A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet állásfoglalása a Balaton déli partján létesített kikötők ökológiai kockázatairól: a téli oxigénhiányos állapotokról és halpusztulásról ❄️

❄A tél beálltával ismét előtérbe kerültek a Balaton déli partján, az egyes kikötők térségében tapasztalható téli halpusztulások. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az egyedi esetek mögött nem elszigetelt, helyi problémák, hanem egy összetett, rendszerszintű jelenség áll, amely a klímaváltozás és az elmúlt évek intenzív partmenti beépítéseinek együttes következménye. 🏗️

Fotó: Hun-Ren

🔹 Nem egyedi kikötőprobléma ⚓

A jelenség nem köthető kizárólag egyetlen kikötőhöz vagy beruházáshoz. A Balaton déli partján létesített, bővített vagy átalakított kikötők esetében hasonló ökológiai kockázatok rajzolódnak ki, különösen ott, ahol nagy kiterjedésű, mélyített és erősen védett öblözetek jöttek létre.

🔹 Klímaváltozás és téli viszonyok átalakulása 🌍❄️

A klímaváltozás következtében a Balaton telei egyre gyakrabban jégmentesek, miközben a tó továbbra is szélnek kitett, sekély víztest marad. Ennek következtében a nyílt vízen téli időszakban is erős hullámzás és folyamatos vízmozgás jellemző. A télen alig táplálkozó halak számára viszont a hullámzó víz leküzdése jelentős energia vesztést jelent, így a jégmentes időszakokban hullámzástól védett területeket keresnek.🌊

Ezzel párhuzamosan a déli parton kialakított, nagy kiterjedésű, mélyített és erősen védett kikötőmedencék a téli időszakban menedékként (vermelőhelyként) funkcionálnak a halak számára. A halak tömegesen húzódnak ezekbe a nyugodtabb öblözetekbe, ahol azonban a vízcsere korlátozott, a víztömeg részben elszigetelődik.⛵

🔹 Oxigénhiányos állapot kialakulásának kockázata ⚠️

A védett, gyenge átkeveredésű kikötőmedencékben a halak nagy sűrűsége, az üledék oxigénfogyasztása és az algák alacsony téli oxigéntermelése együttesen akut oxigénhiányos állapotot idézhet elő. Ilyen körülmények között rövid idő alatt tömeges halpusztulás alakulhat ki, akár külső terhelés, zavaró hatás nélkül is.

🔹 Északi és déli part közötti különbségek 🧭

A Balaton északi partján a mélyebb víz és a part menti meder morfológia lehetővé teszi az ún. „átfolyós” kikötők kialakítását. A déli part sekély vízviszonyai miatt azonban az ilyen megoldások gyors üledékfelhalmozódáshoz vezetnének, ezért ott jellemzően zárt, mélyített medencék jönnek létre, amelyek a halak szempontjából előhelyi csapdaként működnek. Azon kevés déli parti kikötő, amely a jelentős betorkoló vízfolyás miatt hatékony átöblítéssel rendelkezik, pl. Balatonmáriafürdő, szintén mentes az oxigénhiány és az ehhez köthető halpusztulási kockázatoktól.

🔹 Őshonos, kulcsfontosságú halfajok érintettek 🐟

Kiemelten fontos hangsúlyozni, a jelenség elsősorban a Balaton őshonos, biomassza szempontjából legjelentősebb halfajait a keszegféléket, így a dévérkeszeget, karika keszeget és bodorkát, a küszt és a süllőt érinti, amelyek:

• a tó táplálékhálózatában fontos szerepet töltenek be 🌊

• kulcsszerepük van a balatoni ökoszisztéma stabilitásában 🌍

• és meghatározóak a halgazdálkodás és a horgászat szempontjából is 🎣

Ezért a probléma nem pusztán halgazdálkodási kérdés ⚠️, hanem a Balaton teljes ökológiai működését érintő, kritikus kockázat. 🚨🌊

🔹 A kárókatonák szerepének értelmezése

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet álláspontja szerint a kárókatonák jelenléte nem az elsődleges kiváltó oka, hanem pusztán erősítő tényezője lehet a kikötői halpusztulásoknak. A kárókatonák tömegesen vadászva további tömörülésre késztetik az amúgy is kritikus sűrűségű haltömeget. A beszorult, menekülési útvonalakkal nem rendelkező halrajok így a környezetükben már amúgy is szegényes oxigént teljesen felélve fokozottabban pusztulnak. Azonban a problémára tartós megoldását mégsem a kárókatona riasztásával vagy gyérítésével érhetünk el, hanem a kikötők átjárhatóságának és vízáramlásának javításával.

🔹 Nem a vízszint-ingadozás az ok 📉📈

Fontos egyértelműen kimondani: a jelenség nincs közvetlen összefüggésben a Balaton természetes vízszint-ingadozásával. A probléma sokkal inkább a klímaváltozás (jégmentes telek, megváltozott áramlások) és az emberi partbeépítés (kikötőépítés) együttes hatásából rajzolódik ki, és ezért komolyan veendő, hosszú távú kockázatot jelent. ⏳⚠️

🔹 Kezelési lehetőségek és korlátok 💨🌊

A jelenleg alkalmazott beavatkozások – például levegőztetés és a kárókatonák riasztása – tüneti kezelésnek tekinthetők, amelyek rövid távon mérsékelhetik a károkat, de nem oldják meg az alapvető problémát. A jelenség kezelése csak komplex, szakmailag megalapozott jelenkori vízélettani szempontokat is figyelembe vevő kikötő tervezéssel lehetséges, amely tekintettel van:

• a klímaváltozás hatásaira 🌍

• a kikötők geometriai és hidraulikai sajátosságaira 💧

• a halállomány tér- és időbeli viselkedésére 🐟⏳

• valamint a Balaton egészének működésére 🌊⚙️

🔹 Összegzés 📝

A Balaton déli partján tapasztalt halpusztulások nem elszigetelt események, hanem egy komolyan veendő, rendszerszintű ökológiai kockázat tünetei. A jelenség túlmutat egy-egy kikötőn vagy helyszínen⚓➡️, és a Balaton jövőbeli működése szempontjából kritikus kérdést vet fel.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet célja🎯, hogy a jelenségről higgadt, tényeken alapuló, tudományosan megalapozott tájékoztatást adjon📊🔬, valamint elősegítse és partner legyen a hosszú távon is fenntartható megoldások kialakításában🤝♻️.

Forrás: Vasas Gábor főigazgató, Specziár András tudományos tanácsadó — HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovics neve az elmúlt időszakban a busahorgászattal fonódott össze. Számos helyszínen űzi eredményesen ezt a horgászmódszert, olyannyira, hogy több kapitális halat is sikerült kifognia – többek között a Dunából és a Balatonból.

Sztasz az ukrajnai Nagyszőlősön horgászott először, a Tiszán. A magyar gyökerekkel rendelkező, kárpátaljai horgász, a megszerzett tudását később már Magyarországon kamatoztatta. Az elmúlt időszakban a partról, használt halradarral, célzottan a márnákat kereste – és meg is találta őket. Olyannyira, hogy maga is meglepődött azon, amit a műszer mutatott.

Fotó: Agro Jager News

Megfigyelése szerint az igazán nagy márnák a folyó medrének közepén, a nagyobb gödrökben tartózkodnak, hasonlóan a kapitális süllőkhöz. Ez a távolság partról is megdobható: megközelítőleg 120 méter. Ehhez 50-es gyűrűvel szerelt, rendkívül erős bot szükséges, amely a Duna sodrásával is felveszi a harcot. Az általa használt botok gyakorlatilag megerősített feederbotok, amelyekkel nagyobb pontyokra is eredményesen lehet horgászni.

Célzottan, tudatos tervezéssel kezdett el márnákra horgászni. Saját etetőanyagot készített, amely rendkívül fűszeres aromájú volt, hogy a sodrásban oldódva is felhívja magára a halak figyelmét. A kapásfokozás érdekében csontit is kevert az etetőanyagba. Mivel a Duna rendkívül gyors folyású, saját készítésű, kampós etetőkosarakat használt, amelyek a sodrástól függően 120–300 grammosak voltak.

Csaliként leginkább sajtot alkalmazott. Számos áruházlánc termékét kipróbálta, amelyek közül egy német sajt vált be leginkább: olcsó, és a márnák kifejezetten kedvelik. A horgok mérete 4-es és 6-os volt, 18-as fluorokarbon előkével. Mivel a márna rendkívül óvatos hal, célszerű akár 1,5–2 méter hosszú előkét is használni.

Az adott alkalommal  a Római-parton kezdődött az éjszakai horgászat barátaival, körülbelül 19 óra körül. A Duna kiszámíthatatlan: sosem lehet előre tudni, milyen lesz a halak étvágya.

Alig hogy felszerelték az első botot, a bedobás után azonnal jelentkezett az első kapás. Ez annyira hihetetlen volt, hogy elsőre senki sem akarta elhinni. Aki rendszeresen a Dunán horgászik, tudja: ez már-már a csodával határos. A kétkedés ellenére hamar megérkezett az első dunai márna.

Ezt követően folyamatosan jöttek a halak, kisebbek és nagyobbak vegyesen. Általában 2–3 kilogramm között mozogtak, de akadt köztük 4–5 kilogrammos példány is. 21 óra 30 perc körül azonban egy jóval markánsabb kapás érkezett. Ha a márna kapását egyetlen szóval kellene jellemezni, az az intenzitás lenne – és ez most is pontosan így történt.

A bot csak azért nem úszott el, mert Sztasz közvetlenül mellette ült. Először mindenki azt hitte, hogy egy nagyobb harcsa akadt a horogra, mert a hal viselkedése egyértelműen erre utalt. Időnként kitört, majd mintegy tízperces fárasztás után, a fejlámpák fényében megjelent egy márna hatalmas sziluettje. A hal méreteit jól jelzi, hogy még a szák is megadta magát – eltört.

A fogás valóban impozáns volt: a hal tömege megközelítette a 10 kilogrammot, hossza pedig elérte az egy métert. (A hal pontos súlya 9,75 kg volt, hossza 101 cm.) A kifogást követően tanakodtak, mit tegyenek. A területileg illetékes halőrt akkor éppen nem érték el, ezért néhány fényképet és videót készítettek a halról, majd visszaengedték a Dunába. Már ekkor érezték, hogy a fogás rekordgyanús lehet, amit másnap a közösségi médiában számos sporttárs is megerősített.

A MOHOSZ képviselői arra kérték Sztasz Sztanyiszlav Sztaniszlavovicsot, hogy minden dokumentációt személyesen vigyen be a központba, a tanúk nevével és elérhetőségével együtt. Ezt követően döntöttek úgy, hogy új rekordként ismerik el a fogást, ami óriási örömöt és meglepetést okozott a baráti társaságnak.

Sztasz szerint Budapest közigazgatási területén rendkívül sok 2–3 kilogrammos márna él, ami nagyon jó jel. Az állomány erős, ugyanakkor horgászatukhoz komoly tapasztalat, helyismeret és szaktudás szükséges. A mostani rekord megdöntéséhez 18 évre volt szükség. Az előző rekordot Töpfner József tartotta, aki 2007. október 10-én, éjfél után 45 perccel, a Dráván, Drávapalkonya határában akasztotta meg a halat.

A fényképen Töpfner József látható a rekord márnájával. Fotó: MOHOSZ

Sztasz szerint ennél akár nagyobb márnák is élhetnek a Dunában, amit a halradaros megfigyelések is alátámasztanak. A sokat megélt, kapitális példányokra azonban jellemző, hogy egy kifogást követően óvatosabbá válnak, és jóval nehezebben csaphatók be, mint korábban. Ennek ellenére mindenkinek azt javasolja, hogy próbálja meg a szerencséjét – és gazdagodjon élményekkel.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely