Hubert
MESE: 14. rész – Vaddisznóhajtás és farkas a Mátrában
Hubert és Arthur nehezen koptatta a januári napokat és szinte napjában többször is meg-megnézték a falinaptárat: nagyon lassan közelgett a január 18-i dátum, amikor is az Országos Erdészeti Manótanács kihelyezett ülésén, Rudolf-tanyára igyekszik majd mindenki, hogy megbeszéljék az idei feladatokat, tanácskozzanak és persze részt vegyenek az év legnagyobb hajtásán! Mindenki készült és az ország több pontjáról, a határokon túlról is mindenki odaigyekszik. A Mátra, az Északi-középhegység vulkanikus tagja és páratlan vadászterület.
Gyenese Emese – Vaddisznók a Martalóc-völgyben
Délről, az Alföldről felől érkezett Arthur és Hubert. Már maguk mögött hagyták Gyöngyös forgalmas buszállomását is. Gyalog kellett elindulniuk a Rudolf-tanyára, amely a Galyatető és a Kékestető között, de a Galya oldalában keletről, egy kis völgyben húzódik meg. Napok óta nemhogy esik, hanem szakad a hó és lezárták a hegyi utat. Nem mehet fel senki, így gyalog vágnak neki az útnak. Mikor az egyetem előtti útzárhoz érnek, Arthur egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy egy speciálisan felépített, régi típusú, egy orosz raj-GAZ érkezik, amelynek minden kerekére egy-egy hóláncot szereltek. Az oldalán hatalmas betűkkel, öt tölgyfalevél körül, ez a felirat volt látható:
„Parádfürdői Erdészet”
Késlekedésre nem volt idő és azonnal Hubertre parancsolt Arthur, hogy ugorjon fel a vadrácsra, amely érdekes módon le volt nyitva – talán úgy maradt, de most kit érdekel, hogy miért maradt úgy? Páratlan lehetőség! Amint megállt a terepjáró és a vezető lehúzta az ablakot, a rendőr az erdész engedélyét megvizsgálva, már engedte is tovább a kocsit. Arthur eközben feladta a puskáját és a táskáját, de szerencse, hogy fogta a rácsot, mert már az autó az erőteljes gázadásra máris megiramodott. Bizony, Hubertnek segíteni kellett, hogy bácsikája felkapaszkodjon – ez már nem volt gyerekjáték! Megijedt Hubert, de Arthur kalapja alól, ami félrebiccent, kacagott: De jó, hogy eljöttünk Hubert, micsoda kaland lesz ez! Kétségtelen tény, hogy ennek a szenvedélynek élt Arthur és megragadott mindent annak érdekében, hogy izgalmasak is legyenek ezek a kirándulásai. Néha azért Hubert, ezektől a jelenetektől szerette volna megkímélni magát!
Menetközben persze kavargott hátul a hó, de cseppet sem érdekelte a két edzett manót, hiszen gyakran járnak ők szeles, havas helyeken elég csak a gyantéi vaddisznóvadászatra, no meg a múlt heti kormoránvadászatra gondolni.
A Mátra valamikor vulkanikus, háborgó hegyünk volt. A hegy azonban régen kihűlt, ma már nincsenek tűzhányói és az erodálodó, pusztuló középhegység déli lankáin a szőlőkultúra teszi híressé ezt a tájat. Ha nem esne ennyire a hó, láthatnák a legmagasabb pontját a Kékest, ami 1014 méter, míg a második legmagasabb csúcsa a Galyatető, amely 965 méter magas. Tőle keletre a Bükk, míg nyugatra a Cserhát húzódik, attól élesen a Zagyva választja el.
- Remélem Valter is feljut, mert ő arról érkezik – mutat Arthur bácsi Hubertnek a rettentő hóesésben nyugatra. Persze, éppen csak az útszéli szőlőkig lehet ellátni.
- Hamarosan elhagyjuk a Mátraalját – folytatta Arthur, miközben azt figyelték, hogy bajosan mászták volna meg a hegyet.
Míg délen, széles lefutású, lankás a Mátra, addig északon már egy nehéz, kemény tereppel találkozhatunk. Az úttól jobbra, felfelé a Kékesnek haladva, a Sár-hegy köszön először az utazóra, aztán elhagyva a Mérges-patakot, már a Pipis-hegy látható, míg innen balra Gyöngyössolymos húzódik meg. Mátrafüred előtt érik el Arthurék a 300 méter tengerszintfeletti magasságot, ahol ma is képeznek erdésztechnikusokat. Páratlan helye a középfokú erdészképzésnek, hiszen az iskola és a kollégium is kint áll a kisváros szélén, s ha iskola után vagy hétvégén túrázni támad kedvük, netán ősszel szarvasbőgést hallgatnának a diákok, elég csak a kollégium udvarára kilépdelniük. Persze hajtásokra is lehet menni, mert talán a legjobb helyen vannak azok, akik hegyvidéki erdőgazdálkodást, vadgazdálkodást szeretnének tanulni.
- Nincs szerencsénk Hubert, mert lefordultunk a főútról. Megyünk az iskolába!
Arthur úgy ismerte a Mátrát, mint a tenyerét. Az iskola tényleg kint állt a város szélén. Hubertnek nagyon tetszett és az is, hogy a nagy havazás miatt egy gyereket sem engedtek haza és egész nagy hóvárakat építettek már az udvaron. Folyt a hóemberépítés és a hógolyózás, miközben folyamatosan lapátolták az iskola körül a járdákat és itt a parkolót is. Mikor megállt az autó, egy zöldruhás ember lépett az autóhoz. Szemmel láthatóan várta a kocsit.
- Szervusz! Itt vannak a levelek, ezeket tudtam felhozni! Van mindenetek? – kérdezte az autót vezető.
- Szervusz igazgató úr! – köszöntötte a tanár. Arthurnak kikerekedett hátul a szeme és felállt a vadrácson, hogy a hátsó ablakon benézzen, vajon kivezeti az autót?
- Persze, akár egy hétig is bírjuk. Étel van, a gyerekek nagyon élvezik, ha meg a fűtéssel lenne baj, fa is van bőven, tehát át tudunk állni.
- Akkor jó. Fent vagyok Parádfürdőn, ha kell valami csak szóljatok! Elővettem az öreg raj-GAZ-t, ezzel bárhova le tudok menni. A többi csodajármű már feladta!
Azzal el is köszöntek egymástól, de ahogy Arthur felállt, egy szemfüles erdésztanuló észrevette és már kiabált is:
- Nézzétek! Egy manó ül a vadrácson!
- Nem is egy, hanem kettő – rikkantott egy másik és akkor hógolyóval találta képen, hogy még a sapkája is leesett!
Mire aztán összeszedte a sapkáját, addigra a raj-GAZ már kifordult az udvarról és tovább folyt a hógolyó csata. Szinte csoda, hogy a tanárt a levelekkel nem találták el! Volt, aki a Palkó oldalára állt és volt, aki nem. Aztán bekapcsolódtak a felsősök is és 50-60 gyerek hógolyója közül egy sem találta el a tanárukat.
- Na, ezekből lesz a jó erdész – mondta az igazgatói irodában a teáját szürcsölgetve egy idősebb, ősz hajú ember. Az ablak előtt állt, onnan figyelte a csatát,
- Azért a Palkó gyerek csak jól látta!
- Jól, de milyen jól célzott a másik!
Az igazgató irodájában is jó volt a hangulat. Végre esett a hó és régi időket hozta vissza ez a nagy hóvihar, amikor minden gyerek bent volt a kollégiumban. Kezdődtek a nagy téli hajtások, a fakitermelések. Ha van szép oldala az erdész szakmának, akkor ezek a téli hónapok is azokhoz tartoznak. A hajtások közötti nagy tábortüzek, a fakitermelésen a szalonnasütések, meg a diszkoszban sült krumpli, kolbász, miegymás. Igen, ezekért érdemes élni, amikor pattog a tűz és körülötte megolvad a hó…
Füreden erdészeket neveltek és nevelnek ma is. Olyan emberek, akik maguk is ebben nőttek fel, ezt tanulták, ehhez értenek. Ezért nem fogad be senkit maga közé a szakma, mert abban a csatában, ami odalent zajlott, minden eldőlt. Ott az elsős harcol a keresztapjáért, aki már harmadikos és az ötödikes pedig úgy védi a keresztfiát, aki valamelyik harmadikos lehet, mint az anyatigris. Nincsenek évfolyamok, nincsenek klikkek, csak a barátság! Soha nem árulják el a másikat. Hagyták a tanárok. Hagyták most is, hagyták régen is. Ez a törvény s aki nincs ott, aki nem állja meg a helyét, az nem is lehet később sem közöttük. Talán erdésznek születni kell, mert már később nem válhat azzá az ember…
Ahogy emelkedett az út, fel a Mátrába, először Mátrafüredre értek be Arthurék és szerencséjükre a különös ember, aki a rég orosz terepjárót vezette, csak megállt a Mátrafüredi Erdésziskolánál és már ment is tovább északra. Az iskolától, ami most is ott áll, a Kékes felé vették az irányt. Tehát éppen csak elhagyták Füredet – mert szokták így is mondani -, de már 400 méter magasan voltak. Hólánc nélkül már innen biztosan nem lehetett volna tovább menni és egy újabb rendőrségi záron átjutva haladtak, kaptattak fel a hegyre. Füred után rögtön jobbra a Muzslatető magasodik. Ha gyalog mennének, jó félórajárás a kisvárosból. Valaha ott fent állt egy sáncvár is.
