Keressen minket

Természetvédelem

Invázió

“Szépség és szörnyeteg” címmel új cikksorozatot indít az invazív fajokról a Bükki Nemzeti Park.

Közzétéve:

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén is nagy gondokat okoznak az inváziós növényfajok, ezért ezen fajok bemutatására “Szépség és szörnyeteg” címmel új cikksorozatot indítottunk, amelynek második része most a selyemkórót helyezi górcső alá.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Megállíthatatlanul terjedő, agresszív növény, amelynek egy-egy példánya alighogy feltűnik megszokott természeti környezetünkben, rögtön sejthetjük, hogy tragikus vég közeleg; rövid időn belül tömegével támad, eluralja és tönkreteszi honos életközösségeinket.

Megbízható távcsövet keresel? Kattints a képre!

Ez sajnos nem egy idegborzoló mozi újdonság rövid összefoglalója. Hanem a valóság, amelyben élünk, és ha körülnézünk, mindannyian tapasztalhatjuk.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Csak rajtunk múlik, hogy a történet hogyan folytatódik. Tehetünk valamit a hazai élővilág természetes változatosságát komolyan veszélyeztető selyemkóró visszaszorítására?

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Tapasztalataink szerint, igen. Első lépésként érdemes kiismerni az „ellenséget”. A selyemkóró (Asclepias syriaca) a meténgfélék (Apocynaceae) családjába tartozó dekoratív, rendkívül jó illatú, különleges ízű mézet adó növény.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Fotó: Bükki Nemzeti Park

De hát akkor mi baj lehet vele?

Röviden: Idegenhonos. Agresszív. A biológia sokféleség gyilkosa. Mérgező. Szántóföldi gyom. Számos növényi kórokozó vektora (terjesztője). Hazánkban nincs fogyasztója és jelentős kártevője sem, így versenyelőnyben van az összes honos növény fajjal szemben.

A selyemkóró esetében, ismét olyan problémával szembesülünk, amelyet az ember készített elő saját magának. Eredetileg Észak-Amerikában honos, dísznövényként került Európába. Magyarországon a 19. illetve a 20. században is intenzíven termesztették (!), azzal a céllal, hogy textilipari alapanyagként hasznosítsák. Ezen a téren nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, viszont a kiterjedt állományok megalapozása igen jól sikerült. Túl jól.

Ma az országnak nincs is olyan vidéke, amely kisebb-nagyobb mértékben ne lenne „fertőzött”.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Nem is csoda; hiszen a növény több úton is bebiztosítja, hogy mint faj túléljen, egyrészt magról, másrészt gyöktörzsről is robbanásszerűen szaporodik. Ősszel egyetlen növény több tüszőterméséből egyszerre sok száz repítő készülékes mag szabadul ki, amelyeket a szél kilométerekre képes repíteni. Az egyes állományok nagyságrendbeli térhódítását ugyanakkor a tarackgyökérzetről évente felnövő „klónok” sokasága biztosítja.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Azzal az elméleti tézissel ellentétben, hogy csak degradált élőhelyeken, csupasz talajfelszíneken üti fel a fejét, így jó természeti állapotú élőhelyeken nem képes megtelepedni, sajnos tapasztalataink alapján vitatkoznunk kell. Egy ún. záródott, természetes fajkészletű gyepen is elég egy igen kisméretű bolygatás, pl. egy vadászok által a talajra elhelyezett nyalósó és egy-két éven belül sok száz növény lesz, az oda hullott néhány szem magból.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Ugyanakkor a bolygatott talajfelszíneken, amelyek védett természeti területeken leggyakrabban az erdőgazdálkodás nyomán keletkeznek, valóban tömegesen fordul elő és robbanásszerűen terjed. Ilyenek a viszonylag nagy kiterjedésű végvágott területek, de az erdészeti feltáró hálózat útrézsűi is.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Mindez azzal jár, hogy az őshonos fajok egyedeit kiszorítja, a fajgazdagságot csökkenti, drasztikusan megváltoztatja az eredeti élőhely tulajdonságait.

De nehogy bárki is azt higgye, hogy a selyemkóró a természetvédelem elszigetelt problémája. A szántóföldön, mint elsősorban a gabonavetéseket veszélyeztető gyomnövényként kell számolni vele, amelynek irtása több okból is sokkal nehezebb, mint más gyomoké. Az érett növény mérgező, de a fiatal hajtások tejnedve is allergiás reakciót válthat ki az arra érzékenyeknél. Méhészeti hasznosítása is ellentmondásos.

Mit lehet tenni?

