Szögi Tibor vadászlevelei

Szia Barátom!

Nosztalgiáztam egy kicsit. Már harmadik éve, hogy nem vadásztam a zentai területen. Húsz év nagy idő. Ennyi évig voltam aktív tagja ennek az egyesületnek. Méghozzá úgy, hogy nap mint nap jártam a réti csatornák partját. Esténként, a lemenő nap megmosolyogta azt a fura alakot, aki a körösztösi nádas menti fákon gubbaszt, mint valami ölyv a pihenő fáján.

Nagyon hiányoztak már ezek a hosszú téli esték leskelődései. Ezért nagyon megörültem, amikor egy utcabeli vadászkollégám, barátom, Atlagity Deján meghívott rókalesre a körösztösi nádasok mellé.

Neki is ez volt az első ilyen kiruccanása tíz év óta. Ugyanis Deján annak idején, nagyon-nagyon régen – a bajusza még alig pelyhedzett –, az én rábeszélésemre lett vadász. Szenvedélyes rókavadász. Hogyisne vált volna azzá, hiszen élete első lesén az új puskájával, az első patron amit kilő vadra, az egy gyönyörű, vastag, fehér bojtos farkú, nászruhás rókahölgy volt, ami tűzbe rogyott. Azóta is, az az öreg, megtépázott, száz éves fűzfa, amin akkor ült, az a Deján fűzfája.

A sors úgy akarta, hogy Deján barátom pár év vadászás után fölakassza a puskáját a sarokba. Jött a katonaság, háború, nősülés, fészekrakás. A puskáját is el kellett, hogy adja. Tíz év után az élet kereke ugyanabba a vágásba zökkent. Deján ismét vadász lett. Új puskát vett, egy IZS-27-es 12/76-os magnumot. És ma este, hosszú idő után, arra készül, hogy újra fölüljön az öreg fűzfára.

A kocsival az aszfaltos út végénél parkolunk le. Puska, hátizsák a vállra, és a fagy után kiengedett sárban cuppogó léptekkel megindulunk a nádas felé. Egymás mellett lépkedünk. Visszaidézzük a régi szép idők rókaleseit. Az egykori rókabőséget. Esténként tíz-tizenöt vadász is kint volt a régi halastó helyén burjánzó nádrengeteg szélén. Szinte száz méterenként leskelődött valaki. Ki a fa tetején, ki a tövében, ki egy gödörbe lapulva. Napnyugta után a rókák meg csak jöttek, jöttek, mintha az lenne a legfőbb dolguk, hogy a mi szórakozásunkra vásárra vigyék a bőrük. Szólt is a puska, itt is meg ott is.

Közben elérjük a nádas szélét. Most már csönd, nincs mesélés. Visszatérünk a jelenbe. Deján, mint jó vendéglátóhoz illik – én tanitottam erre –, megkérdezi, hova szeretnék ülni.

Van egy kis keskeny vízlevezető árok ami merőlegesen visz neki a nádasnak, úgy hétszáz méternyivel az öreg fűzfa előtt. Annak idején ezt a helyet nagyon szerették a rókák (én is). Két-három vadcsapás is ide vezetett a nádasból. Reményeim szerint a komák megtartották azt a régi jó szokásukat, hogy a nádasból az árokparti dombra kiérve körbenéztek birodalmuk fölött, kényelmesen meggondolták merre tovább, és csak azután indultak el az az esti portyára.

Oda is értünk az árkomhoz. Deján tovább megy. Én kiveszem a céltávcsövet a hátizsákból és fölkattintom drillingem hátára. A három lábú vadász székemnek megfelelő kemény talajt keresek. Le is ülök úgy ötven méternyire a nádas szélétől, egy vadrózsabokor mellé, az árok fenekére. Szép hely, jó hely, az árokból csak a fejem látszik ki, de azért még se vagyok megelégedve. Engem se látnak, de én se valami sokat látok a külvilágbol. A jövevényt is csak az utolsó pillanatban fogom észrevenni. A szél iránya is változó. De főleg a nádas irányába csavarodik. Én pedig arról várnám a szerencsémet.

