ERDÉLYI KOPÓ | „Csallóközi gyerek vagyok, de régóta itt élek. Nagyon sokat kaptam Budapesttől, de évek óta egyre jobban zavar is a főváros: mindenki ideges, túlfeszült és folyvást siet valahová. Egyáltalán nem egyedi jelenség ez, a stressz civilizációs korszellem. Egyszer csak kezdett irritálni az a túltechnicizált világ is, amiben élünk. Ma már azt érzem, a kopótartás mindez ellen való lázadás. Legalábbis az én lázadásom. Minden pillanat, amit a kutyáimmal töltök, a mókuskerék őrületétől kiszorított minőségi idő.”
Furcsa ezt hallani, miközben a kutyatartás népszenvedély, olyannyira, hogy sokaknak kutyája van család helyett. Nem inkább ez a korszellem? A történész szerint ez igaz, hisz Magyarországon is több mint hárommillió kutya van (köztük legalább 3–400 ezer kóbor állat), azaz minden harmadik magyarországi háztartás „kutyás”. De vadászkutyát tartani mégis sokkal nagyobb macera. Ennek a kutyafajtának jóval nagyobb a mozgásigénye, és ha igazán a természete szerint szeretnénk tartani, akkor előbb-utóbb vadászatokra is kezdünk vele járni, ami utazás, idő, pénz, szervezés. Ezért egyre kevesebb vadásznak van vadászkutyája, ami kicsit olyan, mintha egy huszárnak nem lenne lova. A kopótartás zendülés az ellen a világ ellen amiben élünk: ne vállalj felelősséget semmiért, élj egyedül, rázd le magadról a nyűgöket, minőségi időt és energiát ne fecölj semmire csak magadra. Egy vadászkutyával való elhivatott és felelősségteljes foglalatoskodás mindezzel óhatatlanul szembe megy.
Bödők Gergely vadászatokra is megy a kopóival, azaz minden évben, november végétől február középig, hajtásokra jár.
Idővel azon kapod magad, hogy megváltozik az öltözködésed, a gondolkodásod, és lassacskán életformát váltasz.
Történészként elkezdtem vadászati anyagokat, folyóiratokat és szakirodalmat gyűjteni, mostanra már eléggé fejest ugrottam a hazai vadászat történetébe, tavaly pedig elkezdtem egy vadásztanfolyamot is, hogy a gyakorlati oldalába is valamelyest belelássak. Aztán, mintha csak régi, gondosan elcsomagolt emlékekre bukkantam volna: felidéződött bennem, hogy keresztapám és dédnagyapám (mindketten református lelkészek) is odahaza a Csallóközben szenvedélyesen vadásztak. Tulajdonképpen számtalan emlékem fűződik az agancsokkal, régi bútorokkal és vadászfegyverekkel tarkított régi parókiákhoz, a hazahozott, gyönyörű színekben foszforeszkáló vadkacsatollakhoz, vagy amikor gyerekfejjel elvittek hálóval vadnyulat fogni »olasz importra«. Az igazi vadászat és a kopótartás roppant élvezetes dolog, és abszolút korszerűtlen életforma. Időt igényel, makacs foglalkozást egy erős jellemű kutyával, de nagy fokú határozottság és szeretet is kell hozzá – ezért nem is való mindenkinek.”
Az erdélyi kopó körül több mítosz kering. Például hogy a honfoglalással hoztuk be, illetve hogy a román kommunista diktatúra ki akarta írtani, mint magyar kutyafajtát. Vajon miért keringenek róla ilyen történetek?
Bödők Gergely szerint valószínűleg azért, mert idehaza is szeretjük a mítoszokat. „Tulajdonképp nincs ezzel semmi baj, a mítoszok identitást tudnak adni. De komoly ismereteket ezekre alapozni nem szabad. Az erdélyi kopó a legritkább magyar kutyafajta, ráadásul évtizedekre feledésbe merült a léte, és majdnem ki is halt. Ez önmagában kölcsönöz a fajtának egy különleges varázst.
Az erdélyi kopó szép, elegáns, arisztokratikus megjelenésű kutyafajta.
Közepes testfelépítésű, arányos, izmos, ruganyos. Jellemzően nagyon szívós, amiért sokat tud futni a vadászatokon, akár ötven-hatvan vagy még több kilométert is. Viszont amilyen robbanékony a vadászatokon, annyira jó családi kutya otthon. Mintha átállítana az agyában egy kapcsolót. Mindkét kutyánk végtelenül nyugodt, ha túl vagyunk a napi sétán jóformán egész nap csak fekszenek. Fölöslegesen sohasem ugatnak, a gyerkőcünket szeretik. Társasházi körülmények között is remekül lehet velük együtt élni, mert igazodik a ritmusuk a család ritmusához. Persze a kutyák a rítusok és a kiszámíthatóság rabjai: ha minden nap reggel hétkor mész velük sétálni, akkor azt várni fogják, nincs kihagyás, nincs késés, felkeltenek. Az óraátállításokat ezért nem különösebben szeretjük.”
Nem csak a sétához kell korán kelni. Hanem a vadászathoz is. Az erdélyi kopó a klasszikus főúri hajtóvadászatok kutyája volt, de ma is vadásznak vele. Hajnalban indul a hajtás. „Adott jelre, a vadászatvezető engedélyére engedheted csak el a kutyádat. Erdélyi kopóból négy-öt kutya is teljesen elég egy vadászathoz, de azért ennél több szokott lenni.” A kutyák elviharzanak, a vad nyomát fürkészve szinte „kilőnek”. Ha van a területen vad, azt meg fogják találni. Ezután jön a kopós vadászat igazi lényege, a hajtás, amit ez a kutya egyfajta magas frekvenciás hangon csaholva művel. Bessenyei György szerint a kopók „jajdulnak”.
Messziről és messzire hallatszik, ennek köszönhetően tudható, hogy merre halad a vad és vele kutyád. Ha a vad elfáradt, megáll, ilyenkor a kutyák egy mélyebb hangot kiadva „állják a vadat”, azaz lényegében biztonságos távolságot tartva körülállják és ugatják. A kopós vadászat gyalogvadászat, gyors lábat, erős fizikumot igényel. Régen a gyors lábú és a terepet kiválóan ismerő vadásznak ezért esélye volt a vadat utolérni és a zsákmányt elejteni. Ma jellemzően a felállított puskások sora felé hajtják a kutyák és a hajtók a vaddisznót.
Egy vadászat során, a két-három nagyobb hajtás alatt mindössze párszor találkozol csak a kutyáddal. Mivel a kopó messze van tőled, akár kilométerekre, a néhány száz éves tenyésztés folyamán kialakult természetes ösztönére hagyatkozik, azaz a gazdája jelenléte nélkül kénytelen önálló döntéseket hozni. Te a hajtókkal egy kötelezően meghatározott irányba mozogsz az erdei terepen, magadban meg imádkozol, hogy ne legyen a kutyádnak semmi baja. Ami ugyanis távol folyik az élet-halál harc – mesél Bödők.
A vaddisznóra való vadászat komoly dolog, az „erdei” nagyon gyors, nagyon dühös, a vadkanok élesre fent agyarai és az akár 150–200 kilós súlyuk miatt is veszélyes ellenfelek. A kutyának ezért gyorsan fel kell tudnia mérni a helyzetet, a terepet, a konda többi tagjának és más kutyáknak a mozgását. Mindezt az űzés közben. Ha téved, egy pillanatra kihagy, vagy túl vakmerő lesz, komoly sebeket szerezhet, a hiba akár az életébe is kerülhet. „Még csak három éve járok vadászatokra, de már láttam szörnyű sebeket. Mi viszont eddig még szerencsére mindig megúsztuk.”
Az erdélyi kopó ma is a legveszélyeztetettebb magyar kutyafajtánk, belőle van a legkevesebb:
alig van több belőle az egész Kárpát-medencében ezer példánynál. Ebből körülbelül öt-hatszáz van itthon és négy-ötszáz lehet Erdélyben. A fajta ma sem túl divatos, 1991-ben 316 példányt törzskönyveztek belőle, húsz évvel később viszont mindössze hatvannyolcat.
