Izgalmas és az olvasó számára sokszor elképzelhetetlen történetekkel töltötte meg Zöldben című könyvét Tengerdi Győző. A balatonmáriafürdői hivatásos vadász húsz év vadásztörténeteit szedte egy különleges csokorba.
Három földrészen vette célkeresztbe a vadat, s gyűjtötte az élményeket Tengerdi Győző az elmúlt közel két évtizedben. Ezekből állt össze a nemrégiben megjelent Zöldben című könyve. – A történetek értek bennem, amíg készen nem álltam rá, hogy kiírjam őket magamból – mondta a szerző. – Szeptemberben kaptam egy felkérést egy vadászújságtól, hogy írjak egy cikket és ekkor ástam elő a vaddisznós sztorijaimat.
A cikk szinte lavinát indított el, mert ezt követően szinte ontotta Tengerdi Győzőből a könyvben található történeteket. Mindössze két hét kellett ahhoz, hogy összeálljon a kötet, amelyben meghívja az olvasót, hogy tartson vele Kamcsatkára, ahol a jávorok óriásiak, vagy éppen Ulánbátorba, ahol teljesen természetes látvány a jurta a betonkerítés mögött, netán Namíbiába, ahol sosem tudhatja az ember, mikor rúgja fel a kocsiját egy dühös strucckakas.
A Zöldben című könyv több szempontból is különleges, hiszen sokszor fotóriport formájában vezet végig egy vadászkalandon, emellett jól megférnek egymás mellett az érdekes sztorik, a szakmai témájú írások és a vadételreceptek is a kötetben.
A színes útleírások és izgalmas kalandok olvasása közben együtt mászhatunk az íróval Mongólia hegyeire kőszáli kecskék után pásztázva a tájat, s együtt izgulhatunk a csíkos gnú elejtésénél azon, hogy a vadászok és a kísérők megússzák-e ép bőrrel.
– Számomra a kedvenc vad a disznó, nem véletlenül szenteltem egy külön fejezetet ezeknek a sztoriknak – mondta érdeklődésünkre Tengerdi Győző. – Ezek közül a legszívesebben arra emlékszem, amikor bemásztam a sebzett kan vackába és szemtől szembe találtam vele magam.
A könyv nem csak azért íródott, hogy a szerző végre elmesélje hihetetlen kalandjait, de Tengerdi Győző célja volt az is, hogy megértesse az olvasókkal, a vadász nem egyenlő a védett vadat lepuffantó, a státuszszimbólumokat kereső és hajszoló vérszomjas puskás fazonokkal.
– Az ember szerepe vadászként az élőhely fejlesztése, a biológiai egyensúly visszaállítása – vélekedett Tengerdi Győző. – A vadászat nem arról szól, hogy kimegyünk és lövöldözünk, hanem szabályok, kvóták szerint gazdálkodunk. Ha nem lennének vadászok, akkor a túlszaporodott állomány elérné azt a szintet, amikor egyes betegségek miatt kipusztulna az állomány.
