Vadászat
Irány Siófok, a Sióvölgye Vadászegyesület! – GALÉRIA
Jó előre, még Szegeden megígérte Teplán Laci vadászbarátom, hogy amennyiben a 2023/2024-es vadászati idényben is rendeznek vadászattal egybekötött, gyakorlati vadászkutya munkavizsgát Somogy vármegyében, akkor értesít bennünket és szeretettel várnak minket, a Kalcsevics ikrekkel, Siófokon. Minden Pomázi Ágoston munkavizsga bírótól függ – tette hozzá, de annyi bizonyos, hogy a Sióvölgye Vadászegyesület elnöke, Skerlecz Tamás elnök úr már felajánlotta a társaság területeit. Amint tudok valamit hívlak benneteket!
Leereszkedett a köd, nehéz párák bújtak elő a Nagyszék mélyen fekvő lapjaiból, hiszen késő őszre járt már az idő. Napok óta szakadt eső és a kiszáradt föld nyelte a vizet. Kesernyés, cserszagú már az avarpaplan. Pompája véget ért, befejezte a pályafutását. Véget ért az indián nyár, a vénasszonyok nyara és még ha hosszabb is volt, még ha hitt is benne valaki, hogy az avarpaplan mindent elbír, csalódnia kellett benne. Főleg annak lesz ez keserves, aki leterítette.
A természet, a fák tudták, hogy ez a királyság mulandó és csak a fenyők álltak némán a vadászház sarkán. Türelemmel, méltóságteljesen álltak és főúri módon nézték, ahogy az ősi ellenség, a lángok nyaldossák a fahasábokat a teríték körül megrakott máglyákon. Egyszer minden véget ér s nem marad más mögöttük, csak az emlék. Az emlék, amely sokszor oly keserves tud lenni, akkor is, ha jó, hát még akkor, ha rossz. Főleg, ha tudjuk, hogy lehetett volna másképpen is…
Kézfogások, egy-egy üveg bor, paprika, egy kis tubus fegyverolaj hosszú ideig elkíséri a vadásztársat az úton. Apróságok, ajándékok, figyelmesség ez – nem több.
- Ne vegyük érzékenyre, gyerünk! Találkozunk Siófokon! – s ahogy csapódnak az ajtók, Ottokárral egyedül maradunk a ránk ereszkedő ködös, párás sötétségben.
A végtelen, sötétségben, ahol még a csillagok sziporkázó fénye sem mutat utat, de az ígéret s hogy találkozunk a következő vadászaton, a hit lámpásaként világít a távolban. Nap, nap után hetek tűnnek el a távolban, mikor aztán megcsörren a telefon:
- Gyertek! Kezdődik! Guszti bácsi kijelölte a napot. Mindenki ott lesz!
Telefonok erre, arra. Beugrom Szegeden Csabi új ékszerüzletébe, ahol rendes vadászemberként Moly, a magyar vizsla is bent lehet s megbeszéljük a siófoki vadászatot és a munkavizsgát, mert hát eljött az idő Molynak is. Még csak másfél éves, de kiválóan dolgozik.
Mindenkinek megvan a kedves útja, merre szeret autózni s abban maradunk, hogy Siófokon találkozunk!
Gyülekező Kersák lovas tanyánál
Biztosan nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy vannak olyan útjai az embernek, amikor még el sem jött onnan, de tudja, hogy oda, vissza szeretne jönni. Édesapám mindig mondta, amikor gyerek voltam, hogy nem illik olyat mondani, hogy valahonnan el sem mentünk, de már megkérdezzük, hogy ugye visszajövünk még? Persze nem illik mondani, de gondolni lehet s egy ilyen vadászatnak minden pillanatát ki kell élvezni és gyűjteni a sok élményt, a színeket, a hangulatot. Nyitott fülekkel, szemekkel hallgatni, figyelni, mert tanulni is sokat lehet. S van úgy, hogy az ember tudja, hogy hol szeret lenni, hogy ki az, akivel együtt akar lenni, ki az, akinek a társaságát keresi, hogy ki az, akit szeret. Ezt azonnal tudja az ember, még akkor is, ha nem meri bevallani maga előtt vagy mások előtt, de azt pontosan jól tudja az ember. Egyszer talán azt is bebizonyítja valaki, hogy valami közös hullámhossz, rezgés vagy valami miatt alakul ki. Persze lehet, jobb, ha így marad, mert sokkal romantikusabb valakivel úgy találkozni újra, hogy az úgy toppan be az ember életébe, mint derült égből a villámcsapás. Magyarázat és minden okoskodás nélkül..
Most érkezett meg Pomázi Ágoston – mondja valaki és amelyik kutya eddig „szabadlábon védekezett” már kerül is a nyakába a vezeték. Így hívja a nagy tiszteletű kutyabíró a pórázt. Ha lehet is ugrálni egy kicsit a kutyának az érkezés után, az az egészségügyi mozgásnál nem lehet több s az a kutya amelyik nincs vezetéken, könnyebben haraphatja meg a másik kutyát, mert erőfölényben érzi magát, akkor is, ha a másik jobban ismeri a fogásokat. Aztán kész a baj. Tartsa maga mellett mindenki a kutyáját, hívja be, hívja vissza – jól ismeri mindenki Guszti bácsit és aki vizsgára jött, az azért veszi vezetékre, aki pedig már korábban teljesítette a követelményeket – netán maximális pontokkal végzett – az pedig azért.
Egy élő legenda és a kutyások már körülötte gyülekeznek, nekik ugyanis külön eligazítást tart. Mi lejjebb jövünk, ide a rétre és beiratkozunk. Amott Botka Beatrix érkezik és a titkári feladatokat és minden más ügyes bajos dolgokat intéz. Persze ezek számára apróságok, míg másnak gyakran megoldhatatlannak látszó nehézségek.
Dokival, azaz Kalcsevics Lacival beszélgetek, aki félszemmel a bátyát nézi, mintha a birkózó szőnyeg, a tatami mellett állnánk. Be is szólok:
- Úgy figyeled, mintha aranyéremért állna fel!
- Úgy! Tudod milyen Csabi! Úgy készült erre a munkavizsgára, mintha versenyre jöttünk volna.
- Régen is így volt?
- Micsoda?! Alig aludtunk és minden nap arra edzettünk, hogy legyőzzük a világot. Ma sem változott, de én sem!
- Kellene neked is egy kutya és jöhetnétek együtt!
- Ja, ez igaz, de mi mindig együtt járunk most is, vadászni is és Moly meg mind a kettőnknek dolgozik!
Aztán egyszerre érkezik vendéglátónk, a Teplán család és Skerlecz Tamás elnök, akik Kersák családdal jönnek le éppen a rampán. Jobbról Gyurci, mellette apukája!
- Nem az első hajtásuk – mondja Laci, miközben várjuk őket a gyepen.
- Az biztos. Gyurci a három kutyájával mindig a hajtás derekában jár. Vadgazdamérnök.
- Látom, az a kabát sokat tudna mesélni! – mondja Doki.
- Majd a te is fogsz, a Hideg-völgyi nád után.
- Gondolod?
- Gondolom…
- Na, majd meglátjuk!
Mindenki felsorakozott: régi ismerősök, és ismeretlen kutyások, aki az ország megannyi pontjáról jelentkeztek be a vizsgára. Dupla eligazítás, mert az elnöki köszöntő és a vadászmesteri tájékoztató után Pomázi Ágoston veszi át a szót, akit pragmatikus szigoráról ismer mindenki. Azt hihetné az ember, hogy nem lehet már egy vizsga előtt készülni, de memorizálni, vezetékre venni a kutyát és fegyelmezetten viselkedni azt igen. Bizony, sokszor kis dolgokon múlhat a siker. Az ikrek már egymás mellett állnak és nézem a három versenysportolót, nézem Teplán Lacit, hiszen az egyetemi világbajnokságon koronglövésben ő is megméredzkedett és mind a három koncentrál…Persze mégiscsak egy vizsgán vagyunk, még akkor is, ha ez egy vadászat. Teplán Laci észreveszi, hogy nemcsak hallgatom az eligazítást, hanem figyelek s mikor megindulunk a Hideg-völgynek megszólal.
- Emlékszel tavaly, hogy mennyire aggódtál?
- Hogyne!
- Pedig maximum pontszámmal teljesített Ottokár!
- Az lehet Teplán Laci, de el tudod képzelni, hogy most mennyire aggódok?
- Na, mégis miért?
- Azért, mert ismered Guszti bácsit! Jegyzetel és úgy vág az esze, mint a borotva, aztán még azt fogja mondani, hogy jól elrontottam a kutyát!
- Az nem is kérdés Peti, az nem is kérdés – vág hátba a Doki.
- Ne félj tőle, Peti – mondja Csabi!
- Sosem!
- Ne is, mert ketten csak elbírunk vele! Te csak menj előre, majd ott leszek mögötted!
- Na, ilyenre már régóta nem ugrunk ám be!
Jókedvűen megindulunk. Laci apukája még rágyújt egy cigarettára és az elnökkel, a vadászmesterrel nézi a társaságot. Nehezen barátkoznak, de ha egyszer leteszik a voksukat, azon csak a másik változtathat. A somogyi ember ilyen. Csendes, okos, de visszahúzódó. Idő kell, hogy barátkozzanak. Két somogyi tanárom is volt, akik meghatározók voltak az életemben. Az egyik Erdős János karnagy, ének-zene tanárom, aki, ha visszagondolok 80 éves kora után is tanított, vezette az énekkart. Most éppen 20 éve, hogy 80 pár évesen el mert indulni egy busznyi gyerekkel Szardíniára. A másik tanárom pedig Béres Imre professzor volt Keszthelyen, akitől a gyomirtás minden csínyát-bínját leshettem el. Mindkettő csendes, szigorú, felkészült és munkájára rendkívül igényes. Ma úgy mondanánk, maximalista, de ez nem fedné a valóságot, hiszen a sikerből másoknak is hagytak, igazi közösségi emberek voltak a katedrán.
Irány a Hideg-völgy
Kiliti valaha önálló település volt, de összenőtt Siófokkal és a dombokon, a Balaton felett húzódó település, ma már Siófok kertvárosává fejlődött. Rendezett utcák, sok helyen térkővel kirakott járdaszegélyek, körforgalmak szépen meszelt templom magasodik előttünk, ahogy kifordulunk a Kersák lovas tanyáról.
A csapat egy része kiszáll, főleg a vizsgázók és egy helyit, egy vizsgázót indítanak a hajtásban. Kiliti szőlőhegyről indulunk és hangulatos pincék, metszett szőlők, gyümölcsösök jönnek szembe. Mindegyiknek van gazdája, mindegyiket gondozzák. Egyre nagyobb értéke van s amott még egy medencét is letakargattak, pedig idelátszik a varázslatos Balaton: kéklik.
Szemben a Bakony! S régi emlékek jutnak az eszembe mikor Veszprémben, Vastag tanár úr mesélte a Szerves Kémia Tanszéken, hogy vajon a fiaiból mi lesz? Jókedvű, de annál szigorúbb ember volt és egyszer berohant egy doktorandusza, hogy ugye nem fog felrobbanni a kísérlete! Csak annyit mondott:
- A reakció elindult, megállítani már nem lehet. Percek kérdése, hogy végbemenjen. Jöjjenek ki a laborból.
És nyugodtan megállt s megvárta, míg mindenki kijön.
Vannak szakmák, ahol egy hiba életekbe kerülhet s ha valaki nem ért hozzá, végzetes lehet a butaság. Vannak azonban más szakmák, ahol ez nehezebben kristályosodik ki. De mindennek megvan az ára s mire az avarpaplan elkorhad, sok idő telik el, vagy mérhetetlen sok pénz folyik szét. Erre Zsibók tanár úr csak annyit mondott: az idő telik, a becsület fogy. Pár éve tudtam meg, hogy erdőmérnöki diplomája mellett még további két szakirányú egyetemet is elvégzett. Sose mondta, sose dicsekedett vele, de vágta az osztályt, mint a répát, annyi szent.
A Hideg-völgyet a dombokról közelítjük meg. Valahogy úgy jön ki a lépés, hogy kabátszaggató sűrűt fogok ki Ottokárral, amit ő nem igen vesz fel, de én két méteresként, hórihorgasként és egy-egy gally után, ami az arcomba vág, míg a másik leüti a sapkám, megállok. Na, akkor jó! Ha ez jutott, hát ez jutott! Egyszer csak ennek is vége lesz és szépen megtalálva a sorját, elbujkálok benne. Ismerem én jól az erdőt, a nádat. Erővel nem lehet benne elmenni, erővel nem lehet nekiugrani, csak szépen sorjában, ahogy nálunk, lent a Kissárrétben, megtaláljuk a nyitját.
Míg felálltunk, Csabi mögöttem jött, most mellettem. Örülök neki, mert mégiscsak jó, hogy a két kutya ismeri egymást. De most ez a két kutya mintha sose találkoztak volna. külön-külön dolgozik. Lőni itt nem tudok, Csabinál meg nincs puska, de emitt egy fiatal srác, Szabolcs megakaszt egy kakast és Moly már ugrik érte. Szépen hozza is, amikor Guszti bácsi társbírója Szabó Krisztián tűnik fel. Ilyen ez a vizsga, ilyen ez a vadászat. Sose tudja az ember mire számíthat. Látszik rajta, örül, hogy jó orrú a kutya, de megyünk tovább, mert ő is eltűnik keresztben a hajtósoron. Nézi, figyeli a kutyákat – persze vizsga van.
Előttünk szajkó bujkál, de senki nem látja, merre ugrott el, csak halljunk, hogy a leállók dupláznak egymás után. Talán, talán!
Magasles jobbra, gyenge kis nyiladék, szórók, etetők jönnek szembe. Minden a helyi társaság munkájáról árulkodik, mert a hivatásos vadász munkája azért csak meglátszik, meg meglátszik annak a hiánya is. Ha drága a takarmány azért kell etetőt építeni, ha meg olcsó azért, de legfőképpen azért, hogy száraz, tiszta, egészséges szemesterményt találjon a vad alatta, ha megmordul az idő.
Pomázi Ágoston az élő legenda
Elveszett, leesett kakasok vannak erre is, arra is. Mindenkinek van egy-egy elveszett madara a leállók között. Erre várt Pomázi Ágoston, aki indítja a kutyavezetőket. Erre és erre tessenek keresni, adja ki az utasítást és ott állok mellette, miközben úgy jár a szeme, mint a karvalynak.
Örülök neki, hogy Szatymaztól, Szentendréig érkeztek kutyások.
A vadászaton történő vizsgáztatás után sok és igen nagy az érdeklődés és az is látszik, hogy felkészült kutyákkal jelentkeznek vizsgákra – meséli nekem. Legfeljebb olyan probléma adódik elő, ami csak rutin kérdése, de ezt kell fejleszteni a kutyának is és a gazdának is. Ami fontos, hogy nem zavarják a vadászatot. Látja Péter?
- Jó lesz! Hagyja csak a kutyát! Meg se mozduljon!
Bólint vissza egy magyar vizslát vezető vizsgázó, hogy megértette.
Péter! Eleve egy egész vadásznapot bírálok az érkezéstől, a vadászat végéig. Volt idő, amikor azért küzdöttünk, hogy ne bálamadzagon vezessük a kutyákat, most azért, hogy a kutya vezetéken legyen a szünetekben. Ezek munkakutyák, még akkor is, ha ma már családi kedvencek, de azt meg kell érteni, hogy nem játszótéren vagyunk. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy összeverekedjenek a kutyák és hiába veszi, hívja vissza egy-egy kutyavezető a saját kutyáját, ha a másik eb megtámadja.
- Még egy szajkót keresünk!
- Itt van!
- Ne nyúljon hozzá senki. Lássuk melyik kutya veszi fel!
Izgalmas pillanatok ezek és Pomázi Ágoston bírónak a szavára odafigyelnek. Igyekszik is mindenki betartani, amit kér. Másrészt vadászaton, kétéves kor után, csak vadászati alkalmassági vizsgával lehet részt venni. Itt Somogy vármegyében már a rendőrség is ellenőrzi, amit mindenki jó néven is vesz és legalább nem a vadászmesternek, tagtársaknak kell külön kérni, sokszor könyörögni, hogy vedd pórázra a kutyádat, próbáld megtanítani és egyebek. Arról meg igazán ne is beszéljünk, hogy ne marakodjon az eb, vagy ne vegye ki a másik kutya szájából a vadat.
Reggeli a Hideg-völgyben
Mintha egy karaván állt volna meg, körbe autók és körben vadászok. Mindenki azt eszi, amit hoz. Régi hívogató jut eszembe, amit édesanyám szokott mondani:
„Ha hoz kétek,
ész kétek,
Ha nem hoz kétek
Néz kétek!”
Beszélgetünk. Mikor egyszer megszólal Guszti bácsi!
- Kérek minden kutyavezetőt, vegye vezetékre a kutyáját!
Aztán csendesen folytatjuk, de a szeme a vadászokon, a kutyákon jár. Lehet olyat is, hogy letesszük a táskánkat, puskánkat, az addig lőtt vadat és a kutyát odakötjük. Az is egy feladat a kutyának, aki közben lesi a gazdáját. Előfordulhat olyan is persze, hogy vadászaton elejtünk egy beteg őzet, vagy más miatt kerül terítékre egy nagyvad. A vizslának őriznie kell, hogy ne törje fel más ragadozó, a vadat más el ne vihesse. A vizsla értelmes állat. A kutya pedig egy csodálatos faj, mert sok feladatra képes, a szánhúzástól a pásztorkodásig. Adjuk meg neki az örömet, hogy feladatot teljesíthessen. Egy reggeli, egy várakozás is feladat számára, amit miattunk szeretne a legjobban teljesíteni. A kutya bizonyítani akar a gazdájának és mi ezt a képességét erősítjük benne, de csak akkor, ha következetesek vagyunk „vele”!
Sokan hallgatjuk, figyeljük, hogy a sokat látott, igazi nagy terítékek mellett tisztelgő vadászember mit mesél, mit kér tőlünk. Aztán itt is elindul egy beszélgetés, ott is. Egy üzenettel érkeztem Siófokra s ha félve is, de belevágok. A követ dolga sosem egyszerű, sokszor a nyakával felel s mikor Vásárhelyről Keszthelyre mentem az egyetemre Fodor Dezső professzor megbízott, hogy adjam át az üdvözletét László Alfréd professzornak Keszthelyen. A főiskolai diplomámmal zsebemben felvettek az egyetemre és ott negyedikesként, az első műszaki órán át is adtam. Hogy mi lehetett közöttük, sosem derült ki, de, hogy úgy mondjam kiemelt figyelemmel telt el az az esztendő. Azóta efféle küldetésekkel óvatosabb vagyok, de Guszti bácsi és Karakas Pista bátyám azért mégiscsak két nagy név s ha már Szarvasról üdvözlik, csak átadom. Kellemes meglepetés ért, mert hasonló, leplezhetetlen öröm ült ki Guszti bácsi arcára is, amit Karakas Pista bátyámnál láttam. Ezek azok a pillanatok, amiért szép a diplomácia világa is. Idegen területek, régi idők különös történetei megannyi csavarral, kalanddal és olyan dolgokkal, amit talán sose ismerünk meg és hirtelen helyzetekben is meg kell találni a jó megoldást vagy találni egy rést, amikor távoli, vagy ismeretlen embereket kapcsolhatunk össze – jó esetben örökre. Erről szól egy ilyen feladat.
Talán még mindig ott állnánk a Hideg-völgyi rét sárga, tél ette gyepén, ha nem füttyentett volna bele a levegőbe a Kaposvárról Siófokra döcögő motorvonat, mert kiderült nem is akárhogy ismerik egymást. E két szakember valami olyan vadgazdálkodásban vehetett részt, amiről már épp ideje lenne többet tanulni, tanítani, mert a fácán intenzív tenyésztése, a megannyi telep szakmai színvonala, megkérdőjelezhetetlen. Sok más kérdés vita tárgya lehet, de az vitán felül áll, hogy a vadászat összeköt embert és korokat. Na, ilyen a mi világunk. Ilyen a vadászat.
A vadászattal egykötött vadászati alkalmassági vizsgát már csak két helyszínen szerveznek a 2023/2024-es vadászati idényben, de már arra is minden hely megtelt. Ha hisszük, ha nem, egy vadászaton korlátozott a kutyás hajtók száma. Egyáltalán nem mindegy, milyen hajtásokat szerveznek, milyen a terület adottsága és ezek mind olyan sarokpontok, amit egy vadászatvezetőnek tudnia kell – mesél Guszti bácsi.
Mesterséges feladatok nincsenek vadászaton és egy kutyának, mivel vadászatra használjuk, ott is kell bizonyítania – mászunk fel a vasúti töltésre. A vadászaton ugyanis a kutya önállóan figyelembe veszi a szélirányt, amit mesterségesen nem tudok kialakítani. Önállóan old meg feladatokat, a saját érzékszerveire támaszkodva és saját tapasztalatára hagyatkozva. Egy jó kutya nádban és egy fasort hajtva, megint másként viselkedik. Ahogy egy dombos, völgyes területen is meg kell tanulnia a gazdájával együttműködni.
Egyéni vadászatra hat hónapos kortól javasolja Pomázi Ágoston bíró, hogy magunkkal vigyünk egy kutyát, de társas vadászatra, egy éves kor előtt, inkább ne vigyük ki, mert egy serdülő kutya jobban játékos. Ha mégis kivisszük, akkor vezetéken tartsuk, hogy szokja, lássa, megértse, mit várunk el tőle!
Mindenki hibázik, mi is, de törekednünk kell arra, hogy csökkentsük a hibák számát. A kutya is mindig szeretne jobb és jobb lenni. Ha megértjük ezt és kellő fegyelemmel, dicsérettel neveljük a kutyát, beválik. Mi is hibázunk, de türelemmel kell lennünk. Nekünk is lehetnek olyan napjaink, amikor nem mennek úgy a dolgaink és az állatnak is. Érdekes jelenséget élt meg az, aki tavaly is itt volt a siófoki vizsgán, mikor egy vadászkutya lövésfélőnek tűnt – emlékezett vissza Pomázi Ágoston. Két bírójelöltem jelezte és kértem, hogy egész vadászaton, a nap végéig kísérjék figyelemmel a kutyát és a vezetőjét. Kiderült, hogy a kutya sohasem volt még vadászaton, a gazdája sem vadászik. Azonban a rendkívül fegyelmezett, jól dresszírozott magyar vizsla, a többi kutya viselkedéséből rájött, hogy nem kell félni a durranásoktól és a nap végén jó eredménnyel vehette át a gazdája a bizonyítványt. Ez jelenti azt, amikor egy fajta képes egy-egy feladatra.
Türelemmel kell lennünk, megértéssel, széles látással egymás felé. Ez nem azt jelenti, hogy nem leszünk következetesek és folyamatos hibázás után elfogadjuk a rosszat, mert megpróbáljuk megérteni a helyzetet. Nem. Ez egy közösség, ahol olyan, a közösség által elfogadott szabályok mentén vadászunk, aminek itt, Siófokon is ugyan annak kell lenni, mint Kőszegen vagy éppen Nyíregyházán. A közös szabályaink azok, amelyek összetartanak bennünket, miközben zsinórmérték mindennapjainkban, vadászatainkon.
Irány a Hideg-völgyi nád
Megmásszuk a vasúti töltést, amely Siófokot köti össze Kaposvárral. Beszélik, ha szép és romantikus is, de a busz hamarébb leér, mint a vonat. Ott állok a vasúti talpfákon, vezetéken a kutyám, Ottokár. Erről Kalcsevics Csabi, arról Teplán Laci és a sógora, természetesen Laci, akinek állítólag minden felmenője Laci volt és még a családban, oldalágakon is Lászlónak keresztelték őket. Azt hiszem érthető, hogy miért udvarolt akkor a testvérednek Laci, Laci!
Aztán neki az égeresnek. Vizes helyen nő az ilyen fa és ha ma már semmire sem jó, de régen nagy szeme volt ennek a fának. Ismeretes, hogy a víz alatt nincs nála szilárdabb és jobb építőanyag. Mégis? Ki használja már? Senki. Megfordult a világ…
A Sió vas hídja még dübörög, pedig régen áthalad rajta a vonat. Előttünk meg a nádas, amit összetört a nagy téli szélvihar. Alig ismerem meg, de bizony ez tényleg a híres Hideg-völgyi nádas. Persze, hogy az. Csak tavaly a másik irányból hajtottuk és bokáig jártunk a vízben, nem is volt érdemes sokáig ácsorogni benne. Csak nehogy úgy járjon, mint nálunk a Fürdő-nádas, amit a száraz évek miatt kikaszáltak. Lehet, sose erősödik meg s nem fog abban fészkelni már semmi. Egyik évről a másikra tűnt el, vizet nem kapott és aki a rétet kaszálta, nekiállt annak is. Kár, hogy nem volt védett…
A Holt-Sió partján bőven van időnk, míg a kutyák vízi jártasságukat bizonyítják és beszélgetünk. Persze van még szendvics is! Hogy ne lenne!
Aztán nekifordulunk az Ádándi nagy nádnak. Csak ezt ne! De egy jó vadászatvezető tudja, hogy kell kedvezni a hajtásnak és amerről elfektette a vihar a nádat, arról hajtunk. Ha nehéz is benne menni, mégis sokkal jobb, mintha szembe vagy oldalvást kéne felkelteni a madarat. Az most nem is menne. A feltámadt szél magával ragadja a fácánokat, menti, tolja maga előtt és különösen a lövések előtt. Az előbbi kakasnak még a farktolla sem rezzent, pedig sokan kidupláztak. Aztán Teplán Lacira is húz egy kakas és a régi korongos vére megmutatja: nem oda Buda! Két labradorja szenved a nagy melegtől, de hozzák már a madarat. Ottokár meg az előbb kerített elő egy elveszettnek hitt kakast. Ez nekem is jól esett, mert Guszti bácsinak mégis csak a tettek előrébb valók, mint a beszéd, de ha a kettő párosul, azért az nem rossz opció..
Amott furcsán szól a puska! Ott bizony fent, az Ádándi erdő sarkán! Valami ki akart ott törni, – Azt hiszem, apáék odaálltak fel – néz arra Teplán Laci.
Sokat nem tévedett, mert édesapja egy rókát pillantott meg, ami, mint az eleven ördög érkezett. A duplázás ellenére is csak meglassult, azonban résen volt a Doki és megállították a vörös rablót, fent az Ádándi-nádas mellett, az Ádándi-erdő sarkán. Ment volna Enyingnek…
Kersák György vadászmester mellett megyünk Ottokárral. Idén 330 mezei nyúl került terítékre és 534 fácánkakast ejtettek el. Persze a dúvadkontroll nélkül nem működne. A hivatásos vadász és néhány tag olyan jelentős dúvadterítékkel büszkélkedhet, amit sokan megirigyelhetnek és nagyon büszkék a siófokiak a fiatal vadászokra. Több tag fiai is itt vadásznak, ahogy a Skerlecz, a Kersák, a Teplán család esetében is. A gyerekek először csak hajtók voltak, aztán egyik is, másik is kapott puskát. Emlékszem, hogy tudod örülni egy-egy srác, amikor bütykölték az öreg Nivákat, hogy ki tudjanak menni a területre – tette hozzá Teplán Laci apukája, amire az elnök, Skerlecz Tamás mosolyogva bólogatott.
Mi meg hagytuk, mert magunkat láttuk bennük – folytatta Kersák György vadászmester. Sokat teszünk azért, hogy ez a jó hangulat, barátság megmaradhasson – teszi hozzá Skerlecz Tamás elnök. Nálunk már van úgy, hogy kettő, három, de volt, hogy négy év is eltelt, hogy valakit felvettünk teljes értékű tagnak. Neki is meg kell tanulni, az új tagnak is meg kell érteni, miről szól a vadászat, mert itt egy olyan közösség jár össze, akik a vadászaton kívül is számíthatnak egymásra és az itt élő emberek is számíthatnak ránk, vadászokra. Itt élünk s ha van olyan vadász, aki gyerekkorában nem ebben nőtt fel, mi megadjuk neki a lehetőséget, hogy beilleszkedjen, megszokja a közösségünket, de azt neki is akarni kell. Ennyi idő alatt aztán kibújik a szeg a zsákból.
Eközben 37 fácánkakas került a terítékre, további három tyúk, amit a kutyák fogtak meg és legelöl, ahogy a dúvadat kell felrakni a terítékre ott vannak a kéktollúak! Nem kell itt tanítani senkit. A szajkóknak, a dúvadnak ott helye – nem is lehet kérdés az ilyen.
A teríték osztás után Pomázi Ágoston munkavizsgabíró kapta meg még a szót, aki kiemelte, hogy általánosan elmondható, hogy jól felkészített kutyák jelentkeztek a vizsgára, de senki nem ülhet rá arra az eredményre, amelyet most átvesznek. A vadászati idény végén járunk és sok idő, hónap telik el, mire újra kint lehetünk vadásztársunkkal a vadászatokon. Addig is gyakoroljunk és legyünk következetesek kutyáinkkal. S még így is lesznek olyan első vadászatok, hogy türelmesebbnek kell lennünk, de a gyakorlás és felkészülés mindig meghozza az eredményt.
Hamarosan véget ér a 2023/2024-es vadászati idény. Az apróvad közül már csak a fácánra vadászhatunk és országszerte eljött az ideje a dúvadhajtásoknak és a dúvad vadászatának. Jó helyeken már lesik az őzet és az etetőket még feltöltik a vadgazdák, mert ahogy Szilágyi nagyapám mondta mindig:
„Nem ette meg még a kutya a telet!”
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Teplán László, Dr. Kalcsevics László
Kalcsevics Csaba valamint Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Vadászat
VADÁSZAT: Irány Afrika! Irány Limpopo!
“ Csöpp kis izgalom, avagy: szó szerint, a fekete halál – amely nem pestis – nyomában”
Meglátod, Limpopoban a vadászat teljesen más, mint Keleti-Fokföldön – jutott eszembe egy régi emlék, amit a világ legszebb hölgye mondott nekem. Elmosolyodtam még egyszer magamban és: pont! S lám úton vagyok megint Afrikába! Arra már nem is emlékszem hajszálpontosan, hogyan ismerkedtem össze az internet világában Peettel, aki egy óriási, dél-afrikai farmon szakács, de még milyen és aki egyben még vadászatszervező is egy személyben. Rendkívül barátságos, megbízható, és kiválóan alkalmazkodik a kuncsaft igényeihez. Már októberben küldött árjegyzéket, ami nagyon kedvezőnek látszott s ráadásul írásban közölte, hogy előleget nem kérnek, hanem helyette csupán e-mailben a repülőjegy visszaigazolását. A fülem kétfelé állt a meglepetéstől! Emellett a hely mellett döntöttem. Már csak egy apróság hiányzott az üdvösséghez: a pénz. Örökös dilemma: ha végre összejön a „vágott dohány”, vegyek egy aranyérmes őzbakot, egy ezüstérmes dámszarvas, esetleg gímszarvas bikát, vagy menjek Dél-Afrikába? Az ár ugyanaz! De nem hiába húzom az igát 7 (-Hetes-) munkahelyen, persze hála Istennek! Meg tudtam venni a retúrjegyet és még vadászatra is maradt „apró”. Nagy kudura fájt a fogam, ami nem csak szerintem a legimpozánsabb antilop, meg varacskos disznóra, hogy új fajokkal bővüljön szerény gyűjteményem. Azt hiszem mindenki már tudja is, hogy eldőlt: irány Afrika, irány Limpopo!
A repülőn sokat szoktam gondolkozni és bőven van idő olvasásra, gondolkodásra és lehet pihenni is, vagy ezeket kombinálva szépen telik az idő odafent is. Vadászom, szeretek puskával cserkelni, fényképezni és ha a cikk nem is erről szól, de az állatvédelem a vadásztársadalom döntő többségére jellemző. Eteti, gondozza, itatja a vadat, aminek nemcsak a vadászható vadfajok, hanem annyi minden haszonélvezője s ha arra gondolok, hogy a vadászatból befolyó összegekből Afrika szerte hatalmas projekteket finanszíroznak, hogy a vadászat kapcsán hússal látnak el nemcsak egy-egy családot, hanem falvakat, akkor lehet megérteni igazán, mit is jelent óvni a vadat. S ha arra gondolok, hogy az afrikai emberek is látják, hogy működhet, hogy élet kerül oda, ahol e nélkül nem lenne, azt hiszem az mindent elmond. Több próbát tettek már Afrikában is a vadászat beszüntetésére, amely katasztrófális eredményeket hozott mind a vadvilág, mind pedig a környezete számára. A kulcs azonban a szabályozásban rejlik, amit egy jóérzésű vadászember magáénak érez, ahogyan én is…
Az első napot ismerősöknél töltöttem Johannesburgban. Nem az első találkozásom a várossal, azt hiszem ide mindenkinek el kell menni és élvezni, amit a déli félteke ad az ideutazóknak. Barátaim fantasztikus emberek, mind hármójuk zenész: anya, apa és a nagy fiuk. Érkezésem estéjén megemlítettem, hogy régóta érik bennem egy dal. Másnap a házigazda reggeli után beterelt a hypermodern stúdió szobájába és azt mondta:
- Akkor most felvesszük!
- Szuper! Mit is egészen pontosan?
- A dalodat!
- Sajnos még nincs kész! – szabadkoztam
- Itt a papír, a toll, a gitár! Láss hozzá! – nevetett és két óra múlva már rögzítettük is.
Búcsú után a bérelt autómmal észak-északnyugatnak vettem az irányt, újabb barátokhoz. Ha le tudnám adni a koreai „Hunyadit” a közeli városban, nem kellett volna visszaevickélnem a repülőtérre. Ám ezek után kapom a telefont, hogy a hivatásos vadász egy közúti baleset miatt később érkezik értem, így hát beülök egy étterembe busongani, némi seritalt, hogy lekísérjem a viszkit és a rántottát, szóval mind ezeket a gallér mögé eresztettem. Így múlattam az időt, majd a megbeszélt időpontra lekecmergek az érkezési oldal várójába és néhányszor telefonon egyeztetünk, hogyan ismerhet meg Anthony. A frizurám, a ruházatom, hol várom…
Láss csodát egyszer csak befutott! Mintha egy régi barátom jött volna értem! Irány a bakkie, amely „magyar” neve pick-up. A szívem szakad meg, amikor ugyanazon az úton haladunk és városon megyünk keresztül, amit említettem, és még bőven „maradhatnékom” lett volna. Bár tudtam róla, mégis meglep a Krokodil-folyó völgyében látható feketeföld látványa. Afrika e részére a vörösföld (laterit avagy terra rossa) jellegzetes. Egy benzinkúton megállunk tankolni, azután irány Thabazimbi, ahol felvesszük Anthony feleségét, és elmegyünk egy vadászboltba. Két övet vittem, egyiket sem találom, a nadrágom szeretne lekéredzkedni rólam. Túl szexi lennék anélkül? Kisvártatva elfogy az aszfaltos út, jó minőségű makadámon száguldunk tovább.
Eredetileg összkomfortos sátorban szállásoltak volna el, de ehelyett hatalmas házba kerülök.
- Melyik szoba legyen az enyém?-kérdem Peetet, aki előjött fogadni engem.
- Amelyiket akarod!
- Az pont jó lesz,- gondolom magamban.
A ház teteje fűből van, hét évente cserélni kell. Nem lehet egyszerű mutatvány.
Két fürdőszoba is van, fürdőkáddal mindkettő, pancsolhatok majd kedvemre.
Megkérem Anthonyt, hogy menjünk ki próbalövésre. Semmi akadálya, szinte a ház előtt ott a belövésre használt terep.
Norman, a fekete „oknyomozó” fiú sétál ki egy lőlappal és miután visszatért, betöltöm a .308-ast, gondosan célzok és lövök, de fogalmam sincs 100 méterről, hogy hova találok? A. nézi távcsővel jó hosszasan, aztán megszólal:
- Van egy kis probléma! Nem lősz túl jól!
- Gyakran jársz lőni? – a felesége még tódít rajta.
Úgy érzem, lever a zúzmara…
- Igyekezem…
Közben Norman már hozza is a bal kezében lógatva a lőlapot, aminek látom, hogy az egyik sarka ívesen elszakadt. Ez lenne a lövésem helye?! Legalább 20 cm-re a közepétől! Ajaj… Ez lebőgés! Mi lesz itt?
Elefántot sem tudnék lőni öt lépésről! Pedig onnét már érdemes, még, ha nem is szerepel a terveim között. Azután Norman kiteríti a lőlapot: Alig néhány cm-re csapódott be a lövésem a középponttól. Fellélegzek.
- Látod azt a micsodát, ami ott lóg? – kérdi Anthony.
- Igen.
- Van kedved megpróbálni?
Volt. Azt középen találtam, a festék lejött jó darabon. Esteledett, július volt, tél közepe. Kedvenc időszakom Dél-Afrikában, mert nincs kígyó! Ezen a környéken malária sincs. Hűvösödött. Kitűnő vacsora vadhúsból (kudu), zárásként desszert, a házamban. Tábortűz a ház előtti tűzrakó helyen, jó hangulatú beszélgetés, megállapodva, mikor kell találkoznunk másnap reggel? Amikor is Anthony a találkozókor, ahová késedelem nélkül érkezett, meg én is, rákérdez, mit is szeretnék lőni? Sorolom. hogy kudut, varacskost, és még, ami a büdzsémbe belefér.
- Kafferbivaly tehenet nem volna kedved lőni?
Egy pillanatra megáll bennem az ütő, mert vaddisznónál veszedelmesebb vad közelében még nem voltam a vadonban. Miután megtudtam a hihetetlen alacsony árát, persze, hogy igent mondtam! Behajtottunk egy óriási területre, ami kerítéssel volt védve, és itt megállunk egy pillanatra! Temérdek vad nyüzsög itt, persze szem előtt tartva a terület eltartó képességét. Szemben azzal, ami otthon van: ahol az erdő manapság két tarvágás között három, kerítéssel körbe zárt terület, amiken belül egyetlen egy vad sincs! Azt a tényt sem hajlandó tudomásul venni senki, aki nem akarja, hogy Dél-Afrika a trófeavadászatnak köszönheti egyre szaporodó vadállományát!
Felettünk elektromos távvezeték Zimbabweba irányul, óriási oszlopok végeláthatatlan sorával. Exportálják ezt a kincset, míg a saját hazájukban a legtöbb helyütt naponta két alkalommal több órára nincs áramszolgáltatás! „Loadshedding”-nek, tehermentesítésnek hívják. Legalább szép nevet adtak neki. A nagyfeszültségű vezeték nyílt terepen halad. Ezzel csaknem párhuzamosan 3-4 méter magas, 10-30 m szélességű, kiométernyi hoszú bozót, ami igencsak sűrű! Azután földesút, kerítés mellett.
Fenn ülök a bakkie hátulján, de nem a .308-as, hanem a .375-ös van nálam! Mellettem Anthony, Norman vezet és egyszer csak megpillantom a kafferbivalyokat! „Becenevük”: a fekete halál! Úgy 100-200 méterre lehetnek. Kizárólag tehénre, lehetőleg meddőre, azaz borjatlanra pályázhatok. Különben maradok egy fél évre mosogatni, ha bikát lövök. Anthony adja egy walkie-talkie-n az utasítást Normannek. Újabb kanyarok! Egy kis társaság 4-5 bivaly egy facsoportban kaszinózik. Teljesen bizonytalan a nemük, így, hosszas vizsgálódás után, indulunk tovább. Egyebekben a bivalyokat zárt területen is tenyésztik, és azokat, amiktől már nem lehet szaporulatot remélni, kiengedik sokkal nyíltabb terepre. Ha a krotália a fülükben marad, semmi bajt nem jelent. Növényevőknél nemigen kell attól rettegni, hogy éhen pusztulhatnának, mint pl. a farmról „kiszabadított” cobolyok, amik persze nem tudnak vadászni és nyomorultul éhen halnak.
Egyszer csak, Anthony balra hátrafordul és közli:
- Itt vannak a fák között! Három bivaly hűsöl. Kiszemel egy idős tehenet, és pontosan meghatározza, melyiket lőjem
- Nehéz lövés lesz – igaza lett.
A kígyóember nagy szenzációja volt a múlt század elején a cirkuszoknak. Most én játszom azt. A szügyön kissé balra célozva eresztem el a golyót kitekeredett, kifacsarodott testhelyzetben. Egyértelmű a találat, de az örömem nem felhőtlen. Eliramodtak ugyanis a csudába. Pedig reménykedtem, hogy a lövedék áthatol a szíven, és tűzben rogyik! Ezek szerint mégsem lövök olyan jól? Nem töprenghetek túl sokáig, mert Anthony kiadja az utasítást:
– Irány utána! – persze gyalog.
Magához vesz egy .400-as karabélyt. Megleljük a rálövés helyét. Szerény vérnyom mutatkozik, „csont nélkül”, ami csak a kosárlabdában öröm. Norman vezérletével indulunk libasorban. Én vagyok a „sereghajtó”. Néhány száz méter után megleljük ez első sebágyat, de túl sok vért itt sem látunk. Ahhoz képest, hogy leginkább a nyílt terepen haladt a sebzett, meg sem pillantottuk! Érdekes vonalvezetést követett. Minduntalan hátrafelé pislogok, nehogy kanyart leírva onnét próbáljon támadni és bosszút álljon. Például a bozóti antilopbakra jellemző még ez. Általam ismeretlen ragadozómadár repülésére leszek figyelmes. Itt, ez a vidéken nincs dögkeselyű.
–Hátha rávezet a dögre?
–Ne foglalkozz a madárral! – így Anthony.
Akkor, nem „fennhéjjázok”, hanem nyomozunk tovább. Van, hogy én lelem meg a vért valami száraz gazon, de még jó párszáz métert haladunk kínkeservesen és ott vagyunk a második sebágynál! Innen sehova nem vezet semmiféle vérnyom. A talaj szikkadt, így egy ilyen behemót nyoma sem látszik tisztán, pedig Norman és Anthony biztosan észrevenné.
– Akkor vissza az autóhoz! Útközben általam ismeretlen hangot hallok jobbról:
– Halálhörgés?! – nem nyertem.
Egy láthatatlan varacskos disznó volt. Anthony nem nézett hülyének a tévesztésem miatt, sőt! Inkább egy picit örült, hogy mindenre figyelemmel próbálok lenni. A pick-upot elérve meglátjuk, hogy legfeljebb 50 m-re 4-5 kafferbivaly tartózkodik a fák alatt. A. hosszasan távcsövezi őket és megállapítja, hogy nincs a mienk köztük. Autóval irányzunk a második sebágyra, és onnan tovább haladva a bozótot próbáljuk átnézni, mint a legvalószínűbb feltalálási helyet. Újabb társulat tűnik fel, szintén a fák alatt, de ezek között sincs a sebesült. Anthony szerint.
Kilométernyi eredménytelenség után, a bozótos legvégére érünk, de még van jobbra egy kisebb facsoport. Az alatt áll kettő, és fekszik egy bivaly! Ahogy meglátnak minket, mindhárom futásnak ered, körülbelül arra, amerről jöttünk, hiszen errefelé néztek, innen várhattak minket. Anthony és Norman odasiettek a bivaly iménti fekvőhelyére, majd rohannak vissza, mint az eszelős! Anthony kicsiny levelet hoz a jobb kezében, melynek az egyik lapja friss véres! Megvolt, akit kerestünk! De már megint, hova lett? Most gyorsabban igyekeznénk haladni, de a terep nemigen engedi. Pár percnyi off-road után Anthony hirtelen megállíttatja a bakkie-t. Jobbra és hátra mutat:
-Itt vannak!
Ott ácsorog a fák között száz lépésnyire az iménti „triumvirátus”.
Csupán azt kell megállapítanunk – ha el nem szaladnak ismét – melyikük a sebzett?
– Megvan!
Anthony pontosan megmutatja, melyik az és tettre biztat! A sebzett kicsit takarásban van, de amint a másik „kaffer” jó irányba elmozdul, már dördül is és célba talál a csisszre álló nemes vad jobb váll-lapja mögé irányzott lövésem! Tiszta becsapódási hang! Kitűnő jelzés! Mégsem rogyik tűzben! Nekilódulnak! Mi megfordulunk „kocsistól – lovastól”, és hamarosan meghalljuk egy súlyos test puffanását! Balra és természetesen-előre. Amint lehet, irány a bozót túlsó oldala, az esés hangja után behatárolva. Rövidesen megpillantjuk a bal oldalán, fák tövében fekvő kafferbivalyt. Még emelgeti a fejét!
– Küldj egyet a nyakába!- mondja Anthony!
Régi szabály: Inkább akármennyivel többet, mint eggyel kevesebbet a kelleténél! Ilyen távolságra nem ideális a céltávcső, de a találatot követően már alig mutatott életjelet. Óvatosan, hátulról megközelítjük. Az orrát, piszkálja meg Anthony és semmi! Óriási sóhaj! Soha az életben nem gondoltam, hogy egyszer Afrikában kafferbivalyt fogok lőni! Gratulációk, és ölelkezés a bajtársakkal – hiszen az a hivatásos vadász, meg a nyomkövető is! Közös az örömünk!
Az első lövésem nemhogy balra, hanem pont jobbra ment, így csupán izmot szaggatott, és hamarosan kiheverte volna. A másodikról elismeréssel szól Anthony:
– Ezt nem vitte volna tovább! Nézzük a nyakát!
Óriási seb tátong a bemeneti oldalon! Na, ez meg hogyan lehetséges? Kiderült. A lövedék egy karnyi vastagságú fatörzset súrolt balról, és már gombásodva érte el a nyakat. Ilyet sem ettünk még!
Anthony és Norman is egyetért abban, hogy kivételes szép a trófea, pajzzsal, ami szinte csak bikáknak van. Vénséges vén, meddő jószág. Egyik fülében zöld krotália – vesztére. Erről lehetett csalhatatlan bizonyossággal beazonosítani. Ez nem házi boci!
– Ugye, a tehén is veszedelmes? – kérdezem.
– Engem több kafferbivaly tehén támadott meg, mint bika! – volt Anthony válasza.
Amíg a szép állatot az itteni végső tiszteletadásnak megfelelő fényképezéshez pozícióba hozták, kiszáradt torkomon némi sört eresztettem le. Hadd áruljam el, hogy bizony féltem a sebzett vad után gyalog menni.
Anthonynak, aki bármit megtenne a vendégért, a barátaiért, a munkatársáért megemlítem, hogy gyakran tekintgettem visszafelé, nehogy onnan támadjon a sebzett bivaly!
– Oh, én nem aggódtam, mert te jöttél hátul! – viccelődött velem.
Becskereki Nagy 2025. január 23.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Váratlan vendég a fagyos reggelen
Petró Zoltán vizslája, Döme erdei szalonkát fogott.
Egy ködös, fagyos szombat reggelen elérkezett a várva várt apróvad-vadászat ideje. Döme, az egy éves magyar vizslám, izgatottan várta az indulást. Alig telt el negyedóra, már a megbeszélt találkozóhelyen voltunk, ahol a vadászatot egy csésze forró kávé és baráti beszélgetés előzte meg.
Az erdő sűrű, bokros részén haladtunk előre, Döme fáradhatatlanul szimatolta a talajt és a levegőt. Hirtelen megállt, mereven jelezte a vadat. Egy madár próbált menekülni a sűrű ágak közül, de nem tudott.
Döme óvatosan megfogta, majd hozzám hozta. Csodálkozva néztem: egy erdei szalonka! Ahogy kivettem a kutyám szájából, meglepődve tapasztaltam, hogy a kis madár még él. Meleg teste és pislogó szemei jelezték, hogy sértetlen.
Néhány pillanatnyi csodálat után visszatettük a megtalált helyére, hagyva, hogy folytassa útját.
Ez a váratlan találkozás örökre emlékezetes marad, hiszen a vadászat nemcsak az elejtett zsákmányról, hanem a természet tiszteletéről és a különleges pillanatokról is szól.
Írta és fényképezte:
Petró Zoltán
Hivatásos vadász, Nógrád vármegye
Csonkás Dűlő Vadásztársaság
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
A ragadozók élete nem könnyű!
Farkasokat videóztak az Istenmezejei Vadásztársaság területén.
2024 novemberében készült ez a felvétel, amelyen jól látható, hogy egy háromtagú farkasfalka halad el a kamera előtt, az utolsó állat jobb mellső lábára azonban erősen sántít. A farkasok életének része, hogy különböző sérüléseket szereznek, hiszen gyakran saját maguknál jóval nagyobb, akár komoly ellenállást mutató zsákmányt igyekeznek elejteni.
A legtöbb megfigyelt sérülés enyhébb mértékű: zúzódások, vágások, szúrt sebek, fogtörések, repedések. Olykor azonban komolyabb balesetek is előfordulhatnak, akár egy törött végtag is, amelynek gyógyulása több hónapot is igénybe vehet. Minden egyes vadászat így komoly kockázatot jelenthet számukra.
Szerencsére azonban a farkasok, mint sok más vadon élő állat, képesek felülkerekedni a fizikai sérüléseiken, és akár ezek ellenére is sikerrel vadászni és túlélni. Ebben persze sokat jelenthet számukra, ha rendelkezésükre áll a falka védelme és segítsége.
A felvételt az Interreg LECA projekt keretében partnerünk. az Istenmezejei Vadásztársaság készítette.
Forrás: WWF