Keressen minket

Horgászat

Nyári horgászat a Balatonon

Közzétéve:

Gulyás László és Táncos Roland a Balatonon horgásztak június elején. Élményeikről beszámoltak lapunknak:

Történetünk egy nyár eleji baráti nyaralással kezdődött. Június 10-én reggel indultunk útnak egy balatonfüredi apartmanba családommal, gyermekkori barátommal és természetesen az ő családja is velünk tartott.

Fotó: Gulyás László – AJN

Szinte már két héttel előtte lehetett tudni, hogy az időjárás nem kedvez a családi programoknak, ezért úgy döntöttünk, hogy a botokat semmiképpen nem hagyjuk otthon. Amíg a csajok és a gyerekek otthon traccspartiznak és játszanak, mi hajnalban kiugrunk egy nap a “tihanyi gödrösre” és megpróbálunk süllőkre vadászni. De ezt meg kellett alapoznunk, nem szeretünk úgy kiérni a horgászhelyünkre, hogy nincs csalihalunk. Első nap, egy kirándulás végeztével, úgy döntöttünk, hogy megállunk Alsóörsön kishalazni. A Vitorlás Pizzéria mellett folyik egy kis befolyó a Balatonba, úgy gondoltuk, ez lesz mi helyünk. Sajnos egy dologról mindkettőnk megfeledkezett, nem hoztuk magunkkal vödröt… Jött az ötlet vérbeli vendéglátósként, kérek egy tejfölös vödröt a pizzériából 😂 szokták mondani, a magyar ember leleményes😀 Szerencsére a vendéglátóegység nagyon jól fogadta kérésem és tudtak is segíteni. Ezután lesétáltunk a partra, ahol többen is horgásztak dobós fenekező készséggel. Mi két spiccbotot vittünk magunkkal, némi etetőanyagot és csontit. Öt perccel a horgászat megkezdése után már tudtuk, hogy szerencsés horgásztunk lesz. Közvetlenül a befolyó torkolatánál próbáltunk horgaszni, a parttól kb egy méterre. Rengeteg sügeret, küszt, gébet és még tenyeres méretű keszegeket is sikerült fognunk, természetesen a sügereket és a keszegeket visszaengedtük. A sikeres horgászat után visszaindultunk a szállásunkra, a bezsebelt csalihalainkkal együtt.

Fotó: Gulyás László – AJN

Mivel másnapra már rosszabb időt jósoltak, azért reménykedtünk benne, hogy nem fog szakadni az eső. Gyorsan el is jött a reggel, jómagam keltem fel először, izgatottan várva, mit fog szólni a horgásztársam a borongós, szeles reggelhez. Hála istennek őt sem tántorította a helyzet, gyors öltözködés, készülődés után már útra is keltünk Tihany felé. A parton autózva a tihanyi horgászbeugrók mellett, nem sokat gondolkoztunk, egy korábban már általam és párom által horgászott helyet választottam, ami ezúttal sikeresebb lett, mint azt először gondoltam. A horgászhely bal oldalán, a vízben, egy nádas helyezkedett el. Én erre az oldalra tettem ki először a bottartóimat, gondolva arra, hogy az egyik botommal a nád tövében próbálok szeremcsét. A másikkal pedig középtájt. Roland barátom természetes szintén középre és értelemszerűen jobbra dobált.

Fotó: Gulyás László – AJN

Próbálkoztunk többféle fenekezős módszerrel is, mint pl. a sima, egyszerű hurokból kötött szerelék vagy búvárúszós módszerrel is.

Mivel nagy volt a szembeszél, így a hullámok szinte teljesen feltörtek a kőgát tetejéig, sokszor még mi is kaptunk belőle. Laposan induló horgászatunk közben volt időm szemrevételezni, hogy a hullámok a küszöket teljesen kisodorták a kövek közé, gyakorlatilag egy szákkal lehetett volna meríteni belőlük.

Eközben a társam kapásjelzője csattanásig emelkedett egy laza beakasztás után, meg is lett az első szép süllőnk, majd a második is őt illette. Ezután jött az a kapás a búvárúszós botomon, ami szintén a karika csattanásával járt, de ez más volt mint a legelső. Mire odaléptem, már indult a fék. Akasztás után már éreztem, hogy megvagyok, majd egyszer csak mintha leakadtam volna. Majd újra megindult. Erőteljes rángatást éreztem, pár perc fárasztás után jött a meglepetés: egy “balatoni angolna”.

Fotó: Gulyás László – AJN

Aki már találkozott vele a horgászata során, az biztos tudja, hogy egy angolna megszákolása vicces dolog tud lenni, ha ügyetlenkedsz. Szerencsénkre mi ketten voltunk, de még ígyis megizzasztott bennünket.🙂

Írta és fényképezte: Gulyás László

 

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Horgászat

Menyhal horgászata a Bodrogon

Fodor János élménybeszámolója:

Published

on

Fodor János Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sárospataki járásában, Bodrogolasz határában menyhalra horgászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Közel másfél éve választottam hobbiként a horgászatot, melynek eredménye minden évszakban élményekkel volt tele. Legutóbbi horgászataim során, ismét a Bodrog folyó menti egyik faluban, Bodrogolasziban található kis tanyát választottam, amely alacsony vízállású és nagy részben kövezéses. Késő délutáni/esti órákban érkeztem a horgászhelyemre, ködös, hűvös időben.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

A menyhalfogás volt a célom, öröm volt látni a kapások sorozatát. Általában a jól bevált feeder botjaimat választom társamnak, ez most is így történt: 26-os monofil főzsinórral, 22-es trabucco előkével, süllőző horoggal. Csalinak halszeleteket használtam , amelyekkel közel 8 óra horgászat alatt, 10-15 menyhal akadt a horgomra. Átlagosan olyan 30-35 cm méretűeket sikerült kifognom, de aznap a legnagyobb köztük 43 cm volt. Mindegyik nagyon szép kapást csinált, gyönyörűen mentek a vízben, a sorozatos kapások nagy élménnyel szolgáltak.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Azt tapasztaltam, hogy abban az időpontban a halszeletek másfajta halakat is bevonzottak, ugyanis halkockát alkalmazva, egy jó pár darab süllőt is sikerült fogni. Kíváncsian várom a következő alkalmat kint a parton, hiszen sose tudni mekkora hal akad a horgomra!

 

Írta és fényképezte: Fodor János

Tovább olvasom

Horgászat

Harcsázás a Pó-folyón

Polinszky Attila élménybeszámolója:

Published

on

Polinszky Attila élménybeszámolója:

A horgásztársammal sikerült újra egy hétre eljutnunk a Pó-folyóhoz, (Olaszország) harcsára horgászni. Amikor megérkeztünk, a folyó vízszintje másfél-két méterrel alacsonyabb volt, mint a szokásos. Csak a hét közepén kezdett el emelkedni. Majdnem egész héten esett és elég hűvös idő volt.A napok során több harcsát is fogtunk, kb. másfél métereseket, de kapitális példány nem akadt horogra. Gondoltuk, keresünk egy új helyet, ahol még nem voltunk.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Ezért úgy döntöttünk, hogy a camping (aminek a területe több kilométer hosszú, ahol csalihalat lehet beszerezni, csónakot vízre bocsájtani, tisztálkodási lehetőség van) területének legtávolabbi végére hajózunk el.  Október 18.- àn, délután, lehorgonyoztuk a két csónakot. Bevittük a csalikat, lerögzítettük a helyükre és fákhoz kötöttük. Sajnos rövid időn belül, úgy 18.00 óra felé, annyit emelkedett a víz szintje, hogy újra kellett a botokat a csalikkal együtt beállítanunk a víz szintjéhez mérve.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Egy nyugodt naplemente után, hajnal 3 óra felé, telihold fényében, arra ébredtünk, hogy a bot hozzácsapódik a bottartóhoz. A kapásjelző csörög, az elektromos jelző visít és az orsóról nagy sebességgel fut le a zsinór. Miután bevágtunk, elengedtük a csónakot a főcsónaktól és beindítottuk a motort. Fogtam a botot, próbáltam a hal ellen dolgozni, a társam pedig elindította lassan, a hal irányába, a csónakot. Mikor a közelébe értünk, éreztem, hogy ez nem lesz egy átlagos hal. A fárasztás során többször megpróbált minket a fák közé húzni, ezért erősen kellett ellene tartani, vigyázva arra, nehogy leszakadjon..Kicsit később kifordult a nyílt víz felé és sodrással szemben húzta kettőnkkel a csónakot.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Megpróbált minden irányba kitörni. Csak úgy forrt körülötte a víz. Jó 45 perces fárasztás után sikerült nagy nehezen beemelnünk a csónakba. Ott láttuk csak meg igazán a hal óriási méreteit. Jó 5-7 percbe került, mire visszajutottunk a főcsónakunkhoz, hogy le tudjuk rendesen mérni. A mérete 2m 57cm volt, alig fért bele a csónakba.

Többféle csalit használunk pl. pisztrángot,kárászt. Ez a kapitális példány kárászra kapott. Mivel nem szeretjük kínozni a halakat, (kötéllel partra húzni, kikötni,várni a világost a jobb fényképért) ezért csináltunk pár fényképet, videót és utána óvatosan visszatettük a vízbe. Megvártuk, amíg elkezd rendesen mozogni, újra erőre kap és magától szeretne elúszni.Miután elköszöntünk ettől a csodálatos élőlénytől, megünnepeltük ezt az élményekben gazdag, izgalmas találkozást a Pó-folyó urával.

 

Írta és fényxképezte: Polinszky Attila

 

Agro Jager News

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Tovább olvasom

Horgászat

Domolykó a Rábcából

Published

on

Meleg Ábel szeptember végén Rábca Hanságligeti szakaszán kapitális domolykót akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Igazából úgy kezdődött az egész, hogy az egyik barátommal megbeszéltük, hogy pergetünk egyet. Csónakból pergettünk csukára a Rábca hanságligeti  szakaszán.Több kilométert csorogtunk különösebb eredmény nélkül. Úgy gondoltuk, hogy nincs értelme tovább maradni. Koromsötétben elindultunk visszafelé, de volt egy érzésem, hogy még dobnom kell párat. És nagyon jól éreztem.

Fotó: Meleg Ábel – AJN

A semmiből érkezett egy hatalmas ütés és azonnal megindult a hal.Először nem tudtuk eldönteni hogy mi lehet a horgon, mert nagyon jól küzdött.De a végén mindketten meglepődtünk a gyönyörű domolykó láttán.

A hal 46 cm és 2+ kiló volt.

Egy Fox Rage 20 -80 grammos botot használtam, egy 3000-es daiwa orsóval, 22-es Berkley fonott főzsinórral és 70-es monofil előkével.

A csali meg egy 70mm-es Salmo Slider volt

 

A MOHOSZ szerint a rekordot Vágenhoffer Tamás tartja, aki 2019. október 11-én fogott ki egy 1,90 kg súlyú, 51 centiméter hosszú halat a Marcal folyón Koronco térségében műléggyel. 

 

Írta és fényképezte: Meleg Ábel

Tovább olvasom