Keressen minket

Vadászat

Péntek, 13-a

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Furcsa viszonyban vagyok a számokkal, mert magam 12-én születtem, amely tudvalevőleg a tökéletességet jelenti – csak feleségem ne olvassa ezeket a sorokat –, s mi ezen a napon kezdtük három napra tervezett vadászatunkat Markazon, Bugya István szemész orvos barátommal és Kohajda Csaba erdésszel.

Nos, a számmisztika nem jött be, mert nem láttunk semmit. Amikor késő este ágyba kerültem, arra gondoltam, valószínűleg meg kell vizsgáltatnom a szememet. Majd megbeszélem Istvánnal és ezzel a jó érzéssel aludtam el, mert részemről elintézett volt a dolog. Azóta is… Meg egyébként is, nincs az a csinos nő, akit ne vennék észre, tehát nagy baj nem lehet.

Az esti, szóró közeli várakozáshoz tartozik, hogy az erős szürkületben muflonokat véltem látni, és amiről azt gondoltam, hogy figyel bennünket, kiderült a Mátra csapdájába estem, mert egy kiálló, az utolsó mátrai vulkánkitörés óta ott fekvő kőtömb tévesztett meg. Nos, ezért fogalmazódott meg bennem a szemvizsgálat.

Másnap hajnalban korán ébredtünk, Csaba a svájci Omega órát meghazudtoló pontossággal érkezett. A gyors haditanács után – ők értették egymást, tudták melyik vágás, lénia, patakmeder merre van – egy bizonyos pontig mentünk barátom ISUZU terepjárójával, amely először vett részt igazi vadászaton. A terv az volt, hogy elejtem azt az őzbakot, amelynek agancsa egészen különleges. István átadta nekem az elejtés jogát. A bak tartja a területét, szinte naponta látják Csaba és kollégái.

A fiatal erdész, mintha olvasott volna gondolataimban, de az is lehet, hogy előző este beszéltem neki arról, hogy nem lesz belőlem hegyi vadász, mert nem szeretem, ha a tüdőm majd kiköpöm, hogy levegőhöz jussak. Mit nem mondjak, még ma is hálával gondolok rá, mert határozottan kijelentette, innen lefelé cserkelünk, s majd az aljban találkozunk a doktor úrral.

A feltételezett helyeket Csaba mozgásából is érzékeltem, rendszeresen és hosszan távcsöveztünk, leültünk egy-egy fatörzsre vártuk a markazi daliát. Gyönyörű világba cseppentem, csönd, békesség, nyugalom körülöttünk. A hajnali Nap sugarai a madarak kedvét is meghozta. Zengett az erdő, de az is lehet, hogy a vendégnek kijáró koncertet hallottam, csak nem vettem észre, hogy Csaba „vezényli” a világ legszebben muzsikáló zenekarát, amelyben a cinkék, pintyek, őszapók, rigók játszották a prímet. Különösen a sárgarigó volt elemében szinte irányította a láthatatlan zenekart, mikor melyik szólam zengjen szebben.

Most a szálerdő következik, véltem felfedezni, most a fiatalosból szóljon a vendég és a Napköszöntő. S mindezt felerősítve adta tudtunkra egy-egy fakopáncs is dobszólója, vagy talán a kakukk és a szajkó ide nem illő kiáltozását, rikoltozását akarta elnyomni, mert falsul hatottak az Isteni zenekarban. Ezt soha nem tudom tőlük, de gyönyörű koncertben volt részünk Csabával.

A kakukk gyermekkorom gyönyörű madara –– nem vicc––, az én madaram volt. A Tisza ártéri erdejében hallottam először és sokáig. Amikor a Nyírségben és máshol is megszólalt, olyan érzésem volt, hogy hűtlen lett hozzám, de azért ma is szeretem. A szajkóval szemben viszont vegyes érzéseim vannak, amikor elkiabálja, hogy hol vagyok, akkor haragszom rá. Máskor viszont gyönyörködni tudok tollruhájában.

Volt időm így mélázni, mert a bak nem mutatkozott, s már majdnem az aljba értünk, amikor egy koca malacaival kezdett el csörtetni, még mielőtt észrevettük volna őket. A szél elárult minket.

Az út végén tisztás fogadott bennünket és egy erdészház. Csaba itt élte gyermekkorát. Édesapja is erdész volt. Az alma nem esett messze a fájától, így már nem csodálkoztam azon, hogy apró részletességgel beszélt a környező patakmedrekről, megmutatta a kutat, ahonnan a vizet hordta annak idején.

Emlékeiben felidézte a virágzó, ház körüli gazdálkodást, amelyet szülei teremtettek meg. De nem maradtak ki azok az emlékezések sem, amikor télen szinte az ablakáig merészkedtek az éhes, fázó őzek és egyéb állatok. Szép, mit szép, gyönyörű gyermekkora lehetett kísérőmnek itt Isten szabad ege alatt.

Éppen befejeztem a gondolatsort, amikor megérkezett István és kísérője. Ők sem találkoztak senkivel és semmivel. De, nem is csodálkoztam ezen, mert eszembe jutott, péntek van és 13-a.

Mindenesetre úgy váltunk el este még minden jóra fordulhat…

* * *

Újra felfelé kapaszkodott az ISUZU. A már ismert helyen megálltunk és eldöntöttük Csabával, hogy a Kavicsoson haladva talán találkozunk muflonokkal. A távcsövezés, a hallgatózás egymást követte, de semmi árulkodó jel. Egyszer csak Csaba lába gyökeret eresztett, mert hosszan kémlelte a szemközti hegyoldalt. Ott, a bekerített fiatalosban van egy spíszer bika és egy tehén.

Igen ám, de előttünk a Vár patak, amelyben nincs víz, de a meredek hegyoldalon le kell ereszkedni legalább kétszáz métert, majd fel háromszázat, hogy a Biske nevű hegy aljára átmenjünk. Csaba kérdően nézett rám. Vadászni jöttem Csaba, nem a teraszon üldögélni. Induljunk! Nem részletezem nagyon, de az biztos, hogy még a muflonok is meggondolják, hogy itt rövidítsék le az utat, ha a szemközti csemete fiatal hajtásaiból akarnak csemegézni.

Végre találtam egy kézbe illő botot – hányszor megfogadtam már, hogy a Bockerekből származó, Kovács István barátom készítette mogyorófa célzó bot nélkül nem indulok el a hegyekbe –, aminek segítségével lefelé lassítottam haladásomat, majd a patak túlsó partján feljutásomban volt nagy segítségemre. Legnagyobb örömünkre a szarvasok gyanútlanul csipkedték a friss hajtásokat.

Csak nem zihálhattam olyan rettenetesen, ha nem hallottak meg. Még nem volt vége megpróbáltatásunknak, mert a szél az aljból éppen rájuk fújt. A kocsiúton nagy kerülővel és fel a hegyre újabb háromszáz méter következett, hogy mögéjük kerüljünk. Csak el ne essek, mert a szeder indája, a zöldben nem látható vulkanikus kövek próbára tették az inakat, az izmokat, a gerincet s nem utolsó sorban az egyensúlyozó képességünket.

Csaba ment elől, megpróbáltam a nyomában maradni, ami többé-kevésbé sikerült is. Egyszer csak kővé meredt és szája mozgásáról olvastam le, ott a szarvas. Csak még egy lépést engedjen meg, mert nem látom. Igen, most szembe néz velem. Most én válok szoborrá, hogy az ünő el ne ugorjon. Érzem, Csaba várja, hogy cselekedjem. Lassan emelem a 7×64-es Zastavámat az arcomhoz, majd átvillan az agyamon, szabadkézből kell lőnöm. Nincs más választásom. A nyakából látszik bő tíz centiméter és a feje magasodik ki a tölgy csemetéből.

A lövés után kísérőm már levett kalappal teszi meg a köztünk lévő két lépést. Az ünő egy lépést sem tett a lövés után.

– Gratulálok – mondta lelkendezve. Kezet fogtunk, sőt meg is öleltük egymást, ami teljesen természetes volt, mert megdolgoztunk a sikeres elejtésért. Az aljban került kalapom mellé a töret, az ünő szájába az utolsó falat, s készítettük fotókat is. István, aki hallotta a lövést megnézte az óráját. Péntek 13-án 17 óra 50 perckor került terítékre a Mátrában elejtett első vadam.

Összenéztünk, s mind a hárman tudtuk, még nagyon sok idő van sötétedésig. Tegnap este azt láttuk, hogy a közeli szórón kilenc órára felették a vaddisznók a kukoricát. Döntöttünk. Én ülök oda, István pedig a közeli másik lesre. Csabával közben letegeződtünk, a koccintást bepótoljuk a szálláson, s közben azt is elmondta, itt úgy kell lőni, hogy ott maradjon a disznó, mert ha felfelé szalad, akkor sem, és ha lefelé szalad, akkor sem tudunk utána menni az áthatolhatatlan sűrűben.

Könnyű ezt mondani, fogtam fel szavait.

Nem sokáig várakoztunk, amikor ágreccsenést hallottunk, majd megjelent egy tavalyi süldő. Evett néhány szemet a kukoricából, majd a felfelé vezető sűrűbe beváltott. Talán szólt a többieknek, jöhetnek, terített az asztal és nem puskaporos a levegő. Már négyen csámcsogtak a kiszórt morzsolt kukoricán. Csaba halkan súgta, a legközelebbit meg kellene lőni, mert gyorsan sötétedni fog.

Egy lépést sem tett a sűrűk felé. Ott feküdt előttünk fél kilenc után nyolc perccel. Ezt is Istvántól tudjuk, mert ekkor is megnézte az óráját. Csaba csak annyit mondott, nekem mesélhetnek arról, hogy péntek 13-a nem hoz szerencsét. Azóta én sem tudom, hogy 12-e vagy 13-a a tökéletesség napja.

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.