Vadászat
Visszanéző (2012): Vadászbakancs
Érettségi előtt voltunk néhány nappal, amikor az egyik tanárunkkal beszélgettünk. A levegőben harapni lehetett a vizsgadrukk feszültségét. Természetesen a vizsgáról szerettünk volna minél több, hasznos tudnivalót felcsipegetni. A legaprólékosabb dolgokat is tudni akartuk. Tanárunk, akivel ezen konzultációt folytattuk, vadászember volt, aki úgy is öltözködött, mint aki vadászni készül.
Zöld nadrág, zöld ing, bőrövére pedig összecsukható vadászbicska tokja volt fűzve. Na, nem azért, mintha érettségire készülő diákokat akart volna fenyegetni a tanár úr, hanem öltözetével is büszkén hirdette Nimród szenvedélyét. A beszélgetés csendes, mondhatni meghitt hangulatban történt. Pedagógusunk, akit Kovács Istvánnak hívnak, igyekezett nyugtatni minket. A higgadtság jeges vizét locsolgatta, alaposan felhevült, lángoló hangulatunkra.
Rólam tudta a tanár úr, hogy magam is vadászbolond vagyok, ezért amikor rám nézett, azt mondta mosolyogva:
– Egy vén, mindenhájjal megkent őzbak becserkelése sokkal nehezebb feladat, mint az érettségi. Mivel, nagy vonalakban sejtettem, miről van szó, ezért ezzel a kijelentésével tulajdonképpen megnyugtatott. Meg is történt az érettségi, mosolyogva léptünk ki az iskola ajtaján. Szikla nagyságú kő esett le a szívünkről, miközben megkönnyebbülve sóhajtottunk akkorát, a korabeli gőzmozdonyok szelepének sistergése kismiska volt hozzánk képest. A sikeres érettségi fejében drága jó szüleimtől kaptam egy márkás, fekete színű bakancsot. Ezelőtt sosem volt márkás lábbelim, mint ahogyan kortársaim között divat volt az ilyen, meg olyan, jó minőséget tükröző, fémjelzett cipő. De nem is igényeltem, tudván, hogy mire telik és mire nem. Ez a bakancs tehát az első volt és az egyetlen. Amerikai gyártmányú ormótlan, robosztus hegyi bakancs. A markáns, erős külső, csodálatosan kényelmes belsőt takart. Ha beleléptem, mintha puha bársonyszőnyegen járnék. Akár a friss kenyér, kívül kemény, belül lágy.
Ormótlansága ellenére igen megtetszett, mint ahogyan mindenért rajongok, ami az erdőbe, terepre való. Kinézete alapján könnyen elképzelhető volt, hogy ez a bakancspár szinte magától átszeli a sivatagot, rónaságot, pusztát, téli fagyban, sáros erdei utakat, térdig érő, híg lekvárban. Őszi, hideg vizű dagonya meg sem kottyan neki, a hegyeken úgy törtet keresztül, akár egy harckocsi, ami előtt nincs akadály, még azt a bizonyos fekete sziklát is megmássza. Röviden tehát, első látásra beleszerettem és ennek megfelelően nagy reményeket fűztem hozzá. Nem csalódtam benne. A márkáját nem mondom meg, lévén, hogy ez nem a reklám helye, pedig megérdemelné. Vagy talán … már meg is mondtam volna? Mondom, hegyi bakancsnak készült, de én vadászatokra használtam. A zselici dombok között jónéhányszor megázott – gazdájával együtt – bekenődött sárral, száraz időben por lepte, vagy éppen fagy dermesztette. A vadászatból az esetek legtöbbjében a munka jutott osztályrészemül akkoriban. Azon kevesebb alkalomkor, amikor a szó nemesebb értelmében vadásztam, akkor is külföldi vadászvendégek kísérőjeként. Ősz beálltával, gyakoribbá váltak a hideg, esős napok is. Reggelente vadetetési napokon, degeszre tömött takarmányos zsákokat pakoltunk a spediterre, ami elé befogtuk a lovakat és irány a vaddisznós kert. Ha esett az eső, felvettük ugyan a nagy esőköpenyeket és amíg a bakon ültünk, nem is volt semmi gond. A köpönyegek akkorák voltak, alaposan be tudtunk takarózni velük. De bizony a lovaskocsiról le is kellett szállni. Először is kinyitottam a vaddisznóskert kapuját, hogy be tudjunk menni. Bár a köpeny rajtam volt, de ahogyan mozgott, hajladozott az ember, úgy szép lassan, hol itt csöpögött be a víz, hol amott. A kitaposott utak olyanná váltak az esőtől, mint a tükörponty bőre. Ez még csak hagyján lett volna, de amikor az Úr Isten teremtette a Zselicet, ugyancsak hullámosra készítette. Nem bántam volna, ha a disznós kerttel kivételt tesz és sík erdőségnek hagyja meg. Nagyon sokszor ugyanis igen csiklandós élmény volt egy-egy komolyabb lejtőn való lejutás. Pista kollégám, a fogatos, behúzta még a gatyaféket is. Ennek ellenére a lovak farra ülve szánkáztak, csúsztak lefelé. Fejüket kifelé fordították, izmos nyakukkal tartották vissza a rudat, A nyakló pattanásig feszült. A kocsi a lovak mögött csúszkálva, farolva, lassú menetben, de a lejtő végén már felgyorsulva jutott le a völgybe. A hideg ellenére jó néhányszor megizzasztott ez a kocsikázás és nem sok tartotta, hogy a spediter elkerüli a lovakat. Annak ellenére, hogy ázott hajunk égnek meredt, sosem volt baleset. Amikor megérkeztünk egy-egy szóróhoz, a nehéz zsákokat kitakartuk a fólia alól. Ez azt a célt szolgálta, hogy ne legyenek vizesek, de nem sokat ért, mert az ide-oda döcögéstől zökkenéstől mindig elcsúszott a takaró. Hol eminnét ázott meg kicsit, hol amonnét lettek sárosak kissé a zsákok. A takarmánnyal teli zsákokat minden nyirkossága, sáros kenődése ellenére úgy ölelgettük, mintha valami bővérű, termetes, de formás menyecske lenne.
Kénytelenek voltunk, mert a szemes kukoricával, de főleg búzával teli zsákok igen el tudják hagyni magukat. A bakancsom már nem is fekete volt, hanem szürke a folyékony lekvártól, síkos maltertól. A teljes hasonulás nem csak a nyelvtanban létezik, mert mire kiértünk a disznós kertből, mi magunk is jobban hasonlítottunk egy-egy frissen dagonyázott süldőhöz, mint emberhez. Igen sokat nyűttem a vadászbakancsot a zselici dombok között, minden héten körbejártuk a disznós kertet, ami testvérek között is 12 kilométer. A sok vaddisznóhajtásról nem is beszélve, amikor reggeltől estig tapostuk a zörgő avart, nyálkás sarat, vagy a friss, puha havat. Drága vadászbakancsom, megöregedtél, nyűtt és avéttos vagy, ideje lenne már nyugdíjba küldenem téged. De bizony, meglett korod ellenére, még jócskán megállod a helyed a fiatalok között is. Igaz, hogy ápoltalak, kenegettem, karban tartottam ráncosodó bőrödet. Ma már nem járjuk a zselici erdő lankáit, de ha a szükség úgy hozza, még ma is szívesen előveszem jó öreg vadászbakancsomat, aki sokkal szebbet tudna mesélni, még Andersennél is!
Boldog, békés nyugdíjas éveket!
(Kaposvár. 2012 január)
Írta és fényképezte: Kovács Gábor
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya