Dr. Takács Béla levelezős egyetemi hallgató, élete első aranysakálját, idén januárban, a Pest vármegyei Baglyas Vadásztársaság váchartyáni területén hozta terítékre. A Szentendrei-szigettől nem messze fekvő területen, az elmúlt években bukkant fel ez a visszatelepült ragadozó.

Fotó: dr. Takács Béla – Agro Jager News

Helyi vadászok két éve ejtették el az első egyedeket. Takács Béla sakálja volt a harmadik, amely a bírálatot követően bronz minősítést kapott. A sakál itt is keresi a helyét, várható volt, hogy a vándorló egyedek előbb-utóbb megtelepednek – kezdte beszámolóját Takács Béla.

A véletlen úgy hozta, hogy a jogász végzettségű, aljegyzői munkakörben tevékenykedő Béla, a vadgazda szakmérnök másoddiplomás képzésen ismerte meg Balázst, aki egy másik évfolyamtársa mellett nagyon kedvesen felajánlotta, hogy segít neki a diplomamunka terepi részében. A szakdolgozat témája a különböző vadhívó eszközök használatának alkalmazása, gyakorlata a vadgazdálkodásban, különös tekintettel a vörösrókára. Balázs az Ormánságból, Sellye környékéről származik. Közös szenvedélyük a vadászat, Bélának azon belül is a dúvadozás. A  terepi munka a gyakorlatban azt jelenti, hogy különböző hívóhangokat alkalmaz, és ha módjában áll, a ragadozókat lőfegyverrel el is ejti. A jegyzőkönyvben pedig rögzíti a lőtávolba hívott ragadozók reakcióit..

Fotó: dr. Takács Béla – Agro Jager News

A szakdolgozat célja, évszakonként a különböző vadhívóhangok tesztelése, eredmények rögzítése, vizsgálata. Közismert, hogy a ragadozók hívása az egyik legnehezebb műfaj a vadászatban, a szőrmés kártevők eltérően reagálnak a különböző csalihangokra. Sok idő és türelem szükséges a különböző fajok megismeréséhez.

A diplomamunka elsősorban a vörösrókára koncentrál, de rögzítésre kerülnek az egyéb ragadozó fajok reakciói, terítékei is. Teljesen másképp reagál egy borz, vörösróka vagy az aranysakál az eltérő prédaállatok hangjára. Az Ormánságban az aranysakál felbukkanásával a vörösróka szinte eltűnt, alig lehet egy-két egyedet megfigyelni. Ezt egészen elképesztő volt megtapasztalni – mesélte Béla.

A vendégvadászat első napja eredménytelenül zárult. Bár még fényes nappal meglátott egy sánta aranysakált, amint egy tuskósor felé tartott, de a lövés ekkor nem sikerült. A sakál a fogyatékosságához képest, villámgyorsan eltűnt a fedett területen.  Ismétlésre nem volt lehetősége, és ez követően a köd leszálltáig már nem volt több akció

Másnap gidahanggal próbálkozott. A hívást követően, szinte a semmiből, egy aranysakál bukkant fel, ami szabályosan lepásztázta a területet. Amikor a ragadozó körülbelül 70 méterre lehetett, lövést tett a vadra. Most nem hibázott: az aranysakál, a lövést követően, tűzbe rogyott. Ezt követően sípjával a nyúlvészsirámot utánozta. Fel is bukkant egy vörösróka, de amint meglátta a magaslest, azonnal el is tűnt. Nagy valószínűséggel ez volt az a róka, ami később, ugyanott, hívás nélkül is mutatta magát és a későbbi sakálok megjelenése előtt el is tűnt.

Kicsivel később, a Hangyál Józsi-féle vaddisznómalac sípot vette a kezébe. A malachangra megelevenedett az erdő. Pontosan milyen állat mozgott benne, nem lehetett megmondani. A vaddisznómalac vészsirámja kiválthatja a vaddisznók ösztönös védekezési mechanizmusát is, azaz védik egymást, főleg azokon a helyeken, ahol a sakál vadászik rájuk. A hívás után, közel 40 percen keresztül, nem történt semmi, majd három aranysakál jött elő az erdőből. Talán taktikáztak, és vártak 40 percet a hívás után? A sakálnál előfordulhat, de lehet a vadászszerencse miatt alakult így.

Még egy lövést dördült, amit még kettő követett. Újabb sakál került terítékre, a másik kettő az erdő irányába szétrebbent.

A tapasztalt ragadozó vadászok szerint, az aranysakálokat a tavaszi időszakban, ahol azt már kiismerték, a nyúlsirámmal kevés eséllyel lehet megtéveszteni. A vörösróka jobban reagál erre a csalihangra. Tapasztalatuk szerint a csalihangok preferenciája időszakosan megváltozik, de egyes esetekben ez a változás akár hirtelen is bekövetkezhet. A vadászok egyéni tapasztalatai sok egyezőséget mutatnak az ország különböző régióiban.

Azokon a területeken, ahol rendszeresen sípokkal vadásszák a vörösrókát és az aranysakált, ott a jól ismert csalihangok inkább riasztólag hatnak. Ezért kell mindig változtatni – mert kiismerik a vadászokat. Az elkövetett hibákat nagyon nehéz kijavítani, aki nem fejlődik, nem képzi magát, eredménytelen lesz.  A hívás mellett fontos a helyszínek változtatása is, mert a magaslesek helyét is megtanulják a rókák és a sakálok is.

Az aranysakál jelenléte természetvédelmi kérdéseket is generál, mivel az eredetileg őshonos aranysakál visszatelepülése ugyan gazdagítja a magyar faunát, de súlyos vadgazdálkodási és természetvédelmi problémákat is okoz. A hazai ragadozók, évtizedek óta folyamatosan növekvő állományát, tervszerű és szakszerű gyérítéssel lehet egyensúlyban tartani, hogy a vadgazdálkodási szempontból jelentős, vagy akár egyéb védett és fokozottan védett fajok életterét biztosítsuk – zárta beszámolóját Takács Béla egyetemi hallgató.

Írta: dr. Szilágyi Gergely

Fényképek forrása: dr. Takács Béla

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu