Vadászat
Régi történetek (3.)
Szögi Tibor vadászlevelei
Szomorú vagyok, lelóg fülem-farkam. Pancsa, a négy hónapos epanyel breton kiskutyám az életéért küzd.
Fertőzött kullancs csípte meg, három napja nem eszik, véres barnásat pisil. Hősiesen tűri a doki bácsi szúrásait, de a szeme, az az okos, szép nagy szeme tőlem várja a segítséget. A tehetetlenség szinte fáj. Összeszorul a torkom, bepárásodik a szemem, pont úgy, mint valamikor régen, a kilencvenes évek legelején, amikor Bogár kutyámat szétszabdalta a vadkan. Ott állt előttem véresen, összekaszabolva, remegve a fájdalomtól, szemében az irántam érzett határtalan bizalommal.
* * *
Április eleje, szép szombat délutánnak néztünk elébe. Reggel még úgy volt, hogy hárman vágunk neki a nagy kan felkutatásának, de Kaszapéknál valami finom ebéd volt aznap és Géza barátom jól beebédelt. Semmiképp se tudtuk meggyőzni, rábeszélni, hogy jöjjön velünk teli hassal sarat taposni.
– Nem baj, ez jó jel – biztatja magát és engem Pásztor Bandi –, legalább nekünk így szerencsénk lesz. Emlékszel? Máskor is volt már ilyen, és akkor mindig történt valami izgalmas. Egyszer még disznó is esett. A Géza meg csak szítta a fogát, irigykedett, bánta, hogy itthon maradt. Meglátod, most is így lesz!
Aprózzuk a lépést és szidjuk a vasutat. Egyesével túl közel, kettesével túl messze vannak a slipperfák, sehogy se jön ki a lépés, de ez a legrövidebb út a hófogóig, az igyosi (hegyesi) határkanálisig. Azt terveztük, hogy innen indulva átfésüljük a Morotva nádfoltjait, a Csikós tanya környékét, és ha lesz rá idő, a gólyaszigeti nádasokba is benézünk. Minden reményünk ebben van.
Előző napokban már átjártuk Lápot, Győrmezőt, Plyostinát. Mindenhol a nagy kan hatalmas copákjainak nyoma, túrás, dörgölődzés, de maga a disznó sehol. Mindenhol ott van, de sehol sincs.
No, ez a mai kaland is pont így kezdődött. A vasút menti hófogó sűrűjében megtaláltuk a fekvését, a szélső borozgában a hatalmas nyomakat, amint végigment az erdőszélen, bele az „Y” árokba. Itt elidőzött, turkált, valamilyen gyökerekből lakmározott, aztán egy embereset pottyantott az árokszélen. Bandi szerint bele kéne lépni, az szerencsét hoz (nem léptünk bele, lehet, hogy ezért lett a baj).
A füves, zsombékos, nádfoltos legelőn nem tudtuk tovább követni a nyomakat, ezért inkább áttapostunk minden olyan nádast, gazost, ahol a disznó megfekhetett. Nem volt nehéz dolgunk, mert két négylábú segédünk nagyon értette a dolgát. Bobi, a hétéves német jagd terrier szuka és másféléves lánya, Bogár szinte olvasta a gondolataim. Mindenhova magammal vittem őket, mindenre velük vadásztam. Fácánvadászaton vizslát megszégyenítő érzékkel tartották a harminc-negyven méternyi távolságot, előírásosan cikk-cakkban előttem kerestek.
Kacsázáskor és bizámi pocokvadászatokon, a csatornaparton a sarkamban jöttek, és csak a lövés után ugrottak a vízbe apportolni. Ilyenkor, róka- és disznóvadászatánál viszont csak egy karlendítéssel, minden szó nélkül el tudtam küldeni kutyáim, hogy egy száz-százötven méternyire lévő sűrűséget átvizsgáljanak és „szóljanak” a gazdinak, ha valami figyelemre méltót találtak.
Sok volt a nyúl és az őz az időtájt a határunkban. Szólt is a nóta, az a visítozós fajta. Ezeknek a magas „C” dukál. Ismertük jól egymást, ezért le se került a puska a vállról. Majd a baritonnál…
Közel járunk már Csikós tanyához, ez kiemelt figyelmet érdemel. Kézilabdapálya nagyságú, átjárhatatlan, sűrű ördögcérnás. A túlsó végébe belefutó negyven-ötven méter hosszú árok négy-öt méter széles ördögcérnás szövevénnyel olyan, mint egy óriáskalapács meg a nyele. Húszméternyire mögötte egy mini vulkán krátere, II. Világháborús akna vájta tölcsér. Átmérője olyan tizenöt-húsz méter, a mélysége öt-hat méter lehet.
Bodzafa, fiatal akácfák (a vastagját folyamatosan ellopják), és csalán (rengeteg), hónaljig érő csalán borítja a dombot és kráterét. Ha az ember közelebb megy, csak akkor veszi észre, hogy valójában milyen szorgos népek lakják ezt a várat. Kisebb-nagyobb sárga földkupacok, újabbak és régibbek bújnak meg a zöld álca alatt. Az egész mint egy érett sajt, tele van lyukakkal. Legtöbbjük kerek, olyan rókának való, de van egypár nagyobb, olyan kemenceszáj forma, árokkal előtte, borzmester keze jegyét hordva.
Szívemhez közel áll ez a hely. Mindig tartogat számomra meglepetést, izgalmat, mindig útba ejtem, ha a környéken járok. Egyedül nehéz, nem lehet taktikázni, legtöbbször kicselez a ravaszdi. Ketten viszont, az már egészen más. Tudom, hol a kiskapu, ahol el szokott illanni a koma. Bandit, egy kis kerülővel, elküldöm elállni ahhoz a kapuhoz.
Végigmegy a kalapács nyelénél, és megáll a kráter legközelebbi bodzafája takarásában. A szél keresztbe fúj, úgyhogy egyikünkről se árulkodik majd a bokorlakóknak.
Én egy kicsit lemaradok, megvárom, amíg a kolléga elfoglalja a helyét. Balra, nem messze tőlem megvillan a napfényben, kifehéredik a fűből a csiperkék kalapja, szedek belőlük egy ebédnek valót. Közben látom, hogy Bandi mindjárt célba ér, én is elindulok lassan, kutyáim nagy örömére. Nem nagyon értették az eddigi tétlenséget, és azonnal nagyobb fordulatra kapcsoltak, ahogy meglátták, hogy a gazdi marokra fogja a puska nyakát.
Már majdnem odaérünk az ördögcérnás csücskihöz, amikor két őz fölkel a bozót mellől. A kutyák azonnal utánuk erednek. Bobi sivalkodva már jó messze jár, de Bogár valami miatt megtorpan és visszafordul. Én a bozótos bal oldalán, szél alatt ballagok. Bogár bent csörög a sűrű közepén.
Egyszer csak megszólal a mély bariton. Ez már komoly, nem játék. Biztos, hogy nem róka vagy nyúl. Kutyám hangja szinte elcsuklik az izgalomtól. Serceg, szakad, száll az ördögcérna a porondon, de én semmit se látok az egészből, két méter magas is lehet a kefesűrű szövevény.
Ide-oda szaladgálok, beljebb látni próbálkozok. Szegény puskám már alig kap levegőt, úgy szorítom a nyakát. Bogár most belemar valamibe. Morogva, nyögve cibálja, húzza. Borzra gondolok. A csíkos bundás elbóbiskolt a kellemes tavaszi napsütésben és Bogár meglepte.
Nagyot csörren a sűrű és Bogár fájdalmasan felsír. Nyilván borzasszonyság is megvillantotta a szemfogát, gondoltam én.
Nagy hibát követtem el. Elkezdtem biztatni, pujgatni a kutyám. Bravó Bogár! Fogd meg Bogár! Fogd meg!
A hűséges állat szót fogadott. Morogva, rázva cibálta ismét a „borz” grabancát. Ismét megzörren a bozót és kutyám fájdalmasan feljajdul, de utána még dühösebb csaholással veti magát az ellenfélre. Mindez megismétlődik még néhányszor.
Úgy látom Bogárnak segítség kéne. Puskám a fejem fölé tartva megindulok, megpróbálom átverekedni magam a tüskés, ragadós szövevényen. Kész szenvedés. Minden lépés után úgy kell lehámoznom magamról azt a gubancos „cérnát”. Szúr, hasít, gáncsol. Lassan haladok, de a csata zajlik, talán most még hevesebben. Kutyám hallja, hogy jön a gazdi. Na megállj, majd most meglátod, ha mi ketten…, és dühösen az ellenfélbe mar. De az visszacsap, és iszonyatos, fájdalmas jajszó a válasz.
Dühösen csörtetek előre. Most már nem érdekel, hogy a tüske a kezembe szúr, az arcomba vág. A féltve őrzött puskám se kímélem már. Szakad az inda, szakad az ing, a nadrág. Ez már igazi pimaszság. Ekkora hangzavar, kiabálás és nem tágít, még inkább visszavág. Hát majd én megmutatom. Foggal-körömmel, ha kell, én… és összegabalyodik a lábam, a lendületet már nem tudom leállítani, s amilyen hosszú vagyok, akkorát esek. Majdnem a küzdő felek közé kerülök.
A következő pillanatban egy hatalmas erő szinte szétrobbantja mellettem a bozótot. Ropogva-recsegve megindul alólam az ördögcérnából szőtt világ. Nyúlik, szakad, törik a hatalmas disznótest előtt minden. Egy pillanatra megbénulok, de azonnal kitisztul az agyam, fölfogom, hogy ez nem egy nagy borz, hanem egy hatalmas vaddisznó.
Rohanok, rohannék vissza, de hát ez egy kicsit nehezen megy. Végre kiérek. Futok, meg kell kerülnöm a bozótos sarkát. Végre megpillantom a rohanó jószágot. Lehet olyan jó száz méternyire. Bogár mögötte lemaradva húsz-huszonöt méterrel. Céltávcsövem keresztje sehogy se akar megnyugodni. Kalimpál, akárcsak a szívem. Na végre, megemberelem magam, a tüske odaragad a tőlem egyenesen elfelé rohanó disznó tarkójára. Finoman begörbül a jobb mutatóujjam, hatalmas durranással lövök bele a semmibe.
Rosszul ítéltem meg a távolságot? Fölé lőttem? A disznó sértetlenül rohan tovább. Kapkodva veszem ki puskámból az „üres” hüvelyt… Kiver az Isten hidege. Bambán nézem, ami a kezemben van. Egy érintetlen 7x65R-es töltény. Nyolcas söréttel durrantottam a disznó után. Gyorsan visszatolom a csőbe a golyót. Drillingem váltógombját előre nyomom, golyósra váltom az elsütőbillentyűt. Az előbb kellett volna. Tudom, késő bánat, de most már nem tudom visszacsinálni. Elpuskáztam.
A disznóm közben már százötven-kétszáz méternyire ugrálva vág át egy zsombékoson a hegyesi határ felé. Utánaengedtem még két díszlövést, de már csak úgy hitetlenül, dühből.
Közben Bandi odaér hozzám és kérdezi, mi van, mire lődöztem? A nagy magyarázkodásban észre se vettem, hogy Bogár visszaért. Ott ül előttem, vacogva, remegve, az egész teste egy adta vér. Kétségbeesve látom, hogy a szerencsétlen kutya egész jobb oldala egy összekaszabolt véres hústömeg. Az egész oldaláról két tenyérnyi részen hiányzik a bőr. A nyaka, a hátsó combja is fölhasítva. Szinte rosszul lettem a látványtól. Összeszorult a szívem, gombóc szorult a torkomba.
A Kutyáim családtagnak számítanak. Nem is tudtam, hogy mit tegyek. Végső elkeseredésben a kegyelemlövésre gondoltam. Hisz nincs ember, aki ezt túléli! És legalább megszűnik a fájdalom! Ott ült remegve előttem egy méternyire. Fölemeltem a puskát és a cső fölött összetalálkozott a tekintetünk. Azok a szép, barna szemek, ahogy néztek rám, segítséget kértek, bizalmat, korlátlan bizalmat sugalltak.
Nagyon elszégyelltem magam. Valami varázsütésre elszállt belőlem a gyámoltalanság, tudtam, tennem kell valamit, de gyorsan. Kötszer nem volt nálunk, de mindig hordok magammal nejlonzacskót meg manilamadzagot. Szétvágtam két zacskót és azzal tekertem be a derekát, utána manilával rögzítettem az egészet. Bogár szó nélkül, mozdulatlanul tűrte a beavatkozást. Bandi megpróbált segíteni, de Bogár nem hagyta. Amint felé nyúlt morogva felhúzta az ínyét. Ezt csak a gazdinak szabad, mondta, más nem nyúlhat hozzám.
Ecetfából létraszerű hordágyat eszkábáltam, s egy útszéli kartondobozzal kibéleltem. Erőltetett menetelésben, másfél óra alatt a faluba értünk.
Szombaton este nem volt senki a rendelőben, de a doki nagyon segítőkész volt és jött azonnal. Kiderült, hogy megvan az egész mellény, nem hiányzik belőle egy darabka bőr sem, csak egy kicsit szét van szabva. Derékon egy „X” vágás következtében szétcsúszott az „anyag”, a doki szépen összefércelte. Innen-onnan levágott egy-egy lelógó „fölösleges” húscafatot, és olyan lett a gazdi szemefénye, mint újkorában.
Kézben vittem haza, az éjjel együtt aludtunk, másnap pedig galamblevest ettünk. És utána még több mint tíz évet vadásztunk együtt boldogan!!!
Zenta, Vajdaság
Vadászat
A Védegylet szalonkás konferenciájáról
„17. éves az Országos Szalonka Monitoring Program” címmel szervezett tanácskozást az Országos Magyar Vadászati Védegylet Gödöllőn
Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!
„17. éves az Országos Szalonka Monitoring Program” címmel szervezett tanácskozást az Országos Magyar Vadászati Védegylet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetével közösen. A rendezvényen, amelynek az egyetem Tudástranszfer Központja adott otthont december 4-én, az aktív közreműködők foglalták össze a program bő másfél évtizedes tapasztalatait, amelyek alapján egyértelműek kimondható: a nemzetközi szinten is kivételes kezdeményezésnek a jövőben is folytatódnia kell.
Fotó: Országos Magyar Vadászati Védegylet
A megjelenteket – száznál is több embert, köztük mások mellett a vadászati érdekképviseletek munkatársait, a program vármegyei koordinátorait, illetve a vadászati hatóság képviselőit – házigazdaként prof. dr. Heltai Miklós, az Intézet igazgatója köszöntötte, egyben átadva prof. dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektorának, illetve az esemény védnökének üdvözletét is. Miután néhány szóval bemutatta az általa vezetett intézményt, annak főbb eredményeit az elmúlt évekből, hangsúlyozta a tudomány-gazdálkodás-hasznosítás hármas egységének fontosságát. A különböző érdekelt felek megfelelő együttműködésére jó példa a monitoring program.
Pechtol János, a Védegylet ügyvezető elnöke megnyitó beszédében tolmácsolta dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a konferencia fővédnökének üzenetét, miszerint a monitoring program folytatása a jövőben is feltétlenül szükséges. Felidézte a kezdeményezés másfél évtizeddel ezelőtti indulásának okait és körülményeit, amikor is az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, az így hazánkra is vonatkozó Madárvédelmi Irányelv rendelkezései miatt megszűnt az erdei szalonka tavaszi húzáskor történő vadászata. Az érdekképviseleti vezető megköszönte minden közreműködő – külön a jelenlévők – munkáját, amely révén az elhivatott magyar vadászoknak lehetőségük nyílik az erdei szalonka tavaszi elejtésére. Külön köszönetet mondott a program tudományos hátterének biztosításáért a kezdetekben bekapcsolódó Soproni Egyetem, illetve a monitoring ezen részét mindmáig koordináló MATE érintett munkatársainak. Hangsúlyozta: munkájuknak köszönhetően mostanra egy különösen értékes anyag gyűlt össze az erdei szalonkáról, amelyeknek hála meg lehet védeni az Európai Unió előtt a tavaszi elejtéseket, hiszen egyértelműen látszik: azok nem befolyásolják a faj állományát.
Az első előadást prof.dr. Csányi Sándor, az Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője tartotta, „A vadmadarakra való vadászat korlátai és a derogáció lehetőségei az Európai Unióban, különös tekintettel az erdei szalonka kérdéskörére” címmel. Miután ismertette a véleménye szerint számos bizonytalanságot tartalmazó EU-s jogszabályi hátteret, rámutatott: Magyarországon az erdei szalonka tavaszi elejtése a Madárvédelmi Irányelv előírásaival összhangban oly módon történhet (tehát úgy vonatkozhat rá derogáció), ha nincs más megfelelő megoldás, az elejtés pedig szigorúan szabályozott feltételek mellett és szelektív alapon, kis számban történik. Alternatíva a hazai szakmai szervezetek álláspontja szerint nincs, lévén az őszi húzáson történő vadászat teljesen más körülményeket jelentene. A szabályozott feltételeket Magyarországon a jogszabályi környezet szavatolja, ami pedig a szelektivitást és a teríték nagyságágát illeti, ezen feltételek bizonyítását, igazolását szolgálja a tudományosan megalapozott monitoring program, amely biztosítja, hogy az elejtések ne veszélyeztessék az állományt, illetve ha a faj természetvédelmi helyzete kedvezőtlenül változik, be lehessen avatkozni. A professzor felhívta a figyelmet egy lehetőségre is: az Irányelv szövege azonos szinten említi az ökológiai, a tudományos és a kulturális követelmények különösen fontos figyelembevételét, amely utóbbi a tavaszi szalonkázás szempontjából az elsődleges szempont, amikor a hagyomány megőrzéséről van szó. Ezt az érvet jelentősen erősítené, ha a tavaszi szalonkavadászat felkerülne az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára (amelynek magyar elemei között szerepel a solymászat – a szerk.). A prof. dr. Csányi Sándor által javasolt cselekvési terv első lépéseként ezt a vadászati hagyományunkat fel kellene venni a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére (ebben 2010 óta szerepel a magyar solymászat, 2018 óta pedig a magyar vadászati hagyományok – a szerk.), amely munkába be lehetne vonni a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeumot és a Vadászati Kulturális Egyesületet (VKE).
Dr. Buzgó József, a Védegylet országos programkoordinátora a monitoring program történetét foglalta össze a kezdetektől napjainkig. Felidézte, hogy a kezdeményezés elindításához általános összefogás alakult ki az érintett szervezetek – a Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, a VKE, a Soproni (akkor még Nyugat-magyarországi) Egyetem, a MATE (akkor még Szent István Egyetem), valamint az érintett tárcák (a Földművelési és Vidékfejlesztési, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) – között. Kifejtve a derogáció részleteit, feltételeit és gyakorlati megvalósítását elmondta, hogy 2009-ben igen komoly feladatot jelentett a monitoringhálózat megtervezése. Bemutatta a program eddigi ciklusait, azok jelentőségét és sajátosságait is. Szólt egyebek között a rendszer finomhangolásairól és ezek okairól, a fejlesztésekről – így például a webes adatfeltöltő felület létrehozásáról –, az elejtéseket lehetővé tévő hatósági határozatok egységesítéséről. Megemlítette azt a GPS jeladós kutatást is, amelyet a Védegylet megbízásából, az Agrárminisztérium (AM) támogatásával végeznek a MATE kutatói a monitoring programtól függetlenül, de ahhoz szervezesen kapcsolódva. Az erdei szalonkák jelölése révén rengeteg új információt tudhattunk meg a faj vonulásáról (részletek a Védegylet honlapján, itt.) Ami a statisztikai adatokat illeti, dr. Buzgó József előadásából kiderült a többi között, hogy 2025-ben 546 vadgazdálkodási egység vett részt a monitoring programban, ezek területén 1366 standot jelöltek ki, amelyeken a vadászok 3243 mintát gyűjtöttek be. Ez utóbbi adat jelentősége, hogy tükrében jól látszik: a faj tavaszi becsült, egyébként stabil hazánkon átvonuló állományához képest (az elmúlt 15 év átlagában kb. 150-200 000 madár) az itt elejtett mennyiség elenyésző, így megfelel a kis számú hasznosítás feltételének.
Kovács Ferenc, az AM Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője az államigazgatás szemszögéből mutatta be a programot. Miután részletesen ismertette az EU-s jogszabályi hátteret és annak hazai alkalmazását, bemutatta azt is, hogy a program során mely résztvevők között milyen kapcsolat van, kinek mik a feladatai. Külön szólt az Európai Bizottságnak (EB) évente leadott derogációs jelentésekről, azok összeállításának folyamatáról. Hangsúlyozta: ebben a vármegyei vadászati hatóságok a legfontosabb szereplők, ezért rendkívül fontos, hogy azok munkatársai pontos adatokat szolgáltassanak. A főosztályvezető aláhúzta: a program jövője a helyes adatszolgáltatáson múlik. Kitért arra is, hogy az EB felülvizsgálja a jelentéseket, és ha szükségesnek látja, kérdésekkel fordul Magyarországhoz, ezekre eddig mindig kielégítő válaszokkal tudtunk szolgálni.
Dr. Kemenszky Péter, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy vármegyei Területi Szervezetének titkára a megyei koordinátorok szempontjából beszélt a programról. Mint elmondta, az erdei szalonka vadászatának megszűnése annak idején váratlanul érte a faj szerelemeseit, sőt az információhiány miatt felháborodás is követte a változást. Ebben a helyzetben a Védegylet lépett elő „mentőseregként”, kezdeményezve a monitoring programot. Felmerültek ugyan kezdeti anomáliák, de a rendszer kiheverte a gyermekbetegségeket. A szakember kiemelte azt is: a hálózat alapeleme az önkéntesség, amely pedig a szalonka, a szalonkázás iránti lelkesedésre épül. Nemcsak a résztvevő vadászok, de a koordinátorok is lelkes szalonkások. Az ilyen vadászok (megfogalmazása szerint: „szalonkaőrültek”) érdeme, hogy a program ennyi ideje sikeresen folytatódik, hiszen az ő munkájuk – a megfigyelés és a mintagyűjtés – révén keletkeznek a kiértékelhető adatok. Ezen munkára pedig szabadidejüket, saját anyagi forrásaikat fordítják. Külön is beszámolt a Somogy vármegyei munkáról és tapasztalatokról. Specialitásként említette meg, hogy évente tartanak egy értekezletet kimondottan a monitorzó vadászok részére, amely eseményen mindig hiánytalan a jelenlét. Ilyenkor minden fontosabb tudni- és tennivalót újra átvesznek a Védegylet, a MATE és a vármegyei vadászati hatóság képviselőinek közreműködésével.
A szalonkázás kulturális hátterével, történelmével, a magyar vadászok hagyományokban betöltött szerepével Feiszt Ottó, az Országos Magyar Vadászkamara korábbi elnöke, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója ismertette meg a konferencia résztvevőit. Előadását szakkifejezésekkel, szak- és vadászirodalmi idézetekkel, sőt a madárhoz kapcsolódó, kultuszára utaló mondásokkal is tarkította. Elragadtatva írt a tündérmadár vadászatáról – a teljesség igénye nélkül.
Forrás: Országos Magyar Vadászati Védegylet
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
POLICE: Orvvadász rendőrkézen
Feljelentést tett a Hortobágyi Nemzeti Park a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságon, az ügyben nyomozás indult.
Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Védett madarakat fogott el tiltott módon egy szolnoki férfi, majd ismeretségi körében értékesítette őket. A Hortobágyi Nemzeti Park tett feljelentést a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságon, mivel információik alapján egy szolnoki lakos engedély nélkül védett madarakat tart, illetve azokkal kereskedik. A nyomozók ellenőrizték a férfi Facebook-profilját, és a madarak tartására, eladására utaló fotókat, bejegyzéseket találtak.
Fotó: Rendőrség
A rendőrök december 4-én kutattak az 54 éves gyanúsított ingatlanjában, és hatósági engedélyek nélkül, illegálisan tartott 12 tengelicet, 15 csízt, három-három csicsörkét, kenderikét, zöldikét, valamint egy karvalyt halva találtak, illetve foglaltak le. A nyomozók lefoglaltak továbbá három, a madarak befogásához használt, fa- és fémkeretes, élve befogó kalitkát, valamint hat lépvesszőt a hozzá tartozó léptáskával.
Előállították az orvvadászt a rendőrkapitányságra, majd kétrendbeli természetkárosítás bűntett és orvvadászat bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.
Átadták a közel 1 millió forint eszmei értékű védett egyedeket a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársainak, akik gondoskodtak a természetes közegükbe történő visszahelyezésről.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
A magyar solymászok hozták el a kupát Toszkánában
Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát.
Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Az idei évben immár 5. alkalommal rendezték meg az Ivan Busso emlékére szervezett Raduno Internazionale di Falconeria-t, és ezzel együtt a 3. International Falconry Cup-ot – számunkra pedig ez lett az eddigi legemlékezetesebb esemény, hiszen a magyar csapat nyerte a kupát. A szoros mezőnyben minden pontért meg kellett küzdeni, de madaraink megbízható repülése, a fegyelmezett munka, illetve csapatunk összhangja végül meghozta a gyümölcsét – tájékoztatott a Magyar Solymász Egyesület.
A magyar csapat Olaszországban. Forrás: Magyar Solymász Egyesület
A rendezvénynek ezúttal is Toszkána adott otthont: Castellina in Chianti vadászterületei és San Gimignano középkori utcái szolgáltak díszletül a solymászok találkozójához. A szervezők – akikre ma már őszintén úgy tekintünk, mint legjobb olasz barátainkra – idén is professzionális munkát végeztek: minden percén érződött a gondos előkészítés, a hagyományok tisztelete és a solymászat iránti szenvedély.
A részt vevő nemzetek ismét erős és színes mezőnyt alkottak. Az esemény ünnepélyes megnyitóját ezúttal is San Gimignano történelmi belvárosában tartották: a solymászok felvonulása a Porta San Giovannitól a Piazza del Duomóig nemcsak látványos, hanem mélyen megható pillanat volt. A Sala di Dante-ban tartott látogatás során ismét hangsúlyozták a solymászat kulturális örökségét, és azt, milyen fontos a hagyományok átadása a következő generációknak.
Magyarország legnagyobb vadászati portálja
A vadászatok Castellina környékének gyönyörű vadászterületein zajlottak. A szervezők idén is gondoskodtak arról, hogy magasan, tisztán repülő, erős fácánok tegyék próbára a madarakat és a solymászokat, a reptetések változatos terepen, igazi, életszerű vadászhelyzetekben történjenek, és minden résztvevő megmutathassa saját hagyományainak és stílusának legjavát.
Az Ivan Busso emlékversenyt követő fogadáson a magyar csapat. Forrás: Magyar Solymász Egyesület
A vendéglátás most is felülmúlhatatlan volt: igazi toszkán fogások, helyi borok, hosszú, baráti beszélgetések az esti vacsorák mellett olyan légkört teremtettek, amelyben a nemzetközi mezőny már inkább egy nagy solymászcsaládnak tűnt, mint versenytársaknak.
Vadásszon Biharnagybajomban, a Nagy-Sárrét szívében! A társaságról szóló cikkeket a képre kattintva érheti el!
Számunkra ez az év nemcsak egy újabb gyönyörű emlék az Ivan Busso emlékverseny történetében, hanem egyben biztatás és felelősség is: ugyanilyen alázattal, kitartással és barátsággal szeretnénk jövőre is visszatérni, és méltón képviselni a magyar solymászatot Toszkánában.
Csatlakozz te is a Wild Hungary csoporthoz! Kattints a képre!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Védegylet szalonkás konferenciájáról
POLICE: Orvvadász rendőrkézen
A magyar solymászok hozták el a kupát Toszkánában
POLICE: Véletlenül lőtte meg ozmándbüki társát a vadász – vádat emeltek
A szegedi adventi vásárban lépett fel a Kiss Ferenc Vadászkürtegyüttes
Látványos vadlúdvonulás a Kis-Sárréten
Élőhely-teremtés Sződligetnél
POLICE: A szlovákokkal közösen – helikopterrel az illegális fakitermelés ellen – VIDEÓVAL
Mentés a ködben
AM: A gazdálkodók számíthatnak a kormányra szárazsággal szembeni küzdelemben
Rapsic testvérpár bilincsben
Zergéket fotóztak Győr-Moson-Sopron vármegyében
Drog helyett tigriskölyköt találtak
Myxomatózissal kapcsolatos tájékoztatás
Túrázóra lőtt a gondatlan vendégvadász
Zergék Vas vármegyében
Afrikai sertéspestist azonosítottak elhullott vaddisznóban a Szentendrei-szigeten
Vadászati lehetőség: Nyúlvadászatot hirdet Biharnagybajom – MEGNÉZTÜK
Ludaskása, ahogy Sántáné Kormos Éva készíti
You must be logged in to post a comment Login