Kiemelt cikk
Ülésezett a Mezőgazdasági és Halászati Tanács Brüsszelben – GALÉRIA
A magyar elnökség alatt megtartott második formális Mezőgazdasági és Halászati Tanács (MHT) a Közös Agrárpolitika jövőjéről szóló tanácsi következtetések előkészítő munkáinak következő lépéseként elsősorban a KAP stratégiai terveinek végrehajtási tapasztalataira összpontosított.
A rendkívül zsúfolt napirenden szerepelt emellett többek között az agrárpiacok helyzete, a halászati lehetőségek, valamint a tagállamok által felvetett további 14 egyéb téma.
Az egyszerűbb, rugalmasabb és könnyebben végrehajtható stratégiai tervek kulcsfontosságúak a tagállamoknak és a gazdálkodóknak egyaránt. Biztosak vagyunk abban, hogy a mai vitán elhangzottakat fel tudjuk majd használni a Közös Agrárpolitika jövőjéről elfogadni tervezett tanácsi következtetésekben.
A KAP-stratégiai tervek végrehajtásáról szóló eszmecsere kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a tagállami agrárminiszterek véleménye becsatornázásra kerüljön az ősz folyamán elfogadni tervezett tanácsi következtetésekbe. A magyar elnökség célja továbbra is az, hogy az intézményi átmeneti időszakot kihasználva a Tanács következtetések formájában adjon iránymutatást az új Európai Bizottságnak a 100 napon belül kidolgozásra kerülő mezőgazdasági vízióhoz, valamint a 2027 utáni KAP-ra vonatkozó jogszabályi javaslatok kidolgozásához.
A mezőgazdasági miniszterek emellett eszmecserét folytattak az agárpiacok helyzetről is, mely ismétlődő téma a Tanács napirendjén. Megvitatták a jelenlegi és jövőbeli kihívásokat és lehetséges megoldásokat, figyelembe véve a jelenlegi geopolitikai környezetet, illetve olyan kérdéseket is, mint a kedvezőtlen időjárási viszonyok, a vásárlóerő globális csökkenése és az állatbetegségek terjedése.
A miniszterek vitát folytattak az Egyesült Királysággal, Norvégiával és a part menti államokkal a 2025. évi halászati lehetőségekről folytatott közelgő konzultációkról. Ezenkívül megvitatták a Bizottság javaslatát is, amely a 2024. és 2025. évi halászati lehetőségek módosítására irányul bizonyos halállományok tekintetében. Az Atlanti-óceán ibériai vizein a szardellára vonatkozó rendelkezések továbbra is kiemelt kérdést képeznek.
Az informális ebéd során Peter Strohschneider professzor bemutatta a minisztereknek az EU mezőgazdaságának jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd eredményeiről készült jelentését.
A rendkívül intenzív tanácsi ülés agendájának „Egyéb kérdések” pontja alatt a magyar elnökség tájékoztatást adott a Tanácsnak többek között a 2024. szeptember 11-én Budapesten megtartott EU–Nyugat-Balkán állat-egészségügyi csúcstalálkozóról, emellett tagállami kérésre erdészeti, állatbetegségekkel kapcsolatos, növényegészségügyi, valamint az agárpiacok helyzetéhez kapcsolódó napirendi pontok is megvitatásra kerültek.
Magyar Elnökség
Kiemelt cikk
Budapesten találkoztak az EU agrárminiszterei – Galériával
A magyar elnökség szervezésében 2024. szeptember 8-10. között Budapesten és Budapest környékén került sor a mezőgazdasági miniszterek informális találkozójára. A Magyarországra érkező minisztereket és delegációjukat szeptember 8-án dunai sétahajózással, majd a Magyar Zene Házában nyitó vacsorával fogadták. Szeptember 9-én a delegációk a magyar lovas hagyományokkal ismerkedtek meg egy egész napos program keretében a Domonyvölgyben található Lázár Lovasparkban, majd este a Pesti Vigadóban kerül sor a kulturális programmal egybekötött gálavacsorára. A találkozó zárásaként szeptember 10-én a miniszterek a Várkert Bazárban megtartandó informális ülésükön megkezdték az eszmecserét a 2027 utáni Közös Agrárpolitikáról annak érdekében, hogy a jövő mezőgazdasága versenyképes, válságálló, fenntartható, gazdabarát és tudásalapú legyen, a gazdák érdekeivel a középpontban – tájékoztatta az Agro Jager Newst, az Európai Unió Tanácsa Magyar Elnöksége.