Az inváziót meggátolni könnyebb, mint „megszüntetni”; ha újonnan bárhol felbukkan a növény, tegyünk róla, hogy a terjedését AZONNAL megakadályozzuk.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

A növény elpusztítására legalkalmasabb idő, amikor az új növények előbújnak, kb. 3 hetes korukig ugyanis még nem képesek gyöktörzsről újabb hajtást hozni. Ekkor a leghatékonyabb kaszálni, vagy kis mennyiség esetén a hajtást letépni. A következő alkalmas időpont a virágzás kezdete előtti, a tarackok ugyanis a virágzásra fordított energia miatt ekkor gyengébbek. A bimbós növényeket lehet kaszálni, vagy glifozáttal permetezni is. (Az utóbbihoz azonban védett területen a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.) Többéves megfigyelésünk szerint az is hatékony, ha ebben az időszakban a növények föld feletti részeit eltávolítjuk, magyarul; ha egyszerűen „kigyomláljuk”.

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Annak ellenére, hogy a szakirodalom óva int a gyöktörzs bolygatásától, mivel az csak még több hajtás növesztésére serkenti a növényt, úgy látjuk, hogy az évi többszöri „gyomlálás” évről-évre, egy nagyságrenddel csökkenti a sporadikus állományokat. Ez valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy a föld fölötti részek eltávolításával, megfosztjuk fotószintetizáló részeitől, így nem képes olyan mértékben tápanyagot raktározni a gyökérzetében, mint egyébként.

Mit teszünk, ha az adott évben „túl későn” bukkanunk rá egy új állományra?

Fotó: Bükki Nemzeti Park

Legalább a magok terjedését próbáljuk megakadályozni. Állományait valószínűleg sosem számolhatjuk föl maradéktalanul, de kontroll alatt tartásáért, terjedésének visszaszorításáért mindannyian tehetünk.

Fotó: Bükki Nemzeti Park


Felhasznált irodalom:

  • https://mttmuzeum.blog.hu/2018/06/06/egy_amerikai_noveny_a_magyar_pusztakon
  • A selyemkóró (Asclepias syriaca L.) tömegességének változásai homoki parlagokon szukcesszió és természetvédelmi kezelés hatására, Csecserits, Anikó és Halassy, Melinda és Rédei, Tamás és Szitár, Katalin és Botta-Dukát, Zoltán (2020)
  • Özönnövények visszaszorításának gyakorlati tapasztalatai, Második, bővített kiadás Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
  • Fotók: Hák Flóra, Illyés Evelin, Kozma Attila


HA ÖNÖK IS FONTOSNAK TARTJÁK A TERMÉSZETVÉDELEM ÜGYÉT, AKKOR CSATLAKOZZANAK ÖNKÉNTES PROGRAMUNKHOZ, AMELY MOST EGY MÁSIK INVÁZIÓS FAJT HELYEZETT A KÖZÉPPONTBA:

A bíbor nebáncsvirág különösen a Tarna-Lázbérci Tájegységben, a Csernely-patak mentén a forrásvidéktől a Lázbérci-víztározóig, Nekézseny és Uppony községek közti szakaszon elterjedt. A növény virágzása idén július 24. és augusztus 11. között várható. Ebben az időszakban KÉT ALKALOMMAL HIRDETÜNK ÖNKÉNTES PROGRAMOT, ahol a jelentkezők természetvédelmi őrünk (Baráth Zoltán) vezetésével vehetnek részt az inváziós bíbor nebáncsvirág irtásában.

Az eseményre előzetes regisztráció szükséges az alábbi e-mail címen: HakFlora@bnpi.hu; a résztvevők számának megjelölésével és a választott program dátumával. Tárgy: „nebáncsvirág”

Forrás:  Bükki Nemzeti Park

Természetvédelem

Miért mozognak vegyes csapatokban a bíbicek és a seregélyek?

Bíbic- és seregélycsapatok tűntek fel Kardoskúton.

Published

on

Február második felétől egyre nagyobb számban figyelhetjük meg a visszaérkező bíbic- és seregélycsapatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén fekvő, tocsogós-vízállásos gyepterületeken.

Fotó: Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP

Mindkét faj rövidtávú vonuló, így az elsők között érkeznek vissza hazánkba a tavaszi vonulás során. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy ennek a két madárfajnak az egyedei elvegyülnek, és együtt mozog a nagy madársereg. Vajon miért keresik egymás társaságát ilyenkor a bíbicek és a seregélyek?

Az első és egyik legfontosabb ok, hogy a nagyobb csapat nagyobb védelmet jelent a ragadozók ellen. Így ugyanis több szem figyeli a veszélyt. A bíbicek különösen éberek a ragadozókra, és gyorsan riasztanak, ha például egy rétihéja vagy egyéb ragadozó madár megjelenik. A seregélyek kihasználhatják ezt a védelmet.

