos lépteimet – akármennyire is óvatosan próbálkoztam – találóan csak ezzel a jelzővel illethettem. Hamarosan el is indultam mostmár visszavonhatatlanul hazafelé. Akkor még nem gondoltam, hogy délután ismét itt leszek, s milyen csodában lesz részem.

De így történt. Valóban délután is kivezetett a szenvedély a területre. Eleinte gondolkodtam, érdemes-e ugyanoda menni a reggeli lövések után, de megnyugtattak a többiek, hogy miért is ne. Ráadásul előttem lebegett a három évvel előtti eset, amikor azt a nagy kant lőttem, s többen is kimentünk az ugyanitt elterülő nagy kukoricatáblát körülülni. Akkor engem lebeszéltek arról a lesről, ahol nem sokkal előtte voltam szerencsés, így nem oda ültem. Hát persze, hogy épp ott lőtt egy kisebb disznót az ott helyet foglaló társam. Ezt követően sokkal inkább hajlottam arra, hogy ugyanarra a helyre menjek, még ha lövés is történt is. Így ültem fel ugyanarra a lesre, ahol a hajnal köszöntött.

A kocsiból kiszállva elég sietősen öltöztem át, s fűztem be a csizmát, nyomta is a lábam minden lépésnél, míg odaértem. Ezért amint felültem, s épp körülnéztem, egyből kifűztem, s megigazítottam. Alig végeztem, amikor előretekintve az óris kukoricatáblát határoló erdő felől egy disznó lépkedett a terített asztala felé. Szerencsémre meglepetésem nem bénította le kezem, egyből felkapva, s célzásra emelve a fegyvert épp odasütöttem az oldalára mielőtt eltakarták volna a kukorica lenge széltől szállongó levelei. Becsapódást nem hallottam, de mintha elterült volna, s hirtelen el is tűnt a tömeg. Mégis inkább reménykedtem, mint amennyire bizonytalannak éreztem.

Bevallom, ezek után nehezen telt az az idő, amit várnom kellett. Közben egyfolytában távcsöveztem, de csak sejtettem, hol lehet a disznó, látótérbe hozni nem voltam képes. Ha kínosan is, de eltelt a várakozás. Elindulva hamarosan megnyugodhattam, feltűnt a fekvő vaddisznó. Mintegy 120 méterre feküdt a lestől, a kukoricatábla szélig jutott el, ott állította meg jól sikerült lövésem. Még mozgatta, időnként emelgette is a fejét, de jelét sem mutatta a felállás képességének, ezért aztán fokozott óvatossággal, töltött fegyverrel közelítettem meg. Megkerülve, mögé lépve megböktem a fejét a puskacsővel, de arra sem reagált különösebben. Ráadásul megtévesztett, hogy a blatt előtt egy bogáncs tapadt a bundájára, mely először rátekintve lövésnek imponáló képet jelenített meg bennem.

Amikor jobban szemügyre akartam venni, elkezdte fejét bizonytalanul, de ismét kicsit emelgetni. Ijedtemben hátrahőköltem, hátha felugrik, de sokkal inkább vonaglásnak tűnt a mozgása. Biztonság kedvéért a füle tövére lőttem egy kegyelemlövést, amely után nem mozdult többet.

Ezt követően boldogan vettem szemügyre zsákmányom, telefonáltam a hivatásos vadásznak, jelentve a történteket. Míg megérkezett, beállítottam a disznót a fényképezéshez. Kiderült, a közelben lévő, a táblát határoló lesekre többen is kiültek, de ők nem láttak, hallottak semmit. Ilyen a vadászszerencse. Éppen hogy kiérek a leshez, ott a disznó, az se zavarja, hogy a csizmám igazításával vagyok elfoglalva. Laci gratulált, megnézte a rálövés helyét, amely mutatta, hogy tökéletes helyen találta el a golyó. Egy közepes kan adatott meg 2007 őszén, e kellemes, napsütötte lesen. Természetesen a fényképezés boldog pillanatai következtek a beszállítás előtt.

Jelenlegi harmadik vaddisznómat a viharsarokban 2008 tele hozta meg. Egy ismerősöm révén volt lehetőségem Bélmegyeren vadászni. Ezen a régi rendszerben bizonyos körök számára fenntartott vadászhelyen területi vita miatt nem volt egy ideig vadászat, amely kétségtelenül előnyére vált az itteni, amúgy is elég jó állománynak. Ilyen előjelek után nem kis bizakodással ültem fel az év utolsó napjai egyikén, havas, hideg időben a lesre. Igyekeztem jól felöltözni, felkészülni a hidegre, mert tartottam attól, hogy megnehezítheti dolgomat a remegés.

A kísérő hivatásos vadász elkísért a leshez, jelezte, hogy merre vannak a lőirányok, s jó szerencsét kívánva hagyott csendes magányomban. A nemrég esett hó miatt fehéres lepellel volt fedett a terep. Az idő kegyes volt, a hideget leszámítva nem volt más, ami nehezítette volna a dolgomat. A les egy tisztásra nézett, ahonnan három irányba elég jól el lehetett látni. Előttem, mintegy 50–60 méterre helyezkedett el egy szóró, rajta kukoricacsövek.

Hamarosan megjelent két őz, egyből melegséget adva izgalomtól s hidegtől remegő szívemnek. Persze nem is gondoltam lövésre, egyrészt ilyen távolságból nem lett volna különösebben nagy dolog eltalálni, másrészt inkább vaddisznó reményében vállaltam a dacolást a hideggel.

Nem sokkal az elhelyezkedésemet követően megátogatta a szórót egy suta a gidájával. A szóróhoz baktattak finom lépteikkel, s kezdték elropogtatni a csöveket. Rájuk tekintettem távcsővel, bár igazán nem volt ár szükség, hiszen egyáltalán nem voltak messze. Olyan kedves, szívet melengető látvány volt, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Lövés eszembe sem jutott, pedig igencsak kedveztek volna rá a körülmények, de inkább, mint potenciális fotóélményként tekintettem rájuk. Sajnos a kocsiban felejtettem a gépem, de a fényviszonyok sem lettek volna optimálisak a kép készítéséhez. Így maradt bennem mint emlék, amely bármikor kellemes emlékeket idéz bennem.

A játék még jó ideig tartott, s lassan kezdett alkonyodni. Télen elég megtévesztő a sötétedés mértékéből következtetni az eltelt időre. Időnként az oldalirányokba is tekintgettem, hátha megjelenik ott is valami. Az őzek eljátszadoztak még egy ideig, majd még teljes lővilágnál visszalépkedtek az erdő fái közé. Hamarosan lépteik zaját sem tudtam kivenni, csak hűvös csend vett körül. Kissé később mintha egy róka futott volna bal felől, próbáltam jobban szemügyre venni, de nem hagyott érdemi időt az első benyomás megerősítéséhez. Így ez is nem kis izgalmat okozó röpke emlék maradt a v iharsarki téli les idejéből.

Elmélkedni kezdtem, vajon mi lett volna, ha lassan lépkedve kerül elém. Bevallom, nem kis kísértés lett volna, ha van módom célba venni, bár távolról sem rókára jöttem, mégiscsak egy lehetőség. Talán az egyre mélyebbre, a több rétegű ruha közé lassan, de kíméletlenül hatoló hideg ellen próbáltam ilyen s hasonló melengető gondolatokkal védekezni, vagy kevésbé észrevenni. Nem panaszkodni akartam ezzel, csak kifejezni, hogy mennyi mindent képes vagyok én is vállalni egy vadászélményért. Ilyenkor eszembe jutott, milyen várakozás volt bennem, amikor értesültem arról, hogy eljöhetek ide vadászni. Egyelőre élveztem a friss levegőt, a kezdeti látvány okozta kellemes pillanatot.

Ki tudja meddig tartott volna még ki gondolatom fonala, ha nem pillantok meg a szemközti nyiladék vége felé egy sötét tömeget, amely mintha előtte nem lett volna ott. A szórótól lényegesen távolabb rajzolódott ki, de annak irányában. A távcsövezés, bár nem volt tökéletes lővilág, de megerősítette az első, felettébb izgató benyomást – egy disznó volt! Egyből felemeltem a fegyvert, s lámpalázam legyőzve igyekeztem célozni az egyértelműen mozgó tömeg közepére. Túl sokat nem várhattam, mivel néhány lépés, és már el is nyelte a jótékony sűrű bozótos, továbbá a fényviszonyok is folyamatosan romlottak, így amint megfelelőnek éreztem a helyzetet, gyors biztosítás után lőttem.

A tömeg magassága szemlátomást csökkent, így bizakodással vártam az időt, míg reménnyel telve lekecmeregtem, s elindultam a rálövés helyére. Lassan haladtam, óvatos léptekkel, s közben többször rávillantva a mind jobban kivehető zsákmányra, amely mozdulatlanul feküdt a megpillantás helyén. A torkomban dobogott a szívem mire odaértem, s határtalan lelkesedés lett úrrá rajtam. Egy jól megtermett vaddisznót hozott nekem Hubertus nem sokkal szilveszter előtt. Mellé érve még a csővel megpiszkáltam, nehogy esetleg feltámadva, erőre kapva csúfosan meglepjen. De nem fenyegetett ez a mások történeteiből ismert veszély.

Ezután szépen beállítottam a ravatalához. majd szerettem volna néhány képet készíteni róla, de erre csak jóval később került sor, mivel mint korábban is említettem, a masinám a kocsiban maradt. Így csak a vadászat végén a kísérő és a vadászmester gratulációja után készültek képek. Telefonos egyeztetés után visszaültem a szerencsét hozó deszkákra. A hideg távolról sem volt enyhébb, ráadásul teljesen besötétedett, de ez már a legkevésbé sem zavart. Nem is csoda: életem negyedik vaddisznója aludta végső álmát a hóval borított nyiladékon.

Egyelőre eddig tartottak a viharsarki disznók, de remélem lesz még folytatása. Mint kiderült a nyaktövön hatolt be a szerencsés lövés, ezért nem mozdult semmit, nem szenvedett egy cseppet sem.

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.