Vadászat
Visszanéző (2019): Peti
Egy fiatal róka kalandjai Ropolyban
Részlet Kovács Gábor, A csodálatos Zselíc című könyvéből:
Augusztus végén már a bikák hangját figyelgettük. Hallgatóztunk hajnalban, este, vártuk mikor szólal meg az első. El is kezdték a bőgicsélést, mint minden évben. Egy este a ropolyi lakástól, mintegy kétszáz méternyire lévő Bagolyles névvel illetett magasleshez ballagtam ki. A magasles mögött „rudas” erdő volt, előtte a lefelé lejtő területen legelő. Ez korábban lucernás volt, de már évekkel ezelőtt kiveszett belőle a takarmánynövény. Lent a lapban csordogál a Berki-patak. Jobb kéz felől a ropolyi ház hátulsó fele látszott. Alig helyezkedtem el a lesen, kisvártatva megszólaltak a bikák. De csak kettő, azok is messze, valahol az erdőben. Egész este két őzet láttam és egy rókát, amint a réten a lakás felé igyekezett. Anyányi nagyságú, kifejlett róka volt. Hátsó combját feltűnően szép, dús szőrzet borította. Egy kis túlzással azt mondhatnám, hogy a jó minőségű kutyatáp hatása. Már korábban észrevettem ugyanis, hogy amit a kutyáim estére a táljukban hagytak a lakásajtóm mellett, az reggelre mindig eltűnt. A kutyáimat éjszakára a kenneljeikbe zártam. Így a róka nyugodt szívvel elfogyaszthatta a maradékot.
Napokkal később, sötét este, autómmal az udvarba kanyarodva fénycsóva láthatóvá tette az elszaladó rókát. De nem ment messzire, tizenöt méter után megállt, visszanézett, szaglálódott kicsit, majd kelletlenül odébbállt. Így ment ez majdnem minden este. Az elugrása után azon- ban fokozatosan csökkent az a távolság, amikor újból megállt. Utóbb már kimondottan az ő részére tettem ki nyers belsőrész darabokat, így hamar rájött, hogy a megjelenésem összefügg a táplálékkal. Mármint nem engem akart megenni, hanem azt tudta, hogy én ennivalót viszek a számára. A végén, már csak mintegy három-négy méternyire távolodott el. Akkor pedig megtörtént a csoda. Azon az este, amikor szokás szerint éhesen, firadtan hazaértem, úgy döntöttem, hogy vacsorámat kézből, kint az ajtó melletti padon üdögelve költöm el a tücskök csodás koncertje mellett.
A kultúráltabb emberek számára közlöm, hogy azért kézből, mert a sült libacombot, ami édesanyám készítette isteni pecsenye, tudvalevő, hogy kézzel is megfogható. De most nem is ez a fontos, lényeg, hogy kiültem a padra, hátamat kényelmesen a falnak támasztottam. Egy-két pillanat multán a külső lámpa fénycsóvájában, mintegy tíz méternyire megjelent Peti. Akkor már elkereszteltem Petinek.
Gyorsan szedve apró lábait, de sokszor meg-megállva odajött mellettem egy méterre lévő táljához és eszegetni kezdett. Nagy volt a meglepődésem. Így vacsoráztunk néhány percig és közben sokszor beszéltem hozzá. Amikor a libacombról lefogyott a hús nagy része hirtelen ötlettől vezérelve, lassan a róka felé nyújtottam a csontot.
Gondoltam, ha már ilyen közel van, akkor már nem lehet nagy dolog kivenni a kezemből az ínycsiklandó falatot. Harapásától, veszettségtől nem tartottam, mert láttam rajta, hogy egészséges. Tehát szőre nem kopott, csapzott, hanem kimondottan jó állapotú, jó kondícióban van, nem kancsalít, nem lóg az állkapcsa, nem nyáladzik, nem habzik a szája stb. Az, hogy közel jött hozzám, csak az idei születéséből, illetve az emberekhez viszonyuló tapasztalatlanságából adódott, nem pedig betegségből. Mert bár odajött hozzám, de megfogni, megsimogatni nem lehetett. Igaz, ezzel nem is kísérleteztem. Viselkedése pedig minden esetben feszélyezett, mint egy „ugrásra kész volt, tehát vadságát nem veszítette el egy pillanatra sem. Csak hát kíváncsi volt Istenem, nem bűn az. Akárcsak az ember gyereke, az is kíváncsi, miért ne lehetne hát egy rókafi is ilyen? Ráadásul olyan tapasztalatokat szerzett nálam, amit egy fajtársa sem. Teszem azt, melyik róka járt végig belülről egy emberi hajlékot? Vagy melyik kóstolt már jó minőségű kutyatápot? Az én Peti rókám mindezt megtapasztalhatta.
