Erről a faluról korábban csak annyit tudtam, hogy Kisvárda szomszéd települése. Még átutazóban sem vitt erre az utam, mert nosztalgiából –– négy évig a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban tanultam –, mindig a Ricsikai erdő mellett elhaladó útvonalat választottam.

Talán egyszer azt is megírom, amikor középiskolásként, a facsemetéket tányéroztuk Vitai erdész úr irányításával. Már csak öregszem, mert csak úgy tolulnak az emlékek…

De visszatérek írásom eredeti céljához, mivel vadászélményeimről akarok írni. Takács Károllyal – aki ezek után már nem is kérdéses –, Anarcson lakik és két-három éves közös vadászat után – mindketten a Rákóczi vadásztársaság tagjai vagyunk – egyre többször kerestük egymás közelségét, vagy a hajtósorban, vagy éppen elállóként. Ez utóbbi esetekben többször több témáról is szót váltottunk és a közös vélemények, a világ és hazánk dolgainak azonos megítélés közelebb hozott egymáshoz bennünket. Ebből az következett, hogy már nemcsak apró vadas vadászatokon tartottuk a kapcsolatot, hanem egyéni vadászatokat is összehangoltan terveztük, szerveztük.

Nem tagadom, Karcsi barátom szakértelmében százszázalékosan megbízhattam, ha azt üzente, gyere, a serte vad beváltott a nádasba és kifelé nincs nyom, akkor az úgy volt. Ülhettem kocsiba és irány a közel ötven kilométerre lévő Anarcs.

Május 19-én kora délután is így történt. Karcsi neve jelent meg mobilom kijelzőjén, s már kérdezte is akarok e vadászni. Mondtam neki, így feltenni a kérdést, rám nézve egyenesen sértés. A fertői nádasba beváltottak a disznók lehetnek négyen-öten. Gyere hat órára, körbeüljük, mert a frissen vetett kukoricára biztosan kiváltanak este, vagy az éjszaka folyamán.

Hallom, beváltott a disznó, fogadott feleségem, amint a házba beléptem. No, nem rosszallóan, csak úgy az asszonyok módjára. Fantasztikus füle van, vagy csak az én beszélgetésemre van „kihegyezve” nem tudom. Egyébként Igazi vadászfeleség, soha nem ellenzi, sem a hajnali, sem az esti vadászataimat, sőt még a két-három napos kiruccanásaimat sem.

Mivel meg volt az asszonyi beleegyezés, és az idő is közeledett az induláshoz, elkészültem és irány Anarcs. Karcsi barátom, fia Tibold és egy gyulaházi fiatalember Dudás Gábor várt indulásra készen. A frissítő kávé elfogyasztása közben megbeszéltük a „haditervet”, majd kihúztuk a kalapból, hogy ki hova ül. Mind a négy hely sikerrel kecsegtethet, a disznó bárhol kiválthat – mondta Karcsi.

A nádszélhez közel egy akác újulatban foglaltam helyet, ők hárman tőlem jobbra, kellő távolságra és a megfelelő irányban, hogy ne zavarjuk egymást lövéseinkkel, azaz élmény legyen az esti vaddisznó vadászat.

Rövid és gyors elhelyezkedést követően megállapítottam nem vagyok egyedül. Egy nádi poszáta repdesett ide-oda mellettem, majd a kakukk szólalt meg és arra kértem nem hamar hagyja abba. Gyermekkorom óta szeretem ezt a madarat. Sokáig azt hittem csak szülőfalum –– Tiszavid – Tisza menti füzesének lakója. Már nem emlékszem meddig számoltam, mert mozgást hallottam balkéz felől. De nem disznó állapítottam meg a zörgésből. Egy mezei nyúl kívánta meg a gyenge, friss füvet. Egy őz is riasztott Tibold irányából. Talán megmozdultak a disznók? –– kérdeztem magamtól.

Lassan leszállt az est, ezért felszereltem fegyverlámpámat, elővettem éjszakai kereső távcsövemet, sőt még egy melegebb hosszú ujjú pulóvert is kivettem a hátizsákból, ha kell, ne a sötétben matassak, zörögjek vele.

Még be sem fejeztem a műveletet, amikor lövés dörrent, sőt még a becsapódást is tisztán hallani lehetett. Ez már jó jel. Nem hiába riasztott az őz. Sőt, én is zajokat hallottam a nádban. Fegyveremet, a térdemhez támasztottam, eddig a kis akácfa kettős ága tartotta. Elmaradt a zörgés, újra csend ült a tájra, már a madarak sem szóltak. Egy-egy buta fácán hangoskodott, hogy a róka könnyebben megtalálja őket. Valahogy éreztem, nem én leszek az, aki a következő lövést leadja. Alig gondoltam ezt végig megszólalt a telefonom, Karcsi érdeklődött, mi a helyzet. Csend van — válaszoltam. Akkor rövidesen ott leszünk, a többit elmondjuk…

A kis süldővel érkeztek hozzám, amely a vad szállító rácson alig látszott. Az elhelyezkedést követően elmondták a zajt jól hallottam, csak nem felém mozdultak a disznók, hanem Gabi felé, de olyan iramban, hogy a nád és a következő erdős rész között nem jutott lövéshez.

Karcsi, a gratulációk fogadása után annak örült a legjobban, hogy a nyomolvasása beigazolódott, legalább négyen voltak a nádasban. A kis süldő, óvatos volt, de nem annyira, mint kellet volna. A fejét jobban kidugta a nádfalból. Ennyi elég is volt Károlynak.

Otthon, az udvaron készítettünk terítéket, Judit asszony pedig –– maga is szokott vadászni –– hozta a saját főzésű kisüsti pálinkát. Én pedig megfogadtam, legközelebb viszek gépkocsivezetőt, ha mást nem, hát a vadászattal szimpatizáló feleségemet.