Vadászat
Ajándék a falumtól
Napok óta hallom a belső hangot, írd meg a történetet, hiszen ott ahol felnőttél ott kaptál először ajándékba igazi vadászélményt. Túl kell esnem ezen a megtisztulást jelentő eseményen, mert többször azon vettem észre magam, autóvezetés közben is, hogy ezzel a gondolattal foglalkozom, és csak rutinból vezetek.
Nos, eljött a pillanat, de hol is kezdjem… Vadásztam én már a gyürei határban, de a falu homokos részén, a Baloghéban, a Gemzsi úton, a szőlő környékén. Valahogy így hozta a vadászszerencse. Serdűlő kori szembe szomszédom Kiss B. Zoli invitáló szavának nem lehetett ellentmondani: Gyere, lőj egy bakot, s ha kedved van, maradj disznóra is. Nos, az első kísérletre egyik sem sikerült. Nem az ő hibájából…
Néhány nap múlva Burján Gergő hivatásos vadásszal való egyeztetés után úgy döntöttünk, hajnalban indulunk cserkelni. Legnagyobb örömömre azzal fogadott, hogy Tisza felé vesszük az irányt, a Szalkai-szegbe megyünk. A négy óra utáni pirkadatban azonnal magam előtt láttam a Kis-Tisza víztükrét, a nyári gát mellett sorjázó diófákat és a Tiszának meredek partját, ahol gyermekkori pajtásommal, Somogyi Gabival csavarogtunk. Évtizedek óta nem jártam azon a vidéken. Mi maradt meg abból, amit őrzök magamban?
Elindultunk a derengő hajnali fényben, elhaladtunk egykori családi házunk előtt. Még áll, de a mi kerítésünket már elbontották, az új pedig elzárja a betekintést. Nem baj, de láttam a diófákat, melyek alatt – négy volt az udvaron – édesapám százegy évesen is, a napszaknak megfelelően helyét változtatgatva üldögélt. Míg eddig eljutottam gondolati magányomban, már a Meccendős-ároknál le is kanyarodtunk a Tisza felé, illetve a Szalkai-szeg felé vezető útra.
Mit látnak szemeim, a régen nem látott topolyákból maradt hírmondónak vagy három. Úgy megörültem látványuknak, hogy meg sem számoltam őket. Futóedzéseim alkalmával hányszor elhaladtam mellettük, és több kilométerrel a lábamban jól esett árnyaik alatt az a néhány másodpercig tartó hűvösség is. Szinte el is feledtem, hogy vadászni jöttem, annyira a múlt emlékei jártak a fejemben.
A nyári gát – mi „kistöltésnek” hívtuk – tetején, a gyalogösvényen az aranyosi komptól egészen a kisvarsányi Hídérinek nevezett zsilipig, közel tíz kilométer volt a távolság. A Kis-Tiszához érve egy halászat és a tapogatózás jutott az eszembe. Azon a tavaszon a Tisza megmerítette a valamikori medréből kiszakított holtágat. Június vége felé – már nem jártunk iskolába – kötésig ért csak a víz, így alkalmas volt egy kis hálózásra, s hogy a megzavart halak a part közelben se legyenek nyugodtan, a tapogatók kapták a főszerepet. Bizony, gyakran ütötte a hal a vesszőkből font tapogató oldalát. Megszépült és megelevenedett emlékezetem szerint került hal bőven a tapogatóval halászó ember nyakába akasztott zsákba.
Gergő nem a kiszáradt meder felé irányította a Nivát, hanem a már említett kis töltés mentén haladtunk, a diófák alatt a nagyfeszültségű villanyoszlopok irányába, de mielőtt elértük volna azokat kiszálltunk és gyalog indultunk el egy hatalmas betontalpazat felé. Valamikor levágták róla az oszlopokat, a talpazat viszont kényelmes helyet biztosít a vadászathoz. Itt helyezkedtünk el, beláttuk az egész vidéket, jól hallottuk a kukoricásban a mozgásokat. Megkülönböztethetően jártak benne őzek, majd egy erősebb reccsenés arról tudósított bennünket – a szakmámhoz se legyek hűtlen –, hogy nagyobb testűek is lakmároznak a tejes kukoricából.