Tehát az első alkalomkor felé nyújtottam a csontot. Nem sokat teketóriázott, odajött, de nem teljesen közel, hanem kinyújtózkodott és egy határozott mozdulattal kivette a kezemből, majd odébb ment és elropogtatta a zsákmányát. Bár eleinte legalább annyira izgultam (ha nem jobban), mint ő. Miután megtörtént a szituáció, ugrálni szerettem volna örömömben. Ugrálás helyett azonban szaladtam be egy újabb csontért, vagy bármi másért, amit adhatok neki.
A kezdetek kezdetén kísérleteztem vele oly módon, hogy a csontot először kint az udvaron adtam neki a kezemből, aztán az ajtóküszöbön belülre csaltam. A végén már csalogatni sem kellett, magától bement az előszobába, gyorsan végigjárta, aztán kijött. Azzal nem is akartam próbálkozni, hogy sarokba szorítsam, mert bizonyara előtört volna belőle mindig így hát hagytam, had szaglass bizonyára ere amit akart és mindig nagy örömmel figyeltem.
Történt olyan, hogy amikor kint ültem a padon, egy csontot gasságban a térdem fölött tartottam. Ez a helyzet sem okozott fejtörést Petinek. Két első lábát a térdemre tette és így felnyújtózkodva, már könnyedén elérte a finom falatot. Amikor elvette, szokásához híven odább ment öt-hat méterre és azt már a fűben rágcsálta szét.
Számtalan fényképet készítettem róla, ezt talán mondanom sem kell. Sőt, egy alkalommal Attila főnökömet is elcsaltam Ropolyba a fényképezés miatt, de akkor pechemre még hívó szavamra sem jött elő Peti. Máskor bezzeg hívnom sem nagyon kellett, már megjelent. Halkan, minden nesz nélkül, csak benézett a nyitott ajtón. Aztán bejött, végigfutott az előszobán, majd kiment.
Bár sokszor lefényképeztem, igazán jó fotókat egy Vigh István Ádám nevű fiatalember készített róla, lévén, hogy profi fényképész. Nagyon nagy örömömre szolgált, amikor a kaposvári Művelődési Központban az említett fiatalember művészi fotókiállítását nézegetve, az első képek között ott szerepelt Peti róka fényképe. Úgy éreztem, mintha sok ismeretlen ember képe között valamely szeretett családtagom fotója is szerepelne, mintegy tudva, hogy ő hozzám közel áll.
Sohasem voltam nagy befolyásoló képességű, vagyis manipulatív típusú ember. Az iskolai vizsgák azonban sokféle ravaszságra rákényszerítik az embert. Ezúttal nem holmi elrejtett puskáról van szó, hanem tulajdonságom ellenére megpróbáltam, ha szabad így fogalmaznom, jótékonyan, gyengéden manipulálni az egyik vizsgáztató tanáromat. Vadegészségtant tanított egy szem magamnak a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója, dr. Bicsérdi Gyula. Egyedül voltam vadgazda szakos hallgató, ezért az oktatást is és a vizsgát is a főigazgató úr az irodájában tartotta. Kedves, jó tanár és nagyon emberséges. Vizsga előtt néhány perccel megmutogattam neki a Petiről készült fényképeket és emelkedett vehemenciával, nagy pátosszal magyaráztam, hogy nem lehet a róka veszett, mert nem kancsalít, stb.
– Na jó! – szólt a végén.
– Akkor az egyik vizsgatétel legyen a veszettség. – mondta.