Nem tétovázhatok. Fél öt is elmúlt már. Fogom a cók-mókom és már megyek is. A nádas szélénél verem fel a tábort. Az összecsukhatós bicskafűrészemmel ledarabolom egy vadszilvafa szúrós, tüskös ágait és így egészen a tövébe ülhetek. A kis árok pont velem szemben, szinte a lábam közé szalad.

Nagyon tetszik a hely. Takarásban vagyok. De ha egy picit előre hajolok, belátom a jobbról-balról, a nádas mellett kanyargó csapást. Az előttem fekvő árokpartrol meg nem is beszélve. Ha netán valahol kint a gyöpön, sörétlövésen kívül látom meg a komát, hát akkor sincs semmi gond, fölállok és a vadszilvafa valamelyik ágának támasztva eresztem el a golyót. Átgondolok minden lehetőséget. Fölemelem a puskám minden képzelt rókára. Jó van. Nincs útban semmi ág, semmi gaz. A ruhám susogását is elnyeli a szél suttogó udvarlása a nádszál derekú kisasszonyokkal.

Úgy jól elvoltam a fantáziámmal, amikor egy váratlan durranás visszahoz a valóságba. Ösztönösen az órámra nézek. Öt óra öt perc. Csak egy lövés, ez jó jel. Tehát a kerék marad a régi kerékvágásban! Új puska. Első este. Első patron. És remélhetően megvan az első rókagallér Deján első felesége részére.

Már megint elkalandoztak a gondolataim, de a fülem, szemem azért résen van. Szerencsére, mert a jobb szemem sarkába beleesik egy mozdulat. Óvatosan arra fordulok. Úgy is maradok, kővé meredve. A róka ott áll a nádas szélén, tőlem alig tiz méternyire. Az orra a fű alatt, valamit nagyon szimatol. Szerencsére azon a helyen nem jártam, nem érezheti a lábam nyomát. Nem pislantok. Levegőt se veszek vagy már egy száz éve.

No végre elindul, szerencsémre elfelé a nádastól. Még mindig nem mozdulok. Most egy vadrózsabokor takarásába halad, tőlem úgy húsz méternyire. Óvatosan vállhoz emelem a puskám. Most már a célkereszt szálkája csiklandozza a koma oldalát. Kint a tisztás közepén, harminc méternyire tőlem a koma fölemeli a hátsó jobb lábát, nyilván a területét szerette volna megjelölni egy száraz fűcsomón. De hát ennek semmi értelme, hisz ez már soha sem lesz az Ő területe. Drillingem jobb csöve lángot okád, hatos sörétet szór és életet olt.

Öt óra húsz perc. A céltávcsövön keresztül figyelem még egy darabig, ott van-e, mozdul-e az én rókám. Szabad szemmel már nem látom. A száraz fűvel összeolvad a vörös bunda. De a távcsövön keresztül még szépen kivehető. Méghogy kivehető? Most azt is tisztán látom, hogy fölemelt fejjel felém figyel, füleit hegyezi, szemét mereszti rám. Most mintha meg is mozdulna. Vagy mégse?

Megdörzsölöm a szemem, újbol a távcsőbe meredek. A rókám nem mozdul. Vagy mégis? Nem bírom cérnával. Lekapcsolom a távcsövet, az csak zavarna a kapáslövésnél. Lövésre kész puskával a kezemben számolom méteres lépteim. Egy, kettő,….. harmincegy, harminckettő. És ott fekszik előttem hanyatt, üveges szemeivel az eget bámulva az én körösztösi rókám.

Nemsokára megjön Deján a saját rókájával. Fényképezkedés. Élménybeszámoló hazáig.

Zenta, Vajdaság