Vadászat
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum avatása
Nemzetközi viszonylatban is egyedülállóvá vált a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, amely egy év alatt teljesen megújult. Nem csak az otthonául szolgáló Grassalkovich-kastély pompázik újra a régi fényében: az intézmény látogatóbarát múzeum és egyben kikapcsolódást nyújtó élményközpont is, amely tudományos igényeket is szolgál, miközben szórakoztatva tanít.
A nemzeti színű szalag átvágásával Szabó Zsolt hatvani polgármester jelképesen átadta a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumot szombaton. Az ünnepségen részt vett Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is.
Avatóbeszédében Áder János államfő úgy fogalmazott: „mi, mai magyarok képesek vagyunk megújítani és továbbadni mindazt, amit elődeinktől örököltünk. A kastély és a múzeum megújítói értéket teremtettek, a felújított Grassalkovich-kastéllyal, és a benne működő múzeummal pedig nemcsak Hatvan, de az egész ország gazdagabb lett” – jelentette ki.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig arról beszélt: ősrégi vágya volt a magyar vadásztársadalomnak, hogy legyen egy grandiózus, a magyar vadászati kultúra hagyományait méltón őrző múzeum. A múzeumban a vadászat mellett bemutatják a horgászati, halászati hagyományokat is, a honfoglaláskori pákászattól kezdve – tette hozzá.
Szabó Zsolt polgármester azt hangoztatta, hogy a múzeum három szempontból is kiemelten fontos: alapkő a magyar vadászati társadalomnak, a hatvaniaknak turisztikai vonzerőt és új munkahelyeket jelent, és fontos beruházás a vidék megélhetése szempontjából is. Emellett megjegyezte, hogy a kastély nagyon sokat jelent a környéken élőknek, a vadászoknak, horgászoknak.
A 250 éves hatvani Grassalkovich-kastély felújítása csaknem egy éve kezdődött. A Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum nem csak kívül, hanem belül is megújult: interaktív játék- és kiállítóterek, szimulációs játékok, a legmodernebb és legszórakoztatóbb technológiai megoldások várják a látogatókat. A kastély körüli díszparkot a Hatvanyak korának megfelelő kertkultúra szerint állították helyre. A közparkként is üzemelő kertnek nem csak a növényei különlegesek: itt van a vadászati élménytér, ahol oktatói segédlettel kipróbálható a csapdázás, az íjjal történő vadászat és a lézeres vadászat is. A parkban található egy, a kotorékebek gyakorlását és versenyét szolgáló ún. műkotorékpálya, valamint az élményteret a parkkal összekapcsoló 15 méter magasságból induló csúszda is.
A múzeum a vad megismerését, értékét, tiszteletét szolgálja tematikus és időszaki kiállításaival, valamint kipróbálható élményeivel. A vakok és gyengén látók, valamint fogyatékkal élők számára külön termet alakítottak ki, amelyben interaktív és egyéb játékok segítik a tapasztalást és megismerést. A múzeum 3 szinten (pince, földszint, emelet) mutatja be, hogy a vadászat mindig is része volt az emberiség történetének, az emberi kultúrának.
Az intézmény Közép-Európában egyedülálló: egyszerre látogatóbarát múzeum és kikapcsolódást nyújtó élményközpont. Emellett pedig nemcsak bemutatóhely, de kutató műhely is, mely gyűjteményét folyamatosan fejleszti, és tudományos igénnyel feldolgozza. Mindemellett a múzeum szerves része marad a Kárpát-medence vadászati közéletének, egyebek között rendszeres rendezvényeinek köszönhetően.
Az épület alkalmas nagyobb rendezvények, fogadások és konferenciák lebonyolítására, de természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a beruházás kiemelten szolgálja Hatvan és környéke turisztikai célú fejlődését is, jótékony hatást gyakorol a város gazdaságára, és „visszaadja” a hatvaniaknak az életük szerves részét képező kastélyt is.
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum létrehozása, valamint a hatvani Grassalkovich-kastély rekonstrukciója és turisztikai célú hasznosítása beruházás összköltsége meghaladja a 3,1 milliárd forintot, amelyet 100 százalékban az Európai Unió és a Magyar Állam támogat az Új Széchenyi Terv keretében. A fejlesztés lebonyolítása és teljes körű felügyelete a hatvani önkormányzat tulajdonában lévő Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum Beruházó Nonprofit Kft. feladata volt, a múzeumi funkciók kialakítását, a kiállítás szakmai terveinek elkészítését, valamint a kivitelezés koordinációját a Magyar Természettudományi Múzeum végezte.
Preisz Gyula
Vadászat
Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba
Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg
Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.
A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.
Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.
Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.
A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.
A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.
Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.
A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.
Forrás: Frank Péter – Izraelinfo
Vadászat
29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak
2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.
A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.
Eredmények
Férfi egyéni
- Siffer Géza – 47 találat
- Hüll László – 45 találat
- Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)
Női egyéni
- Hettyei Emőke – 45 találat
- Hettyei Anita – 39 találat
- Hettyei Bianka – 29 találat
Csapatverseny
- Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
- Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
- Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat
Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat
Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.
A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.
Fotó: Szegedi László
Forrás: -PS- OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Hivatásos vadászok regionális válogató versenye
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,
A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK
20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.
Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!
Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!
Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK














































You must be logged in to post a comment Login