Mosolyogni csak magamban mertem, hiszen éppen erre számítottam, ez volt a célom. A veszettség című tétel.
Ilyen testközeli ismeretséget sikerült kötni egy rókával, amely barátság egész ősz folyamán tartott. Lassanként azonban elszokott a háztól, egyre később és egyre ritkábban jelent meg. Különféle okoknál fogva egyszeribe bizalmatlanná vált az emberekhez, köztük hozzám is. Talán ráébredt igazi vadságára, valódi felnőtt rókává vált.
Ez a néhány sor legyen emlékére!
Ha már a rókánál tartok, elmondanék még egy-két apróka történetet vele kapcsolatban. Egyik alkalommal, Juhász Laci nevű, pocakos, izmos, robosztus kollégám, aki az ördögtől sem fél, ő mesélte az alábbiakat:
Amikor az egyik magasles létráján mászott felfelé és már majdnem felért, amikor szembe ugrott vele egy róka. Azt mondta Laci, úgy megijedt és rémületében akkorát kiabált, hogy minden rókának csengett a füle.
– Életemben még így nem ijedtem meg, amikor hegyibém ugrott az a nyavalyás róka. – mondta.
A sors fintora – vagy iróniája? – hogy ezen történet után néhány nappal velem is majdnem ugyanez megesett. Akkor lovaskocsival közelítettünk meg egy magaslest. Már éppen odaértünk volna, tíz-tizenöt méter választott el, amikor a leskosárból kiugrott egy róka és csak néhány létrafokot érintve, valósággal úgy repült le az építményről. Ha még pár pillanatig kitartott volna, velem is ugyan az történt volna, mint a kollégámmal. Pár alkalommal megfigyelhettem a kölyök rókák játékát is. Mint minden állat kicsinye, a kis rókafiak ugyanúgy szeretnek játszani egymással, de játékul szolgálhat bármiféle más apróság is. Száraz növényszár, kavics, csigaház, vagy más egyéb, Amit én láttam, az a szájából egy földhantot dobált a levegőbe és ügyesen elkapdosta. Majd a lábával érdeklődően piszkált egy, az út porában mászó bogarat. Nagyon kedves látványt nyújtanak az ilyen megfigyelések.
Végül pedig egy élettelen rókáról szólok néhány szót. A vaddisznóskert egyik szakasza közel van a 67-es számú főúthoz, az úgynevezett Simonfai emelkedő mellett. A kerítés mellett járván egyszer eláltam egy autóból kidobott preparált rókát. Régi darab lehetett, mert néhány helyen már nem volt rajta szőr. De azért harminc méterről nem lehetett volna felismerni, hogy nem élő róka koma. Ülő helyzetben rögzítették az alapra. Az eset után néhány nappal említettem a találmányomat Varga Gyulának.
– Tudod te, hogy mit vesztettél? kérdezte.
– Nem tudom, mit?
Egy láda pezsgőt fizettem volna abban az esetben, ha azt a kitömött rókát elhelyezted volna az úttól negyven-ötven méterre, valamelyik lucernásban és ha az Éreth Jani kollégám rádupláz… – viccelődött.
Valóban nagy átverés lett volna és bár nem történt meg, de élénken el tudom képzelni.: Hirtelen lefékez a Nívával, kiugrik, pillanatok alatt célba veszi a lucernásban üldögelő rókát. Csattan a lövés, aminek hatására eldől a preparátum, a talpát a meghökkenő vadász felé fordítva. A látszat bizony néha csal!
Írta: Kovács Gábor (2019): A csodálatos Zselic. A szerző válogatása
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása
Megnyílt Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása Orosházán
Megnyílt Valaczkai Erzsébet festőművész kiállítása Orosházán, a Nagy Gyula Területi Múzeumban.
A Békés vármegyei kötődésű grafikus-festőestőművész „Erdőn-mezőn járva” elnevezésű tárlatát Zuberecz Tibor, Békés vármegye fővadásza nyitotta meg.Valaczkai Erzsébet vadászfestői tevékenységét a szakmai közönség is ismeri és elismeri.