Dr. Nagy István agrárminiszter köszöntötte a Budapestre érkező agrárminisztereket. Fotó: © Hungarian presidency
A mezőgazdasági miniszterek szeptember 10-i budapesti informális ülésén szakpolitikai vitával kezdtek és a 2027 utáni Közös Agrárpolitikáról tárgyaltak. Az ülés témája a magyar EU elnökségi prioritásokkal összhangban a „Gazdaközpontú uniós mezőgazdaság: úton egy versenyképes, válságálló, fenntartható, gazdabarát és tudásalapú jövőbeli Közös Agrárpolitika felé” volt.
Dr. Nagy István agrárminiszter vezette az ülést. Fotó: © Hungarian presidency
Az európai gazdáknak számos kihívással kellett megküzdeniük az elmúlt időszakban, így az éghajlatváltozás okozta rendkívüli időjárási eseményekkel, a magas input költségekkel, a háború negatív hatásaival, vagy a harmadik országokból érkező növekvő import okozta piaci zavarokkal.
Ezzel párhuzamosan egyre szigorúbb termelési előírásoknak kell megfelelniük és megnövekedett adminisztratív terhekkel kell megbirkózniuk.
A gazdálkodóknak ezekre a kihívásokra európai szintű válaszokra van szüksége.
Ezért a magyar elnökség célja, hogy vitát kezdeményezzen a Tanácsban a 2027 utáni Közös Agrárpolitikáról, és az agrárminiszterek elvárásait következtetésekben rögzítse, ezzel irányt mutatva a várhatóan ősszel felálló új Bizottságnak a 2027 utáni KAP-ra vonatkozó jogszabályi javaslatok kidolgozásához.
A miniszteri véleménycsere három kérdés köré csoportosult:
- Ennek keretében egyrészt vitát kezdeményeztünk az agrártámogatások kifizetésének egyszerűbbé tételéről és a főbb támogatástípusokról.
- Másrészt vizsgáltuk, hogy hogyan növelhető a mezőgazdasági ágazat zöld célok teljesítéséhez való hozzájárulása a gazdák versenyképességének veszélyeztetése nélkül.
- Végül át kellett tekinteni a válságkezelési eszközök rendszerét is, hogy az egyre gyakoribb krízishelyzetekben lehetőség legyen a gazdák támogatására.
Forrás: Az Európai Unió Tanácsa Magyar Elnöksége
Kiemelt cikk
Akár életbikára is cserkelhetünk a Dráva mentén
Nincs felső határ! A vendégeink akkora gímbikát ejthetnek el, amekkorát csak szeretnének és erre itt, az Ormánságban, a Dráva mentén, jó szerencsével, még esély is lehet – tájékoztatta a szarvasbőgés kapujában Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Vadásztársaság vadászmestere az Agro Jager Newst. Éves szinten 70-80 darab bika esik és úgy döntöttünk, hogy néhány bikára új vendégeket is szívesen rávezetünk ezen az őszön. Ez azért is különleges elhatározás a mi életünkben, mert a vadászatokat évről, évre előre lekötik nálunk. Ha van is súlyban korlát, az csak alsó korlát lehet és a főbőgésben nyolc kilogramm feletti bikákra indulunk.
Lapunk rendszeresen beszámol a drávamentiek életéről, gazdálkodásáról és arról a gímszarvasról, amely az Ormánságban él. A Drávamenti Szarvas Földtulajdonos Vadásztársaság, az Ormánság Gyöngye Vadásztársaság és az Ormánsági Diána Vadásztársaság gazdálkodása hosszú évek óta alkot egy egységet, német mintára amolyan szarvaskört, rotwildringet. Gazdálkodásuk közös, ami a vadgazdálkodásban csúcsodik ki.
