Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

KITEKINTŐ: Gyenge László – Vadászat a végletek országában, Kazahsztánban

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Közép-Ázsia legnagyobb országa, Kazahsztán életébe volt szerencsém bepillantani. Bejárni persze eleve lehetetlen, hiszen a Kaspi-tengertől az Altaj hegységig nyújtózó ország területébe harmincszor is beleférne hazánk, igaz, a népessége csak kétszerese a miénknek, mivel sivatagok, jószerével terméketlen, hideg, széljárta puszták, keleten pedig égbe nyúló hegyek teszik ki jó részét. Télen mínusz 40 alá eshet, nyáron plusz 40 fölé is emelkedhet a hőmérséklet, eső, hó pedig alig esik, s ha mégis, akkor szinte az egész évi csapadék egyszerre zúdul le, helyenként özönvizet okozva.

Az orosz légtérzár miatt, jókora kerülővel, a régi fővárosba, Almatiba (egykori nevén Alma-Atába) érkeztem. Kint élő testvérem, illetve magyar és kazah barátai vártak, akik a bemutatkozás után nyomban terepjáróba ültettek, irány a környező hegyek…

Toyota Tundra terepjárókkal vártak bennünket. Fotó: Gyenge László

Zárt platós, dupla kabinos terepjárónk igazi szörnyeteg: 5,7 literes, nyolchengeres, gázos Toyota Tundra, amely száz kilométerenként fogyaszt vagy 30 litert, igaz, itt olcsó az üzemanyag. A szabdalt, sziklás terepen nem kímélte kazah, pontosabban ujgur nemzetiségű tulajdonosa, és persze minket sem, a három magyart és két helyi barátját, akik közül az egyik vadőr hátul, a platón foglalt helyet a számtalan csomag tetején.

Törpe nőszirom. Fotó: Gyenge László

Testvérem jó előre tájékoztatta őket érdeklődési körömről, ezért felszerelésükkel a terepi megpróbáltatásokra, vadászatra és horgászatra is készültek annak ellenére, hogy ez időben általános vadászati és horgászati tilalom van Kazahsztánban, igaz, néhány kivétellel. Így egyebek között lehet lőni mormotát és maralünőt – ezt ajánlották nekem is. A horgászat tilalmát pedig gyakorlatilag nem ellenőrzi senki.

Kazah csapatunk, akikkel nekivágtunk a túrának. Fotó: Gyenge László

Tehát ahogy leszálltam a repülőről, a hosszú úttól elcsigázottan, kialvatlanul, bőröndöstől indultam, indultunk a kalandokra. Útközben kellett átöltöznöm is, igaz, tartottunk egy rövid pihenőt egy jurtatáborban, ahol kumisszal, erjesztett lótejjel kínáltak. Mindenféle tejtől egyébként is iszonyodom, de hősiesen megkóstoltam – szörnyű élmény volt…

Rövid pihenő egy jurta táborban és a kumiszpróba. Fotó: Gyenge László

Látványos és egyre magasabb hegyek között vezetett az utunk, a lelkünket is kirázva a sziklás terepen kanyargó csapáson. Különleges madarak tűntek fel az út mentén, s ha kértem, készségesen fékezett sofőrünk, hogy teleobjektívemmel célba vehessem őket. Korábban soha nem láttam vörös ásóludat és pusztai hantmadarat, most sikerült megörökítenem őket. Az igazi különlegesség egy pártás daru feltűnése volt, ami arrafelé is ritkaság.

Vörös ásólúd Kazahsztánban. Fotó: Gyenge László

Az égbe törő hegyek között egy füves fennsíkon álltunk meg harapni valamit. Előkerült a gázfőző, amelyen lóhúskonzervet melegítettünk. Tartottam tőle, de igazán ízletes volt, vagy csak nagyon megéheztünk. Körülöttünk törpe nőszirmok és apró vadtulipánok virultak. A lejtőkön rideg tartású lovak legeltek. Talán éppen húsukért tartják őket, ami itt természetes dolognak számít.

Pusztai hantmadár Kazahsztánban. Fotó: Gyenge László

– Szurok! – mutatott egy távoli sárga pontra a vadőr, ami a mormota orosz neve. (Valamennyi kazah beszél oroszul, ami hivatalos nyelve is az országnak a kazakon kívül.) Látni valóan ez felvillanyozta a társaságot, s igyekeztünk közelebb kerülni a mormotás lejtőkhöz.

Mormoták Kazahsztánban. Fotó: Gyenge László

Korábban, az Alpokban már láttam mormotát, ha nem is lőttem, de ezek itt valahogy mások voltak. A színük sokkal inkább sárga, mint szürke, és mintha nagyobbak is lennének. Errefelé egy másik faj, az altáj mormota honos (Marmota baibacina), amelynek a kifejlett hímjei láthatóan nagyobbak. A vadőr előpakolta fegyverarzenálját: egy kisebb, egy közepes és egy nagyobb kaliberű golyóst. Valamennyi félautomata; inkább hasonlítottak mesterlövész hadipuskára, mint vadászfegyverre. Ahogy nézelődtünk, egyre több kíváncsi mormota tűnt fel a kotorékoknál. A távcsöves, 5,6x50R kaliberű puska aztán tette a dolgát. A saroglyába került a két lőtt vad, ők elfogyasztják a húsát.

Életem első kazah mormotája: egy termetes hím mellett Fotó: Agro Jager News

Lenyűgöző tájakon jártunk, de maralt egész nap nem láttunk. Itt bizony sokkal kisebb a vadsűrűség, mint minálunk. Igaz, akinek szerencséje van, és elég kitartó, többféle vadat lőhet, mint hazánkban. A hatalmas országban vadászható a jávorszarvas, a maralszarvas, a szibériai őz, kétféle antilop, három vadkecske- és két vadjuhfaj, vaddisznó, medve, farkas és többféle kisebb ragadozó, számos vadréce- és vadlúdfaj, fácán, fogoly, fürj, több fajdféle és nyúlfaj, mormota, mókus és még számos egyéb vadfaj.

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A több részből álló vadászvizsga itt is kötelező, és állami hatóság ad engedélyt a vadászatra. A területi igazgatási feladatokat a vadászati és erdészeti hatóságok látják el, és ezek nevében egy társadalmi szerv, a Kansonar adja ki a vadászjegyet és a vadászati licenszeket, ami nem éppen olcsó dolog, főleg a külföldieknek nem, mert számukra más az árjegyzék.

Szavak nélkül: Kazahsztán Fotó: Gyenge László

Az irdatlan kiterjedésű vadászmezőkön persze nincs igazi ellenőrzés, ezért az ottani lakosok számára meglehetősen lazák a szabályok. Nem jellemző a trófeavadászat, inkább a vadhúsnak és a szőrmés vad gereznájának van becsülete.

Pártás daru Fotó: Gyenge László

A terepjárók elterjedésével ma már visszaszorulóban van a hagyományos lovas vadászat és a solymászat, pedig még nem is olyan régen szirti sassal vadásztak akár farkasra is.

A nap vége felé megálltunk egy zúgó hegyi pataknál, összerakták a horgászfelszereléseket, és állítólag külön engedély birtokában szerencsét próbáltunk pisztrángra, pérhalra, de most egyikünknek sem volt egyetlen kapása sem, pedig okostelefonjaikon csábító képeket mutattak korábbi zsákmányukról.

Horgászat Kazahsztánban: egy zugó patak mentén. Fotó: Agro Jager News

Éjszakára egy távoli völgyben találtunk szállást, ahol meglehetősen szerényen felszerelt panzió kertjében azért ott gőzölgött egy termálvizes medence, mert a kutatófúrások során meleg vizet találtak. A régi szovjet időket idéző étkezde (sztalovaja) kínálata és birkapörköltje azért eredményesen csillapította éhségünket.

Folytatjuk…

Írta és fényképezte: Gyenge László

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom