Keressen minket

Vadászat

Harmat és vér

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

[…] Künn a ház előtt megállott a gazda, egyenesre húzta magát, és széjjeltekintett a hajnali csendben. Magas, szikár férfiú volt; a lába kiváltképpen rengeteg hosszú.

Erős bakancs komorkodott a lábán, s a vedlett harisnyája fölött csak egy báránybőr mellény lebegett a szikár vállain. A fején foltosra fakult, fekete kalap üldögélt, kissé a jobb fülére dőlve, lekonyult karimával. A bajusza még feketének tetszett abban a gyenge derengésben, de az idő keréknyoma, a pillogó csillagok halovány fényében is, jól meglátszott az arcán.

Bizony, túl lehetett már a hatvanon is.

Figyelve, keményen állt az öreg; s ahogy csontos arcát hízelegve körülfolyta a derengés, már ki is lehetett találni, hogy kicsoda ő.

Páll Mózsa volt.

A gondozott tanya öreg gazdája, s nagy vadász is valamikor. De hát, lejárt már a vadászos idő! S amióta lejárt, azóta bizony a váltakozó őszök avarja egyre hull a vadűző parázsra, hogy azt elfojtsa benne.

De azért egy-egy szem izzik még abból a parázsból!

[…] De ebben a pillantásban mintha meg is állott volna, mert valami zaj röppent a fülébe. Valami ágtörés reccsenő zaja. Nehéz, mint az ólom. Hegyes fülekkel figyelt az öreg, de az előbb rosszul vette talán a zajt, mert csupán a forrás vize csörgedezett. Igen, a közeli vályúnál csorgott a víz, a hosszú csorgón végigfutva, s onnét belé a vályúba, vidáman mondikálva.

Csuda, milyen hangosan szólt s milyen éles tisztasággal! Mintha apró ezüstcsengők szóltak volna a nagy égerfák felől, melyek a pityókaföld belső szélén állottak, nem messze az erdőtől. Onnét csilingeltek az egybefutott vízcseppek, olyan üde és megkívántató hangon, hogy pogány legyen vagy félhalott, akinek kedvét az ivásra fel nem csengették.

Páll Mózsa nyelt egyet, mint aki szomjas lett hirtelen. Iszik egyet, gondolta magában; iszik abból a gyöngy-vízből, ami nemcsak a szomjúságot veri el, hanem az egészséget is bizton táplálja. Egy mázas csupor is áll ott, bütüben, a vályú bal párkányán; ott áll az évek óta, a mázát már itt-ott lepattogva, de úgy áll minden időben, hadd ihassák bármikor bárki.

Hát egyenesen arra vette az irányt az öreg.

Mindjárt egy almafa állott ott, belől a vályú alatt; majd tovább egy vadbodzafa, bokros elterjedésben. Átment az almafa nagy árnyékán, fejét a maga súlyára eresztve, s inkább csak természetes kívánsággal a szájában. Aztán előrebújt a családos bodzafánál is, ahonnét már csak három lépés volt a vályú, egy kicsit oldalos helyen, háttal az erdőnek s arccal, egész hosszában, az érkező felé. Már ott csorgott, gyöngyöző hidegen, ott csorgott a hosszú vájatos rúdon lefelé, s a rúd végiről belé a vályúba, a csillámló tó tetejére, kicsi szökkenéssel. S ott állott a mázas csupor is, az első párkányon, kuporogva ott derengett.

És már nyújtotta is Páll Mózsa a jobbik karját, hogy elvegye a csuprot. De félúton, mint a döbbenet, megállt a karja.

Egy vadkan ivott a vályúból.

Nekibújva ivott, a túlsó oldalon, éppen a csorgató rúd mellett. Bozontos, vad feje fekete rettenetben látszott s a háta gerince ugyancsak. De a gerincen alól elfödözte a vályú, amely úgy állott Páll Mózsa előtt, három méter hosszúságban, mint egy isteni korlát, tele fekete vízzel, minek a tükre, a csorgató rúd alatt, szüntelen csipogott, mint a madár.

Szörnyű volt és tömegfekete a vadkan. Akár ezer és egy baj tömött halomban. Végig a borzán elömlött a virradás; s a szájáról pedig, ahogy a fejét hirtelen felemelte, visszacsorgott gyémántos fénnyel a víz, az agyara sárgán meredt ki a pofájából, s a két szeme pedig, mint a tömötten villogó szurok, olyan volt.

De nem mozdult, csak a szeme fúrt át a vályú felett.

– No, most vége az életemnek! – villant a veszély az öregben, de már villant az is, hogy mit tegyen. Hanem az agya csak lapult, mintha görcs ütött volna belé. Egyedül a karja mozdult, az agyát megelőzve, biztos és gyors mozdulattal, s a fejsze nyelét marokra vette.

Úgy állt, a vaddal szembemeredve.

S a vadkan is úgy, vele szemben, a túlsó oldalon.

Álltak egymásra meredve, vakmerő akarattal. Vártak mind a ketten. Majd aztán, talán az ösztön vagy tán az értelem sugalmára, Páll Mózsa előbbre csúsztatta a jobbik lábát, s utána a balt. Mintha csak a föld vinné közelebb.

Hanem akkor, másfél lépésre a kantól, valami kavics megreccsent a lába alatt. S abban a pillantásban, kezében a fejszével, előre is hajlott, mint a szíj. A mozdulatra azonban a vadkan is ugrásra feszült, hanem a fejsze már villant és lecsapott. Belévágott a vályú peremébe, a vadkan pedig nyaffanva zökkent a helyére vissza. S ott, a vályú túlsó oldalánál, nyögve kezdett röfögni, s az agyara is csattogott már, s habzott a szája.

Gyűlt a hab egyre, ellepte az agyarakat, s belé-belészottyant a vályú tiszta vizébe, melynek a színén továbbúszott a hab, sárgán és vérrel is vegyülve.

Virradni kezdett.

A fény körülfolyta lassan a kant, s a kitúrt habot egyre jobban megfestette a vér. A vágás is látszott már, amit a fejszével ejtett az öreg; ott sebhedett a vadkan két agyara között, közel a jobbik orrlikához, kétfelé osztva szinte az ormányt.

A víz madaras hangon csorgott-pityegett, a vadkan pedig morajlott, s túrta a habot. Hanem az öreg is, a vadvér láttán, egészen keményre vált, s úgy feszült szembe a kannal, mint az acél.

Lassan kivirradt.

Körül vidáman virítottak a guzsalyülő virágok, virult a vadmurok fehér karikavirága és a kék pézsma, s a szivárgó víz mellékén a kék nefelejcs. A vadbodza, mint a gyöngyöt, úgy lógatta fekete bogyóit, s piros gombjait a kecskerágó bokor. Pirosra gyúlt keleten az ég.

Páll Mózsa feszülten állt, a vadkan pedig fortyogva túrta a habot. Az idő telt.

Aztán, mint ahogy a fagyban megpattant végre valami, a ház felől felhangzott egy kiáltás:
– Jöjjön elé! Hallja-e?!

A felesége szólt. Nyilván azt akarja megkérdezni tőle, hogy a reggeli ebédhez mit készítsen. De hát könnyű neki. Könnyű mondani, hogy menjen elé, mert a menéssel baj van.
– Hol van, hallja-e?! – kiáltott ismét az öregasszony.

S mintha a hang már közelebb lett volna egy cseppet. S el is iszonyodott rögtön, hogy most immár mi lesz. Mert ha felel, a felesége és a kan is megborzad a szóra; ha pedig nem felel, nyilván odabotránkozik az öregasszony.

Nem felelt.

De egy cseppet hátrább húzódott, majd ismét egy cseppet. Hanem a vadkan, ahogy nőni látta a távolságot, a két lábát a vályú peremére emelte, hogy ugorjék talán. Erre az öreg közelebb húzódott ismét, mire a vad is visszadöccent újból a vályú mögé, tömérdek fejét a peremre fektette, és a véres habot csattogva túrta tovább.

Az őszi harmat fehéren csillogott a fényben.

Valaki nagyapót kiáltott, mire Páll Mózsa is elszánta magát s visszaszólt:
– Te vagy-e, Györke?
– Én! – felelt zengve a hang. – Hát maga hol van?

A vadkan élesen figyelt, s parázsló, kicsi szemével rezzenetlenül fogta az öreget, kinek a pillantása, mint a szeg, úgy rajta volt ugyancsak a vaddisznó szemén.

– Itt vagyok. Gyere errefelé!
– Megyek, megyek.

Csakugyan hallatszott, hogy közeledik Györke. Mint a gyenge gyolcson, mely alig zizzenve suhog, úgy jött a hóharmatos kerti füvön. De még ott lehetett csak, jóval a vadbodza bokrai mögött, amikor hátraszólt neki az öreg:
– Ott állj meg! A bokor mögött!

A legényke megállt. Gondolta, talán játszani akar valamit a nagyapja, ámbár a hangja nem olyan volt. Fürkészni próbált a hang felé, de a sokfias bodzafa elfödözte a nagyapját.

– Itt vagyok a bokor mögött – küldte neki előre a szót.
– Bátor vagy-e? – kérdezte az öreg.
– Ha muszáj – mondta Györke.
– Hát akkor szaladj – folytatta a nagyapja –, s hozd ki gyorsan a medvebőrt!

Nem kérdezett semmit a fiú, hanem elsuhogott gyorsan a ház felé; s majd néhány perc múlva ismét hallatszott, hogy szuszogva törekszik. Megállt a bokor mögött, kifújta magát, s előreszólt:

– Itt van a medvebőr. Mit csináljak véle?
– Bújj a földre, s nyomulj előre, mint egy medve!

Megértette Györke, hogy valami nagy baj van ott a vályú mellett. Farkas talán vagy egy másik medve, aki nem akar tágítani. Érezte jól a veszedelmet, de a játék izgalma bátorságra tüzelte. Lebújt hát a földre, a medvebőrt a fejére húzta, és mászni kezdett előre. Az öreg pedig kormányozta egy-egy kurta szóval, hogy csak bátran, jól a földhöz lapulva s ügyesen előre.

Úgy mászott Györke, mint a sün.

– Itt vagyok – szólt suttogva végre.

A két lábát jól szétvetette az öreg, s mindjárt irányította is Györkét, hogy bújjon a két lába között előre, egészen a vályú oldalába, s onnét nyomja a magasba a medve fejét, de maga ne álljon fel, hanem csak a két karjával nyomja, lassan-lassan. S már érezte is, hogy nyomul a legényke; mert a medvebőr fente a szőrit a lába szárán.

Nehezen állta, hogy oda ne pillantson, de szemével a vadkan szemét nem ereszthette el. Csak mint sejtelmes árnyékot, úgy vélte látni csupán, hogy a vályú oldalánál felfelé nyomul a medve feje. Fent a peremnél ki is bukkant az orra hegye, vagy csak a szőre teteje talán, mert a vadkan egy rebbenéssel odapillantott. De csak egy villanás volt az egész, mert a szeme visszaugrott rögvest az öregre, ki, mint egy horoggal, úgy fogta szemével a vadat.

– Lassan s csalogatva! – szólt halkan az öreg.

Sejtette Györke is már, hogy mi az, amit nem tud, mert így suttogott vissza:
– Az egit, milyen mérgesen röfög!
– Dörmögj te is! – dünnyögte az öreg.

S a legényke kezdett is dörmögni lassan, majd a medve fejét hirtelen lökéssel a vályú peremére nyomta, s nyögött is melléje nagy méreggel egyet. De az a nyögés már kettőbe törött, mert abban a pillantásban már ugrott is a vadkan, s az agyarát reccsenve vágta belé a medve tátott pofájába. Hördülve harapott, de akkor a fejsze is villant már, s lecsapott. S a csattanásra kettőbe nyílt rögtön a vadkan koponyája, az agya véresen kiömlött, s egy része belészottyant a vályú vizébe.

A vadkan is elhanyatlott, s szinte kettőbe törve feküdt a vályú túlsó peremén.

Páll Mózsa szusszant nagy sóhajtással egyet, s a fejszét ernyedten a földre eresztette. Aztán fáradt pillantással az unokájára nézett, aki a medvebőr alól éppen akkor bújt elő.

– Hát ez is megvolt – mondta csendesen.
– Megvolt, mert eszünk volt – felelte Györke.

Az öreg megtörölte a keze fejével a homlokát, majd levette azt a rozoga kalapot is, mert verejtékben úszott az egész feje. S ahogy ott állott a tündöklő, őszi fényben, Györke ámulva kiáltott fel:
– Nagyapó! Hát a maga haja egészen fehér!
– Fehér-e?!
– Fehér bizony!
– Hát a győzelmet nem adják ingyen – mondta az öreg.

Ezen eltűnődtek együtt, s kedves személyükben mind a két nemzedék. Aztán megindultak a ház felé vissza. Piros almák alatt és nagy fényességben haladtak, mert éppen akkor jött fel nagy dicsőséggel a Nap.

(Részlet Tamási Áron: Világló éjszaka című novelláskötetéből – 1956)

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.