Vadászat
Kitekintő: Másfél évszázad vadászata Topolyán
Hadzsy János beszámolója Topolyáról:
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
A cím elolvasása után bizonyára sokakban felvetődik a kérdés: „…csak másfél évszázad?!” Természetesen nem, hanem sokkal több, hiszen vadásztak ezen a vidéken, amióta ember él itt. Bizonyíthatóan, szervezett módon „csak” mintegy másfél évszázada. Épp ezért, mielőtt bemutatnánk a manapság működő Őzbak Vadászegyesület munkáját, feltétlenül tennünk kell egy rövid időbeli utazást a múltba, és szólnunk kell eleink munkájáról is, hiszen anélkül nem tudnánk kellőképpen értékelni a mai eredményeket. Ugyanis, ahogy minden fának van gyökere, amely élteti, a vadászatnak is megvannak a saját gyökerei, amelyek megismerése nélkül nem tudjuk értelmezni nemcsak a mai eredményeket, hanem a hivatás gondjait sem, mert azok is vannak.

Fotó: Őzbak Vadászegyesület – Agro Jager News
Valójában a topolyai polgári vadászegyesület megalakulásáról nincs írott dokumentumunk, ugyanis az a két világháború viharában elveszett. Az első említése az egyesületnek, 1887-ből áll rendelkezésünkre, és nem más, mint egy, a terület bérletének meghosszabbításáról szóló okmány. Tehát ezek szerint az egyesületnek léteznie kellett, ha területet bérelt, és ha a bérleti szerződést meg is hosszabbította. Itt a polgári egyesületről van szó, ugyanis ezzel párhuzamosan a vidék nagybirtokosai és a nemesség külön szervezetben működtek, és a saját területükön vadásztak. Ezek az utóbbiak főleg agarásztak, méghozzá igen magas szinten, Vojnits Oszkárnak köszönhetően, aki hosszú éveken át volt a Magyar Agarász Egyesület elnöke. De nemcsak agarásztak, hanem a topolyai báró Kray családnak köszönhetően nagyhírű vadászatokat is tartottak minden év novemberében, Borbála napján. Ugyanis Giesel Borbála, aki maga is aktívan vadászott, báró Kray János felesége volt, és az ő tiszteletére rendezték a nagy nyúlhajtásokat, ahova a környék és az ország krémje hivatalos volt.

Fotó: Őzbak Vadászegyesület – Agro Jager News
De térjünk vissza a mába. A ma működő egyesületet Őzbaknak hívják és mintegy 9 ezer hektáron gazdálkodik. A terület apróvadasnak mondható. Az egyetlen állandó nagyvad az őz, melynek állománya kielégítő, bár itt is észlelhető az egész Alföldre jellemző csökkenés. Átlagban egy-egy idényben 30-34 bak esik, amelyeknek mintegy fele érmes.
Egészen 2011-ig a fővad, a nyúl volt. Ekkor azonban a földművelés áttért a vegyszeres gazdálkodásra, ami a nyúlállomány eltűnését eredményezte, azaz a biológiai minimum határára csökkent. A vadászok munkájának, azaz a kellő védelemnek hála, az utóbbi néhány évben újra elkezdett szaporodni, úgy, hogy most már évente egy-két alkalommal lehet rá vadászni. Elmondhatjuk, hogy a nyúl kis híján a fogoly sorsára jutott. A fogoly állománya szinte teljesen eltűnt a nyolcvanas évek végére azonos okokból; csupán egy-két csapat van a területen, és nem képes talpra állni, annak ellenére, hogy majd 40 éve nem vadászunk rá. Hála a fácán mesterséges szaporításának és tartásának, ennek a vadnak a vadászata kielégíti a tagság szükségleteit.
A kilencvenes évek balkáni háborúi előtt, a topolyai Őzbak Vadászegyesület, egész Európában ismert volt a vendégvadásztatásról. A hetvenes években egymásnak adták az egyesület kilincsét az olasz, osztrák, német és spanyol vadászok, idényről idényre, kezdve a tavaszi őzbakvadászattól a nyári fürj- és gerlevadászaton át egészen az őszi-téli nyúl- és fácánvadászatig. Az így befolyt pénzből tudta az egyesület fenntartani a vad élőhelyét és biztosítani annak téli etetését. Sajnos ma ez elmarad, de azért vannak állandó, visszatérő külföldi vendégek, akik ma is hozzájárulnak az egyesület működéséhez.
Az Őzbak Vadászegyesület ma 69 tagot számlál. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy 4 hölgyvadász is ékesíti sorainkat, akik aktívan kiveszik részüket nemcsak a vadászatból, hanem az egyesület minden munkájából is.

Fotó: Őzbak Vadászegyesület – Agro Jager News
Végezetül, de nem utolsó sorban, szólni kell az aranysakál elterjedésével járó gondokról is. Tekintet nélkül arra, hogy vannak, akik szerint a sakál kis rágcsálókat és tücsköt-bogarat eszik, amióta megvetette lábát ezen a vidéken, jelentősen lecsökkent az őzgidák száma. Ez világosan mutatja, hogy a ragadozó állományának növekedése összefügg az őzállomány jelentős csökkenésével. Vannak kutatások, amelyek arra utalnak, hogy egy szaporodó sakálszuka, a fiatalok etetése során, átlagban 19-20 őzgidát ejt el. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy szinte minden gidát a falka vadászterületén megesznek. Lehet, hogy itt kell keresni az őzállomány csökkenésének egyik okát.
Írta: Hadzsy János
Vadászni szeretne a Vajdaságban, az Őzbak Vadászegyesületnél?
Keresse bizalommal Brindza Lajost, az Őzbak Vadászegyesület, valamint a Magyar Vadászok Egyesületének elnökét
Email: srndac@stcable.com , lajos.brindza@capriolo.com
Tel: + 63214993
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
„Vadászjegyérvényesítés véradással” programot hirdetett a Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Területi Szervezete a miskolci székházában, a vármegyei Vadászok Házában.