Jó néhány kanyar után tovább kaptattak északra, miközben igen keményen havazott. Már nyom sem volt, csak amit a terepjárójuk vágott. Az erdész jól ismerte az utat és az engedélyeivel szépen minden útzáron át is engedték. Láthatóan mindenkit ismert, de minden ponton illendően köszönt és kérés nélkül adta át az okmányait, együtt a behajtási engedélyével. A rendőröknek persze ezt meg kellett nézni és hiába ismerték, senkit nem engedhettek fel a hegyre, csak akinek érvényes papírjai voltak: például ilyen rendkívüli időjárás esetére. Az egyik ilyen ellenőrzési ponton régi jó barátja állította meg, akiről kiderült, hogy együtt is vadásznak. Pár szót beszéltek, de a rendőr nem akarta feltartani az igazgatót, pedig hallották a manók, hogy az igazgató gyerekeinek még a keresztapja is. Valami bikáról beszéltek még, de nem tudta kivenni Arthur, mert félszavakkal kommunikáltak. Annyit hámozott ki belőle, hogy valami 14-15 éves matuzsálem, visszarakott bikát lőttek, amit most visznek majd bírálatra. Súlyra nem nagy, de igen különleges. Egyelőre fent van a Parádfürdői Erdészetnél s ha lesz ideje, a rendőr, mármint a keresztkoma, ott majd megnézheti, ha javul az idő. Csak telefonáljon, mert bizonyosan ez a nagy hó sok munkát ad és kint lesz a területen – kezdődik majd a károk felmérése.
Igen, ezek a nagy havazások, aztán az olvadások, majd a tavaszi szelek mindig plusz munkát, feladatot is tartogatnak az erdészeknek. Karban kell tartani a turistautak környékét, hogy az erdei pihenők, menedékházak felkészítve várják a túrázókat, a bajba jutott kirándulókat. Aztán még nem is beszéltünk a vadról, hogy ki kell küldeni a hóekéket, hogy a nagy havakban, elsősorban a muflon, túl élje a teleket. Takarmányt kell vinni, a környékben élőknek meg tüzelőt kell biztosítani s azon túl az erdésznek még arra is van ideje, hogy egy-egy régi öreg barátnak a portájára is benézzen: ugye minden rendben van? A régi kerületet, akitől átvesszük, azért is, kicsit, felelőséggel tartozunk. Illik. Őtőle kaptuk az erdőt, hiszen amit most mi ültetünk fát, felújítunk, bontunk meg egy-egy tagot, avagy éppen letermelünk, azok mind, mind az előttünk járó erdészek keze nyomát őrzi és az utánunk lévők ápolják, nevelik tovább. Örök körforgás. Ha most gondatlanok vagyunk, nem ritkítjuk, nem ügyelünk az erdőre és a hó, a szél megnyomja, akkor évtizedes munkák mennek tönkre. Nagy felelősség és sok feladat nyomja a vállukat…
Sástó után tovább kapaszkodnak az úton, maguk mögött hagyták a Rákóczi-forrást és hamarosan már 600 méter magasra kerültek. Ezen a magasságon a cseres-tölgyeseket, lassan-lassan felváltja a gyertyános-tölgyes, amely mutatja, hogy egyre hűvösebb és párásabb a levegő. Északon, ahol eleve hidegebb a hegy, ez a zóna már 550 méter környékén kezdődik. Nyilván a déli naposabb, szárazabb oldal, ami teljesen más és itt jóval magasabbra kell kapaszkodni – tanítgatta Arthur Hubertet, mert az Erdélyi hegységben azért, fenn a Pádison kicsit minden másabb, mint ebben a középhegységben. Ennek ellenére a Mátra sok izgalmat tartogat az ideérkezőknek. Különösen úgy, hogy most a kihelyezett tanácsülés a mátrai ősjuharok köré szerveződik.
Egyre csak haladtak felfelé, neki a Tetves-rétnek! Aztán hirtelen elérték Mátraházát. Ekkor már nagyon emésztette Arthurt, hogy mit csináljanak? Hiszen látható volt, hogy olyan elképesztő hó szakadt le, hogy bajosan jutnak el a Rudolf-tanyára. Valamit ki kellene találni. Parádfürdő előtt, Parádsasvár volt, de az se lesz jobb, onnan se könnyű feljutni és azt sem tudja, hogy az északi oldalban mekkora hó esett! Nincsenek hírek és ezt a nagy havat nem mondta a meteorológia! Eszébe jutott, ha ennek a kölyöknek valami baja lesz, Malvinka biztos, hogy nem áll jót magáért. Aztán Arthur nyugtatta magát, hogy azért a Pádison is szokott havazni. Annyira félt Malvinkától, hogy már azt is elfelejti, hogy Hubert azért mégiscsak magashegyi gyerek!
Az út Mátraháza után nem emelkedett jobban és 700 méter magasra jutottak csak el. Innen a Kékes tőlük keletre esett és ereszkedtek le a Galyatető és Parádsasvári elágazáshoz. Az autóval, amikor a lejtős részekhez értek csak lépésben haladtak. Egyáltalán nem volt takarítva az út és az erdész óvatosan manőverezett lefelé. Tudta, hogy vannak vízátfolyások és ha a hó jégre hullott rá, akkor azon biztos megcsúszik az autó. Itt már szurdokok is vannak, aztán egyik kanyar a másik után érkezett. Aztán tényleg lassítani kezdett az autó és végül megállt.
Arthur kinézett és intett Hubertnek, hogy akkor itt az idő. Láthatóan várt valakit a kis terepjáró és innen úgy döntött Arthur, hogy jobb lesz erről megközelíteni a Rudolf-tanyát, mint az északi oldal ismeretlen hegyi útjait, bizonytalan körülményeit választva Parádsasvárról felkapaszkodni a Rudolf-tanyáig.
Ahogy leugráltak hátul és kilépnek az autó mögött, hogy a szemközti korlátnál elbújjanak, az autó ajtaja is kinyílt! Kiszállt a terepjáróból az erdész is! Nem volt mit tenni, meglátta őket! – Üdv az erdésznek! – mondta Arthur, miközben a kalapját megemelte! Igen meglepődött az igazgató, de illő köszönni, különösen, ha valami firma, azaz idősebb köszön rá az erdészre!
- Jó szerencsét! – érkezett a válasz, de még felocsúdni sem tudott, mert akkor lépett elő Hubert, aki Arthur mögött még nem látta kinek köszönt a nagybátyja, de már ő is emelte a kalapját!
- Üdv az erdésznek! – mondta Hubert is, de akkor már szinte szólni sem tudott az igazgató!
- Jó szerencsét! – mondta Hubertnek…
Aztán ott állt az autója mellett és végignézte, ahogy eltűnnek az út túloldalán a korlát mögött. Rendesen öltözött manók voltak, de szakasztott erdészeknek néztek ki. A nagy hóban alig tudtak menni. Mind a kettőn rendes bakancs volt, amire ráhúzták a nadrágszárát és mindegyiket gondosan lekötötték. Kalapot viseltek, széles karimájút, hogy a hó ne essen a nyakukba, vagy nyáron a kullancs. Mind a kettő hátizsákot viselt, amelyekre kettő-kettő külső zsebet varrtak. Két rövidebb fegyvertok volt náluk, amolyan sörétesnek való, de az erdész tudta, hogy abban két dupla golyós lapulhatott. Ebben nem is tévedett semmit. Rétegesen öltöztek, egyiken sem volt kesztyű, mert olyan hideg még nem volt. Talán, ha eláll a havazás, utána már szükséges lesz! Tehát mégiscsak igazat mondott az öreg Pista bácsi a múlt héten a sasvári fogadóban… és itt lesz a találkozó…
Nem sok ideig tudott gondolkozni, mert Parádfürdőről felért az erdészet új LKT-je, a törzskormányzású speciális erdészeti közelítő gép, amivel a farönköket gyűjtik össze. Elégedett volt, mert pontosan érkeztek és ahogy kérte az embereit, felszerelték hóláncokkal is. Így kell. Magától is, az embereitől is pontos, precíz munkavégzést várt el. Az erdészeknek mindig többet kell teljesíteni, mert ilyenkor a hegyen csak mi tudunk közlekedni, csak ránk számíthatnak. Egy félpótkocsit, egy egytengelyes utánfutót kötöttek utána. Az igazgató nem éppen beszédes fajta és az erőgép vezetője sem a szószátyár fajtából való. Hozzászokott, ha a főnök kint is van, akkor csak bólintanak egymásnak és végzi a dolgát. A jó főnök úgy is látja, ha nem úgy mennek a dolgok s még időben megállítja a munkát, de azért egy igazgató nem szokott ám mindenbe beleszólni. Vannak középvezetők és lépcsőzetesen épül fel a szakma. Ha ott van és beavatkozik, akkor bizonyosan azért, hogy nagyobb baj ne legyen. De most ahelyett, hogy menne a dolgára a gép felé lép és int! Karesz, a gépész nem igen örül ennek, biztosan akar valamit és elveszi a gázt. Leparkol, de nem állítja meg a gépet, csak rögzíti, azaz felhúzza a kéziféket. Az igazgató is tudja, hogy nem akar fontoskodni az embere, menne a dolgára.
- Jó reggelt Károly! Jöjjön csak! – aztán int is, hogy kövesse az autóig! – Na figyeljen! Mielőtt felmenne a Galyáig, ezt a rúd szalámit vigye már le a Rudolf-tanyára!
Akkor észrevette, hogy a két manó ott bukdácsol a nagy hóban és a jeges pótkocsira, alig tudnak felmászni. Na, még az hiányzik, hogy a szemfüles Károly észrevegye őket és hirtelen eszébe jut még valami!
- Várjon csak! Karcsika most lett hét éves igaz? Úgy emlékszem, hogy valahogy, így vízkereszt után született?
- Jól emlékszik főnök!
- Na, ezt vigye el neki! – és egy nagy, hosszúkás mogyorós csokit adott a gépésze kezébe! Boldog születésnapot a nagy fiúnak!
Ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy bebújjon a két manó a félpótkocsira, de az igazgató, csak aggódott még.
- Az LKT-n nincs vonófej, aztán, hogy rögzítették Károly a pótkocsit?
- Behoztunk egy vonófejet és azt a csörlőkkel, a drótkötelekkel odahúzattuk. Biztos nem szakad el, mert azt a nagy rönköt is felhoztuk a szurdokból, tudja amit két daruval raktunk fel, mert egy nem bírta!
- Jól van, csak óvatosan Károly, ahogy szoktuk!
- Nem ma kezdtük főnök! Bízhat bennünk!
Aztán a nagy erdészeti közelítő hathengeres motorja elindult nyugatra, hogy megmássza a Galyára vezető utat és arról leereszkedjen a Rudolf tanyára. A tükörből még Karesz nézte az igazgatót és egyáltalán nem értette, hogy miért emelte meg még a kalapját is, de betudta annak, hogy pontosan érkezett és hogy minden rendben van, ezért visszaintett ő is! Nem is gondolta, hogy a pótkocsin a minden hájjal megkent Arthur köszönte meg az igazgatónak a figyelmességét! Mindennek megvan az ára, ennek is és Arthur soha nem maradt adós, ilyen dolgokban sem.
Nem tartott sokáig az út, de rendesen dolgozott is a gép, mert az orrára egy nagy tolólapot szereltek, amivel felfelé az út jobboldalára tolta le a havat és majd jövetben lefelé, pedig majd a másik oldalt takarítják le. Nem szoktak feljönni, mert nem ez a feladata az erdészetnek, hogy a közutakat takarítsák, de most a rendkívüli helyzet miatt így hozta a sor és az erdészet úgy döntött, hogy bekapcsolódik a mentesítésbe.
Karesznak teljesen mindegy volt, merre megy. Szerette ezt az új gépet, meg általában a gépeket. Ráadásul ezzel az LKT-vel gyakorlatilag nincs olyan hely a Mátrában, ahol ne tudna elmenni. Ezekkel a rettenetes hóláncokkal meg a legnehezebb erdészeti fakitermelésben is biztonsággal tud közlekedni, nemhogy közutakon.
Gyenese Emese – Vaddisznók a Martalóc-völgyben
Rudolf-tanya a Galyatető alatt, keletre, a Kékesnek fekszik. Azon menedékházak egyike, ahol ma is lakik egy hegyimanó. A turisták számára fent, a ház teljesen lakható, felújított, de senki nem tudja, hogy a tanya alatt egy kiterjedt manó rezidencia húzódik meg. Hosszú évszázadok óta lakott, már a ház előtt is volt itt valamiféle barlangszerűség, mert abból van itt egy-két különleges a Mátrában. Persze rengeteg szobája, hatalmas terme, óriási kandallója van, ami a turistaház kéményére kötöttek, igencsak kellemes időt, jó meleget ad a ház lakóinak.
A gyűlésre az elsők között érkezett meg Arthur, Huberttel és ahogy elment az LKT, egyszer csak arra lesznek figyelmesek, hogy fentről egy sílécen Valter érkezik, aki egyből levette, hogy Arthur csavaros észjárását kihasználva, megint könnyebben jutott el a Rudolf-tanyára, mint bárki más!
- Arthur, de lókötő! – döfte le a hóba a síléceit Valter!
- Merre harcolsz, Valterkám?! – nevetett a képébe!
A kórósi cimborát már régen látta, hiszen az őszi vadászatok óta csak leveleztek és nagyon megörültek egymásnak! De Arthur már kezdte!
- Hoztam neked egy kis Trinidadit?
- Hát még van?
- Hogy ne lenne, te úgy is elszívtad volna az összeset! – és bizony, ami Arthurnál volt, abból éppen csak egy pipányi hiányzott!
- Te már akkor tudtad, hogy mire jövünk, nem marad semmi abból dohányból!
- Hogyne tudtam volna!
Hubert már csóválta fejét, mert úgy utálta a dohányt, meg a pipázást, hogy nagyon bízott benne, hogy megkínálnak mást is és akkor hamarabb elkopna. Csakhogy nem úgy van az, mint szegény helyen, mert itt mindenki teli hátizsákkal jött és úgy van az, ahogy régi mondás tartja: erdész-, vadászházba csak hozni lehet, vinni nem! Sose fog elfogyni itt semmi, sóhajtozott Hubert…
Mindenki elfoglalta a szállását, becuccolt. A csizmáknak, bakancsoknak külön szobát fűtöttek fel. Hubert nevette is a csizmaöltözőt, de kétségtelen tény, hogy okos dolog és ott nyugodtan száradhattak, melegedhettek a lábbelik. A konyhában mi mást, mint pörköltet főztek és igen kellemesen telt az este is. Mindenki a másnapi konferenciára készült, a programokat jó előre már egyeztették. Sok kérdésről beszéltek, sok mindent tűztek ki, de Hubertet igazán nem érdekelte semmi, csak a mátrai ősjuhar. Zsinatolt az Országos Erdészeti Manótanács. Feladat volt bőven, minden téren. Új fafajok, a régi erdők megőrzése, klímaváltozás, aszály, öntözés, szaporítóanyagok, annyi minden, hogy a titkár alig győzte a sok hozzászólást jegyzőkönyvbe venni. Érdekes volt azonban, hogy konstruktív, előre mutató ülés volt és a kritikák a vélemények mellett, megoldásokat is javasoltak, amelyek után sokszor nagy csend és bólogatások következtek. Aki ott volt, aki látta őket, megértette, hogy a sok okos, értelmes, tanult, a gyakorlati feladatokat, fogásokat is jól ismerő manó tudja csak előre vinni a sorsát az erdészetnek és a vadgazdálkodásnak. Nem is volt kérdés, hogy aki valamihez hozzászólt, hogy ne értsen hozzá. A véletlenben nem bíztak és szó nem lehetett róla, hogy egy-egy részlet felett átsuhanjanak.
- Elég lesz azt megoldani, amire nem számítunk! Úgy gondolom, hogy ne hozunk még döntést! – javasolta egy szikár, igen hegyes fülű erdészmanó.
A tájszólásokból kivehető volt, hogy érkeztek a Vajdaságból, de voltak a Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról is, de a konferencia fénypontja mégiscsak a mátrai ősjuhar volt, amelyre annyian voltak kíváncsiak.
Teljes csend uralkodott el, amikor elkezdődött a vetítés. 1954-ben Parádsasváron fedezték fel. Nagyon érdekes a levele, mert úgy 15-20 millió éve élt egy ugyanilyen levélzetű, amit levéllenyomatokból ismernek. Élő kövületeknek tartják ma is: például ilyen a páfrányfenyő is és Magyarországon is híres a szegedi Arany János utca, amelyben egy egész sort ültettek.
A mátrai ősjuhar komolyan foglalkoztatta a szakembereket, mert Erdőbényén találtak egy fossziliát, egy régi lenyomatot, amely igen hasonlított erre a fajra. Különleges és igen ritka felfedezést tettek, amikor Aldebrőn találtak további öt fát! Majd két évvel később 2012-ben ismét találtak egy fát a Dél-Börzsönyben, Verőce határában, a Gimpli-patak mellett. Sajnálattal hallották, hogy a parádsasvári fa 2014-ben kipusztult. A fa annyira ritka, hogy alig pár darabot ismernek belőle a világon – igazi endemikus faj! Olyan, mint a magyar bucó, a halfajta, ami csak itt a Duna és Dnyeszter vízgyűjtőjében él – örvendezett Hubert és igazán elhatározta, hogy felkeresi ezeket a fákat. Nagyon bízott benne, hogy különleges intézkedéseket hoztak, hogy megvédjék őket! Ez a gondolkodás, hogy egy-egy fát megszemélyesített Hubert és nemcsak tárgyként gondolt rájuk, jellemző az összes erdészre, sokszor egy-egy matuzsálemet már az előttünk járó erdész is 100 éves fának ismert. Jár nekik a tisztelet és jár a kalapemelés is…
A tanácsülés elhúzódott. Nem a hivatalos előadásai és a zárás, hanem az azok utáni egyeztetések. Az ilyen alkalmat igen kihasználta mindenki, hiszen tavasszal kezdődnek a munkák. Jön az őzbakvadászat, jönnek a német, meg az osztrák vendégek és egyik munkából esik bele az ember a másikba. Jönnek az erdősítések, a felújítások, intézni kell a vadföldeket, festések, vadászházak karbantartása, megannyi feladat. Szinte nincs idő semmire, arra meg végképp, hogy valaki beletanuljon, vagy majd megtanulja…képtelenség. Arra ott az iskola, az egyetem – csóválta egy idős, szemüveges, kopasz, öreg manó a fejét. Elég hangos a többi között, de tudja is mit beszél, meg azt az ultit nagyon érti. Lehet, hogy idén is megmérkőznek Arthurral, nagyon úgy járja. Estére bizonyosan nagy meccs lesz, sokan beszélik és több bontatlan pakli várja őket, hogy biztos, tiszta legyen a csata! Mert ha az a két manó elkezdi törni a fejét, az igazán izgalmas lesz…
Hubert azonban ebből a nagy forgatagból kicsit ki akart maradni és szépen eloldalazott. Az udvarra kilépett és a havazás abba maradt. A hold magasra kúszott és csillogott a völgy minden hókristálya. Jobbra tőle előbb a Mogyorós-orom magasodik 838 méterrel, aztán a Galya csúcsa, de az innen nem látszik. Balra, kicsit előre, a Mátra legmagasabb csúcsa a Kékes tör az ég felé. Hubert előtt pedig közvetlenül a Nagy-Lipót, ahonnan látni lehet a Csór-réti víztározót. A Rudolf-tanya csendessége különleges, a turista útvonalak elkerülik. Innen északra a Nagy-Piros-rétet találhatjuk, alatta folyik el az Áldozó-patak. Fent, ahogy lefordultak a Galyára vezető útról, ott halad el az országos kéktúra útvonal, amiről, ha visszafelé haladnánk, egyszer csak leágazik a piros kereszt, ami ugyan Parádsasvárra igyekszik, de az se jön le erre. Szóval ez talán az egyik legcsendesebb része a Mátrának.
Mivel elállt a szél és kitisztult a levegő, Hubert biztos volt benne, hogy rettentő hideg lesz hajnalra, de örült is ennek, mert így legalább nem lesz ragadós a hó, nem olvad és így, még ekkora hóban, a hajtások is foghatóak lesznek! Igen várta már a vadászatot!
Visszament a szobájába, elrendezte a holmiját, elővette a puskáját, átnézte a duplagolyóst. Arthur bácsi is ilyet hozott, de az övéhez nem nyúlt. Ez törvény a vadászok, de az erdészek között még inkább.
Már nem emlékezett arra, hogy nagybátyja mikor feküdt le, de ő se húzta sokáig, hiszen mindenki nagyon várta már az éves nagy hajtást, amit most, itt a Mátrában szerveztek meg. Vadászat előtt azért tudták ők is, hogy illik, piheni, aludni és ezért nem is feszítették ők se tovább az ulticsatát.
Reggel aztán előkerültek a kürtök és ébresztő után reggelihez, aztán vadászatra szóló felhívást is lehetett hallani. Az első strófák után hibátlanul fújtak a kürtösök, de a vadászok üdvözlését már mindenki levett kalappal felsorakozva hallgatta. Igen nagy hideget hozott a napfelkelte s mivel tisztességesen végigfújták az üdvözlést, féltávon a vadászmester intett, hogy aki úgy gondolja, felveheti a fejfedőjét. Ő biztosan visszaveszi és már húzta is rá a hegyes fülére! Ezt bólogatások követték és mindenki vissza is vette a sapkáját. Persze, majd a nyári őzbakvadászat idején azért majd másképp lesz!
Két hajtás lesz! A standokat kisorsolták és Arthur, illetve Valter is érdeklődött, hogy Hubert melyiket húzta. Kiderült, hogy esze ágába sem volt megfagyni, hanem a helyiekkel megbeszélte, hogy velük megy be a hajtásba!
Arthur jólesően mosolygott és Valternek is tetszett a dolog, mert kicsit magukat is látták benne, meg valami régi dolog ez és a helyi vadászatvezető, a vadászmester nem is ellenkezett. Aki hajtásban akar menni, azt engedni kell, oda nem lehet elég hajtót vagy kutyát beállítani.
A hajtók között senki nem lehet gyerek. Mindenkinek viselnie kell láthatósági mellényt és így Hubertnek is adtak egyet, amit ő egy láthatósági kalapszalaggal is megerősített. A kutyákon is nyakörvek. Egyik-másikon, amit jobban féltettek, mellény is volt, ami meg igazán drága és értékes, kiképzett kutya volt, még rádió adó-vevőt kapott! Voltak ott jagd terrierek, amelyek feketék és csak a hasukon van egy kis okkersárga és még a lábuk szokott ilyen lenni. Rettentő bátor és makacs kutyák. Nincs olyan kotorék vagy remete kan, aminek ne mernének nekimenni. Aztán látott sima és drótos fox-terriereket, amelyek fehérszínűek és barna, illetve fekete foltok voltak rajtuk, de igazán akkor örült meg, amikor megpillantott egy erdélyi kopót.
Az erdélyi kopó Hubert számára mindent megtestesített, amit Erdély jelentett számára, hiszen ez a kutyafajta kishíján csaknem eltűnt. Módszeresen pusztították a nagy háborúk után, de a magyarság igyekezett megmenteni. Végül Máramarosszigeten találtak két kutyát, amellyel sikerült újra indítani a fajtát, aztán mentette még egy-két, a vadászatért és fajtáért rajongó erdélyi ember. Ma az erdélyi kopó hivatalosan is a kilencedik magyar kutyafajta, ami a magyarsághoz köthető. A kutya, amely itt most Rudolf-tanyán feltűnt, Lutri névre hallgat és fekete. Ráadásul a hosszúlábú változat közé sorolható. Gyors, fürge kutyák és bátrak, no és meglehetősen csendesek, ami egy vadászkutyának az előnyére válik! A gazdája éppen meséli is, ha egyszer rááll egy nyomra s az a vad csak horzslövést kapott, akkor sem hagyja veszni, mert soha nem adja fel. Volt úgy, hogy a Mátrából indult és a Bükkben fogták meg. De ma már adóvevő van a nyakában így, ha eltűnne is, tudjuk követni…
A patak mellett láthatóan néhány halom emelkedett és mondja is a helyi erdész, hogy vöröshangya-bolyok, csak belepte a hó. Van úgy, hogy egy-egy kisragadozó koponyáját ki sem főzi, csak kihozza ide és nincs még egy állat, nincs még egy olyan technika, ami tisztábbra lehúsolna egy trófeát, mint a milliónyi hangya! Hubert jól az eszébe véste, mert ilyen bolyokat tudott otthon is és megfogadta, hogy ezt is kipróbálja!
Sok idő azonban nem maradt a tervezésre, mert megszólaltak a puskák.
- Disznóóóóó! Mondom, disznóóóó! – ordított valaki artikulátlanul lent a völgyben. Többen fel is nevettek, mert mindenki tudta, hogy a Pirkó az, senki más nem tud ekkorát kiáltani!
Szépen megiramodott a konda, ráadásul jóirányba vagy jóirányban jelölték ki a standokat. Csakhogy itt senki nem ma kezdte a szakmát és mindenki az erdészt dicsérte. Nincs új a nap alatt és nincsenek véletlenek. Még a Pirkó sem véletlenül megy a legnehezebb terepen. Egy részt ott vannak lent a vaddisznók, másrészt nincs ember rajta kívül, aki ott el tud és el mer menni! Ez az ő dicsősége, ismeri mindenki, talán a legjobb hajtók egyike…
- De hogy tud az kurjongatni – mondja megint valaki és kipukkad a hajtós soron a nevetés mikor megint megszólal!
- Há’ de disznóóóóó! Disznóóóó!! Előőőőreee! – és visszhangzik a Mátra keleti lejtője.
Egy-egy nyiladékon meg-megállnak a hajtók. Aztán tovább megy a vonal, de olyan nagy kiigazodás nincs, mint az Alföldön, csak a mellette lévőt, esetleg eggyel túl látja a hajtó. Egy-egy puskás van a hajtósorban. Amott egy erdész sörétessel megy, a mindkét csőben egy-egy gyöngygolyó, az imént mutatta. A bő csőben egy nagy ólomgolyó, a szűkben egy plasztik, műanyag burkolattal, hogy védje a chokot, a szűkítést. Ezzel jár szalonkázni is, úgy, hogy igencsak óvja, de nem szereti az új puskáját, csak a régit, ahogy a régi, avett vadászkalapját, csak azzal jár. Az hozza a szerencséjét, meg a sok kitűző, meg a zergetoll. Van azon sokféle jelvény, még sakálos is! Pedig az errefelé ritkaság…
A sűrűket még nagyobb sűrűk követik. Aztán jönnek szembe magas bükkösök, a nehéz terep után alig tudják kifújni magukat, mert rossz, nehezen járható vágások a keleti és az északi oldala a Galyatetőnek.
- Neki a Martalóc-völgynek, Pirkó! – kiált a hajtásvezető!
Előttük húzódik a Mátra északi odalában, a Martalóc-völgy. Ott várják már a hajtókat és vadászokat is. Égnek már a tüzek, két akkora tűz, hogy az egyik köré a hajtók, másik köré a vadászok is odaállhatnának, de ezek itt összekeveredtek. Semmi urizálás! Egyébként is Hubert már ott van reggel óta a hajtók között és ott van a nagy élet, a történetek, egyáltalán ott lehet megismerni az embereket, a kutyásokat. Ha valaki tudja, hogy merre jár a szarvas, a disznó, aki ismeri a gombákat, ezek az emberek, de ismeri ám az erdőt ez a sok manó is, nem kell azoknak se bemutatni, merről kél fel a nap. Szóval összekeveredett már mind. A tüzet a kutya is szereti. Fél tőle, de tudja, hogy meleget ad és amennyire merik, megközelítik. Valamelyik nézi is, úgy melegszik. A fiatalabb kutya még ugrál, könyörög egy-egy falatért és a gazdája ad is neki, a magáéból. Ha kínálták az imént, mondjuk kolbásszal, ne haragudjon meg senki, hogy egy morzsányit ad a kutyájának is, mert a kutya is a vadászhoz tartozik. Így van ez és ezt a kutya is tudja. Minden nem jár neki, de annak is meg kell kóstolni, adni kell neki egy falatot. A kutya egyébként mindent tud és azt is tudja, hogy az ember vagy a manó ennivalója a táskában van, de ahhoz nem szabad hozzányúlni, mi több, rá lehet bízni! Ha a vadat, táskát ott hagyjuk, a jó kutya addig őrzi, míg a gazdája elő nem kerül. Kiváltképp a vizslák tudják ezt. A foxikra azért ebben a tekintetben nem lehet számítani, mert önfejű, makacs társaság, de őket meg ezért szeretjük, hogy sose adják fel. No, meg sose kötnek kompromisszumot. Nincs üzlet! Nincs alku!
Szánokkal vitték a disznókat. Beszélik, hogy 12 már esett és három után külön-külön egy-egy vérebes indult. Ebből kettő egy mély szurdokba ment le, de bizonyosan felhozzák azokat is.
Jó órás ebédszünet, beszélgetés, készülődés után szedelődzködni kezdett a csapat. A tüzek is megroskadtak és ha nem is nagy nyugalommal, de hogy nem fújt a szél és havazott is, hátra hagyják – azért két mátraalmásit megbíztak, hogy hazafelé még nézzenek rá. De ismerték a tüzet, jól bántak vele az ottaniak.
- Na! Nem gondoltad meg magad? – kérdezi Arthur Hubertet mindenki előtt!
Csend. Aki, ahol kezdett, úgy járja, hogy ott is fejezze be. Amit vállalt az ember, a manó, abba álljon bele. Figyelte a többi manó és figyelték a hajtók is, mit felel. Figyelte az öreg, a nagy ultis manó is, amelyiknek most egy nagy prémsapka volt fején. Ilyen apró dolgok azok, amik eldöntik a sorsát embernek és manónak egyaránt, de leste a sok hajtó is, elől Pirkóval, de még a szeme se rebbent, csak markolta a göcsörtös, régi botját. Azzal szokott volt hajtani…
- Kizárt dolog, hogy ott hagyjam a hajtást Arthur bácsi!
Leszakadt a teher mindenkiről, mert akárhogy is, Hubert az Országos Erdészeti Manógyűlés legfiatalabb tagja volt és próbára tették, hogy mit mond, hogy mit gondol? Valter meg is bökte Arthurt, hogy miért teszi próbára unokaöccsét, de Arthur csak annyit mondott, hogy egy dolog az, hogy rokon, másik dolog az, hogy rátermett-e? Őszinte leszek veled Valter, semmi kedvem pátyolgatni, ha később úgy alakul. Meg kell neki is állni a helyét, ahogy neked is és nekem is meg kellett. Meg kell tanulnia dönteni és azért felelősséget vállalni.
Mindenki közül azonban Pirkó örült a legjobban, mert ő a hangja volt a hajtóknak. Azoknak az embereknek, akik az erdei utakat tisztítják, akik hótörés után az utakat rendbe rakják, akik a fogatokkal már hajnalban elindulnak a vágásokba vagy fel az erdészházakhoz. Pirkó, abból a fajtából való volt, akinek az apja, meg az öregapja is itt nőtt fel s akik most, ha nem is tudnak már végigmenni a kemény terepen, de valaha ők tanították meg, merre szaladnak a vizek, meddig lehet elmenni a Fekete-tó partján, az égerlápban. Most is, öregen, itt vannak, mert hajnal óta ők rakták a tüzet. Mások a terítéket készítik s vannak, akik fent a Rudolf-tanyán dolgoznak, segítenek, hogy a sok vendéget mind megetessék. Tudta ezt az összes manó és mindenki örült annak, hogy Hubert is tudja, mi a törvény. A hajtók között kezdett és nem árulta el őket, ment velük a második hajtásban is….
Hubert egyáltalán nem bánta meg. A Mátra északi oldala ugyanis a Kárpátok hangulatát hozta. A fenyő itt nem őshonos, úgy hozták be, de Hubertnek a lucok és a bükkök a Pádist idézték. Abban is biztos volt, hogy jó gombákat lehet itt szedni, de beszélgetni, vadászat közben, nem szerencsés, meg akkor nem is lehet. Mikor megindultak, épp egy ilyen fenyvest hajtottak meg. Szarvasok váltottak ki. Volt olyan öreg bika, amelyen már nem volt agancs és volt olyan bika is, amit, ha lehet, érdemes lett volna kiülni. Hajtásban szarvasbikát lőni tilos és nincs is rá példa! Olyat itt Magyarországon nem lehet tenni. Vannak országok, ahol lehet, de itt régi törvény ez is, újat meg nem kérünk.
Fáról, fára bujkált Hubert, amikor egyszer csak megmeredt. A fenyvesben melegebb is van és sötétebb is. A hó sem úgy hullott le és maga előtt egy árnyat látott, ami egyáltalán nem úgy mozgott, mint a vaddisznó vagy a szarvas. Megállt és mint a szellem mozgott előtte. Pirkót hallotta Hubert óbégatni, amit az állat is meghallott de mivel Hubert szótlanul jött, egyszer csak erre fordult.
Gyenese Emese – Vaddisznók a Martalóc-völgyben
Hubert pontosan tudta, hogy mit lát. Nem volt ismeretlen számára a Pádison a szürke farkas, de arra nem gondolt, hogy itt, a Mátrában ilyen helyzetbe kerül. Egyáltalán nem voltak averziói (idegenkedése), hogy ha nekifordul akkor le kell puffantsa. A farkas ugyanis sokkal nagyobb volt a Lutrinál, ami a gazdája szerint is 35 kilogrammot nyomott. Ha nem is volt kétszer akkora, de másfélszer igen.
Félelmetes árnyékként mozdult meg felé, de a szele is jó volt és nem is láthatta Hubertet, mert az már idő előtt belépett egy fa takarásába. A fegyver biztosítóját előretolta, ami csendben engedelmeskedett is. Nem akart zajt csapni, azt akarta Hubert, hogy ez a nagy szürkefarkas, ami pontosan úgy néz ki, mint egy német juhász, minél hamarabb kerüljön ki a hajtásból. Mert ez kíméletlenül megmarja a kutyát, félelmetes ragadozóvá válik, ha sebzett és teljességgel kiszámíthatatlan. Egyáltalán nem szerencsés, hogy feltűnt a Mátrában, még akkor is, ha a beteg vagy sebzett állatokat fogja össze. Látta a Pádison, Erdélyben mit jelent a farkas és itt már elfelejtette az ember, mit jelent a farkas az erdőben. Egy farkas talán nem is jelentene akkora bajt, de falkában vadászik….
A farkas mértani pontossággal egyenlő távolságot tartva a jobb és baloldali hajtótól elindult kifelé. Pontosan arra indult, ahol Hubert állt. Hubert egyáltalán nem ijedt meg, számított erre. A puskáját készenlétben tartotta. mert egy manónak az aranysakál is hatalmas veszélyt jelentett, nemhogy a farkas! Eszébe jutott az Apát-nyári borz megmentése, amikor szét is téphette volna a csíkos borz, de a farkas már igazán a legveszedelmesebb ellenség!
Közelgett. Nem sietett és nem is loholt. Tapasztalt magányos farkas volt. A sűrűt választotta. A szele rossz volt csak a fülére hagyatkozhatott és pontosan jól tudta, hogy ebből a hajtásból merre tud kitörni. Mikor már Hubert mellé ért volna, az előtte álló fa gallyai miatt kissé kerülnie kellett és egyetlenegy fával odébb haladt el. Fejét előre tartva, farka nyugodtan hátra lógott. Kecsesen, elegánsan lépdelt. Néha agarat láthatunk így, egy-egy parkban, könnyedén sétálni, ruganyosan. Mikor mellé ért Hubertnek, akkor érezhetett meg valamit. Hubert egyáltalán nem viccelt a szerinte is jó 50 kilogrammos farkassal! A dupla Franchi .30-06-os nyíltirányzéka olyan merevül rajta ült a farkas lapockáján, hogy az iskolapéldája lehetett volna bárkinek.
Ekkor fordított oldalra a fejét a farkas. Jól lakott, egészséges, veszedelmes, ereje teljében és erejének a tudatában lévő farkas volt. Az irányt tartotta és igen megnézte a manót. Látott már efféle szerzetet. Félni, nem félt tőle most sem, de előrébb volt a menekülése, a bajból a menekülése, mint a kíváncsisága. Különös találkozás volt, mert csak úgy „futtában” nézte meg magának, aztán eltűnt a sűrűben. Egy villanás volt az egész jelenet.
Az elálló soron Arthur és Valter is látta a farkast. Egyáltalán nem örült a jelenségnek egyik manó sem. Termetes farkasnak gondolta mindegyik és igazán aggódtak Hubertért, mert a farkas abban az irányban tűnt el, ahol ő is jöhetett.
A hajtósor kiért, aztán mentek tovább a következő tagba és mikor meglátta Arthur Hubertet fellélegzett!
- Láttad?
- Láttam! Mellettem ment ki…
Mire mondhatott volna bármit is, tovább ment a hajtás és Valter annyira kíváncsian nézett, de nem lehetett se átkiáltani, se lejönni a lesről, csak akkor, ha vége van a hajtásnak. No, hát lesz mit megbeszélni, az bizonyos…
A hajtókért valahol egy fenti vágásban szánokkal mentek, ahogyan Arthurékat is takarosan gyűjtötték össze. A szán meg se állt, csak folyamatosan lépdeltek fel hátulra a manók. Két nagy hidegvérű pej lovat fogtak be, amelyek olyan helyekről hozzák fel a fát, ahova gép nem tud lemenni. Annak a két lónak, ha kazalba raknák mögöttük a manókat, se jelentene gondot, hogy felvigyék a Rudolf-tanyára őket! A vadászmester meg is kérdezte, hogy bírják-e a lovak Laci, de az csak hunyorgott, mert nevetni nem mert, ugyanis ennyi manót életében nem látott, nem hogy erdészt és még azon felül mindegyiknek volt puskája is. Beszélgettek azok egymással is vele is, de némelyiknek olyan szúrós volt a tekintete, hogy szinte beleláttak azok a lelkembe is – mondta a pár nappal később kint a favágóknak, akik közül mind ott volt a mátrai nagy hajtáson.
Éppen egy tűz körül ültek. Szinte mind ott volt, aki a hajtásban is. Akárki nem mehetett oda, csak ezek a hétpróbás favágók. Ezek közül se látta mindenki a Rudolf-tanyán élő erdészmanót, de most nemhogy azt, hanem az egész Országos Erdészeti Manótanács minden egyes tagját megismerhették!
- Halljátok – kezdte Pirkó – én azt hittem, hogy menten nekimegyek a Fekete-tónak, mikor megláttam azokat felsorakozni. Én azt hittem, hogy nem is itthon vagyok a Mátrában!
- Még az! Úgy jöttek föl egyesével. Ki erről, ki arról! Egy eltévedt! Bagolyirtásnál fordult meg, mondta a komám!
- Nem tudom, de egy biztos – vette át Pirkó a szót! – Ezek úgy forgatták a puskát, hogy ilyet életemben nem láttam. Számoltam is! 36 lövés volt és 36 vaddisznó feküdt a terítéken.
Mindenki maga elé nézett, mert amit Pirkó mondott, az úgy volt. 36 vaddisznó feküdt a terítéken és az embert egyik se engedte magához közel, csak ha egyik-másik manó azt mondta, hogy a Pirkóban, meg a többi favágóban meg lehet bízni, de csak akkor.
- Ezek a manók nem akármilyen népek voltak!
- Még az, de hogy lőttek?
- Aztán úgy forgatták a bicskát, mikor ettek, hogy azt nem lehet akárhol megtanulni.
- A tűznél meg mind odajött közébük. Beszélgettek!
- Na még! De volt az a fiatalabbik! – mondta egy bekecset viselő ember, aki eddig meg nem szólalt volna.
- Hubert, az volt az – mondja Pirkó.
- Na az még valaki! Egész nap ott volt a hajtásban és elhihetitek, olyan közel engedte magához a farkast, hogy ha akartam volna se tudtam volna neki segíteni, ha megtámadja….
Aztán egyetlen egy szó nem esett többet se aznap, se máskor a nagy mátrai hajtásról. Régi erdész regula volt ez is. Aki ott volt, ott volt! Ezek a favágók itt már sok mindent láttak, sok mindent tudtak is. Vége lett, elment, befejeződött a nagy vadászat és nagy manógyűlés is. Egyszer minden vadászatnak vége szakad és menni kell haza. Hubert tudta, hogy, ahogyan Arthur szívét, úgy az ő szívét is örökre elragadta a Mátra, a szurdokjaival, bükköseivel, fenyveseivel és mátrai ősjuharral. No meg Pirkóval, aztán Palkóval, a varázslatos erdészeti iskolával, amely ma is ott áll Mátrafüred szélén, az erdők alatt…
Január 25-én folytatjuk…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Illusztrálta: Gyenese Emese – Vaddisznók a Martalóc-völgyben
Hubert
Hubert nap Kiskundorozsmán
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította.
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szervezésbe és a lebonyolításba bekapcsolódott Kalcsevics Csaba vadászékszerész, Miklós Zsolt, a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglő tulajdonosa, a Daru Csaba, a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesület alelnöke, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő, valamint az író családja.
Szeged belvárosából 57 kisiskolást köszöntött Dr. Szilágyi Bay Péter és Kalcsevics Csaba Kiskundorozsmán, a Hubert napon. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes – Varga Valéria és Scherer Mária tanítónők – osztályában olyan érdeklődés mutatkozott az egész éves rendhagyó irodalom órák során, hogy arra senki nem számított. A gyerekek rajzokkal, olvasó naplókkal készültek óráról órára és a lelkesedés egész évben kitartott.
Kalcsevics Csaba, országosan ismert vadászékszerész szabadidejét áldozta fel, hogy a Hubert napon akadálypályát építsen a kicsiknek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ötlet, hogy a gyerekekkel a természetben is megfigyelik az állatokat, már korán megfogalmazódott Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőkben és ehhez keresték a megfelelő helyszínt.
Diákjai gyűrűjében: balról Scherer Mária, a Béke Utcai Általános Iskola tanítónője, aki Lévainé Jakus Edinával, a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával beszélget. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A vadászati szereplők, a vadgazdálkodás, országosan igyekszik bemutatni, hogy mit is jelent vadásznak lenni, de megértetni a mai, technológiával teli világunkban, lássuk be, igazán nem könnyű feladat – mondta az író. Azonban Huberttel azonosulva a gyerekek megérthetik, hogy vadásznak lenni kötelesség, hiszen látva magunk körül zajló világot, segítenünk kell a bajba jutott állatoknak, még az olyan veszedelmes ellenségnek is, mint az Apát-nyara-klán fejének, a félelmetes borznak.
A Hubert napon a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán a Béke Utcai Általános Iskola tanítónői. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A helyszín tehát kérdéses volt, amikor jött az ötlet, hogy a Hubert, a vadászmanó folytatásaként megjelent kötet helyszínén, Kiskundorozsmán találkozzanak az íróval és a második kötet főszereplőjével Ottokárral, a német vizslával.
A Hubert napon balról, Lévainé Jakus Edina, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója mutatja be a tevékenységüket Kiskundorozsmán Varga Valériának, a Béke Utcai Általános Iskola tanárnőjének. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ifjúsági regény második könyve is valós helyszíneken, valós eseményeken alapul és minden, a kötetben szereplő épületet, utcát, iskolát, a könyvtárat meg lehet benne találni. Innen visszatekintve egyenesnek tűnt az út, mert a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház támogatta a rendezvényt és térítésmentesen biztosította a helyszínt. A Dorozsmai Fiókkönyvtár is tárt karokkal várta a gyerekeket, akiknek rendhagyó könyvtárhasználati órát tartottak, amelyen kiderült, hogy egész nyáron, minden szerdán, kézműves foglalkozásokat tartanak a könyvtárosok. Erre sok kicsi szeme felcsillant, arról nem is beszélve, hogy az is kiderült, hogy a Művelődési Ház folyamatosan tart foglalkozásokat, amelyre olyan sok jelentkező volt, hogy Lévainé Jakus Edina igazgató az Agro Jagert arról tájékoztatta, hogy létszámlimitet kellett húzni, mert fizikailag sem tudták volna végigvinni a nyári programot.
Hubert napon Kiskundorozsmán: Ottokárral jó játszani, míg Molly a magyar vizsla éppen most érkezik. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A Hubert nap két szakaszból állt. Míg az egyik osztály bejárta a kiskundorozsmai Hősök ligetet, ahol a második kötetben Hubert megismerkedik Ottokárral, addig a másik osztály a Déli Farkasok alelnökével, Daru Csabával és tagtársával kipróbálhatták, mit is jelent íjászkodni.
Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!
Eközben Kalcsevics Csaba vadászékszerész, aki korábban élsportolóként, Európa- és világbajnokságokon mérte össze erejét a tatamin, irányításával ügyességi pályát építettek az Agro Jager News csapatával, hogy a gyerekek sorversenyen mérhessék össze erejüket és ügyességüket. Az évtizedekig élsportoló ikerpár idősebbek tagja kijelentette, hogy a sport, a csapattagok szurkolása óriási adrenalint ad a gyerekeknek és hihetetlen energiákat szabadít fel bennük, amikor is megtanulhatják, hogy nemcsak magunkért kell küzdeni, hanem a csapatért, a másik emberért is.
A Hubert második része, a Hubert, Kiskundorozsmán című kötet azonban nemcsak a helyi általános iskoláról, a híres templomról és a könyvtárról szól, hanem a Szélmalom vendéglőről is, így Miklós Zsolt, a Szélmalom Vendéglő tulajdonosa úgy döntött, hogy vendégül látja a két osztályt és támogatva a rendezvényt, kedvezményesen biztosítja a kicsiknek a déli ebédet. A Szélmalom vendéglő történelmi falai bizonyosan sokat tudnának mesélni, hogy miként érezte magát Kossuth Lajos itt, de az biztos, hogy a kicsik fergeteges hangulatot kerekítettek s míg feltálalták az ebédet, ők különféle énekekkel szórakoztatták egymást, tanáraikat és természetesen a Szélmalom Vendéglő minden munkatársát, valamint az ebédelő közönséget.
A Déli Farkasok alelnöke tartja az íjász oktatást. A képen Daru Csaba alelnök a Béke Utcai Általános Iskola diákjaival. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy véleménye szerint várakozásaikon felül sikerült a nap, amelyben rengetegen vettek részt és rengetegen tettek azért, hogy eredményes lehessen ez a rendezvény. Hozzátette, hogy egész évben, az irodalom órák hatalmas élményt jelentettek számára, mert ahogyan a gyerekek komolyan vették Hubertet, neki is éppen olyan komolyan kellett venni a kicsiket, akik ezt óriási érdeklődéssel hálálták meg.
A Szélmalom Vendéglő tulajdonosai a Miklós család, akik 1960. óta foglalkoznak vedéglátással. A képen Miklós Zsolt édesapja, aki óriás rakott palacsintával várta a Béke Utcai Általános Iskola diákjait. Hajnal négykor keltek, hogy elkészüljön a csemege, amelyet többek között fügelekvárral készítettek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az egész éves foglalkozáson a gyerekek megismerhették milyen egy német vizsla, Ottokár és milyen különbségek vannak egy magyar vizsla, Molly között, amely vadászbarátja, Kalcsevics Csaba kutyájaként szintén több alkalommal elkísérte őket. A gyerekek azonban láthatták, hogy egy tacskó, mint Ottokár legjobb barátja Gusztáv, már más alkat és hagyni kell időt arra, hogy elfogadja az érdeklődő gyerekek közeledését. Megtanulták, hogyan kell megfigyelni az állatokat és egyáltalán hogyan kell viselkedni a természetben.
Kiskundorozsma szívében található, a könyvtárral és a művelődési házzal szemközt a méltán híres Szélmalom Vendéglő, ahol már Miklós Zsolt tulajdonos várta a kicsiket. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Azonban a tanári kar, a Béke Utca Általános Iskola munkatársai, a pedagógusok nyitottsága is kellett ahhoz, hogy nemcsak ez a két osztály, hanem a szünetekben mondhatni az egész iskola érdeklődjön például Ottokár iránt. Nem cél, hogy mindenki vadász legyen. A cél az, hogy nyitott, az információkat mérlegelni képes, tájékozott ifjúsággal gazdagodjon a társadalom, akik majd eldöntik, hogy mit szeretnének választani. A vadászat nem jó vagy rossz. A vadászat végigkísért bennünket történelmünk során és el kell tudni helyezni a mai világunkban is. Nekünk most ez a feladatunk és ebben Hubert, Arthur bácsi, Malvinka manó és az újabb kötetben Ottokár, fontos szerepet kapott.
A Hubert napon így köszönték meg a Béke Utcai Általános Iskola diákjai a Szélmalom Vendéglőnek az óriás rakott palacsintát.
Dr. Szilágyi Bay Péter hozzátette, hogy a napokban átadott geszti Tisza-kastélyban játszódó regény második kötete már Kiskundorozsmát mutatja be, de Hubert a harmadik kötetben újra visszatér a Kis-Sárrétbe, Nagyszalonta alá, Gesztre, ahol a kastély felújítása alatt Hubert, a vadászmanó, Malvinka manó és Arthur, majd a Sófalváról megérkező erdélyi rokonság újabb kalandokba keveredik, mikor is meg kell menteni a kastély kincsét. A kaland mellett azért jut idő a vadászatokra is, amelyekben újabb településen bukkan fel Hubert, mint a Sebes-Körös menti Komádiban, ahol Hubert további barátait lehet majd megismerni. A kötet előkészítése már zajlik, de Dr. Szilágyi Bay Péter annyit még elárult, hogy a borítót Csavajda Dóra már elkészítette.
Hubert napon Kiskundorozsmán a Béke Utcai Általános Iskola kisdiákjai, Ottokárral, a Hubert Kiskundorzsmán című kötet főhősével. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik munkájukkal és szabadidejükkel támogatták a Hubert nap sikeres lebonyolítását:
a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Háznak,
a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának,
a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglőnek és a Miklós családnak,
a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesületnek,
Kalcsevics Csaba vadászékszerésznek,
Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek,
és végül, de nem utolsó sorban Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőknek és a Béke Utcai Általános Iskola munkatársainak.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely PhD, főszerkesztő
Fotó: Agro Jager News
Hubert
Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A Béke Utcai Általános Iskola 2/B osztálya. Az első sorban jobbról, Dr. Szilágyi Bay Péter író német vizslájával, Ottokárral és a család kedvencével Gusztávval, a tacskóval. Mellette jobbról, vadászbarátja, Kalcsevics Csaba világ-és európa bajnok birkózó, aki Molly hívónevű magyar vizslájával egész évben, ingyenesen segítette a programot.
A 2023/2024-es tanévben a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában két negyedik osztályban, választható olvasmánynak javasolták a „Hubert, a vadászmanó” című ifjúsági regényt, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a kiválasztása előtt alig két évvel jelent meg. Ezek után további alsótagozatos osztályok is érdeklődtek a könyv iránt, így került arra sor, hogy a szerző és vadásztársai, Ottokár, a német vizsla és Gusztáv, a törpe fekete tacskó rendhagyó irodalom órát tartottak az iskolában.
„Természetesen igent mondtunk, – tájékoztatott a szerző -, hiszen a Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes osztálya egész évi rendhagyó órái után hatalmas kihívásnak számít, hogy második osztályos gyerekekkel is beszélgessünk. Ilyen kicsi gyerekekkel már találkoztunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai Fiókkönyvtárában, ahol a Rókus II. Általános Iskola másodikosaival találkoztunk és olvastunk közösen részleteket a könyvből. Míg a negyedikesek már komoly szakmai kérdéseket tesznek fel és ez a korosztály már meglehetősen kritikus szemmel tekint a világra, azért a legkisebbeket sem szabad figyelmen kívül hagyni és a miértekre nekik is válaszokat kell adni.
Az ember természetétől fogva vadászik és az ember társa, – még ha az egy kedvtelésből tartott városi kutya is, az ösztöneit nem tudja letagadni. Séták alkalmával láthatjuk, hogy a kis társállat is megkergeti a galambokat, megugatja a macskákat.
Bemutató a Honvéd téren. Vadat áll Ottokár, a német vizsla.
A városban, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy madarak fészkelnek a fákon, hogy megannyi cserjét, fákat gondoznak a városi emberek is és még egy olyan forgalmas parkban is, mint a szegedi Honvéd tér, megfigyelhetjük a vadonélő állatokat. Sőt sokkal közelebbről is tanulmányozhatjuk őket, mivel a városban élő állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Láthatjuk, hogy a köztéri kutak víztócsái mennyire fontosak a városainkat elfoglaló, urbanizálódott állatoknak és a vízhez érkező madarak példáján keresztül könnyen megértik a kicsik, mit jelent, mennyire fontos a víz.
Az ifjúsági sorozatban Hubert alakja ezt a korosztályt varázsolja el, akik szeretik a környezetüket megfigyelni. A gyerekek a vadászmanóval azonosulhatnak és még azok a gyerekek is felfigyelnek a kalandjaira, akiknek nincs lehetősége a városi környezet miatt annyit a szabadban lenni, mint egy vidéken élő gyereknek. A kicsik olvasás közben megtalálják a vadászmanóban azt, amiben szimpatizálnak vele, hiszen valaki a madarak iránt rajong, van, aki evezni szeret, vagy éppen érdeklődik a főzés iránt. Komoly kérdéseket vetnek fel Hubert választásai. A jó és a rossz, az élet, a természet megbecsülése, a gyengék megsegítése, mind karakteres válaszokat vár a gyerekektől.
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy mindazokat a fogásokat, ami a csúzli készítéshez kell, vagy ahhoz, miként kell főzni, gyógynövényeket gyűjteni, összeszedte. Jól ismer és kipróbált mindent, ami a könyvekben szerepel. Általános iskolás éveit ugyan Szeged belvárosában, az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában töltötte, miközben nagyszülei, különösen anyai nagyanyja, a körösnagyharsányi származású, szigorú, de gyerekszerető nagymamája mellett megismerhette, mit is jelent a vidéki lét egy városi gyerek életében.
Megjelent a Hubert, a vadászmanó c. folytatása, a Hubert Kiskundorozsmán c. ifjúsági regény. A képre kattintva lehet megrendelni.
Játszani minden gyerek szeret, de egy vidéki gyerek sokkal közelebb kerül a természethez és azt sokkal könnyebben értheti meg. Tanulás nélkül azonban nem lehet beilleszkedni, nem lehet segítséget nyújtani és mai szóhasználattal élve, fenntartani a környezetünket. Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő természetet, jó segítséget nyújt Hubert, a vadászmanó alakja, aki nemcsak a falu ügyes-bajos dolgait simítja el, hanem mindig segít a bajba jutott állatoknak is.
A kötetekben minden egyes esetben élesen elkülönül a jó és a rossz és Hubert alakjával azt is megérthetjük, hogy nincs alku: a rosszal nem lehet alkudozni, a rossz mellé nem lehet beállni. Akkor sem, ha az pillanatnyilag nyerő pozícióban van, mert az egyetemes emberi értékek, a becsület, a tisztesség, a kitartó munka, a példamutató élet, a végén mindig győzedelmeskedik. A kötetben fejezetről fejezetre együtt járják Huberttel a legkisebbek Peszere-puszta vadregényes tájait, a szíki pusztát, a tavakat, a Fekete Hántás komor erdőrengetegét, megismerik Hubert faluvégi öreg házát is, valamint az ott élő állatokat.
A sorozat folytatásaként már megjelent a Hubert Kiskundorozsmán c. könyv, amelyben már feltűnik Ottokár, a német vizsla is, akinek a segítségével kalandos úton mentik meg a bajba került gyerekeket a település körüli tűzvészből.
„Az irodalmi órák alatt minden alkalommal elkísér bennünket Ottokár, a német vizsla is – folytatta az író. A kutya maximális pontszámmal teljesítette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, fegyelmezett és pontosan teljesíti az utasításokat. Kiképzése során – a vadászati feladatain túl – felkészítettem arra is, hogy bemutassa a gyerekeknek, milyen szerepe van a munkakutyáknak és a vadászkutyáknak a mai felgyorsult világban. Például a vadászkutyákat bevetik drogkeresésre, de az eltűnt személyek felkutatása, katasztrófák után a túlélők megtalálásához is szükség van a különleges képességű, kifinomult a szaglású munkakutyákra. Ottokár lelkesen keresi elő az iskolaudvaron, vagy a parkban a gyerekek által eldugott plüssjátékokat, lobogó fülekkel vesz részt az élőnyúl-befogásban és töretlenül tűri a sok kis kéz simogatását. Gusztáv, a tacsi már egy más jellem. Nem marad el a barátjától, kis kurta lábával folyamatosan követi, de simogatni nem hagyja magát.
A városi ivókutakon keresztül is megértették a kicsik, hogy minden állat számára milyen fontos a víz. A képen Dr. Szilágyi Bay Péter író és kutyái Ottokár, a német vizsla és Gusztáv a fekete színű tacskó.
Dr. Szilágyi Bay Péter hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy még több vadász legyen, hanem az, hogy a társadalom egyensúlyban maradjon, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymás lehetőségeit kihasználva szélesedjen, de ne váljon sem egyik, sem a másik irány szélsőségessé. Ehhez azonban olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik felvállalják a gyerekek érdeklődésével együtt járó többletfeladatokat, hogy másokkal szemben elfogadó, magával szemben kritikus, visszafogott felnőtteket neveljenek. Mint ahogy teszik ezt a Béke utcai Általános Iskolában. A tanári kar mellé felzárkózott egy együttműködő, támogató szülői közösség is, akik hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.
Dr. Szilágyi Bay Péter bejelentette azt is, hogy az utolsó simításokat végzik a Kastélylakók című újabb köteten, amely a sorozat harmadik részeként érkezik meg. A kötetben újabb kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Természetesen lesz benne vadászat, a kislányok kedvéért sütés-főzés. Hubert Kiskundorozsma után visszatér a Tiszántúlra, a Kis-Sárrétben kalandozik. A Sebes-Körös völgye vízi világában újabb természeti értékeket ismerhetünk meg, miközben a manónemzetség összefogásával megmentik a geszti kastély kincsét a rablók és tolvajok elől…
Az író kiemelte, hogy Kiskundorozsmán, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában több ingyenes nyári program, tábor várja a gyerekeket – a könyvtár oldalát itt lehet elérni. Ezek között június 18-án és június 26-án vele és Ottokárral is lehet találkozni. Akiknek nincs lehetősége beszerezni a könyvet, azok kikölcsönözhetik a Dóm téren, illetve a Dorozsmai Fiókkönyvtárban is, ahol emelt kötetszámmal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agro Jager News jóvoltából pedig a HUBERT rovatban további, mintegy 24 mese érhető el, amelyeket ide kattintva lehet elérni.
További programokról, hírekről pedig itt, a Hubert, a vadászmanó oldalon lehet tájékozódni – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter író.
Agro Jager News
Hubert
MESE: Karácsony a Pádison
Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.
Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!
- Tudod is te, Arthur! Tudod is, te! – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.
Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.
- Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
- Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
- Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
- Azt hiszed, már félek?
- Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
- Na, mit?
- Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
- Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!
Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.
Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:
- Jó sok fát hoztál be!
- Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
- Érdekes.
- Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!
Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.
Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.
Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!
A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…
Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.
- Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
- Biztosan Malvinka néni, biztosan!
- Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
- Arthur, te vén lókötő!
- Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
- Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!
Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.
Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…
Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.
A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.
- Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
- Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
- Hozol le kesztyűket?
- Persze, mind a két fajtából!
Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.
Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.
Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.
Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.
- Apád elébünk jött!
Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.
Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!
Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.
- Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
- Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
- Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
- Akkor tudsz róla!?
- Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
- Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
- Lőttél volna?
- Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…
Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!
- Érted Hubert? Ötször nagyobb!
- Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
- Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.
Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.
- Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!
Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.
- Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!
Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.
- Én nem mennék messze a háztól.
- Hogy, hogy?
- Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
- Mit beszélsz?
- Lehet, hogy igaza van – mondja Hubert édesapja.
Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.
A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…
Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?
Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:
- Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
- Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
- Tegyünk egy próbát!
Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!
Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…
Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak. Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok a völgynél – döntötte el magában
Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!
Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.
Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.
Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.
A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.
Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.
Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.
Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.
Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:
- Apja, apja! Húzd balra a szánt!
Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…
Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:
- Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!
Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.
Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:
- Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.
Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.
Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!
- Erdész úr! Mik vannak itt fent?
- Látja Károly, hogy farkasok, nem?
- Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
- Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?
Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.
- Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
- Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!
A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.
Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.
- Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!
Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.
- Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
- Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
- Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!
Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:
- Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.
Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Illusztrálta: Csavajda Dóra
Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com
Kapitális csukát akasztottak
Világpiaci kitekintés: gabonapiaci előrejelzés 2024 október
Meddig emelkedik még a banán ára?
Műanyag helyett hagymahéj?
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Célkeresztben az orvvadászat
Sopronban beváltak a terepmotorok
A reformáció napján: Visszatért a Tisza-család Gesztre – GALÉRIA
Magyarországon először fogtak tamariszkusz poszátát
Megjelentek a referenciaárak a 2024. évi kárenyhítő juttatáshoz
Visszanéző (2020): Életbikám története
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Beteljesült álom!
Fegyvertartás – ismét kedvező jogszabályváltozások
A pusztavacsi öreg harcos
A reformáció napján: Visszatért a Tisza-család Gesztre – GALÉRIA
A diplomaosztós kos
Bárhol, bármikor kifuthat eléd!
Életbika