Eddigi munkásságát a Hubertus Kereszt arany fokozatával, a VKE Arany-ecset díjával, Magyar Vadászatért Érdeméremmel, dr. Egyed István emlékplakettel, Nimród-díjjal, valamint Magyar Arany
Érdemkereszttel ismerték el.
A művész 1958-ban, Orosházán született, gyermekkorát a pusztaföldvári tanyavilágban élte, 1982
óta Heves megyében, egy festői környezetű falucskában, Tarnaleleszen él.
Itt ismerkedett meg az erdő élővilágával. Rendszeresen járja az erdőt, a mezőt, valamint több mint két évtizede aktívan foglalkozik vadászattal is.
Az átélt élményeket rajzain és festményein jeleníti meg. Kedvenc témái a madarak, a nagyvadak és
a famatuzsálemek. Példaképei között említi Csergezán Pált és Rein Poortveliet, akik egyéni és
életszerű módon örökítették meg a természet érdekes és szép pillanatait.
Forrás: OMVK
Valaczkai Erzsébet festőművészről további információ itt érhető el
***
A kiállítás június 16-ig tekinthető meg a Nagy Gyula Területi Múzeumban
Vadászat
Megnyílt a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás
Megnyitotta kapuit a Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás.
Igazán különleges tárlatnak ad otthon a mesebeli környezetben álló csopaki Plul-malom épülete. A Bakony Vadjai és Élővilága Kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a hazánk ékszerdobozának is mondható bakonyi és Balaton-felvidéki táj faunájába.
A II. Balaton Vadgasztro Fesztivál keretein belül, május 18-án a Bakony Vadászkürt Egylet közreműködésével megnyitotta kapuit az 1910-ben épült Plul-malomban található Bakony Vadjai és Élővilága Kiállítás. Az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének, azon belül is Baracskay Lajos titkárnak köszönhetően számos kiállítási tárgyat, illetve vadpreparátumot sikerült kiállítani az épületben, és csodálatos diorámákba helyezni azokat. A látogatók testközelből csodálhatják meg a vadállatokat. A cél, hogy a vendégek a jövőben közelebbről megismerkedjenek az erdei növényekkel, gombákkal is. Vadász Oszkár, a Balaton Vadgasztro Fesztivál alapítója, illetve a kiállítást üzemeltető Magyar Vadért és Vadászati Kultúráért Alapítvány kurátora szerint az itt látottak után a vendégek sokkal otthonosabban mozognak majd az erdőben, és a gyerekekben korán kialakul a természet iránti tisztelet.
A helyszínre látogatott Kontrát Károly országgyűlési képviselő is, aki elmondta, már többször volt szerencséje megtekinteni ezt a gyönyörű helyszínt, és élvezni a csodálatos klímát. – Annak idején biztattam Ambrus Tibor polgármester urat, hogy gyarapodjanak, és vásárolják meg a malom körül elhelyezkedő területet. A vadászok társadalmi szerepvállalása miatt is nagyon fontos, hogy a civil társadalommal jó kapcsolatban legyenek. Ez a bemutatóhely ezt is szolgálja. Magam is szeretem a természet, falun nőttem fel. Az apám gazdaember volt, és amikor szénát kaszált az árokparton, már tudta, hol fészkelnek a foglyok, fürjek, fácánok, letakarta a fészkeiket, vigyázott rájuk, hogy kikeljenek az utódok. Bízom abban, hogy ez a kiállítás is hozzájárul azoknak a céloknak a megvalósításához, amelyet mind az önkormányzat, mind az alapítvány és a vadászkamara kitűzött – tette hozzá.
Vadászat
Bakonybéli vadőr lett a vármegye legjobbja
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot Veszprém vármegyében
Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza érte el a legmagasabb pontszámot a szakma megyei versenyén, így ő képviselheti régiónkat az országos megmérettetésen Chernelházadamonyán június 18-19-én.