Fotó: OMVK
A február 11-én lezajlott eseményen jónéhány vadásztársunk jelent meg, ezzel is segítve embertársainkat, hiszen a véradás az önzetlenség egyik legszebb formája, és az egyik legfontosabb életmentő jótékonysági tevékenység is egyben!
Nagyon köszönjük a megjelentek segítségét, szolidaritását, a vérkészítményre váró betegek nevében rendkívül hálásak vagyunk mindannyiuknak!
Forrás: OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Terítéken a csülkös haszonvad
Martin papája azt mondta, hogy disznómágnes vagyok, miután a hajtássort vezetve két disznót lőttek mellettem. A mai kaland is ezt igazolta. A vadászat legfontosabb kérdése: hova menjünk, melyik lesre üljünk? Ramón sokat tett a mai sikerem érdekében. Először is elmesélte, hogy a múlt alkalommal a Deseda túlpartján turkáló három-négy fős konda átjött a mi oldalunkra (akkor túl messze voltak).

Fotó: Juhász György – Agro Jager News
Másodszor pedig amnesztiát hirdetett a rókákra, mivel a kevesebb zavarás jótékonyan hat a csülkös haszonvadak jelenlétére. A rozoga lest terveztem választani, de a friss szántást látva végül én is a forgószékes lesen kötöttem ki, akárcsak Ramón múltkor. A lemenő nap már a forgószéken ülve fogadott. Sötétedés előtt semmi mozgás, utána nyulak. A túloldalon, 450 méterre, a négyfős konda szorgalmas turkálásba fogott. A jó szélnek hála, elballagott előttem egy bak, 100 méterre a vetésben. A csülkös haszonvadakat figyeltem, abban a reményben, hogy felébred bennük a kíváncsiság, milyen íze van a vetésnek a Deseda innenső partján. Épp a csülkös haszonvadakat néztem, amikor gondoltak egyet, és iszkiri – irány az erdő, távolodva a Desedától. Lelombozódtam.

Fotó: Juhász György – Agro Jager News
Vizsgáltam a környéket, és balra, a vetés és az erdő határán, megjelent egy lompos farkú ravaszdi. Még a homlokomat is összeráncoltam, hátha nem is olyan lompos a farka – mert akkor toportyánnak minősítem. De nem: ez egy lompos farkú ravaszdi, az amnesztia birtokában közelít, majd ott, ahol a bak eltűnt, ő is eltűnik. Körülnézek, és megfagy az ereimben a vér: 160 méterre előttem a konda megfontoltan, turkálva masírozik felém a Deseda melletti nádasból. A mágneses vonzásom – semmi kétség! Condor letesz, Pixfra bekapcsol, kupak felhajt, célra tart, kibiztosít, nagyítást állít. És megvannak: három süldő és egy koca. Közelednek. Az egyik süldő megáll és oldalt fordul. Ennél nem kell jobb – 150 méter, a .243-nak ideális. Terítéken a csülkös haszonvad.
Írta és fényképezte: Juhász György
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Orvvadászokat fogtak Kelet-Lengyelországban
Orvvadászokat fogtak Lengyelországban.
Két Łęczna megyei lakosnak kell felelnie az orvvadászat miatt. A 64 és 35 éves férfi – apa és fia – a rendőrség információi alapján került őrizetbe, miután kiderült, hogy jogellenesen ejtettek el egy jávorszarvast.

Fotó: KPP Łęczna
A rendőrök az egyik istálló átkutatása során egy csaknem 200 kilogrammos jávorszarvast találtak. A gazdasági épületekben egy terítékre hozott vidrát is felfedeztek, valamint egy fagyasztóban két vaddisznó és más vadből származó húst is lefoglaltak. A helyszíni intézkedéseket az Állami Vadászati Őrség képviselője is felügyelte.
Az házkutatás során a 64 éves férfi megpróbálta elrejteni a lőfegyverét, de a rendőrök ezt megakadályozták. Összesen egy pisztolyt, egy vadászpuskát és közel ezer lőszert találtak, amelyekről kiderült, hogy a 35 éves férfi tulajdonában voltak. Emellett hat további fegyvert és több mint 700 töltényt is lefoglaltak, amelyeket a férfi engedéllyel tartott.

Fotó: KPP Łęczna
A két férfi ellen már vádat is emeltek orvvadászat miatt. Emellett a 35 éves férfinak engedély nélküli fegyvertartás miatt is felelnie kell, míg az apja a büntetőeljárás akadályozásának vádjával néz szembe, mivel megpróbálta elrejteni az illegális fegyvert. A fiatalabb férfira akár 8 év, míg az idősebb férfira akár 5 év börtönbüntetés is várhat.
Forrás: Radio Lublin
(Forrás: KPP Łęczna)
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131