Vadászat
Aranysakálok az Ormánságban
Aranysakálokat hoztak terítékre az Ormánságban
Dr. Takács Béla levelezős egyetemi hallgató, élete első aranysakálját, idén januárban, a Pest vármegyei Baglyas Vadásztársaság váchartyáni területén hozta terítékre. A Szentendrei-szigettől nem messze fekvő területen, az elmúlt években bukkant fel ez a visszatelepült ragadozó.
Helyi vadászok két éve ejtették el az első egyedeket. Takács Béla sakálja volt a harmadik, amely a bírálatot követően bronz minősítést kapott. A sakál itt is keresi a helyét, várható volt, hogy a vándorló egyedek előbb-utóbb megtelepednek – kezdte beszámolóját Takács Béla.
A véletlen úgy hozta, hogy a jogász végzettségű, aljegyzői munkakörben tevékenykedő Béla, a vadgazda szakmérnök másoddiplomás képzésen ismerte meg Balázst, aki egy másik évfolyamtársa mellett nagyon kedvesen felajánlotta, hogy segít neki a diplomamunka terepi részében. A szakdolgozat témája a különböző vadhívó eszközök használatának alkalmazása, gyakorlata a vadgazdálkodásban, különös tekintettel a vörösrókára. Balázs az Ormánságból, Sellye környékéről származik. Közös szenvedélyük a vadászat, Bélának azon belül is a dúvadozás. A terepi munka a gyakorlatban azt jelenti, hogy különböző hívóhangokat alkalmaz, és ha módjában áll, a ragadozókat lőfegyverrel el is ejti. A jegyzőkönyvben pedig rögzíti a lőtávolba hívott ragadozók reakcióit..
A szakdolgozat célja, évszakonként a különböző vadhívóhangok tesztelése, eredmények rögzítése, vizsgálata. Közismert, hogy a ragadozók hívása az egyik legnehezebb műfaj a vadászatban, a szőrmés kártevők eltérően reagálnak a különböző csalihangokra. Sok idő és türelem szükséges a különböző fajok megismeréséhez.
A diplomamunka elsősorban a vörösrókára koncentrál, de rögzítésre kerülnek az egyéb ragadozó fajok reakciói, terítékei is. Teljesen másképp reagál egy borz, vörösróka vagy az aranysakál az eltérő prédaállatok hangjára. Az Ormánságban az aranysakál felbukkanásával a vörösróka szinte eltűnt, alig lehet egy-két egyedet megfigyelni. Ezt egészen elképesztő volt megtapasztalni – mesélte Béla.
A vendégvadászat első napja eredménytelenül zárult. Bár még fényes nappal meglátott egy sánta aranysakált, amint egy tuskósor felé tartott, de a lövés ekkor nem sikerült. A sakál a fogyatékosságához képest, villámgyorsan eltűnt a fedett területen. Ismétlésre nem volt lehetősége, és ez követően a köd leszálltáig már nem volt több akció
Másnap gidahanggal próbálkozott. A hívást követően, szinte a semmiből, egy aranysakál bukkant fel, ami szabályosan lepásztázta a területet. Amikor a ragadozó körülbelül 70 méterre lehetett, lövést tett a vadra. Most nem hibázott: az aranysakál, a lövést követően, tűzbe rogyott. Ezt követően sípjával a nyúlvészsirámot utánozta. Fel is bukkant egy vörösróka, de amint meglátta a magaslest, azonnal el is tűnt. Nagy valószínűséggel ez volt az a róka, ami később, ugyanott, hívás nélkül is mutatta magát és a későbbi sakálok megjelenése előtt el is tűnt.
Kicsivel később, a Hangyál Józsi-féle vaddisznómalac sípot vette a kezébe. A malachangra megelevenedett az erdő. Pontosan milyen állat mozgott benne, nem lehetett megmondani. A vaddisznómalac vészsirámja kiválthatja a vaddisznók ösztönös védekezési mechanizmusát is, azaz védik egymást, főleg azokon a helyeken, ahol a sakál vadászik rájuk. A hívás után, közel 40 percen keresztül, nem történt semmi, majd három aranysakál jött elő az erdőből. Talán taktikáztak, és vártak 40 percet a hívás után? A sakálnál előfordulhat, de lehet a vadászszerencse miatt alakult így.
Még egy lövést dördült, amit még kettő követett. Újabb sakál került terítékre, a másik kettő az erdő irányába szétrebbent.
A tapasztalt ragadozó vadászok szerint, az aranysakálokat a tavaszi időszakban, ahol azt már kiismerték, a nyúlsirámmal kevés eséllyel lehet megtéveszteni. A vörösróka jobban reagál erre a csalihangra. Tapasztalatuk szerint a csalihangok preferenciája időszakosan megváltozik, de egyes esetekben ez a változás akár hirtelen is bekövetkezhet. A vadászok egyéni tapasztalatai sok egyezőséget mutatnak az ország különböző régióiban.
Azokon a területeken, ahol rendszeresen sípokkal vadásszák a vörösrókát és az aranysakált, ott a jól ismert csalihangok inkább riasztólag hatnak. Ezért kell mindig változtatni – mert kiismerik a vadászokat. Az elkövetett hibákat nagyon nehéz kijavítani, aki nem fejlődik, nem képzi magát, eredménytelen lesz. A hívás mellett fontos a helyszínek változtatása is, mert a magaslesek helyét is megtanulják a rókák és a sakálok is.
Az aranysakál jelenléte természetvédelmi kérdéseket is generál, mivel az eredetileg őshonos aranysakál visszatelepülése ugyan gazdagítja a magyar faunát, de súlyos vadgazdálkodási és természetvédelmi problémákat is okoz. A hazai ragadozók, évtizedek óta folyamatosan növekvő állományát, tervszerű és szakszerű gyérítéssel lehet egyensúlyban tartani, hogy a vadgazdálkodási szempontból jelentős, vagy akár egyéb védett és fokozottan védett fajok életterét biztosítsuk – zárta beszámolóját Takács Béla egyetemi hallgató.
Írta: dr. Szilágyi Gergely
Fényképek forrása: dr. Takács Béla
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.