Frommer
FROMMER. Hangtompítók. FeHoVa – Interjú Albert Attilával, a Frommer kereskedelmi igazgatójával
Interjú Albert Attilával, a Frommer fegyver kis- és nagykereskedés kereskedelmi igazgatójávaln a 30. Fegyver-, Horgász és Vadászati kiállításon.
Minden idők legszabadabb fegyver, vadászati és horgászati kiállítására vált jegyet az, aki ellátogat a HungExpora, hiszen az éjjellátó technikai eszközök és a hangtompítók előtt hivatalosan is megnyitotta a határait, ha úgy vesszük, a kapuit Magyarország. Amit pár hónapja még tiltott a törvény, az ma már történelem és egyes eszközöket bárki használhatja a vadászatok során. Ezért első utunk a Frommer fegyver kis- és nagykereskedés kereskedelmi vezetőjéhez, Albert Attilához vezetett, akit a nyíregyházi Reflex vadászbolt standján találtunk meg. Vele beszélgettünk, de már tömegek álltak a svéd Aimsport hangtompítói, továbbá a FRANCHI fegyverek, az ár-érték arányban verhetetlen KONUS optikák és a Toni System által kínált termékei előtt is. Mi is csak kapkodtuk a fejünket, mert ennyi különleges árut egy helyen, nem ma láttunk.
Itt állunk a Reflex standján! Mit hoztatok ki? Mit importált a FROMMER Magyarországra? Mit visznek most haza a reflexesek Hajdú-Biharba, Borsodba és a Nyírségbe?
Az elmúlt évben jártuk Európa kiállításait. Erről be is számoltatok az Agro Jager hasábjain, de emögött nagyon pontos, feszes tárgyalások, egyeztetések rejtőztek, mert az útjaink nagy része arról szólt, hogy miként tudjuk ezeket a világszínvonalú termékeket közvetlenül a gyártótól lehozni Magyarországra. A Reflex Vadászbolt fontos partnerünk, mert Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben is ott vannak, így most náluk lehet megnézni, kézbe venni a FRANCHI golyós és sörétes puskáit, amelyeknek kizárólagos magyarországi importőre a FROMMER. Azonban láthatók a KONUS kereső- és a céltávcsövek, na és a Toni System, ha úgy vesszük tuning kiegészítői, amit vadászfegyverekhez is gyártanak. S végül, de nem utolsó sorban a híres Aim Sport svéd hangtompítói, amire rettentően büszkék vagyunk, mert szintén, csak és kizárólagosan a FROMMER hozhatja be Magyarországra és csak a partnerhálózatunkon keresztül érhetőek el.
Menjünk sorba: a FRANCHI-val kezdtél. Milyen puskákat lehet itt kézbe venni?
Magyarországon az elmúlt 20-25 évben majdcsak feledésbe merült ez a márka, de egy nagyon-nagyon jó minőségű, igazi, hagyományos az olasz fegyvergyártást képviselő, ha úgy vesszük klasszikus olasz darabok. Hogy Magyarországra, a FROMMER-hez került a kizárólagos importengedély, egy igen érdekes beszélgetésből pattant ki, amit telefonok, gyárlátogatások, kölcsönös ismerkedés követett, miután megkaptuk a forgalmazást. A FRANCHI-t a Bennelli vette meg, majd a BENELLI-t felvásárolta a BERETTA Holding. A golyós puskáknál megmaradt a FRANCHI saját rendszere, hiszen 156 éve hadipuskákkal indultak, de a sörétes félautomata fegyverek azonban nem léteztek náluk. Azonban jöttek a Benelli mérnökei és átadták a technológiát és új termékekkel bővítették a klasszikus gyár termékpalettáját. A Benelli inerciazár rendszerét kapta meg a FRANCHI, s mondanom sem kell, hogy a mérnökök nagyon eltalálták. Nem véletlen, hogy a gyár 7 ÉV garanciát vállal az összes puskára. Erre a puskára is aztán felkerülhetnek a Toni System kiegészítői, de ezeket mindenki a maga igénye szerint szokta összeállítani, amiben természetesen Pesten is és a Reflex üzleteiben is segítenek.
2023-ban robbant be Magyarországra a FRANCHI. Hogyan fogadta a magyar piac?
Meglepte. A fiatalok egyáltalán nem ismerték, annak ellenére, hogy kiváló minőségű műanyagtusás puskákat is gyártanak a fa mellett. Ez is egy ilyen fegyver – mutat közben egyet Albert Attila, a FROMMER kereskedelmi vezetője. Az idősebb generáció azonban pontosan jól tudta, hogy mit pillantott meg az újság hasábjain vagy amikor belépett a pesti üzletünkbe, ahogy a partner vadászboltok is pontosan jól tudták, hiszen nagyon sokan emlékeznek erre a klasszikus olasz márkára. Még nem mondtam, de a fegyvermesterünket az olasz partnerek meghívták és kiképezték javításra. Így ma már Budapesten, a FRANCHI hivatalos szervíze és javítóműhelye is nálunk van.
