Vadászat
Aranysakálhajtást szerveztek Pirtón – GALÉRIÁVAL
2022. február 19-án aranysakálhajtást szerveztek Pirtón. A dél-alföldi település Bács-Kiskun megye kiskunhalasi járásában helyezkedik el, körülbelül azonos távolságra Soltvadkerttől és Kiskunhalastól.
A település már az Árpád-korban is lakott volt, majd a kunok szállásterülete a 13. században, később az oszmán birodalom hódoltsági területévé vált, egészen a Karlócai béke megkötéséig (1699).
Pirtón, a Patkó-tó Vadásztársaság szervezte meg az idei év utolsó aranysakálhajtását. Számos jóbarát érkezett Bócsáról, Izsákról, Kiskőrösről, Tázlárról, Soltvadkertről, Sárbogárdról, Kecskemétről, Szegedről és még Németországból is. A terület nagyvadas és megközelítőleg 5700 hektáron gazdálkodnak. Éves szinten 20 őzbakot, négy dámbikát, 13 gímbikát és megközelítőleg 70 vaddisznó hoznak terítékre. A területen eddig az afrikai sertéspestis nem ütötte fel a fejét.
Döntően homoktalajok dominálnak és egyes helyeken kisebb-nagyobb homokbuckák is feltűnnek. Természetes vízforrásuk nincs, ám a 70%-os erdősültség már országos viszonylatban is jelentős. Az erdőt alkotó fafajok közül itt a szürkenyár és a feketefenyő jellemző.
A reggeli eligazítást Rákóczi Béla elnök és Zöldág János szakmai irányító tartotta meg.
A leálló vadászoknak mindig a legnagyobb csendben kell várakozniuk, egymással maximum kézjelekkel kommunikálhatnak – hívta fel a helyi-, és a vendégvadászok figyelmét Zöldág János. Ugyanis az aranysakálhajtások sikeressége főleg a leálló vadászokon múlik. A legkisebb zaj miatt az aranysakál sokszor irányt változtat, megáll, oldalirányba vagy visszafelé törhet ki.
Az eligazítást után a területileg illetékes rendőrségkapitányság munkatársai rutinellenőrzést tartottak. A Bács-Kiskun megyei rendőrök ellenőrizték a fegyvertartási engedélyeket, a vadászjegyeket és alkoholszondás ellenőrzést is végeztek.
Szélcsendes, kora tavaszt idéző szombati délelőtt várta a vadászokat. Hasonlóan az eddigi dúvadhajtásokhoz, most is három hajtást terveztek. Pirtón, az aranysakálhajtások megszervezése egyedi, mivel három leálló sor helyezkedik el egymástól 500 méter távolságra. Éppen ezért, a hajtások viszonylag hosszúak. A vonalhajtás két szárnyát helyi vadászok vezették. A hajtások közepén Zöldág János rádióval koordinálta a hajtók tevékenységét.
A hajtósorban lévő vadászok igen változatos helyeket jártak be. A fenyvesekben számos vaddisznótúrást fedeztek fel, néhol sűrű, galagonyás, ruhaszaggató bokrosokon küzdötték át magukat. A Duna-Tisza köze, a Kiskunság a legszárazabb vidéke hazánk, amelyen csak pár fafaj és némi, gyér lágyszárú képes megélni. A vadállomány érdekében a területen így több napelemmel működő fúrt kutat üzemeltetnek. A kutak nélkül a nagyvadállomány ugyanis elhagyná a területet, mivel természetes vízfolyás vagy tó nincs a vadásztársaság területén. Zöldág János szakmai irányító minden hajtásban tájékoztatta a hajtósort a leállók helyzetéről. Amikor elhaladt a hajtósor, a leállók a hajtott oldalba álltak át, mivel takarás nélkül nincs esély a visszatörő aranysakál elejtésére.
Alig indultunk el és éppen csak féltávon jártunk, amikor már hallani lehetett, hogy megszólaltak a puskák. A 12 és hármas körzet hajtásában friss aranysakál nyomokat is találtak a homokban. Aztán a Krupinca tanya és a Kocsma dülő találkozásánál ért véget az első hajtás.
