Vadászat
Első helyen a természet megóvása
Vadászati hírek a Vajdaságból:
“A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok-sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is… és ha nem szólhat a puska, akkor is!” Fekete István

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News
Nagyon régóta érlelődött a gondolat a vajdasági, vagy mondhatjuk délvidéki magyar vadászok fejében egy olyan szervezet, egyesület, társaság létrehozásáról, amely szervezett módon tudná támogatni, erősíteni, előbbre vinni és szavatolni megmaradásukat azon a vidéken, amelyen őseik is dolgoztak, vadásztak.
Természetes hát, hogy amint azt a szabályozás lehetővé tette, lelkes, tenni akaró vadászok egy csoportja megalakította a Vajdasági Magyar Vadászok Társaságát (VMVT). Az egyesület megalakításának gyújtószikrája az első jótékonysági vadászat volt, amelyet 2020-ban tartottak meg Topolyán 13 résztvevővel. Az ötlet a Magyar Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft.-től ered, és nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a mag termékeny talajba került. Hiszen egész Észak-Bácska területéről összejött 51 vadász, 88 fácánkakast ejtett el, és mintegy 5000 eurót gyűjtött egy bajmoki SMA1-beteg kisfiú gyógykezelésére.
Ez volt az első lépés, amelyet 2021-ben már a VMVT alakuló közgyűlése követett – és ezen nem álltak meg.
Ahogy azt a társaság megalakításakor lefektetett célok is mutatják, a Vajdasági Magyar Vadászok Társasága munkája nemcsak a jótékonykodásban merül ki. A szervezetben munkálkodó vadászok célkitűzései között az első helyen szerepel a természet minél hatékonyabb megóvása, ami a mai világban elengedhetetlen.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News
Céljuk továbbá:
- a vadászat fejlesztése,
- a vadászati hagyományok és etika magas szintű ápolása,
- illetve mindazon tevékenységek támogatása, amelyek ezeket a célokat szolgálják és vallják.
Azóta öt év telt el. A jótékonysági vadászatot már ötödik alkalommal tartották meg, és bevételét a vidék egészségügyi intézményeinek megsegítésére fordították – elsősorban beteg gyermekek támogatására.
A társaság 2022-ben megszervezte az első vajdasági őzbak-trófeamustrát. A rendezvény ma már hagyományos, célja pedig bemutatni a tartomány legnagyobb állományú nagyvadjának, az őznek az adott évre vonatkozó trófeáit.
A rendezvényre májusban, a fagyosszentek körül kerül sor, amikor az idény java része már lezajlott, vagyis amikor a trófeavadászat jelentős része már lezárult a vadgazdálkodással foglalkozó egyesületek többségénél.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News
A mustrán minden 80 CIC pont feletti trófeát bemutatnak – a szabályos hatos agancsoktól a rendellenesekig. És valójában ez is a mustra fő célja: a bemutatott trófeatermés tükrében értékelni és mérlegelni a vadgazdák munkáját. Az őzpörköltfőző verseny és az ismerősök találkozása már csak kellemes körítés, amely tovább növeli a rendezvény fényét.
A vadászati hagyományok ápolásának jelentősége ezen a vidéken óriási. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy minden népnek, minden nemzetnek különböző szokásai vannak, és ezek gyakran jelentősen eltérnek egymástól. Ez nemcsak a vadászati hagyományokra igaz, hanem az élet minden területére.
Ez így természetes, és így van jól.
Vajdaság egy többnemzetiségű vidék, ahol megtanultuk elfogadni és tiszteletben tartani a velünk együtt élő népek szokásait – akkor is, ha azok teljesen eltérnek a mieinktől. Bizonyos dolgokon meglepődhetünk, de elítélni azokat semmi szín alatt sem szabad.
Elvégre ahány ház, annyi szokás.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News
Ezért is fontos – sőt, felbecsülhetetlen – a Vajdasági Magyar Vadászok Társaságának azon törekvése, hogy a vajdasági magyar vadászati hagyományokat és szokásokat ápolják és fenntartsák. Mert ezzel valójában az itteni magyarság megmaradását segítik elő – méghozzá úgy, hogy ezzel senkit sem sértenek meg.
Reméljük, hogy a szervezet még sokáig működik, és az alapító okiratukban lefektetett célkitűzéseik megvalósításával, további rendezvények szervezésével öregbíti az itteni magyar vadászok becsületét.
Írta és fényképezte: Hadzsy János
Vadászni szeretne a Vajdaságban, az Őzbak Vadászegyesületnél?
Keresse bizalommal Brindza Lajost, az Őzbak Vadászegyesület, valamint a Magyar Vadászok Egyesületének elnökét
Email: srndac@stcable.com , lajos.brindza@capriolo.com
Tel: + 63214993
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászfegyvert és pénzt lopott egy 35 éves gyanúsított. A szentendrei rendőrök elfogták. A gyanú szerint február 7-én hajnalban F. Roland befeszítette egy pomázi ház elektromos kapuját. Lopási szándékkal ment be az udvarra, azonban a mozgásérzékelős lámpák felkapcsoltak, ezért eliszkolt a helyszínről.