Ezzel a gyár az alkatrészeket is garantálja a magyar vevőknek, illetőleg a Kárpát-medencei vadászoknak, mert nagyon sok határainkon túl érkező vadász is érkezik a Szenes Iván téri üzletünkbe. A gyárral való direkt kapcsolat különös történeteket szült és egy 30 éves sörétes puska tusatalpát hozták be javítani. A gumi elöregedett és a tulajdonosa kérte, hogy javítsuk meg, ám azt az alkatrészt a cég már nem forgalmazza. Ennek ellenére ingyen, ajándékba javíttatta meg a FRANCHI, és a gyárból alig pár nap alatt leküldtek egy cseredarabot Olaszországból. Szinte példa nélküli, amit a Beretta Holding, a FRANCHI márka kapcsán bemutat, azt hiszem ezeket élményeket egyikőnk sem cserélné el. Képzeljük csak el, amikor telefonon vagy éppen e-mailben olvassuk, hogy ajándék! S képzeljük el azt, amikor közöljük a vásárlóinkkal a hírt, hogy a FRANCHI szeretné megköszönni a hűségét. Azt hiszem a fegyverkereskedői szakma legszebb pillanatai ezek.
Toni System. Ez nem a sport felől lépett be a vadászok közé?
Egy kiegészítőket gyártó cég, ami minden típusú fegyverre gyárt, a maroklőfegyvertől a golyósokon át, egészen vadászlőfegyverekig, ha úgy vesszük tuningot. A Franchi esetében a tárhosszabbítóval érkezett, aztán tárösszefogóval kedveskedett, majd megnövelte a felhúzókart, megnövelte a zárkioldó gombot, megnövelte a biztosítást. A golyós puskánál pofadékemelőt és maroklőfegyvernél pedig végeláthatatlan kiegészítők sorát adja a felhasználóknak. Olyan jó minőségben, hogy a gyárak, a FRANCHI sem utasítja el, hiszen egy-egy kiegészítő, fagyos, zimankós időben pontosan a fegyver használhatóságát növeli, miközben a tavaszi, nyári vadászatokon már lehet nincs rá szükségünk. Ezeket a kiegészítőket keresték nálunk és mivel a Benellivel, majd a FRANCHI-val is együtt dolgozott ez a cég, így esett a választás a Toni Systemre. Nem túlzás, de a kollégákkal arra jutottunk, hogy ez egy jó döntése volt a FROMMER-nek.
Olasz termékekben nincs hiány, hiszen a FRANCHI mellett itt a KONUS, amelyet nemcsak ti, hanem a Beretta Holding is preferál, mi több kifejezetten ezt a márkát ajánlja puskáihoz. Melyik a legnépszerűbb optika most?
Az LZ-30. Nincs mese, ez a távcső az, ami mindent visz. Nagyon kedvelt, nagyon jó a fényáteresztő képessége, nagyon vékony a szálkereszt, ráadásul a második fókuszban helyezték el és nem homályosodik el. Kifejezetten magas minőségű tubusba építik és minden sínes fegyverre percek alatt fel tudjuk helyezni. A külső méretei tökéletes adottsággal rendelkeznek egy előtéthez, ami már bizonyított a vevők körében. Szintén a KONUS, gyári acélszerelékei rendelkezésre állnak Pesten és minden partnerünknél. Mindez ráadásul, olyan áron, amely más szerelékgyártó cég egyszerűen nem tud felmutatni. S ha valaki itt vásárolja meg, a pesti üzletünkben, akkor a műhely még ott ingyen fel is helyezi. (Erről korábbi FEGYVERMESTER rovatunkban olvashatnak). Két év garancia jár mellé! Ahogy a FRANCHI esetében, itt is történt egy csoda, ami nem városi legenda, hanem a FROMMER üzletében, Budapesten a Szenes Iván téren történt meg. Még pedig az, hogy egy vásárló, egy több, mint 10 évvel ezelőtt vásárolt céltávcsövet visszahozott, hogy meghibásodott. Átvettük, beszéltünk a gyárral, és egy vadonatúj céltávcsövet küldtek ingyen a KONUS tulajdonosai, hogy 10 évig hűségesen használta és amikor elromlott, akkor sem akart másikat, csak azt javítsák meg. Ezt, amit az olasz gyártók képviselnek nem lehet semmihez sem hasonlítani. Persze hozzá kell tenni, hogy ez a cég speciális, igen drága mikroszkópok gyártásával indult el. A második generáció érdeklődött a vadászat után, elkezdtek először próbaképpen céltávcsöveket is gyártani. Ma már egy külön részleg dolgozik a céltávcsöveken és a keresőtávcsöveken!
És végezetül a hangtompítók..
Azt hittem meg sem akarod már kérdezni – nevet Albert Attila. Szóval megérkeztek Svédországból. Végre itt vannak, végre kezünkbe vehettük mi is és végre a vadászok is felhelyezhetik a puskáikra, fegyvereikre. Nem véletlenül választottuk az Aimsportot, mert a svéd acél, a svéd fegyverek világhírűek. Élen járnak ebben és nekünk fontos volt, hogy egy európai termék, egy európai gyártó kerüljön a polcokra, hogy minél ütemesebben tudjuk kiszolgálni a vevőinket. Nagy örömmel keresik a sportlövők és a vadászok is. Nekünk az volt az elsődleges célunk, amikor végig jártuk az összes hangtompító céget, hogy egy strapabíró, külső hatásoknak ellenálló, nagy teljesítményű, jó minőségű, rozsdamentes acélbelsővel szerelt hangtompítót hozzunk be az országba, ami ne legyen túl nehéz, de tetszetős is legyen a fegyvereken. Ez a svéd manufaktúra annyira moduláris, annyira széles palettán mozog a termékkínálatuk, hogy szinte minden típusú menetre és minden kaliberre gyártanak hangtompítót. Nekem a legkedvesebb a TRITON 5i, mivel ez nagy kalibereknél is képes levinni a zajhatást hangsebesség alá, miközben egy könnyű, kecses darab, ami igazán jól mutat a puskákon, de úgy, hogy 6000 lövésig vállalják a szavatosságát ennek az eszköznek. Vannak speciális ápolófolyadékok, érdemes bejönni a Szenes Iván térre, itt bemutatjuk ezeket a darabokat, meg lehet nézni, de a kiállítás négy napja alatt, itt a Reflex standján is minden kérdésre válaszolni fogunk!
No és hogy tetszik a FEHOVA, milyen Európa nagy kiállításai után itt Budapesten körbenézni?
Ez egy nagyon jó felhozatalú vásár, mondhatjuk, a nyugat-európai szintet megmutatja, de méreteiben sokkal kisebb. Viszont fontos kiemelni, hogy Pesten nemcsak kiegészítőkkel, hanem fegyverekkel is találkozhatunk. Ezért is örülök, hogy be tudjuk mutatni a Franchit, mert itt most nemcsak Magyarországról hanem körbe, Magyarország minden szomszédjából érkeztek vadászok, de a nagy Safari cégek miatt igazán nemzetközi. Vannak itt Afrikából, a Közel-Keletről, Ázsiából is vendégek. Azt hiszem erre büszke lehet a vásárt szervező Hungexpó, ami jó lehetőség a kereskedőknek és jó lehetőség az idelátogatóknak, hiszen ezért utazik mindenki Budapestre, hogy üzletet kössön. Javaslom mindenki keresse fel a REFLEX standját, vegye kezébe a legújabb termékeket és ne feledje senki, hogy csütörtökön, pénteken, sőt szombaton is a Szenes Iván téren nyitva tart a FROMMER Fegyverbolt, benne a fegyverjavító műhely is.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató
Frommer
FEGYVERMESTER: Nagygolyós lőszer kínálat a Frommertől – ÁRAKKAL
Beköszöntött az ősz és ezzel kezdetét vette a nagyvadvadászat. Megérkeztek a várva várt esők és úgy mondták a Mátrában az erdészek, hogy jó ködökkel találkoztak a napokban. Néhány nagybika már a terítéken fekszik, de, ha egy-egy „szellem bika” egy-egyismertlen vagy rendellenes, de lőhet bika kerül elénk, akkor mindannyiunk szíve bizony megdobogósodik. Kapuban a dámbarcogás is és ha egy jó kan elénk kerül, ismerjük az érzést, hogy annak meg kell lenni, ha már a blattján „ül” a szálkereszt. Ehhez azonban megbízható és jó lőszerekre van szükségünk, ezért benéztünk a FROMMER Fegyverbolt Szenes Iván téri üzletébe, hogy megnézzük milyen kaliberekhez, milyen lőszereket kaphatunk és vannak-e már a pesti üzletben újdonságok? Nem titkok, hogy 2024. szeptember 30-ig vagy a készleterejéig a cikkben szereplő árak garantáltak!
Előző cikkünkben a sörétes lőszereket mazsoláztuk át, most pedig a nagygolyós lőszerek kerülnek terítékre. No nem mind, mert mindösszesen 324 típus sorakozik, várakozik a polcokon. Lényegében minden kaliberhez tartunk mondja Albert Attila, a Frommer Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója, miközben Tibori Ádám már hozza is azokat a lőszereket, azokat a kalibereket, amelyek a legnépszerűbbek, no és amelyek a legérdekesebbek és legkülönlegesebbek, mert megérkezett a Norma Silencere és van már ólom nélküli golyós töltény is! Lám, lám…
NORMA 8×57 JS – 1360 Ft/db
Vulkan 12,7 g / 196 gr
A NORMA a megbízhatósága és a lőszer stabilitása miatt vált olyan népszerűvé, hogy nagyon sokan töltik ezzel a fegyvereiket. Híres arról, hogy több gyártási cikluson keresztül is egyforma minőséget vásárolhatunk. Ezen belül a VULKAN magtípusa, a lövedék specifikációja azt teszi lehetővé, amely vége nyitott, hogy a ballisztikája nem sérül akkor sem, ha valaki zsebben tartja, hordja a használatig. Ez a lövedék igen jól gombásodik és jó sebcsatornát vág, bővérzéssel ejthetjük el a vadat. Azt tudni kell, hogy 770 m/s indulással, 3677 J energia szabadul fel. Bár nem egy távlövő kaliber és ez a lőszer sem az, mégis szívesen használják. Szóval messzire nem érdemes ezzel lőni, mert, ha 100 méterre lőttük be a fegyvert, akkor 200 méteren 16,8 centimétert esik, miközben energiája 2653 J-ra csökken, de nem is ezért szeretjük, hanem amit 100-150 méteren tud! Kelendő.
SAKO 9,3x 62 – 1750 Ft/db
Hammerhead 18,5 g / 286 gr
A SAKO ez a típusa egy hagyományos ”soft point”. A lőszer kezdősebessége 710 m/s. 100 méteren 3611 Joulet tud. Ezt a kalibert főképpen ott szeretik, ahol nagyvadas területen vadásznak. Ez a kaliber rövid távokra jó és ahol arra van szükség, hogy minden körülmények között célt érjen a lövedék. Nem lehetetlen a nagyobb táv ezzel a kaliberrel, de tudni kell, hogy 150 méteren 6,8 centimétert esik – ám aki ezt a kalibert választja már teljesen tisztában van azzal mire képes ez a hatalmas kaliber. Abba a kaliber családba tartozik, ahol a nagy energiájú és a nagy energiájú tömegű kaliberek „laknak”. Ám ezeknek a kalibereknek a ballisztikai görbéje íveltebb és jut eszembe.
Hornady .300WIN Magnum – 1650 Ft/db
Precision Hunter ELD-X®
Ez egy speciálisabb maggal szerelt lövedék a Hornadytól. A ELD-X® kivitel a Hornady saját fejleszetése és szabadalommal védett. Ennél az a legfontosabb, hogy a rézköpenyben egy ólom rész található, amit egy tippel a mag végén szerelnek össze. Ennek a hatására a gombásodás még erőteljesebb. Ezt a kalibert, azok a vadászok használják, akik nagyobb távokra is képesek lőni. A vadászok arról számolnak be, hogy 100-250 méterig gyakorlatilag nincs célpontáthelyezés. Érdekes, hogy a Börzsönyben szeretik a leginkább a közel 13 grammos lövedékkel szerelt lőszert. Persze a csőtorkolati energia és a távolság vonatkozásában is kiemelkedő teljesítménnyel bír.
Norma 7X64 – 1235 Ft/db
Plastic Point 11.0 g / 170 gr
A 11 grammos mag különlegessége az, hogy ugyanúgy néz ki, mint a „soft”, de műanyag véggel látták el. Nem annyira sérülékeny miközben 3791 J csőtorkolati energiával indít és 834 m/s kezdősebességel kezd a lövedék. Emiatt, ha 100 méterre lőttük be a fegyvert, akkor 150 méteren alig 4,3 centimétert esik a lővedék, míg 200 méteren 13,4 centimétert. Ez a kaliber a tapasztalt vadászok körében közkedvelt. Akkor futott fel a karrierje, amikor a .30-06-os is, amikor nem lehetett olyan nagy kaliber választékot elérni és azért mégiscsak egy nagyon jó megbízható kaliber. Ma széles lőszerválasztákkal érhető el.
PPU 7,62X54R – 725 Ft/db
SP BT 180 gr / 11,7 g
Soft Point Boat Tail – csónak alakú a lövedék. 11,7 gramm. Ma is nagyon kedvelt hadikaliber, ez a géppuska lőszer. Nagyon sok lőszer volt hozzá mindig, viszont ennek a lövedéknek a kialakítása, tökéletesen elegendő az összes nagyvadfaj elejtéséhez. Társai a .30-06, a .308WIN, a .300WIN. Nem véletlen, mert a „300-as” családba tartozik. Ez egy inkább kicsit megszokott kaliber, annak ellenére, hogy a csőtorkolati energiája semmivel sem marad el a többi, a „300-as” családba tartozó kaliberétől. Egyedül a szekrénytáras kialakítású fegyvereknél lehet probléma, hogy a hüvely külső peremes kialakítása miatt előfordulhat, hogy ismétlésnél akadály jelentkezik. Ennek ellenére nagyon kedvelt és láthatjuk, hogy nagyon kedvező az ára.
Hornady .243WIN – 1068 Ft/db
V-MAX® – 58 gr
A V-Max® ugyanazt tudja, amit az eddigi, azaz a rézköpenyen, belül ólommal töltött, műanyag hegyű lövedékek, amelynek hátuljára egy polimer tippet helyeztek el. Ezzel a megoldással erőteljesebben gombásodik becsapódáskor – ugyanúgy, ahogyan a többi kaliber lövedéke. Főképpen hivatásos vadászok szeretik a .243WIN kalibert. Még pedig azért, mert jó dúvadozni és akkor sincsenek megijedve, ha éppen egy vaddisznó lép ki a nyiladékra.
Pontlövő kaliber és használata gyakorlatot igényel. 200 méterig tudja is ezt, de azzal a felütéssel, hogy 200 méteren jelentősen csökkenhet a lövedék energiája, amit nagyvad esetében szem előtt kell tartani.
NORMA .308WIN – 1940 Ft/db
ECO Strike 9,7 g / 150 gr
Érdekesség, hogy ez a lőszer nem tartalmaz ólmot. A röppályát stabilizáló hornyokat vágtak a lövedék palástjába, amit mi nem láthatunk, mert a hüvely nyaki részében süllyesztették. Ugyanúgy műanyag heggyel szerelték, de különlegességéről a zöld színe árulkodik. Persze ezen belül is egy tippet helyeztek el, hogy becsapódáskor okozott rombolása erőteljes legyen. 860 m/s kezdősebesség, 3589 J 100 méterre belőtt puskánál 200 méteren már 12,3 centiméter esés mutat. Ez a kaliber ma Magyarországon a legkedveltebb kaliberek között szerepel és minden harmadik vadász ezt használja, nemcsak a ballisztikai tulajdonosága miatt, hanem azért is, mert a legnagyobb lőszerkínálatot ennél a kalibernél érhetünk el. Az Eco Strike Magyarországon még nem annyira elterjedt, de elérhető és a fejlesztéseket a NORMA meglépte, így össze lehet lőni a puskáinkat ezzel a lőszerrel is – a döntés csak rajtunk áll.
Hornady .30-06 Springfield – 1206 Ft
SST® 180 gr
Réz köpeny, ólom belső és egy tipp belül, no meg a műanyag hegy, amit a Hornady adott hozzá ehhez az öreg, de annál inkább megszokott veteránhoz. Ha 200 yardra lőttük be a puskánkat, akkor 300 méteren -7,6 inchet esik a mag, tehát a 300 yard 274,3 méter és itt 19,3 centiméterrel kell kalkulálni. Persze nem is lövünk ilyen messze és aki egyszer beleszeretett a „30-06”-osba nem vált másikra – tudjuk ezt jól. A Hornady saját fejlesztésű magja különösen eredményes, a sebcsatorna olyan erőteljes, ami megállítja a vadat.
NORMA .308WIN – 1820 Ft/db
ORYX Silencer 10,7 g / 165 gr
Ha „nyugaton” avagy a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban megszokott, nekünk még is új, ami nem azt jelenti, hogy mi nem fogjuk jól használni, de a lényeg, hogy ezt kifejezetten hangtompítókhoz fejlesztett lőszertípus. 820 m/s a kezdeti sebessége, amely 3599 J csőtorkolati energiával párosul. A titok a lőpor összetételében rejlik, amely gyorsabban ég el. Így nem fordulhat elő, hogy részlegesen a hangtompítóban is égne a lőpor. Az expanzió a hangtompítót elérve – a gyár állítása szerint – az égés már lezajlik és már „csak” a hanghatást kell elnyelnie. Ez a megjelenésében is egyedülálló lőszer azért került be a FROMMER választékába, mivel engedélyezték a hangtompítók használatát és akik .308WIN fegyverükre szerelt hangtompítót kímélnék.
Kérdése van? Leadná régi fegyverét és új fegyverben gondolkozik? Akkor keresse Albert Attilát, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatóját telefonon, a +36 30 251 2228-as telefonszámon vagy kattintson az alábbi képre és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honalpjára.
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Frommer
FRANCHI: Hogyan tisztítsuk meg a sörétes puskát?
A sörétes puska tisztítása egy olyan része a vadászatnak, amelyet nem szabad alábecsülni, ha azt szeretnénk, hogy fegyverünk mindig olyan állapotban legyen, hogy bármikor elindulhassunk vadászni. A puska tisztításának elsajátítása minden vadász számára elengedhetetlen, hogy a vadászat után a legjobb állapotban várakozzon a fegyverszekrényben. A vadászat sok apró dologból áll össze: érzelmek és adrenalin, a természet közelsége és az élővilág tisztelete, a vadásztársakkal megosztott pillanatok, valamint a magányos séták a vadászkutyánkkal s végül, de nem utolsó sorban a vállunkon, a kezünkben ott kell lennie szeretett fegyverünknek is, amellyel, ahogyan minden mással, törődnünk is kell. Cikkünk, – amelyet Albert Attila, a FROMMER kereskedelmi igazgatója fordított – az olasz fegyvergyár, a 155 éves FRANCHI útmutatását tartalmazza és néhány tippet kaphatunk, hogyan végezzük el a „terepi” karbantartást, hogy a vadászpuskáink mindig csillogóan tiszták legyenek!
A sörétes puska tisztítása ugyan egy apróság a vadászat élményében, de megkerülhetetlen. Ahogy minden tapasztalt vadász tudja, ezt nem lehet elhanyagolni és valljuk be, fegyverünk gondozása, ha valóban szeretjük ezt a szenvedélyt, igazán jó érzést ad. Sokan beszámoltak már erről s persze ki ne ismerné azt a megnyugtató érzést, mikor végeztünk a művelettel.
Hogyan tisztítsuk a félautomata sörétes puskát?
Először is, végezzünk megfelelő karbantartást. Számos tényező fenyegeti a vadászfegyverek állapotát, ezért nagy figyelmet kell fordítani a karbantartásra. Különösen az új engedéllyel rendelkező vadászok számára fontos, hogy tiszta fegyvereik legyenek és ennek érdekében jó szokásokat alakítsanak ki!
Egy vadásznap, legyen az rövid vagy egész napos, számos külső tényezőt hozhat, ami veszélyeztetheti a puska integritását. A lőpor robbanása miatt keletkező maradványok és lerakódások, a növényi szennyeződések, levéldarabok, harmatcseppek, nedvesség vagy eső, sár, izzadt tenyérlenyomatok és egyéb külső tényezők is veszélyeztethetik a vadászfegyver épségét.
Fontos, hogy a sörétes puskákat a tisztítás előtt szedjük szét. Mielőtt bármilyen karbantartást elkezdenénk, elengedhetetlen, hogy gondosan szétbontsuk a puska fő részeit és az ismereteinknek megfelelően megvizsgáljuk.
Hogyan olajozzunk a félautomata sörétes puskát?
Szedjük szét, vegyük le a csövet és tárat. Hasonlóképpen járjunk el a bock vagy dupla fegyvereknél is és a fődarabok szintjéig bontsuk szét a puskáinkat – ahol az ejektor részeit alaposan tisztítsuk meg.
Az elsütőszerkezet más történet, mivel az a tusában marad, így azt általában terepi karbantartáskor nincs lehetőségünk megbontatni.
A bock puskáknál, miután eltávolítottuk az előagyat, a csövet, az első lépést már teljesítettük is, miközben a félautomata sörétes puskák szétszedése után mélyebb tisztításra nyílik lehetőségünk, szemben a hagyományos dupla vagy bock puskákkal.
Ezenkívül a Franchi vadászfélautomata puskák, amelyeknek inercia mechanizmusa elöl helyezkedik el, a visszarugó pedig az előagy alatti csőre van szerelve, még könnyebben tisztíthatóak. Elég csak eltávolítani az előagyat, és már hozzá is férünk! Még a legapróbb porszemek is elérhetők… például egy fogkefével!
Általánosságban elmondható, hogy az Affinity 3 és Affinity 3.5 félautomata puskák, az elülső inercia működési rendszerrel, kevesebb karbantartást igényelnek, így könnyítve a vadász dolgát.
Miután a puska szétszerelésre került, a tisztítást gondosan meg kell kezdeni.
Hogyan tisztítsuk meg a hagyományos sörétes puskákat?
Miután a puskát szétszereltük, el kell távolítani minden szennyeződést, ami a vadászat során rakódott le. Puskatisztító pálcák, rongyok, fogkefék vagy kefék, mind megfelelő eszközök erre a célra!
Különös figyelmet kell fordítani a cserélhető choke-ok és a csövek tisztítására.
Először, miután szétszereltük és eltávolítottuk őket, durva ronggyal és acéltisztítóval kell megtisztítani, amíg az összes szennyeződést le nem szedtük a csövek belső felületéről. Nagyon fontos megtisztítani a csövet ott is, amely a choke-okat tartja. Addig folytassuk, amíg minden lerakódás el nem tűnik.
A sörétes fegyverek töltényűrjeit se felejtsük el: gondosan meg kell tisztítani, mivel ez az első olyan terület, ahol a korrózió elindulhat. Ha van előrelátásunk és nem várunk túl sokáig, ha két-három vadásznaponta megtisztítjuk a csöveket, a munka viszonylag minimális lesz.
Célszerű minden alkalommal áthúzni egy tisztító pálcát a csövön, majd végül egy zsíros, “vastagabb” olajjal befejezni a műveletet, hogy a fémet szigeteljük a levegőtől.
Tisztító pálcák minden fegyvertisztító készletben megtalálhatók a fegyverboltokban.
Fokozott figyelemmel járjunk el akkor, ha gyöngygolyót használtunk – vaddisznóhajtások esetén.
Ezt azért szükséges megtenni, mert a golyó nagy szennyeződést okoz, így az első szabály: ne várjunk túl sokáig!
Miért szükséges olajozni a sörétes puskát?
A vadász az a fajta ember, aki nem hátrál meg és még a nehéz környezeti és időjárási körülmények között is elindul, mert a vadászat izgalma az oka annak, hogy bármilyen esős, nyirkos és hideg idő van, a vadászat nem marad el. Egyébként, ha a puska tisztításáról van szó, a legfőbb ellenség mindig ugyanaz: a víz! Hogyan védhetjük meg tehát a sörétes fegyvereinket?
A fegyver szárítása sajnos önmagában nem elegendő, mivel olajréteg nélkül nincs semmilyen védelem a nedvesség ellen. Már egyetlen vízcsepp, nedves környezet is problémát jelenthet,vagy ha a forró fegyvert visszarakják a tokba és olyan kondenzáció keletkezik, amelyek végeredményben a korrózióhoz vezet.
Minden félautomata puska, amely terepmintás (camo) bevonattal vagy még jobb esetben Cerakote bevonattal rendelkezik, nagyobb ellenállást garantál az időjárási hatásokkal szemben és ideális extrém vadászati körülmények között, például vízivadak vadászatánál.
A Cerakote egy ultrafinom kerámia alapú festék, amely kiváló ellenállást biztosít az időjárási hatásokkal szemben.
Alternatívaként, a barnított puskákat gondosan olajozva kell tartani vadászat után, és ennyi… alapvetően ezzel a művelettel kész is vagyunk!
Végül, de nem utolsó sorban: hogyan ápoljuk a farészeket?
Valljuk be, amikor vállra vesszük a puskát és érezzük az alatta melegedő faanyagot, az mindig különös élmény, bármilyen korúak a vadászok. Vannak vitrinpuskák, amelyek szinte túl szépek, hogy igazak legyenek, és vannak azok a fegyverek, amelyek velünk járják a legkülönbözőbb kalandokat.
Ha egy vadásznak ilyen típusú puskája van, amely talán gyönyörű fatusával rendelkezik, akkor néhány „csata” nyomával is számolnia kell. A szenvedélyes, romantikus vadászok még térképnek is tekinthetik ezeket, amelyek megörökítik a puskáinkkal az összes közösen átélt vadászatot.
Mivel a fa élő anyag, az első dolog, amit szem előtt kell tartani, hogy sérülhet használat közben. Bár nincs rá varázsital, vannak apró lépések, amiket megtehetünk.
Ha lakkozott fafelülettel van dolgunk, karbantartásra nincs szükség, viszont ha megsérül, nagyon nehéz helyreállítani. Az olajozott fa azonban közvetlenül a vadász által is karbantartható, anélkül, hogy szakemberhez kellene fordulni.
Amennyiben nincsenek mély repedések, elegendő a fegyverboltban kapható olajjal kezelni a fát és az visszanyerheti eredeti megjelenését és fényét.
Ez az olajozott tusák valódi szépsége, mert mindig újra vissza lehet állítani őket az eredeti állapotukba!
Összegzésként
Ezek a hasznos tippek, amelyek segítségével a félautomata sörétes puskát, illetve általában a puskákat tisztíthatjuk és gondozhatjuk. Ugyanakkor igaz, hogy a Franchi puskák valóban a vadász szolgálatára vannak tervezve.
Mert nem a szép fa vagy a szép gravírozás az, ami különbséget tesz, amikor a bozótosban járunk, a mocsaras vizekben vadászunk, vagy amikor a sár már a csizmánkig ér! A különbség abban rejlik, hogy olyan eszköz van a kezünkben, amely felejthetetlen érzelmeket ad nekünk!
Így, miután elvégeztük a munkát és odafigyeltünk a puskánkra… talán ideje újra vadászni indulni!
Fordította: Albert Attila | FROMMER Kft.
H-1089 Budapest, Szenes Iván tér 10.
Telefon: +36 1 210 3506
Mobil: +36 30 213 7334
Frommer
FEGYVERMESTER: milyen sörétes lőszert vigyek gerlézni, kacsázni?
Kapuban az apróvad vadászati idénye, hiszen augusztus 15-én kezdődik a gerle, a réce vadászata. Ki-kivesszük már ilyenkor a söréteseket a szekrényből, hogy, ne aznap hajnalban érjen bennünket a meglepetés. Nyitogatjuk és forgatjuk a lőszeres táskánkat, forgatjuk a lőszereket, hogy na, ez is megmaradt a télről, tavalyról. De mit is vigyek holnap? Milyen lőszert használjak? Milyen lőszerek kaphatóak és persze mennyibe is fog ez kerülni? Megannyi kérdés, de egy biztos: Aligha van olyan, aki minden kérdésre választ tudna adni. Mindenesetre mi, beugrottunk a FROMMER Fegyverbolt Szenes Iván téri üzletébe, ahol Albert Attila, a cég kereskedelmi igazgatója kiterítette a FROMMER sörétes lőszereinek kínálatát. Tizenkettesből 50 féle, tizenhatosból, huszasból 11 féle s ráadásként kerültek elő 28/70-es és .410-es patronok is. Itt az idő! Kezdődik az apróvad vadászati idénye!
Itt-ott még sárga gabonatarlók várnak bennünket, de ahol lehetett, már feltörték a gazdák a földeket, mert fel kell. Ki kell keleszteni az elszóródott búzaszemeket, meg kell pattannia a gyommagvaknak, hogy azok is kicsírázzanak. A szármaradványokat is be kell keverni a földdel, hogy mindent le tudjanak bontani a gombák, hogy ne maradjon fenn semmi, ami a következő kultúrát megbetegíthesse. A gombák egy része a szármaradványokon telel át – a hírhedt fuzárium gomba is ilyen. A jó hír azonban embernek és vadnak, ha meg is kell művelni a földet, sok helyen nem szabad mélyen forgatni, csak tarlóhántani. A talaj felső rétegeit megtörjük, bekeverjük az ott maradt, mulcsozott szalmával. Nincs új a nap alatt. Szilágyi nagyapám, már az 1930-as években gruberezett, ami nem más, mint lándzsákból álló eszközzel felsértette a tarlót. Működött és működik ma is. Aszályok, szárazságok akkor is voltak s ha a másik nagyapám, Bay nagyapám naplóját felütöm, akkor keserves esztendőkről adnak tanúságot a régi, sárga papírlapok. Az aszály, a hét szűk esztendő fogalma mindig ismert volt, bár lehet nekünk nehezebb dolgunk van. Ki tudja? De jó lenne beszélni a régi öregekkel, de az biztos, hogy elcsodálkoznának, mennyi és mekkora sörétes lőszer választék közül szemezgethetünk…
Albert Attilával pár napja beszéltünk telefonon és várt már, mikor az üzlet pesti kilincsét lenyomtam! A pulton pedig terítve, különféle sörétes lőszerek! Na, ezt látnák a haverok! Nem is maradna egy sem a pulton!
Hogy minden vadász igényét, kérését ki lehessen elégíteni, hatalmas raktárkészlettel készültek. Elől a prémium márkák és az árban kedvező lőszerek. Akik félautomata, magas hüvelyes, talpperemű lőszert keresnek, azoknak megint másik kell.
Tapasztalatokból, visszajelzésekből tudják, hogy a szórásképe például B&P lőszereknek jobb és egy energia-elnyelős rugós kosár miatt a visszarúgást csökkenti. A prémium kategóriába sorolhatjuk, a ma már elérhető, FOB lőszereket is, mert kedvelt az olimpiákon és a világversenyeken szerepelnek.
Az RC-t nem kell bemutatni senkinek, hogy az egyik legjobb sport- és vadászlőszer. Világviszonylatban is a legismertebb, legkeresettebb és legprofibb, de akkor menjünk sorban!
FOB 12/70
A FOB egy 100 darabos, papírkofferes változattal rukkolt elő. A VIRI név alatt négy darab 25 darabos papírdobozhoz juthatunk. A csomagolás gazdaságos és ezzel kedvezőbb az ár, azért olcsóbb, – mondja Attila, mert csak a koffer festett, a benne lévő dobozok már egyszínűek. A VIRI-t egyébként 12/70-es 36 grammos töltettel hozták forgalomba. Sorszámozottak a dobozok, így a vadászaton sem tudjuk összekeverni, persze a nyomon követés miatt nyomtatta rá a gyár. A sörét mérete 3,25 mm. Ólomsörét. Tavaly érkezett és nagyon kedvelt, amelyet most tavalyi áron 232 Ft-ért vihetünk haza – persze augusztus 31-ig, vagy a készlet erejéig.
Az importőr állítja, hogy nagyon szeretik a vadászok. A franciák ezzel nagyon szívesen versenyeznek. A koffer egyébként meglepően strapabíró, de környezetbarát és vigyáznunk kell, nehogy elázzon.
FOB Viper
Az új Viper lőszerek most érkeztek. Tesztelik, kóstolgatja a magyar piac az acélsörétet. Az új szabályozásnak megfelelően már csak ezekkel lehet vadászni vizes élőhelyeken. Az RC is gyárt acélsöréttel lőszert és most már a FOB is. 2023-ban érkezett pár dobozzal és utána többen keresték is. Most nekik és az új, az innovatív lőszerek után érdeklődő vadászoknak rendeltünk belőle! Persze piacvezetők Franciaországban.
SAGA
12, 16, 20-os kaliberekben lehet megvásárolni. 4,5-2,0 mm sörétátmérőkkel, többféle súlyban és méretben. Az elit lőszerek esetében, amelyek prémium vonalat képviselnek, a hüvely vonala magasabb.
Azért annyira sikeres a SAGA Magyarországon is, mert az összes konkurens lőszergyártó alatt tudja tartani az árait. 158 Ft/ darabáron kezdődik és a prémium 220 Ft/db áron megáll. Ez most a legkedvezőbb ár 34 grammos kategóriában.
SAGA TOP Export – 220 Ft-os 34 grammos!
Színvilága a régi NIKE lőszereket idézi. TOP EXPORT 34 gramm. Középméretű, LONG. Dúvadozni, libázni, nehezebb körülmények közé, nehéz, távoli lövésekre nagyon kedvelt, azoknak különösen, akik messzebbre is el mernek nyúlni a vadért. Aki közelebbre lőne, annak pedig ott van a 32 grammos. Mindegyikből van ilyen is, olyan is – lehet válogatni – teszi hozzá Albert Attila, a FROMMER kereskedelmi igazgatója.
SAGA – Star 625 Ft
Kiváló minőségű „Slug” lőszer – azaz gyöngygolyó. A hivatalos külföldi megnevezése SLUG, de itthon: gyöngygolyó. Aki disznóra megy és sörétese van ezt választja vagy ha utánkereső – teljesítménye páratlan. Ebből nagyon sokféle áll rendelkezésre. A golyó barázdált, szépen megvezeti a cső. Súlya pedig félelmetes, hiszen 31 grammos.
Pegoraro – Tiro Dinamico
Ez egy spanyol lőszer. Ők gyártják a legolcsóbb slug lőszert. A dobozban 25 darabot csomagoltak. A lövedék súlya 28 gramm. Sportlövők is szeretik és aki költséghatékonyan szeretne vadászni, azok választják.
Mirage Super Magnum – 620 Ft.
Aki az erőt, a távoli lövéseket kedveli, azok a 66grammos, 12/89 űrméretű fegyvereket keresik. Ma már a Benelli félautomatái több ilyen puskát is lehoztak a FROMMER-be, amelyek képesek az összes kisebb hüvely hosszúságú lőszert kilőni a fegyver károsodása nélkül, illetve képesek a kisebb energiájú lőszereket is kilőni. Nem kötelezően kell beletenni, de minden kisebb töltényt biztonsággal elsüthetünk az új Benellikben. Keresik, mert több lehetősége van a vadászoknak. Egy puska több lehetőség és ha külföldön vadászunk, sem kell letenni, fegyvert váltani, mert a Benelli ezt is tudja.
Egy igazi csemege: a Sellier & Bellot – 382 Ft
Avagy, ahogyan a magyarok keresztelték el: „Saller Béla”. Ez a különleges lőszer 12/65 méretben, papírhüvelyes formában is elérhető. Régi idők fegyvereinek ajánlják. Vannak olyan vadászaink, akik még mindig ilyen fegyverrel vadásznak, hogy tudjunk nekik ilyen lőszert biztosítani, a FROMMER készleten tartja. Meglepő, de mindig kérnek tőlünk ilyen lőszert, mi meg nagy örömmel tesszük le a pultra.
A lőszermárkákon belül a kaliberek és a sörétméretek vonatkozásában szinte végeláthatatlan variácók állnak rendelkezésünkre. Megfigyelések szerint gerlézni, sokszor a nagyon aprószemű sörétet is viszik, egészen alacsony töltetekkel. Van benne ráció, mert egy jó húzás sokszor olyan, mint egy-egy jó verseny. Persze récézni, már keményebb, erősebb töltényeket visznek a vadászok, amelyek aztán jók lesznek a téli libázásokra, keményebb dúvadhajtásokra is. Mindenki eredményesen szeretne vadászni, de mi szoktuk javasolni, hogy a fegyverhez is illő lőszereket vásároljunk. Nemcsak egy szép fegyver, hanem a lőszer is arról árulkodik, mifélénk vagyunk. Persze a szép vadászstílus jól áll az öltönyhöz, a nyakkendőhöz is, de milyen jól áll egy avett vadászkalaphoz és egy öreg, sok időt megélt puskához is, amellyel együtt öregszik meg az ember…
Albert Attila, a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatója Budapesten, a Szenes Iván téren.
Megint eltelt egy év és megint mögöttünk van egy esztendő. Jobban, jobban nyúlnak az éjszakák, mert közeleg az ősz…Jönnek már északról a gerlék és a madárvonulás kérlelhetetlenül elindul. Hát megfordult az idő…
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.