Immár harmadik alkalommal adott otthont a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpont a hivatásos vadászok vármegyei versenyének. – Nagy öröm számunkra, hogy ismét mi lehetünk a házigazdái ennek a neves rendezvénynek. Számunkra komoly elismerés, hogy újra és újra alkalmasnak találtok bennünket arra, hogy nálunk folyjon ez az esemény – mondta el köszöntőbeszédében a Bakonyerdő Zrt. turisztikai főelőadója, a Festetics Imre Élményközpont vezetője. Gerencsér Zoltán rámutatott, a 2024-es év újabb nagy kihívások elé állította a hivatásos vadász szakmát.
Mint fogalmazott, soha nem volt még ekkora szükség a hivatásos vadászok felkészültségére, tudására, hiszen folyamatosan változnak a törvényi szabályozások, a vadgazdálkodási előírások, a kilövési tervek, illetve új vadászati eszközöket vezetnek be. – Egy ilyen megmérettetésen nincsenek vesztesek, csak nyertesek. Mindenki, aki részt vesz ezen a versenyen, gazdagodik valamivel – tette hozzá.
Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezetének elnöke elismerését fejezte ki a megjelentek létszámát illetően. A szakmai megmérettetésen induló 15 fővel ugyanis vármegyénkben önálló versenyt indíthattak, míg más megyék arra kényszerülnek, hogy összefogva szervezzék meg az eseményt. – A hivatásos vadászok versenye nem csupán egy színvonalas rendezvény, hanem egy komoly szakmai összejövetel is. A kamara szeretné kifejezni megbecsülését a jelentkezők felé azáltal, hogy az első díjazottat 300 000, a másodikat 200 000, a harmadik helyezettet pedig 100 000 forintos vásárlási utalvánnyal jutalmazza, melyet a sümegi Lutra Vadászboltban válthatnak be – hangsúlyozta Pap Gyula. A dobogósok mellett minden résztvevőnek kedveskedett a kamara egy üveg borral, a Lutra Vadászbolt képviseletében pedig Hettyei Emőke ajándékcsomagokat adott át. Emellett a szerencsés indulók vadászati lehetőséget is nyerhettek, melyeket a Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt., illetve a vadászkamara ajánlott fel.
Korn Ignác, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Vármegyei Területi Szervezete Hivatásos Vadász Osztályának alelnöke ismertette a verseny menetét. Elmondta, igyekeztek úgy összeállítani az egyes versenyszámokat, hogy azok harmonizáljanak az országos rendezvénnyel. Kitért arra is, hogy az ilyen jellegű szakmai megmérettetések azért fontosak, mert erre készülve a kollégák frissítik szakmai tudásokat, ami elengedhetetlen az állandóan változó jogszabályi környezetben.
A 15 résztvevőnek először 100 tesztkérdésre kellett választ adnia. A szakmai kérdések egyaránt érintették az vadismeretet, a lövészeti tudást, illetve a csapdázási módszereket, de otthon kellett lenniük a hatályos jogszabályokat és a vadászirodalmat illetően is. Ezt követte a 20 kérdést feltevő interaktív videosorozat. A minifilmek különféle, előre nem kiszámítható kérdésekkel zárultak, így a hivatásos vadászoknak minden apró részletre koncentrálniuk kellett, megadva a helyes választ a kiosztott bírálati lapokon.
Ez után növény-, majd állatfelismerés következett, és külön pontot kaphattak azok, akik a vadászkürtszignálokat is felismerték. A tantermi feladatok után a versenyzők a gyenesdiási BEFAG Sportlőtérre mentek, ahol 5 különböző helyszínen zajlottak a versenyek egy időben. Keczeli Zoltán lőtérvezető irányításával a futóvadlövészet (50 m távolságból .22 LR fegyverrel) mellett koronglövészetben is teljesíteniük kellett, és természetesen nem maradhatott el a tájegységi fővadászok irányítása alatt zajló növény- és vadászkutyafajták felismerése, valamint a trófeabírálat sem.
A képzeletbeli dobogó legfelső fokára idén Hüll László, a Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének hivatásos vadásza állhatott. A második helyezett Rózsahegyi Bence, a Verga Zrt. Zirci Erdészetének hivatásos vadásza, a harmadik pedig Obermayer Attila, a Verga Zrt. Kab-hegyi Erdészetének hivatásos vadásza lett.
Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Írta és fényképezte: Mizsei Bernadett – OMVK