Szervánszky László, egy soltvadkerti vendégvadász, aki szakmáját tekintve ismert cukrász, hozta terítékre az aznapi egyetlen egy sakált, de ezt akkor persze még nem sejtettük. Az első hajtásban meglépett két aranysakál és egy vörösróka, illetve több szajkó is sikeresen kibújt a hajtásból. A hajtások első felében kifejezetten jó volt az idő. A reggelit követően, a második hajtásban a 35-ös és 15-ös körzet átvizsgálása következett. Egyesek cseréltek, mások továbbra is hajtók között maradtak. A lelkesedés továbbra szemmel láthatóan nagy volt.
Gímbikák fordultak neki a hajtósornak és törtek át rajta. A bócsai vadászok szerint ilyenkor jobb meg se mozdulni, ki kell várni azokat a másodperceket – segítve menekülésêben a riadt vadat.
Hatalmas élmény volt látni ezeket a bikákat, amint kettő-négy méterre ugrottak el a hajtók mellett. A második hajtásban azonban senki nem látott se aranysakált, de még nyomokat sem találtak. A második hajtás végén azonban megfordult a szél és a meteorológusok által beígért hidegfront előszele megérkezett Pirtóra. A csendes idő hirtelen kavargó, örvénylő szélbe csapott át, ami inkább az aranysakálokat segítette. A harmadik hajtásban, a hajtás közepén újból gímszarvasok tűntek fel. A legutolsó tehén a rendkívül sűrű bokros, galagonyás fedett területen elmérte az egyik ugrását, és fejjel egy sűrű bokorba ugrott.
Rákóczi Béla elnök az utolsó hajtásban mesélte el, hogy tavaly választották be a megyei vadászkamarába, illetve országosan is képviseli majd a helyi vadászközösségeket. A vadásztársaságoknak nagy szüksége lenne olyan pályázati forrásokra, amelyekből eszközöket tudnának vásárolni, hogy a vadföldeket önerőből megművelhessék.
Pirtón, 12 hektáron művelnek vadföldeket és szükségük lenne különböző eszközökre is. Nagyon száraz, arid vidéken élnek a pirtóiak és gazdálkodásukra az extenzív művelés jellemző.
A harmadik és egyben utolsó hajtásban páran láttak aranysakált, de lövéshez senki nem jutott. Valamit megérezhettek – mondta Zöldág János a csepergő esőben az autók felé sétáló vendégeknek.
Az aranysakál körülbelül 15 éve jelent meg a területen, egyik pillanatról a másikra bukkant fel és vetette meg a lábát. Nyúlsírásra Pirtón már nem a vörös róka ugrik be elsőre, hanem az aranysakál. 15 éve még meglepő élmény volt , mert addig ezt a fajt nem látták, nem ismerték. Jelenlétük mára szinte mindennapossá vált. Számuk sajnos folyamatosan nő itt a Kiskunságban is.
A dúvad apasztás során a hajtások megszervezése és megtartása egyre jobban felértékelődik. Az aranysakál sokat mozog a területen, kifejezetten zavarja az őzet, de a többi nagyvadfajt is. Kártétele azonban az őz esetében jelentkezett drasztikusan, mivel a állománya jelentősen csökkent. Hasonló tendencia mutatkozik azonban a dámszarvasnál is. Az aranysakál folyamatosan vándorol a területen. Egyszer csöndes az erdő, máskor falkák vonyításától hangos az éjszaka. A helyi törzsállomány becslés alapján vélhetően 40 darab lehet.
Éves szinten lőfegyverrel és csapdázással 20-25 egyedet képesek terítékre hozni a helyi vadászok. A faj alkalmazkodóképessége rendkívüli és időnként a falutól pár száz méterre is felbukkan. A eddigi tapasztalatok alapján a helyi vadászok úgy vélik, hogy az aranysakálok továbbállnak, ha nem tökéletesek a környezeti feltételek, így hullámzó a megjelenésük.
Ennek az újonnan visszatelepült ragadozónak a szerepét jó pár évvel ezelőtt sokan lebecsülték. Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a vadon élő állatok védelme érdekében, módszeresen apasztani kell az állományát – összegezte tapasztalatait Zöldág János.
Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Gergely
Videó forrása: Kiss László
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.