Az ibrányi székhelyű Nimród ’96 Vadásztársaságnál rendkívüli élményben volt része Czina Ferenc vendégnek és kísérőjének, Vigh Sándor vadászmesternek. Az idei vadászati idény kezdetén, néhány órányi sikertelen bakra történő cserkelés után, a vendég már javasolta, hogy térjenek vissza a vadászházhoz és a nap második felében kíséreljenek meg elejteni egy 500 gramm fölötti őzbakot.
Fotó: Nimród ’96 Vadásztársaság – Agro Jager News
Végül megegyeztek, hogy tesznek még egy utolsó reggeli próbát, mindkettőjük által jól ismert területrészen. Sándor az idény előtti megfigyelései alapján tudta, hogy a kiszemelt területrészen két szép bak is található, amelyek jól tartják helyüket. A két bak közül az egyiket kiemelkedő agancsúnak tartotta, amely már látszott a téli etetéskori felrakásból is, de ekkor még nem tudta, mennyire igaza lesz.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A területre érve, a gépkocsiból kiszálltak majd egy domboldalon cserkeltek és óvatosan, éppen csak a fejüket kidugva várták, hogy a szokásos búzatáblában meglássák a kiszemelt bakot. Aznap reggel kivételesen egy őzet sem láttak a búzatáblában. A rutinos vadászmesterben elkezdődött keringeni a csalódottság érzése. Egyszer csak a búzatáblából felállt egy suta, egy gida, egy barkás bak, még egy barkás bak, mégy egy suta gida és még egy suta. Sándor már ekkor tudta, hogy nem lesz itt a bak.
Fotó: Nimród ’96 Vadásztársaság – Agro Jager News
A kis rudli lassan elvonult, majd a vadászmester és vendége épp menni akartak, amikor Ferenc elnézett jobbra, egy 4-500 méterre lévő lucernatábla irányába, amiben meglátott egy őzet. A vadászmester a spektívjével megállapította, hogy egy suta. Ez bizalommal töltötte el, mert korábban a megfigyelt bak, mindig egy sutával mutatkozott, feltételezte, hogy ott lesz a bak is, de azt nem látták. Egyszer csak észrevették, ahogy a tavaszi napfény megcsillan a nagy bak agancsának a végén. Beültek a terepjáróba, hogy közelebb érjenek, de ekkor elindult a suta, majd felállt bak és követte a sutát. Szerencsére nem elfelé mentek, hanem a vadászokhoz közelítettek, a szokásos búzatáblájuk felé. Mindössze 40-50 méterre az őzek felé, volt egy fasor, ami mellett a vadászok már takarásból tudtak közelíteni. Megállt a suta és megállt a bak is. A vendég kiszállt és gyalog folytatta az útját, míg a vadászmester gépkocsival gurult lassan tovább mellette, amíg elértek egy nyiladékot, aminél a vendég jelezte, hogy megfelelő lesz a biztonságos lövéshez.
Fotó: Nimród ’96 Vadásztársaság – Agro Jager News
A vendég a lőzsákot felhelyezte a géptetőre. Az útközben Sándor végig követte a bakot, hol szabad szemmel, hol távcsővel, így tudta, hogy megtalálták a vágyott bakot, amely végig követte a sutát. Azonban a fasori fák takarása miatt a vadászmester nem látta a bakot, csak a sutát, így annak jelzéseire figyelt. Évek óta visszatérő, jó lövő vendége eleresztette a lövést, a becsapódás jól hallható volt. A suta elugrott balra, majd kis idő múlva visszafordult és lefelé nézett. Ekkor már Sándor biztos volt benne, hogy sikerrel jártak. A vendég elindult a nyiladékon keresztül a rálövés helyére, a vadászmester pedig a fasort megkerülve indult el. A kísérő már a fasort elhagyva egyből meglátta, hogy a bak a tarlón fekszik, a nagy kő leesett a szívéről. Amikor odaértek, hogy birtokba vegyék az elejtett vadat, mindkettőjük szeméből kicsordult egy-egy könnycsepp és egy kis ideig megszólalni sem tudtak. Ott feküdt előttük egy csodálatos bak. Ferenc élete bakjának nevezte, de Sándor kijavította, hogy egy gyönyörű, csodálatos bak, nem tudhatja, mit hoz még az élet. Ez amiatt volt, mert a vadászmester egy korábbi, szintén évekig visszajáró vendége, egy ilyen kijelentetés után, sajnálatos módon rövid időn belül elhunyt. De most Ferenc és Sándor nem búslakodtak, közösen élték meg az örömüket.
FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!
Az elejtés után közvetlenül 550-600 grammra becsülte Sándor a bakot, amit elsőfokon 692 gramm tömegűre, 6 éves érettre és 174,1 CIC pontra bíráltak. A végleges trófea bírálatot másodfokon, az Országos Trófeabíráló Testület fogja meghatározni. Ez a bak a társaság történetének legnagyobbika, amellyel a nyugdíjba vonuló Vigh Sándor megkoronázta az elmúlt 17 éves vadászmesteri karrierjét, amely során több, mint 500 bak sikeres elejtésében működött közre, az általa kísért vendégek nagy örömére. „Életem egyik legszebb vadászélménye volt.”, zárta beszámolóját a vadászmester.
Fotó: Nimród ’96 Vadásztársaság – Agro Jager News
Vadászmesterünk a tagság felé tartott szakmai értékelésében kihangsúlyozta, hogy véleménye szerint a bakok tömegét három fő dolog befolyásolja. Az első a genetika. A második a változatos növény kultúra, pillangós- és kalászos növények valamint kukorica és napraforgó is található az adott terület részen. A harmadik pedig a vadnak biztosított nyugalom, amelyet a lehető legkisebb mértékben történő vadásztatással lehet biztosítani egy-egy ilyen kiemelkedő területrészen. Biztos abban, hogy a suta aznap reggel megérezte, hogy bakja a kiszemelt és emiatt nem volt a kiskora óta tartott búzatáblában. Vadászmesterünk érvelését mi sem bizonyítja jobban, hogy a tavalyi évben ugyanezen a területen, ugyanígy Czina Ferenc, egy 547 grammos bakot hozott terítékre.
Üdv a vadásznak és tisztelet a vadnak.
Az ibrányi Nimród ’96 Vadásztársaság rövid bemutatása:
Vadásztársaságunk Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Nyíregyházától északra található, a Tisza partján. Társaságunk 11.835 hektár területen folytat vadgazdálkodást, amely a Tiszamenti Vadgazdálkodási Tájegységhez tartozik. A terület jellegzetes alföldi, erdő foltokkal tarkított mezőgazdasági terület, amely esetünkben kiegészül a Tisza parti ártéri erdősávval, kifejezetten apróvadas és őzes tájnak tekinthető. A megfelelő élőhely kialakítására nagy gondot fordítunk, a területen több magaslest, őz és fácán etetőt és itatókat hoztunk létre, amelyeket folyamatosan karbantartunk, fejlesztünk és nagy hangsúlyt fektetünk a téli etetésre is. Ennek a munkának köszönhetően fejlődik az őz állományunk is, a legutóbbi vadászati idényben az elejtett bakok közül 3 arany, 6 ezüst és 13 bronz érmes lett. A bakok selejtezésére kiemelten figyelünk, ennek köszönhető, hogy az elejtett bakok 30%-a 300 gramm alatti selejtbak, ami mellé párosul 20%-nyi 400 gramm fölötti trófea tömegű és évi 3 darab 500 gramm fölötti, kiemelkedő bak is. Az elmúlt 5 évben (2019-2023) 432 őz bak került elejtésre tagjaink, valamint belföldi és külföldi vendégeink által.
Társaságunk egy nagyon szép állapotú, kényelmes, jól felszerelt, csendes helyen elhelyezkedő vadászházzal rendelkezik, amelynek vendégszobáiban 6 vendéget tudunk elszállásolni, a nagyterme pedig lehetőséget biztosít különböző (önkormányzati, társasági és családi) rendezvények megtartására.
Társaságunk minden évben nevel 1000-1200 darab fácánt is, a vadászházunk mellett kialakított volierben, amelyek 75%-a visszavadászásra kerül, 25%-ával pedig az apróvad állományt erősítjük.
Írta és fényképezte: Bárány Péter, a Nimród ’96 Vadásztársaság titkára
Az ibrányi székhelyű Nimród ’96 Vadásztársaságról további információ itt érhető el