A másik fontos ok a táplálékszerzés megkönnyítése. Ilyenkor mindkét faj főként rovarokkal és egyéb gerinctelenekkel táplálkozik, amelyeket nedves réteken, gyepterületeken keresnek. A bíbicek kaparászásukkal, a gyepfelszín bolygatásával elősegíthetik a táplálék felverését, amihez így a seregélyek is könnyebben hozzájutnak.

Harmadik okként említhetjük a hasonló élőhely-igényeket. A vonulás során mindkét faj gyakran ugyanazokon a vizes élőhelyeken, esetleg mezőgazdasági területeken áll meg pihenni és táplálkozni. Így a társulás egyszerűen az élőhelyi preferenciák átfedéséből is adódik.

Végül, de nem utolsósorban a seregélyek és a bíbicek is társas fajok, a költési időszakon kívül nagyobb csapatokban mozognak, ami növeli a csoportdinamikát és a túlélési esélyeiket.

A kardoskúti Fehér-tónál mostanában zajlik az aranylilék vonulása is. Többször megfigyelhetjük, amint hasonló okokból ez a madárfaj szintén csatlakozik a bíbicek és a seregélyek népes táborához.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

A vadkárról kicsit másképp

Tapasztalatok a Vértesi Tájvédelmi Körzetből:

Published

on

Tud-e a vad természetkárosítást okozni?

Sokan és sokféleképpen közelítik meg a vadlétszám kérdését, valamint egy adott terület vadeltartó képességének fogalmát. Másként látja ezt a vadgazdálkodó, akinek elsődleges érdeke a vadállomány védelme, a sportcélú vadászat, a vadgazdálkodás szervezése, valamint ennek szakmai, tárgyi és anyagi feltételeinek megteremtése. Másként ítélik meg a mezőgazdasági területeken és erdőkben gazdálkodók, akiknek elsődleges érdeke a hosszú távú, gazdaságos termelés biztosítása. Véleményt alkot a lakosság is, s bár e réteg a legnépesebb, szakmai hozzáértése a legtöbb esetben hiányos, inkább érzelmi alapon közelít a témához.

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News

Ábra: MME

Viszont napjainkban kevesebb szó esik a vad természeti értékekre gyakorolt hatásáról. Össze lehet hasonlítani a vadlétszámra vonatkozó adatokat és az azokban bekövetkezett változásokat, de sokszor hallhatjuk, hogy ezek a számok becsléseken alapulnak, és a valóság mást mutat. Megnézhetjük a terítékadatokat is, amelyek a legálisan elejtett vadlétszámról adnak reális képet. Anélkül, hogy konkrét számokat idéznénk, abban a legtöbb érintett egyetért, hogy mind a becsült vadlétszám, mind a terítékadatok évről évre növekvő tendenciát mutatnak. Véleményem szerint reális képet akkor kapunk, ha kimegyünk egy adott élőhelyre, és a saját szemünknek hiszünk, tapasztalatainkra támaszkodva vonunk le következtetéseket.

Így tettem én is, amikor a Vértesi Tájvédelmi Körzetben több évtizeden át mértem fel a természeti értékeket. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mezőgazdasági, vadgazdálkodási és természetvédelmi ismeretekkel felvértezve, a Vértest évtizedekig járva, gyűjthettem tapasztalatokat az adott témakörben. Tapasztalatom szerint mind a vadlétszám, mind a vadfajok száma az elmúlt 40 évben drasztikusan megemelkedett. Megjelentek a Vértesben spontán visszatelepülő és szándékosan, vadászati érdekből betelepített vadfajok is. Elég, ha az aranysakálra, a dámra vagy a muflonra gondolunk. Mindeközben a gímszarvas és a vaddisznó létszámának erősödését is tapasztaltam. A vadlétszámot természetes úton szabályozó nagyragadozók teljesen hiányoznak a területről. Az állományszabályozó betegségek – gondolok itt a veszettségre és az afrikai sertéspestisre (ASP) – szintén elkerülték a Vértes térségét.

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News

Előbbi a légi úton történő vakcinázások miatt, utóbbi valószínűleg a vonalas létesítmények (autópálya, vasút) vadmozgást és vándorlást korlátozó hatása miatt. Ami a területet járva rögtön szembeötlik, az a vad nyomainak sokasága: túrások, rágások, kitaposott vadváltók, amelyek napjainkban a védett és fokozottan védett élőhelyeken is egyre nagyobb gyakorisággal fordulnak elő. Az erdőgazdálkodók kénytelenek vadkizáró kerítéssel körbevenni, nemcsak a vágásterületen nevelkedő fiatalosokat, hanem már a vágásra tervezett erdőrészleteket is. Ha néhány szerencsés évben olyan bőséges makktermés adódik, amelyet a vad sem tud teljesen elfogyasztani, a megjelenő csemeték csúcsrügyeit biztosan visszarágja. Vadkizáró kerítések nélkül nem jelenik meg értékelhető természetes újulat, amely a természetközeli erdőkben a fahasználat egyik előfeltétele. Az így bekerített területek tovább fokozzák a nem bekerített részeket terhelő vadnyomást. Ha a vadlétszám közelítene az erdő természetes eltartóképességéhez, az erdőgazdálkodók nem építenének milliókba kerülő kerítéseket, hiszen az nem állna érdekükben. Fontos tény, hogy a védett és fokozottan védett területeken az elsődleges cél az élőhely és az ott található természetvédelmi értékek védelme, megelőzve az erdő- és vadgazdálkodási érdekeket. A Vértesben odáig jutottunk, hogy szükséges bekeríteni egy-egy védett növényfaj termőhelyét is.

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News

Ilyen például az egyik jégkorszaki maradványnövényünk, a kiemelt természetvédelmi oltalom alatt álló cifra kankalin (Primula auricula), amelynek utolsó két termőhelyét a muflonok veszélyeztetik. Élőhelyét évezredeken át védte sziklás, meredek, ember és vad által is nehezen járható volta, de a kizárólag vadászati érdekből, átgondolatlanul betelepített muflon ellen ez már nem elég, hiszen ez a faj, a hazai vadfajokkal ellentétben, ezeket a termőhelyeket is rendszeresen látogatja, lerágva és letaposva azokat. Egy másik szembeötlő jelenség, tavasszal, a vaddisznótúrásokkal érintett területek nagysága. A legérzékenyebb élőhelyek közé tartoznak a dolomit sziklagyepek, amelyek bővelkednek védett és fokozottan védett állat- és növényfajokban. Például itt él a vértesi nyílt dolomit sziklagyepek legértékesebb bennszülött növénye, a magyar gurgolya (Seseli leucospermum), valamint hazánk legtermetesebb rovarfaja, a fűrészlábú szöcske (Saga pedo).

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News

A vaddisznók rendszeresen feltúrják ezeket az élőhelyeket, komoly természetvédelmi károkat okozva. Az erózióra is érzékeny dolomit sziklagyepeknél, a gyepzóna sérülése miatt, a csapadék lemossa a termőtalajt, végérvényesen megváltoztatva az élőhelyet. Összegezve kijelenthetjük, hogy a felduzzadt vadlétszám nemcsak a mező- és erdőgazdálkodóknak, hanem a természetvédelmi értékeknek is kárt okoz. A megoldás a vadlétszám szabályozása, amely kizárólag a döntéshozók és a vadgazdálkodók felelőssége. A megoldás kulcsa pedig a vadászok kezében van.

Írta és fényképezte: Klébert Antal természetvédelmi szakember

 

Érdekli a Magyar Madártani Egyesület munkája? Olvasson naprakész híreket ITT!

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Végéhez közeledik a bivalyok és a szürkemarhák teleltetése

Megkezdődött a házi bivalyok és a magyar szürke szarvasmarhák felkészítése az áprilisban kezdődő legeltetésre.

Published

on

A tavasz közeledtével a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai állattartótelepén már megkezdődött a házi bivalyok és a magyar szürke szarvasmarhák felkészítése az áprilisban kezdődő legeltetésre.

Fotó: Vizes Tibor – KMNP

Jelenleg az állatok szemrevételezése zajlik, az elkövetkező hetekben pedig pótoljuk a kihullott fülszámokat. Azt követően sor kerül a szükséges állatorvosi kezelésekre.

A telepen három helyszínen több mint 1000 szürkemarha és 270 bivaly teleltetéséről gondoskodunk. Az időjárás kegyes volt a téli tartáshoz, nem volt nagy hideg, bár a szürkemarhák számára ez sem jelentene problémát, ugyanis ők az extrém hideget is jól viselik. A bivalyok kissé fázékonyabbak.

A tavaszias télben kevesebb szálastakarmány fogyott, mivel ilyenkor kevesebb energiára van szükségük az állatoknak. A tavalyi borjak a tél folyamán szépen fejlődtek, erősödtek, leválasztásuk is megtörtént. Szent György-nap tájékán a felnőtt bivalyokkal együtt ők is kimennek majd a legelőkre.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom