Keressen minket

Vadászat

Régi történetek (2.)

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Szögi Tibor vadászlevelei

Viszket a bőröm, vakarózom, szinte beleborzadok, amikor arra az éjszakára gondolok… Hogyan is történt ez valójában?

Régen, valamikor a nyolcvanas évek elején, Bergel Zoli barátom, gyerekkori pajtásom, horgász-vadászboltot vezetett Szenttamáson. Volt ott pár asztal és szék a sarokban. Olyan meghitt kis kuckó, itt találkozgattak a környékbeli pecások-vadászok egy kis eszmecserére. Amikor hazalátogattam a szüleimhez én is mindig befordultam ide, pár óra hossza úgy elszaladt, hogy csak…, hogy csak úgy lecsesztek otthon, amiért már megint lekésem a családi ebédet.

Amikor Zoli ráért, ő is közénk ült, főleg a messziről jött történeteket szerette. Egy izgalmas vaddisznós kalandom után izgatottan mellém húzta a székét, kipirult arccal, szinte gyerekes csillogással a szemében kért, ej, ha nekem is valami ilyen hasonlóba lehetne részem! (Szenttamás határát akkor és azóta is messzire elkerülik a feketesörtések)

Megígértem, és az első alkalommal, amikor arra érdemes csapát nyomoztam ki, már ott is ültünk, leskelődtünk a pajtásommal.

Július eleje volt, a nyári esők járták a padéi határt, jól el is áztatták azt az istenadta ragadós fekete „szurkot” a nagyerdő környékén. Ezt tudva Zoli barátom Zastava 101-esével az Imre-majori makadám (törökköves) út végénél parkolt le. Fölpakoltunk (egy kicsit többet is a kelleténél), nekigyürekeztünk, és nekivágtunk a traktorkerekektől összevágott keresztdölőnek, majd föl a Tisza-töltésre, a nagyerdő csücskiig. A lemenő Nap még megmosolyogta barátom izgatott, véget nem érő kérdéseit. De akkor hogy, merre, meddig….? Jó van, jól. Majd mindent sorjában, ott a helyszínen. Rengeteg még az időnk, a disznó csak sötétedés után, úgy tíz körül várható.

Végre odaérünk az „A” oszlophoz. Az erdészház villanyvezetéke itt keresztezi a Tisza-töltést. A világ összes disznajának ehhez a szurkos-kátrányos faoszlophoz van gusztusa. Mindegyik ehhez dörgölődzik jövet-menet, ezen feni az agyarát. Most is szépen ki van mázolva, van itt régebbi és újabb fekete sörtével átszőtt sárkenet. De itt ez, ez a friss, szinte még ragadós sárpacni úgy derékmagasságban, nekünk ez ám a jó hír. Tehát a mi daliánk itt járt a múlt éjjel, és remélhetően eljön ma is egy kis dörgölőzésre. Akár még ránk is számíthat, szívesen megvakarjuk a viszkető lapockáját.

A kistöltéstől, az árterületi vadszőlős irányából, egy jól kitaposott „kétsávos út” vezet neki az oszlopnak (innen várjuk a disznó felbukkanását). Egy szabályos „körforgalom” az oszlop körül, majd innen neki a nagyerdő kiszögelő spiccinek.

Zolit a grabancánál fogva tarom vissza. Nono barátom, mindent a szemnek, de semmit a kéznek, akarom mondani a lábnak. Nem piszkoljuk be a szűz nyomakat.

A két oszlopláb közé állítottam föl barátom vadászszékét, az egyik lábnak nekidőlhet, a másikat támasztéknak használhatja lövés esetén. Szépen halkan, suttogva megbeszéljük a dolgokat. Először jönnek majd a nyulak, az őzek, esetleg róka is. A szelünk jó, de azért ez utóbbiak elronthatják az esténket, ezekkel jó lesz vigyázni. Szoborrá, az oszlop részévé kell válni, ha a közelben megjelennek.

A Nap közben elbújt a Tisza-parti nyárfák mögött. Zoli betöltötte a .300 Win. Mag. Zastava karabélyát és az oszlopnak támasztotta. Én tovább mentem a töltésen az erdészház felé úgy kétszáz méternyit, és a töltés tetején fölállítottam a három lábú vadászszékem, habár biztos voltam benne, hogy ma este én nem lépek színre. A barátomé a főszerep. Én majd csak innen, páholyból élvezem az előadást. De azért, meg hát úgy is illik, hogy az emberfia disznólesen ne üldögéljen üres puskával, drillingem minden csöve disznóra töltve, karnyújtásnyira ott pihent a hátizsákomra fektetve.

Élveztük a csöndet, közben az idő gyorsan szaladt, már úgy tíz körül lehetett. A Nap ekkorra messze nyugaton, az Alpok lépcsőin csoszogott, a félszeg Hold meg éppen csak hogy ébredezett. Lustán a szemére húzta a kalapját, üstökéből alig egy kis karéjnyi látszott.

A csillagok se törték magukat, világítottak is meg nem is. Egy szó mint száz, sötét volt, mint a kemencében. Most valóban csend lett. Ez időtájt indul vadászni a „vadász”, vagy épp rá vadászik valaki. Mindkét esetben legjobb, ha befogja az ember a száját. Csak egy öreg bagoly zsörtölődik egy darabig, a feleségét szidja, amiért legszebb álmából felkeltette, hogy vacsora után nézzen a családnak. De aztán ő is befogja a csőrét és elsiklik a töltés fölött az Imre majori szalmakazalok irányába.

Szinte megállt az idő. Mintha nem lenne élet a Földön…, és akkor egy halk roppanás, majd még egy! Tiszta füllé válok. Csend…. Még egy gally elpattan egy nehéz test alatt. Ez már közelebbről hallatszott, lehet olyan száz méternyire, vagy még közelebb.

Jól van, nagyon jól, minden a terv szerint halad. Jön a barátom kanja, ahogyan megbeszéltük. Remélem Zoli is hallja és fölkészül a fogadására.

Egy darabig megint csend, síri csend honol, majd halk neszezést hallok az erdőszélről, közvetlen a barátom orra előtt (olyan tíz méternyire). Elképzelem, amint a disznó föltartott orral, radarozó fülekkel kémleli a külvilágot. Ez most türelemjáték, elismerem, nem a kezdők idegeinek való.

És bekövetkezett, amitől tartottam. Vagy a szék csikordult, vagy a puska koppant, netán a ruha surrant, nem tudom, de a következő pillanatban hatalmas horkanással fújta ki a levegőt a kan. Az erdő szinte széttört, a disznó recsegve-ropogva iramodott meg az erdőszélen az irányomba.

Úgy harminc méternyire előttem megállt. Egy pillanatig csend, majd fújtatva nekilódult a töltésnek. Csak a fülemmel „látom”, puskám csöve követi a rohanást. Már a töltés tetejénél járunk, még nem lőhetek, most van a pajtásom irányába.

Most már egy picit túlhaladt. Bal középső ujjam megérinti a puskalámpa kapcsolóját, a fénycsóva oldalba csapja a töltés tetejéről épp lerepülő fekete óriást. Csak úgy kapásból, mintha sörétes puska lenne lendül a cső, mennydörögve szól a puska, pukkan a lövedék.

Kifújom a fölösleges gőzt, helyébe jóleső melegség, sikerélmény árad. Az a semmivel össze nem téveszthető pukkanás. Biztos találat…

Vagy mégse?! A vágtató csülkök előtt sziszegve szakad, száll a derékig érő gaz a töltéslábban, az erdőben. Már ötven, hatvan, már száz méterre van. Már alig hallom, már kiszaladt a világból.

Kétségbeesve, hitetlenül állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Összegyűrt sapkámmal letörlöm a kétségbeesés keserű csöppjeit. Most veszem csak észre, hogy barátom ott ál mellettem szótlanul, remeg az izgalomtól. Csak annyit tud kinyögni: Mi van?! …..

Nem tudom. Az a pukkanás. Szinte biztosra veszem. Meg mernék esküdni. De… de mégis elment. Hallottam, egészen messzire ment.

Egy darabig csak álltunk, bambán bámultuk a zseblámpa fényében tátongó krátert, az elrugaszkodó csülkök vágta hatalmas lyukat a sárban. A sárban… villan meg az agyamban. A sárba csapódott a lövedék, onnan a pukkanás, az tévesztett meg.

Egy kicsit magunkhoz tértünk, kitisztult az agyunk, talán már gondolkodni is tudtunk. Megbeszéltük, ebben a tök sötétben nem éri meg széttaposni a „magyarázatot”. Majd holnap napvilágnál okosabbak leszünk. Ne menjünk haza, jóban vagyok az őrökkel Imre majoron. Meghúzódunk valahol virradatig és majd akkor…

Úgy is lett. Szívélyesen fogadtak bennünket, s amikor előkerült a jófajta házi körtepálinka a hátizsákból, akkor meg már testvérként kezeltek.

A „főépületben” kaptunk szállást. Ez az épület volt valamikor a Sulhóf uraság gazdatisztjének a rezidenciája. Mostanság eléggé megkopott a fénye. Le is degradálták, itt van az Imre majori disznófarm fialtatója. A hatalmas szobák apró kis kalitkákra vannak osztva, egy-egy fialó koca számára. Rögtön, az ajtón belül balra ki van hagyva egy kisebb szobányi terület. Ide tárolták be a friss, száraz szalmabálákat, amit aljazáshoz használnak. Na, ide vackoltunk mi be a Zoli gyerekkel. Nagyon kényelmes, puha fészket készítettünk magunknak. A csizmák is lekerültek a lábról. A kabátból kényelmes kispárnát csavartunk a fejünk alá. Egyszóval megvolt minden kényelem.

Én rögtön elaludtam. Nem tudom mennyi idő múlhatott el, mennyit aludtam, de egyszer csak, olyan félálomszerűségbe keveredtem. Mintha azon töprengenék, álmodom-e vagy ébren vagyok. Egy hangyaboly közepén fekszem anyaszült meztelen és a testemen milliónyi hangya. Hiába szeretném lerázni őket, meg se tudok moccanni. A testem nem engedelmeskedik. A hangyák meg csak csípnek, rágnak, a szemembe, a fülembe másznak. Valaki megrázza a vállam. Rémülten ülök föl! Uhhh… csak álom volt.

Dehogy volt álom! Ez valami borzasztó! Először nevetnem kellet. Barátom félmeztelen, alsógatyában, ugrál, táncol, hadonászik, vakaródzik és közben szitkokat szór. Most jut csak el az agyamig, hogy én valójában fölébredtem, de az „álom” folytatódik. A bőröm viszket. Valamik mászkálnak rajtam, csípnek, harapnak.

Előkotorom a zseblámpám a hátizsákból. Felkattan a fény… Nem akarok hinni a szememnek. Ennyi bolha nincs is a világon. Mint két mákos guba. Zoli kirohan az épület élé. Én előbb összekapkodom az összes holmit és megyek utána. Én ide nem megyek vissza többet!

A kinti higanygőzlámpa fehér fényénél bolhászkodtunk még egy darabig reménytelenül. Nem akart fogyatkozni az éhes ármádia. Aztán, nem tudom melyikünknek, de kipattant a megváltó ötlet. A ruháinkat jól kiráztuk, csattintottuk, majd az út menti bokrokra terítettük. Mi pedig anyaszült meztelen beleálltunk a kinti, nagy itatóvályúba. Mostuk, csapkodtuk le magunkról az átkot. Szerencsére senki se látott, mert biztos jót gondolt volna rólunk. De végül is sikerült. Eltűntek azok a kis fekete vérszopók. A csípések, égető, viszkető helye is enyhült egy kicsit a jó hideg víz hatására.

Most nézem csak meg az órám. Három óra múlt pár perccel. Virradatig még legalább egy óra. Felöltözünk. Az alvástól elment a kedvünk. A szemünkből kiverték az álmot. És hogy az időt gyorsabban múlassuk, van itt nem mesze, a régi Holt-Tisza töltése mellett két magasles, ide fogunk fölülni. Itt várjuk majd be a virradatot.

Az idő is csak vánszorgott, mintha sose akarna megvirradni. Aztán mégiscsak, Hegyes felől elkezdett szürkülni, majd mind fehérebb és fehérebb lett az ég alja. A túloldalon a nagyerdő fái elkezdtek egymás után előbújni a nagy fekete zsákból. A les melletti fák-bokrok is levetették a szürke leplet, és színes báli ruhát húztak.

Lemászok a létrán. Zoli is lent vár a magasles alatt. Szótlanul ballagunk végig a régi töltés helyén egészen az „A” oszlopig. Közben teljesen kivilágosodott. Könnyen megtaláljuk az elugrás helyét. Kettőt lépek lefelé a töltésről és… megakad a gombóc a torkomon. Egy acsalapu tányérnyi levele közepén összegyűlve, mint egy dió nagyságú rubint vöröslik a vér és harmatcseppek egyvelege.

Helyben maradok, csak a szememmel lépek tovább és tovább. Minden lépés után több és még több és nagyobb és még nagyobb rubintok hevernek a földön, a leveleken. Lecsúszik a gombóc a torkomon. Jóleső meleget ád a még fák mögött megbúvó Nap. Zoli megfogja a vállam…

Látom, látom, mondom egy bólintással. Ennyi vér. De hát akkor hogy ment olyan messzire? Megindulunk lefelé. Egy kicsit félre kell lépnünk ha nem akarunk csurom véresek lenni. A töltésláb után kezdődik az erdő. Sűrű akác fiatalos. Fejemmel a térdemig hajolva bújok át az első bokron. Nem nézek magam elé és majdnem átesek a disznón. Annyira váratlanul jött. Föl se fogom. Szinte örülni is elfelejtek.

De hát hogy lehet ez? Hallottam! Hallottuk amint kiszaladt a világból! Most meg itt…. A találat gyönyörű helyen, ahogy a nagykönyvben meg van írva, a lapocka mögött két ujjnyira. Megfordítjuk, a kijövő nyílás ugyanott. Tehát merőlegesen érte a találat. Szépen kilukasztottam!

Először a „klikkereket” metszem ki a borotvaéles siptár bicskámmal. Majd gyorsan a beleket is kidobom. Habár elég hűvös volt az éjszaka, de azért elég hosszú idő (6-7 óra) telt el a rálövés óta. Szétvágom a rekeszizmot, hogy a mellkasból is kitakarítsam a vért. Egymásra nézünk.

No de ilyent??? A szív teljesen leszakadt. Vagyis inkább hiányzik a felső egyharmada. És mégis, így, a dugattyú nélkül is tovább tudott rohanni harmincöt-negyven métert. Akkor még nagyon hihetetlennek tűnt a dolog, de azóta, a hosszú évek tapasztalata megtanított tisztelni a Vadat, az erejét, a kitartását, a hihetetlen szívósságát.

Megpróbáltuk összerakni a képet, kiokoskodni a dolgot. Hallottuk messzire elrohanni, de mégis itt van. Ez csakis úgy történhetett, hogy a megfeszült izmok, nyomták, röpítették előre azt a nagy testet. De mivel nem jött utánpótlás, a pumpa tönkrement, az izmok felmondták a szolgálatot. A lendület még ugyan átlökte az akácbokron, de utána elesett. Az agy még működött, adta a parancsot a rohanásra. De a lábak már csak a levegőbe kalimpáltak. Eleinte hevesebben (hangosabban) rúgták az akácbokor vékony ágait, de későn mind jobban lankadt az akarás, halkabb lett a „rohanás”, még végül teljesen le is állt. Tehát ezt hallhattuk (képzeltük) mi, hogy a disznónk mind messzebb és messzebb kerül tőlünk.

De most már hagyjuk a filozofálást, Zolinak reggel nyolckor nyitni kéne a boltot. Ha szerencséje van és ezen az oldalon éri a kompot, akkor is másfél óra Szenttamásig. Mivel ide nem lehet bejönni kocsival a sár miatt, mobil telefonok meg még nem léteztek abban az időben, traktorért akartam menni a faluba. De Zoli lebeszélt róla. Akkor biztos lekésik a munkából. Bírjuk mi! Kivisszük háton.

Vesztemre, hagytam magam rábeszélni. Akkor még nem tudtam, hogy a kálváriának még nincs vége. A bolhacsípéses, véres szenvedés után következik még egy stáció, a keresztcipelés. Tehát hajrá! Elő a hátizsákból az orosz csodaszerszámot, az összecsukható vadászfűrészt (mai napig is mindig magamnál tartom).

Kiválasztottam egy jó vastag, karvastagságnyi, egyenes akácfát és egy olyan kétméternyi hosszú rudat készítettem belőle. Összekötöttük az első majd a hátsó csülköket, közédugtuk a rudat. Fiatalok voltunk és erősek (és bolondok, csak erre később jöttünk rá). Hóóóruuuk! És már vállon is volt a csomag. Összevettük a lépést, nyögés nélkül el is értük az „A” karó irányát a töltéslábban.

Leraktuk a terhet. Fújtattunk egy keveset. És most csináltunk még egy butaságot. Még hogy butaságot, őrültséget! Zoli megint az idő rövidségére, a nyolcórai nyitásra hivatkozva rábeszélt, hogy vágjunk át. Ne menjünk, amerről jöttünk, körbe a töltésen-keresztdölőn, hanem toronyirányt, a szántáson át, a kocsihoz.

Már több évtizede, hogy begyógyultak azok a sebek mindkét vállamon, de még most is beleborzadok amikor azt az ötszáz métert, azt az ötven-hatvan percet fölidézem. Az elején még nem is volt olyan veszélyes. Nehéz volt, hát nehéz. Bokáig süllyedtünk a frissen szántott, elázott sárba, hát bokáig süllyedtünk. Viszont legalább nem fájt. Eleinte negyven-ötven métert tettünk meg egy-egy szusszanás között, később azonban mind hosszabbak lettek a szusszanások és rövidebbek a távok.

Eleinte sajgott, majd már ki is vérzett a vállunk. Nyomta, törte, dörzsölt. Fájt, de összeszorított fogakkal férfiasan tűrtük. De amikor, szusszanás után, a kihűlt sebre újból vissza kellett tenni azt a tüzes fájdalmat, hát az már nem volt fehér embernek való. Végül már öt-hat métereket tettünk meg egy „lendületre”. A rudat már nem vettük vállra, csak úgy a két végébe kapaszkodtunk. Egymást biztattuk, hogy most már itt a vége, közel vagyunk a megváltáshoz.

Úgy negyven-ötven méternyire lehettünk a kocsitól amikor megérkezett a munkásbusz, amivel a hatórási váltást hordták szét a majorokba. Ide Imre majorba csak öt-hat férfiembert hozott, de a busz tele volt, főleg lányokkal-asszonyokkal. Valamelyik észrevette a hőstettünket és sikoltozva ugráltak ki a buszból. Elbűvölte őket a hatalmas, szilaj vad látványa. Hősök voltunk! Ez pedig kötelez!

Ma se tudom megmagyarázni, de könnyebb lett a teher. Nem is fájt az a váll olyan nagyon. Egy szuszra, secperc az autónál voltunk. Meséltünk magyaráztunk, mutogattunk. Zolit már az se érdekelte, hogy esetleg lekési a nyitást…

Habár valamivel nyolc után ért a bolthoz, de a nyitást mégse késte le. Azaz senki se akart bemenni a boltba. Mindenki ott tolongott a felnyitott csomagtartó körül. Gratuláltak, a vállát veregették, a kezét szorongatták a Barátomnak. Ő meg csak mesélt, mondta, mondta a történetet…

Zenta, Vajdaság

Vadászat

Pirkadatkor kivágta, reggelre tűzifának eladta az erdőt

Print Friendly, PDF & Email

Vádat emeltek egy férfival szemben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladta, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre tett szert. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.

A vád szerint a bajai férfi 2022 szeptemberétől közel 5 hónapon át hajnalonta rendszám nélküli autóval és utánfutóval járta a Vaskút környéki erdőket azért, hogy fát lopjon. A vádlott az akkumulátoros fűrésszel kivágott fát a helyszínen felaprította és még a reggeli órákban rögtön le is szállította a vevőinek, akik köbméterenként 30-36 ezer forintot fizettek neki. A tolvaj összesen 40 köbméter akác- és nyárfát vágott ki, amivel közel 2 millió forint kárt okozott az erdőrészletek tulajdonosainak. Elfogásakor a bajai nyomozók 12 köbméter tűzifát lefoglaltak, így a sértettek kára részben megtérült.

A férfinál tartott kutatás során kiderült, hogy rendszeresen bontás céljából forgalomból kivont gépkocsikat és roncsautókat szerzett be, a bennük lévő motorral, a működésükhöz szükséges ásványi olajokkal, üzemanyag maradékkal, fékfolyadékkal együtt. A közel 20 köbméter térfogatú, 1 tonna tömegű veszélyes hulladékot a tanyás ingatlana udvarán tárolta. A roncsautókból a fémet sokszor égetéssel nyerte ki. A férfi mindezt a szükséges hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezte, ami alkalmas volt az emberi élet, testi épség, az egészség, a föld, a víz és a levegő veszélyeztetésére.

A bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott ráadásul 2023. augusztus 16-án, este, Baján úgy vezette a személygépkocsiját, hogy őt néhány hónappal korábban a bíróság jogerősen 1 évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését is utólag végre kell hajtani. Bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A fotókon az érintett erdőrészlet, a frissen kivágott és felaprított tűzifa, valamint a tanyán tárolt roncsautó hulladék látható.

Forrás: Ügyészség

Tovább olvasom

Vadászat

Szarvashiba hazavinni az agancsot!

Print Friendly, PDF & Email

Agancstolvajokat fogtak a rendőrök

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A kapuvári nyomozók 24 óra alatt kiderítették, ki lopta el a szarvasagancsokat a Himod és Hövej környéki erdőből.

Fotó: Rendőrség

A rendőrségre február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy 2024 első két hónapjában egy erdőből több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, kollégáink rövid időn belül azonosították a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A fiatalembert munkatársaink a Kapuvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

Fotó: Rendőrség

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal. Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami viszont lopásnak minősül.
  • Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el az, aki magához veszi és elviszi.
  • Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.
  • A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.
  • Amennyiben kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket látnak, kérjük, hogy értesítsék az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Felülmúltuk önmagunk: Balaton-felvidéki dúvadhét

Print Friendly, PDF & Email

Balaton-felvidéki dúvadhét eredményei:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A vadászati év utolsó napján a diszeli Artemisz Vadászház udvarán gyülekeztek a Balaton-felvidéki tájegység jogosultjai, hogy közös terítékkel adják meg a végtisztességet az elmúlt héten puskavégre került vadnak.

A VII. Balaton-felvidéki dúvadnapok közös terítéke. Fotó: – OMVK

Surányi Péter tájegységi fővadász köszöntötte a vadászatra jogosultak küldötteit, és ismertette a dúvadhét eredményét. Idén, amikor már hetedik alkalommal gyűltünk össze, a tájegység 18 vadgazdálkodási egységéből 15 vett részt a szimultán dúvadgyérítésben. Ennek eredménye lett az az összesen 92 vad: 39 róka, 15 borz, 7 aranysakál, 6 nyest, 17 szajkó, 7 dolmányos varjú és egy szarka, amiket kürtszóval búcsúztattunk. A Csobánc Vt. 23, a Bakonyerdő Zrt. 12, a bronzérmes Újkúti Vt. pedig 11 darabbal járult hozzá a közös terítékhez. Mint azt Surányi Péter kiemelte: nem a dúvadhéten kell elvégezni az egész éves dúvadgyérítést, az esemény célja a figyelemfelhívás, és az alkalom teremtése a szakmai tapasztalatcserére.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A házigazda Baracskay Lajos, a Csobánc Vt. elnöke, a vármegyei vadászkamara titkára röviden bemutatta a vadásztársaság adottságait, gazdálkodását. A kétszázat is meghaladja a teríték gímből, a vaddisznó háromszáz alá esett. Volt, hogy az 500-at is meghaladta, de a fokozott gyérítés eredménye már látványos. A legfőbb károsítóvá a szarvas lépett elő. A vadászterület kezelését megnehezíti az, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan költöztek ide a nagyvárosból, akik aztán nem is mentek vissza: ezáltal a nyaralóövezetben mára jóval nagyobb a terület zavartsága, mint 2020 előtt volt. Vendégkörük stabil, a vadászati lehetőségek értékesítése nem jelent problémát.

Fotó: OMVK

Lakatos István, a Kapos-Tolnai vadgazdálkodási tájegység fővadásza az agancstőrothadással kapcsolatos kutatás jelenlegi állásáról tartott előadást. Mint elmondta: kezdetben valamilyen gennykeltő baktérium jelenlétére gyanakodtak, ám hamar kiderült, hogy a gennyesedés csak másodlagos fertőződés eredménye, a tünetegyüttes nem bakteriális fertőzésre vezethető vissza. Kialakulásában sokkal inkább a különböző mikotoxinok játszanak szerepet, de nem kizárható régen betiltott növényvédő és rovarölő szerek, illetve a mikroműanyagok hatása sem. Kezdetben dámszarvasnál figyelték meg a tünetegyüttest, de azóta már őznél és gímnél is megjelent. A dámbikáknál az azonos korú egészséges egyedek átlagban 1,3 kg-mal nehezebb agancsot raktak fel, mint az érintettek, de a károsodás nem kizárólag a hímivart érinti. A teheneknél, sutáknál a termékenyülés drasztikus visszaesése, illetve vetélés tapasztalható akkor, ha a takarmány mikotoxinnal szennyezett. Ennek elkerülése érdekében érdemes mellőzni a földről való etetést (használjunk vályút, tálcát) illetve ne etessünk törtszemet, hanem csakis teljes értékű, helyesen tárolyt, bevizsgált szemes vagy szálas takarmányt.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

Amint azt Vezsenyi Imre, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője, ASP-tanácsadó megfogalmazta: azután, hogy az afrikai sertéspestis 2018-ban megjelent Magyarországon, volt remény arra nézve, hogy a Duna vonalát nem fogja átlépni a betegség. Sajnos nem így lett, a dunakeszi vadaskertben megjelent a kór, és tovább is terjedt. Veszprém vármegye egyelőre mentes az ASP-től, és szerencsések vagyunk abból a szempontból is, hogy az elejtett vadat szabadon értékesíthetjük. Azonban kártérítés (aminek összege március 1-től egységesen 20 000 forint/db lesz, csak addig jár majd, amíg van vaddisznó, ez pedig – ha a vírus ideér – már nem lesz egyértelmű. Érdemes minden legális eszközt (ezek köre bővült a közelmúltban) igénybe venni ahhoz, hogy elérhető legyen az 1 vaddisznó/200 ha sűrűség, ami hatékonyan lassítaná az afrikai sertéspestis terjedését.Greskó Károly örvényesi sportvadász a lőfegyverrel végzett ragadozógyérítéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Ez a tevékenység nem csak az apróvadas területeken bír jelentőséggel, a sakálok és a rókák az őzgidákból és a malacokból is vámot szednek. Létszámuk eredményesen apasztható ugyanakkor csalsípok használatával és állandó etetőhelyekkel. A csalsípoknál előnyben részesíti a műanyagból készülteket, mivel azok hidegben sem vetemednek meg, és kevésbé hangolódnak el. Érdemes először hosszabban, 10-15 másodpercig fújni, majd 5-10 másodpercnyi szünet után ismét egyszer, már rövidebben. Ezt 10-15 perc várakozás kövesse. Ha van hallótávolságban éhes ragadozó, bizonyára közelíteni fog. Előfordulhat ugyanakkor, hogy rossz irányból, szél alól fog érkezni, ekkor pedig következő alkalommal már bizalmatlan lesz a sípot hallva.

A rókák és a sakálok vonszalék segítségével, illetve rendszeresen etetett helyeket fenntartva is puskavégre kaphatóak. Ekkor fontos, de kifizetődő is a kitartás. Egy alkalommal nem kevesebb, mint kilenc rókát lőtt együltő helyében, igaz, ekkor már sötétedés előtt a lesen volt, és kitartott másnap hajnalig. Aki erre vállalkozik, az jól teszi, ha háttámlás magaslest épít, és a meglőtt rókákat csak a vadászat legvégén, és nem minden sikeres lövés után szedi össze. Az etetők távolsága a lestől nem mellékes, rókánál ne legyen közelebb, mint ötven, sakálnál, mint száz méter. A sakálok ugyanis szeretnek „vágni egy kört” az etetőhely körül, hogy szagot fogjanak. Ebbe a körbe pedig jó, ha a les már nem esik bele…

Az előadások elhangzása után kiváló estebéd elkültésére került sor, de a jelenlévők nem csak ezért maradtak. Jó volt kihasználni az együttlétet arra is, hogy egymás tapasztalataiból épülve kicsit tovább lássunk, mint a saját vadászterületünk határáig…

Forrás: OMVK

Tovább olvasom