Keressen minket

Mezőgazdaság

Fontos tápanyagforrás a hús, tojás és a tej, főként a rászorulók körében – állítja a FAO

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Róma, 2023. április 25. – Alapvető fontosságú tápanyagokat biztosítanak a húsfélék, a tojás és a tej, melyek nem könnyen pótolhatók növényi forrásból – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új jelentésében.

A döntéshozóknak népszerűsíteni kellene a szárazföldi állatokból származó táplálékot, figyelembe véve a haszonállattartás környezeti és más hatását. ©FAO/Victor Sokolowitz

Ez kiemelten fontos egyes életszakaszokban, mint például a terhesség és szoptatás, a gyermek-, serdülő- és öregkor idején, állítja A szárazföldi állatokból származó élelmiszerek hozzájárulása az egészséges étrendhez a jobb táplálkozásért és egészségért címet viselő tanulmány.

A kiadvány a legátfogóbb elemzés az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának előnyeiről és veszélyeiről, amely több mint 500 tudományos folyóirat és 250 szakpolitikai dokumentum felhasználásával készült.

A húsfélék, tojás és tej számos fontos makrotápanyagot tartalmaznak, többek között fehérjét, zsírokat és szén-hidrátokat, illetve mikrotápanyagokat is, melyeket nehéz a szükséges minőségben és mennyiségben növényi eredetű táplálékból biztosítani – olvasható a jelentésben. Magas minőségű fehérje, számtalan esszenciális zsírsav, vas, kalcium, cink, szelén, B12-vitamin, kolin és más bioaktív vegyületek, mint a karnitin, kreatin és taurin találhatók az állati eredetű élelmiszerekben, melyek egészségügyi és fejlődési szerepe vitathatatlan.

A vas- és az A-vitamin hiánya világszerte a leggyakoribb hiánybetegségek közé tartoznak, főként a gyermekeket és a terhes nőket érintik. Globálisan minden második 5 év alatti gyermek (372 millióan) és 1,2 milliárd szülőképes korú nő szenved a vas, A-vitamin és cink hiánybetegségek legalább egyikében. Ezen gyermekek háromnegyede Dél- és Kelet-Ázsiában, illetve a Csendes-óceán és a Szubszaharai Afrika térségében él.

Nem meglepő módon – állítja az elemzés – a szárazföldi állatokból származó élelmiszerek (köztük a tej, tojás és hús) fogyasztása világszerte eltér. Egy kongói ember átlagosan évente csupán 160 gramm tejet fogyaszt, míg egy montenegrói lakosnál ez a mennyiség elérheti a 338 kilogrammot is. A tojás esetében az átlagos évi fogyasztás egy dél-szudáni esetében alig 2 grammra rúg, szemben a hongkongiak 25 kg-os éves mennyiségével. Egy átlagos ember Burundiban 3 kg húsnál nem fogyaszt többet, míg Hong Kongban az átlagos évi húsfogyasztás 136 kg.

A fenntarthatósági célok szempontja

A megfelelő étrend részeként az állati eredetű ételek hozzájárulhatnak a Világegészségügyi Gyűlés által elfogadott táplálkozással kapcsolatos célkitűzések és a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez, melyek az öt év alatti gyermekek megfelelő fejlődésére, születéskori súlyára, illetve a reproduktív korú nők vérszegénységének, a felnőttkori elhízásnak és nem fertőző betegségeknek a csökkentésére vonatkoznak.

Ezzel együtt a haszonállat szektornak „számos kihívás megoldásában kell szerepet játszania” – hangsúlyozza a FAO helyettes főigazgatója, Maria Helena Semedo és vezető közgazdásza, Maximo Torero Cullen a kötet előszavában.

„Ilyenek a környezeti kihívások (pl. erdőírtás, változások a földhasználatban, az üvegházhatású gázkibocsátás, nem fenntartható víz- és talajgazdálkodás, szennyezés, a takarmány-élelem közötti versengés), az állattartási rendszerek (pl. alacsony termelékenység, túllegeltetés, elégtelen állatjóllét), az állategészségügyi problémák (pl. betegségek, antimikrobiális rezisztencia), az ember-állat viszonyából fakadó ügyek (pl. zoonózisok vagy élelmiszereredetű betegségek), és a társadalmi kérdések (pl. egyenlőség).”

Veszélyek

Az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásával összefüggő kockázatok kapcsán az elemzés megállapítja, hogy már a kis mennyiségű feldolgozott vörös hús fogyasztása is növeli a halálozás és a krónikus betegségek (köztük a szív- és érrendszeri betegségek és a végbélrák) kockázatát. Azonban a nem feldolgozott vörös hús fogyasztása mérsékelt mennyiségben (9 és 71 gramm között naponta) bár minimális rizikóval bír, de biztonságosnak mondható a krónikus betegségek tekintetében.

Ezzel együtt a bizonyítékok az egészséges felnőttek tej-, tojás- és baromfihús-fogyasztása és egyes megbetegedések (pl. szívbetegség, sztrók, magas vérnyomás) közötti ok-okozati összefüggésekre nem meggyőző (a tej esetében) vagy jelentéktelen (a tojás és baromfihús kapcsán).

A közelmúltban az első ülését tartó FAO haszonállat albizottság, mely a Mezőgazdasági Bizottság alá tartozik, arra biztatja a kormányokat, hogy, amennyiben szükséges, frissítsék a nemzeti táplálkozási ajánlásokat, a hús-, tojás- és tejfogyasztás táplálkozási előnyeinek vonatkozásában.

Forrás: FAO

Mezőgazdaság

Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben

Print Friendly, PDF & Email

Az Országgyűlés elfogadta a termelővédelmi törvénycsomagot

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések a gazdálkodók felé az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A szabályozás új lehetőségek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra. A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Feldman Zsolt kiemelte, világszerte jellemző az, hogy az élelmiszer előállítási láncban a termelők arányaiban nagyobb kockázatokat viselnek, az eredményekből pedig kisebb mértékben részesülnek. Ennek oka, hogy a termelők legtöbbször kisebb alkuerővel és érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mint a láncban felettük álló feldolgozók vagy a kereskedők. A kockázatok és az eredmények arányosabb megosztása érdekében szükség van a termelők szabályokkal történő támogatásra, azért, hogy a felvásárlók, feldolgozók ne háríthassanak minden kockázatot a termelőkre. A termelők számára emellett átláthatóbbá és tervezhetőbbé kell válnia a felvásárlási folyamatoknak – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a magyar kormány az agrárium vonatkozásában arra törekszik, hogy ne csak a támogatáspolitikában, hanem a hazai termékpályák működésében is előrelépés történjen. Ezért folyamatosan fejleszti a hazai szabályozási rendszert, mely megalapozza a hazai termelők felvásárlókkal szembeni védelmét, helyzetük jogi eszközökkel történő javítását és integrációjuk erősítését. Ezt szolgálja a most elfogadott termékpiacokról szóló törvény módosítása is, mely számos, a termelők védelmét erősítő, kézzelfogható szabályozási elemet tartalmaz. Ezek közé tartozik a kockázatmegosztási rendelkezések kötelező alkalmazása a zöldség-gyümölcs, valamint sertés- és baromfi ágazati szerződésekben, a 30 napnál későbbi késedelmes fizetések hatékonyabb szankcionálása 2025. január 1-jétől, valamint bizonyos esetekben a felvásárló tevékenységtől történő eltiltásának bevezetése. A cél mindezzel az, hogy ne egyedül a termelő viselje a termékpálya működésének teljes kockázatát. Fontos cél, hogy a szerződések a jövőben egyértelműen tartalmazzák ezeket a kockázatokat és a teherviselés arányait. A termelők védelmének javítását szolgálja az is, hogy az ágazati érdekképviseleti szervezetek mintaszerződéseket vezethetnek be a jó gyakorlatok széleskörű elterjesztése érdekében – hangsúlyozta.

Kifejtette, ez a törvénymódosítás kiterjed a vertikális együttműködésekre vonatkozó, önkéntesen alkalmazható termeltetői szerződés kategóriájának és szabályainak megteremtésére is. Ez az új szerződéstípus keretet ad a termeltetői együttműködéseknek, ami nemcsak a termelők helyzetét teszi kiszámíthatóbbá, hanem a feldolgozók alapanyag ellátottságának biztonságához is hozzájárul, valamint csökkenti a piaci túltermelés kockázatát is. A termeltetői együttműködésekre vonatkozó előírások alapján az árat olyan módon kell meghatározni, hogy az a szerződés egész időtartamára vonatkozóan biztosítsa az átláthatóságot és kiszámíthatóságot – ismertette Feldman Zsolt.

Az agrártárca azt kívánja elérni, hogy ezek a szabályok gyorsan és sikeresen beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek országszerte.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Aszály információk: 2024. május 2.

Print Friendly, PDF & Email

Az aszály alakulása május elején

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A mögöttünk álló egy hétben nagyrészt száraz, többnyire napos időjárás volt a jellemző hazánkban. A múlt csütörtökön, pénteken és szombaton kevés helyen előfordultak még gyenge záporok, majd országszerte száraz napok következtek, és csak szerda estétől eredt el néhol ismét az eső.

Ábra: MME

A talaj felső fél méteres rétege sokat száradt az elmúlt egy hét során, a felszínközeli néhány centiméter ismét teljesen kiszáradt. Kritikusan száraz felső 20 cm-es talajréteg a déli országrész középső tájain található, míg máshol egyelőre kielégítő a talaj felső 20 illetve 50 cm-es rétegének nedvességtartalma.
Az említett területen tapasztalhatók aszály jelei a tavaszi vetésű növényeknél.
A folytatásban változékonyabbra fordul az idő, növekszik a csapadékhajlam, elsősorban záporos jellegű csapadékra van kilátás. Csütörtökön és pénteken főként az ország délnyugati felén kell ismétlődő záporokra, zivatarokra számítani, így a déli országrészben is enyhül az aszály, majd vasárnap az északi országrészben várhatók nagyobb számban záporok, zivatarok. A záporos időjárás a jövő hét első felében is folytatódik.

Forrás: MME

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

Print Friendly, PDF & Email

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Róma, 2024. május 3. – Feljebb kúszott áprilisban az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piaci árainak mutatója, miután a hús jelentős és a növényi olajok és gabonafélék mérsékelt drágulása érvényesült a cukor és tejtermékek alacsonyabb árával szemben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ma frissített indexében.

©FAO/Rijasolo

FAO élelmiszerár-index, ami a nemzetközi kereskedelem legjelentősebb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi le, március óta 0,3%-kal erősödött, de még így is 9,6%-kal múlja alul az egy évvel korábbi értékét.

A gabonafélék árindexe szintén 0,3%-kal emelkedett márciushoz képest, megszakítva a három hónapja tartó árcsökkenését. A búza exportpiaci ára stabilizálódott áprilisban miután a főbb exportőrök közötti verseny ellensúlyozta az Európai Unióban, Oroszországban és az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalt kedvezőtlen időjárási körülményeket. A kukorica külpiaci ára nőtt a nagy kereslet hatására és az ukrán infrastruktúrában bekövetkezett károk  okozta logisztikai fennakadások és a betakarítás előtt a brazil termés körüli aggályok miatt. A rizsfélék almutatója 1,8%-kal csökkent főleg az Indica alacsonyabb jegyzésének köszönhetően az aratás jelentette nyomás közepette.

A növényi olajok árindexe is 0,3%-kal erősödött áprilisban 13 hónapja nem látott szintre érve, ahogy a napraforgó- és repceolaj drágulása ellentételezte a pálma- és szójaolaj árcsökkenését.

A FAO húsárindexe 1,6%-kal nőtt az elmúlt hónapban, mivel mind a szárnyas-, a szarvasmarha és a birkahús is megdrágult a nemzetközi piacokon. A sertéshús ára globálisan valamelyest csökkent, tükrözve a lanyha keresletet Nyugat-Európában és a főbb importpiacokon, például Kínában.

A cukor indexe 4,4 %-kal esett, így 14,7%-kal múlva alul a tavaly áprilisi értékét. A csökkenés főként a javuló ellátási helyzetnek köszönhető, kiemelten a vártnál nagyobb indiai és thai termésnek és a kedvező brazil időjárásnak.

A FAO tejtermék árindex 0,3%-kal csökkent, pontot téve egy féléves drágulási ciklusra. A fő okok között találjuk a sovány tejpor gyengélkedő importkeresletét és az amerikai dollár erősödése miatti alacsonyabb nemzetközi sajtárakat. A stabil importkereslet által fűtve a vaj nemzetközi ára ezzel szemben nőtt.

További részletek itt.

Megnyirbált búza-előrejelzés

Megjelent a FAO új Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentése is, amelyben 2846 millió tonnára növelte a szezon globális gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését, ami 1,2%-os bővülést jelentene éves szinten. A frissített számok a Mianmarból és Pakisztánból érkező adatokra reflektálnak.

A FAO szakértői valamelyest csökkentették a 2024-es globlis búzakibocsátásra vonatkozó előrejelzést, ami a várható 791 millió tonnával még így is félszázalékos éves bővülést jelentene.

A szemestermények esetében a fő betakarítási szezon a déli félteke országaiban hamarosan kezdődik, ám a nem megfelelő időjárás lehűtötte a hozammal kapcsolatos várakozásokat a főbb termelő országokban, mint Brazília és Dél-Afrika.

További részletek itt.

Forrás: FAO

Tovább olvasom