Fotó: Rendőrség
Két nappal később négy autót tört fel. Hármat egy hotel parkolójában, amikből iratokat és egy táskát vitt el. A negyedik kocsi egy pomázi ház előtt állt. Betörte az ablakát, és ellopta a benne lévő vadászfegyvert. De ez nem volt elég, betört a városban egy családi házba is, ahonnan bőrtáskát, okiratokat és céges papírokat vitt el. A táskában több mint 4 millió forint volt.
A bejelentés után a rendőrök azonnal tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek és elemeztek. Ennek köszönhetően február 11-én délelőtt már kattant is a bilincs a tolvaj kezén. Előállították és őrizetbe vétele mellett hallgatták ki a lopások, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A nyomozók az elvitt iratok és tárgyak maradványait elégetve találták meg Pomázon.
Forrás: Rendőrség
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Egy vadász tett bejelentést a rendőrségre, hogy február 7-én a beleznai erdőben talált egy hurkot, benne egy elejtett szarvasborjúval, amit ismeretlenek tettek ki. Ezért az erdészet vadkamerát szerelt fel, hogy lebuktassa a rabsicokat. Nem kellett sokat várni, egy óra múlva már meg is jelent a felvételen az orvvadász.

Fotó: Rendőrség
A rendőrök aznap este el is fogták a 60 éves helyi férfit, és kihallgatták. Kutatást tartottak a lakásán, ahol a hurok készítéséhez szükséges sodronykötéldarabokat foglaltak le.
Forrás: Rendőrség
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Bulgária – Stefan Sotirov farkasra indult
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Melegedett az idő, elbújt a hold és leereszkedett a köd: eljött az ideje a farkasvadászatnak. Napnyugtától napkeltéig figyeltem az éjszakát és egy életre szóló élménnyel gazdagodtam, amikor megláttam a sötétben a farkast – tájékoztatta Stefan Sotirov az Agro Jager Newst Bulgáriából.

Stefan Sotirov bulgáriai farkasa. Fotó: Stefan Sotirov
Itt-ott köd áradt szét, majd enyhe délnyugati szél terelte arrébb, mint egy nyájat a juhász és a farkas lassan, mintha a semmiből bukkant volna elő. Pontosan hajnali három óra volt. Rendkívül óvatosan érkezett, megállt néhány másodpercre és hallgatózott.
Amikor megláttam, úgy döntöttem – részben kíváncsiságból -, hogy adok neki egy esélyt, hogy elérje a les előtti tetemet, de sajnos valami miatt mégis elugrott. Ellenkező irányba rohant és körülbelül 160 méterrel arébb megállt és megfordult. Nem haboztam és elsütöttem a puskámat.

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja 25 éves!
A farkast eltaláltam és a lövésre egy másik, kisebb farkast pillantottam meg, ami elugrott. Érdekes helyzet volt, mert addig nem láttam és ugyan szaladt, de később egy dűlő útra leült és abba az irányba nézett, amerre az első farkas elesett.
Néhány percig ült, azután keservesen üvölteni kezdett. Úgy másfél óráig tartott. A köd pedig, a déli széltől elűzve hol szétterült, hol feloszlott.
Ültem a lesen. A dermesztő üvöltés a végső búcsú lehetett, de nem lőttem újra. Hallgattam az éjszakát. Tudtam, hogy erősen kötődnek egymáshoz.
Lőhettem volna, hogy elűzzem vagy elejtsem, mert azok a pillanatok, a farkasüvöltés vérfagyasztó volt. Elkezdett hatni a pszichémre és a gondolataimra. Egyedül lenni a semmi közepén fáradtan, de hagytam, hogy befejezze – valami felébresztette bennem az érzést, hogy tartozom neki ezzel a gesztussal.

Hatalmas farkasával Stefan Sotirov. Fotó: Stefan Sotirov
És így másfél óra telt el, mire a kisebb farkas elindult lefelé a lejtőn, ahol egyszer csak eltűnt a szemem elől. A köd tovább terjeszkedett és majdcsak a első napsugarak hajtották szét. Lemásztam a lesről és birtokba vettem a farkasomat. Sohasem felejtem el azt az éjszakát.
Stefan Sotirov, Bulgária