Még a testsúlyunkat sem mertük változtatni, mert valami közelegett. Látni nem láttuk, de mindketten tudtuk, vadászösztönünk tökéletesen működött. Gergő oldalba bökött, de már láttam is az első és a második sor között a serte állat busa fejét. Valami nem tetszett neki, mert olyan légszimatot vett, hogy mi is hallottuk. Nem lépett ki, sőt a negyedik és az ötödik sor kukorica között tőlünk távolodva elindult a Tisza irányába. Fegyveremet folyamatosan kézben tartottam minden eshetőségre számítva, ami hamarabb, mint gondoltuk, be is következett. A kukoricatábla és a tölgycsemete erdő között a földúton ott állt a disznó, jó ötven méterre…
– Lőni kell! – súgta Gergő. Ezt én is tudom, s nincs más választásom, mint szabadkézből, ahogyan azt tanítják, amikor lentről felhúztam a fegyvert a kívánt lapocka mögötti részre, meghúztam a ravaszt. Tulajdonképpen a valóságban sokkal rövidebb volt az erre fordított idő, mint ahogyan leírtam. A vaddisznó megugrott, be egyenesen a sűrű tölgyesbe. Hallottuk csörtető mozgását, majd egy helyből az egyre ritkuló és halkabb hangokat is. Gergő megnyugtatott, meglesz…
Egyikünk sem cigarettázik, így csak képzeletben gyújtottunk rá a kötelezőre, illetve a hajnali öt óra körüli pitymallat miatt nem volt ildomos elindulni egy sebzett vaddisznó vércsapáján. Végre a Tisza felől a Nap korongja az ártéri fűzesek fölé kúszott, leszálltunk a betontömbről. A rálövés helyén azonnal vért is találtunk, majd közel ötven méterre a legsűrűbb helyen ott feküdt falum, Gyüre hajnali ajándéka.
Az eredetileg tervezett őzbakvadászat már eszünkbe sem jutott. Mivel más vadásztársak is voltak kint a területen, javasoltam Gergőnek, fogadjuk őket villás reggelivel, frissen sülttel. Azt a mai napig sem tudom, hogy a szomszédban lakó gyermekkori barátom Puskás Öcsi, és Juhász István lelki jó barátom honnan vette hírét a sikeres hajnali vadászatnak, de meggyőződésem, ebben meghatározó szerepe lehetett Kiss B. Zoltán ugyancsak gyermekkori barátomnak. Ha ő volt a tettes, köszönöm neki.
Gergővel a gyürei vaddisznóm mellett
Vadászat
KITEKINTŐ: Szerbia – Nišben 150 fiatal kereste fel a Szerbiai Vadászszövetség standját
Oktató műhelyek a fiatal vadászok számára a niši Vadászati és Horgászati Vásáron, ahol több mint 150 fiatal kereste fel az LSS standját. Az idei, 23. alkalommal megrendezett niši Vadászati és Horgászati Vásáron, amelyet a hétvégén tartottak, a Szerbiai Vadászszövetség (LSS) Ifjúsági Bizottsága oktató műhelyeket szervezett a legfiatalabbak számára. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen jellegű tevékenységek kerültek megszervezésre Nišben, és az érdeklődés rendkívül nagy volt, hiszen több, mint 150 jövőbeli vadász látogatta meg a közös standot, amelyet a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség és a Szerbiai Vadászszövetség közösen szervezett – tájékoztatta az Agro Jagert Szerbiából, Dejan Dzakula.

150 fiatal kereste fel Nisben a Szerbiai Vadászszövetség standját. Fotó: LSS
Az Ifjúsági Bizottság tagjai – Dejan Džakula, Davor Ćalić és Milan Žarković professzor – vezették az oktató műhelyeket, amelyeken a gyerekek megismerkedhettek a vadászati biztonság alapjaival, a vadgazdálkodással és a természetvédelemmel.
A standon nagy lelkesedéssel segédkeztek Zoran Aleksić, a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség elnöke, valamint Bratislav Ćirković, a Szerbiai Vadászszövetség elnöke, akik aktívan részt vettek a rendezvény lebonyolításában és támogatták a fiatal vadászokat a műhelymunkák során.

A szerbiai gyerekek nagyon tájékozottak és rengeteg kérdést tettek fel a szakembereknek. A képen a Szerbiai Vadászszövetség elnöke: Bratislav Ćirković. Fotó: LSS
A legnagyobb érdeklődést a „Nyomok felismerése” interaktív játszóház keltette, amelyben a gyerekek különböző vadnyomokat próbáltak felismerni. A kíváncsiság, valamint a kis vadászok kiváló felkészültsége is bizonyította, hogy ez a műhely találóan célozta meg a természet és a vadászat iránti érdeklődést.

Nisben hatalmas sikerrel zárult a Szerbiai Vadászszövetség programja. Fotó: LSS
A kétnapos program során különösen nagy hangsúlyt kapott a Vadásznapló bemutatása is, amely egy oktató eszközként szolgál majd a fiatalok számára, hogy feljegyezhessék vadászati élményeiket, megismerjék az állatvilágot és erősítsék a természet iránti szeretetet.

Az ifjúság edukálása kiemelt cél Szerbiában. Fotó: LSS
„Célunk, hogy ilyen műhelyek révén ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy megismerkedjenek a vadászattal, és megértsék a természet és az állatvilág megőrzésének fontosságát” – hangsúlyozta Dejan Džakula, a program egyik szervezője.

A Szerbiai Vadászszövetség szakemberei a nisi kiállításon. Fotó: LSS
A niši vásár ismét bebizonyította, hogy a vadászatnak Szerbiában stabil jövője van, hiszen a fiatalok érdeklődőek, az Ifjúsági Bizottság pedig, tovább folytatja tevékenységeit az ország különböző területein.
Minden családot, minden gyermeket szeretettel várunk Szerbiában!
Dejan Dzakula
Fotó: LSS
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Eldördült egy lövés: Az újpetrei remete
Vadásztársaságunk a Mecsek és Villány közt helyezkedik el, nagyjából középen. Fő vadunk a dámvad, amit közel 40 éve telepítettek elődeink a területünkre. Jelenleg Baranya Vármegye egyetlen vadászterülete, ahol a dámvad nem tájidegen, így gazdálkodhatunk vele. A több évtizedes sikeres vadgazdálkodásnak köszönhetően, több, világranglistás dámbikát sikerült terítékre hozni a területünkön. A dámbikáink egyik fő jellemzője a nagy átlagsúly. A lőhető bikák 4-4,2 kg feletti súlyúak, de nem ritkák, az öt és az öt kilogram felett trófeasúlyú egyedek sem. Most pedig egy remetekan bukkant fel – tájékoztatta az Agro Jagert Kiefer József, a vadásztársaság elnöke.

Balázs Márk az újpetrei remetéjéval. Forrás: Kiefer József / Agro Jager
A vadászterület szívében helyezkedik el Kisherend. A kistelepüléshez tartozó Kisherendi erdő a barcogási szezon központi helyszíne.
A dámvadon felül a körülmények változásának köszönhetően, egyre nagyobb gímállományunk van, ami már helyben is marad. A szezonban esett bikák trófeasúlyai jellemzően 10 kg körüliek. Az éves gímvándorlás áthalad a területünkön, így a téli időszakban nagy számú gímrudlikkal is találkozunk.
A vaddisznó állomány az ASP helyzet következményeként nagyon lecsökkent a területen. A jelenlétük és az egyedszámuk hektikus. Ezért is kuriózum többek közt, ha egy kivételes egyed esik el nálunk. A vaddisznóra jellemzőbb az átváltás a területen. Ezt igazolja, az éves teríték adatok közt, a jóval nagyobb kan darabszám.
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A tagság és a vendégeink is szívesen időznek nálunk. Gondozzuk is a területünkön élő és átváltó vadat, s ha tehetjük, vállunkra akasztjuk a puskánkat, ami a legtöbb esetben csak hallgat, de nem április 28-án, amikor elhangzott egy lövés – mesélt a vadásztársaságról Kiefer József, a vadásztársaság elnöke.

Az újpetrei remete. Forrás: Kiefer József / Agro Jager
Az újpetrei Dámvad Vadásztársaság területén vadkár elhárító vadászatra indultunk és több körzetet is meglátogattunk, de eredménytelenül szemléltük az estét, mert a mezőgazdasági táblák érintetlenek voltak, ami a legjobb hír a gazdáknak. Úgy gondoltam, megnézünk még egy körzetet, annak ellenére, hogy ott napraforgót vetettek, viszont a tavalyi betakarításkor elhullott kukoricacsövek azoban csemegeként vonzzák a sertevadat! Amikor odaértünk ikertestvéremmel a körzet szélére, akkor megpillantottunk egy sakált, amire rácserkeltünk, de sajnos elugrott.

Balázs Márk egy ragyogó vadkannal! Forrás: Kiefer József / Agro Jager
Gondoltam egyet s úgy voltam vele, hogy van itt egy szóró s ha már itt vagyunk, kukkantsunk be! A szóró a nádasban áll, pont ennek a táblának a szélén. Mikor a szóró közelébe értünk, akkor észrevettük a kereső hőkameránkkkal, hogy egy hatalmas test turkál odabent. Közelebb cserkeltünk és úgy 50 méterre lehettünk, mire biztosan megállapítottuk, hogy egy hatalmas kan lakomázik!

Balázs Márk úgy nyiltakozott az Agro Jagernek, hogy ezt a vadászatot sohasem fogja elfelejteni. Forrás: Kiefer József / Agro Jager
Nem is kell mondanom, hogy a vadászláz úrrá lett rajtam és remegtem, mint a kocsonya. Egy kis nyugtatás után egy pontos lövéssel sikerült terítékre hoznom a remetekant, amelyet .308WIN kaliberű puskámmal ejtettem el. A zsigerelt tömege 149 kilogramm, míg az agyarak hossza 20 és 20,5 centiméterre nyúlt.
Ezt a vadászatot sohasem fogom elfelejteni!
Balázs Márk
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az alábbiakban találja a 2025-ös vadásznapok listáját. Minden érdeklődőt várunk szeretettel a Vadászkamara és Területi Szervezetei által illetve közreműködésével megszervezett eseményeken!

A fénykép illusztráció. Fotó: Agro Jager News archív
Bács-Kiskun
vármegyei vadásznap
időpont: szeptember 13.
helyszín: Baja, Petőfi-sziget
kontakt: Miklós Károly – 06302394916
Baranya
vármegyei vadásznap
időpont: május 24.
helyszín: Szentlőrinc
kontakt: a vármegyei vadászkamarai Területi Szervezet, 0672332354; baranya@omvk.hu
Békés
VI. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznap
időpont: június 14.
helyszín: Békés, Dánfoki Üdülőközpont
kontakt: Zuberecz Tibor – 06302394917; 0666321234, bekes@omvk.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén
Nemzetközi Gömöri Vadásznap
időpont: május 10.
helyszín: Putnok
kontakt: Gyurán János, 06309351674
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vadásznap
időpont: május 24.
helyszín: Edelény
kontakt: Tóth Á. Dénes, 06302394920
Országos Vadász-Borász Borünnep és Zempléni Vadászfesztivál
időpont: május 31.
helyszín: Erdőbénye
kontakt: Lavotha Gábor, 06304409233
XXII. Nemzetközi Vad- és Halételfőző Verseny
időpont: június 14.
helyszín: Sátoraljaújhely – Széphalom
kontakt: Kracson Norbert, 06205723040
XII. Szendrői Gazdanap és VIII. Bódva-völgyi Vadásznap
időpont: szeptember 13.
helyszín: Szendrő
kontakt: Szaniszló János, 06302804814
Abaúj térségi Vadásznap és Trófeaszemle
időpont: október 11.
helyszín: Encs
kontakt: Vezse Attila, 06709330801
Csongrád-Csanád
információk a későbbiekben
Fejér
Vadgasztronómiai Fesztivál és Fejér vármegyei Vadásznap
időpont: szeptember 6.
helyszín: Soponya
kontakt: a Vadászkamara vármegyei területi szervezete, elérhetőségek ide kattintva
Győr-Moson-Sopron
ORSZÁGOS VADÁSZNAP
időpont: október 11.
helyszín: Göbös-major
kontakt: Orbán Henrik – 06302394926; gyor@omvk.hu
Hajdú-Bihar
információk rövidesen
Heves
információk rövidesen
Jász-Nagykun-Szolnok
információk rövidesen
Komárom-Esztergom
2025-ben nem tartanak vadásznapot
Nógrád
információk rövidesen
Pest
információk rövidesen
Somogy
információk rövidesen
Szabolcs-Szatmár-Bereg
információk rövidesen
Tolna
vármegyei vadásznap
időpont: június 28.
helyszín: Tamási Parkerdő
kontakt: dr. Király István – 06302394640
Vas
információk rövidesen
Veszprém
vármegyei vadásznap(a Sümegi Jakab napok keretében)
időpont: június 26.
helyszín: Sümeg
kontakt: Takács András, 0631718306, takacs.andras@omvk.hu,
valamint a Vadászkamara vármegyei Területi Szervezetének elérhetőségein, amelyek elérhetők itt
Zala
Zalai Vadászati Évadnyitó
időpont: augusztus 30.
helyszín: Sohollári-völgy
kontakt: Győrvári Attila, zala@omvk.hu
Forrás: OMVK
You must be logged in to post a comment Login