22 000 hektáros egységük mellett a környező társaságok gazdálkodása, elképzelése is hasonló. Ezzel, amit az ottani társaságok megvalósítottak, mintegy 100 000 hektárra bővült az a terület, ahol nyugodtan korosíthatnak gímbikát, nemcsak itt, hanem, ha úgy vesszük, az egész Ormánságban. Mindenképpen figyelemre méltó és mértékkő a szarvassal gazdálkodók vonatkozásában.
Az elmúlt évek nem kedveztek a vadon élő állatoknak s úgy gondoltuk, hogy a korábbi aszályos, forró nyarak nem ismétlődnek meg egyhamar. Sajnos megérzéseink nem jöttek be és ezen a nyáron, ahogyan két éve is, rengeteget kellett a vaddal törődni.
Aki járt már nálunk vadászni, az tudja igazán, hogy nem a lövés miatt élünk. Sok vendéget kísérek én is, de a csapat, az a hivatásos vadász, az a vadőr állomány, aki nálunk dolgozik, ezt a vidéket magáénak is tekinti, benne a szarvassal.
Kizárólag cserkelve, lesről vadásszuk a gímet és nincs kompromisszum. Ha nem találkozunk lővilágon, ha nem úgy fordul a szél, ha elviszi a tarvad, akkor, ha a szerencse is úgy hozza, akkor másnap próbáljuk újra. Visszajáró barátaink pontosan jól tudják, ha nem lép ki a lőhető, golyóérett bika, akkor vissza kell jönni és a szabályok, a szabályaink, amelyek alapvetően nem változhatnak meg, amelyek ősi szabályok voltak, mindig visszahozzák nekünk azt, amit átélhettek az előttünk járó szarvasvadászok.
Vajszlón a vadászházunk áll, amely ilyentájt, bőgésben, a központi bázisa a három társaságnak. Sok beszélgetésnek lehetnek tanúi a kinti padok és ahogy napközben jönnek-mennek a gépészeink, még ők is hozzáteszik, hogy erre, arra mit láttak. Persze, mindannyian nagyon várjuk ezt az időszakot és volt olyan vadászatunk is, amikor nagyon kedves, békéscsabai barátunkkal innen, vállon a puskával, indultunk lesre. Kívánsága volt és mi nagy örömmel vettük a hátunkra a táskánkat, kezünkbe a lőbotot…
Az elmúlt évben például a meleg szeptember okozott fejtörést. Hallottuk, láttuk is a bikákat, de a meleg kora őszi hetek miatt érzékenyebbé vált a szarvas és többet kellett utánuk járni. Jól esett, mikor német vendégeink hazatelefonáltak, hogy maradnak és ütemezzék át a programjukat. Persze a vadászház mellett igen jó kapcsolatban állunk Harkányban a Dráva Hotellel és gyógyfürdő termálvize miatt vannak vadászaink, akik családdal érkeznek. Arról meg ne is beszéljünk, ha Bock Józsi bácsinál szállnak meg, a pincészetnél, Villányban..
Nálunk a vadászat azonban nem ér véget azzal, hogy megszólalnak a kürtök a terítéken, mert a trófeáért el kell jönni az elejtőnek. Nincs olyan trófea, amit mi elpostáznánk. Ünnepi trófeamustránkat évről, évre megszervezzük, ahol a társaság területén elesett összes gímbikát megcsodálhatja a tagság és az elejtők. Nincs titok és nem is lehet. Ami titok létezhet, az csak az Ormánságot járó szarvas tudhatja.
Minden évben trófeakatalógussal kedveskedünk a tagságnak és a vendégeknek, amivel egyben emléket állítunk a szarvasnak. Ezt Mészáros Kálmánnal, társaságunk elnökével szívügyünknek tekintünk. A trófeák fotója, adatai mellett az évi problémákról gondokról, feladatokról is szót ejtünk, összegezve, mintegy kisnaplóban, hogy mit adott, mit hozott nekünk egy-egy esztendő.
Kapuban a szarvasbőgés. A bikák letisztítottak és több, igen erős bikát is láttunk, azonban csak a mérleg tudja megmondani, mit is hoz nekünk 2024? Egy azonban biztos és ebben nyugodtak lehetünk, hogy ezek a bikák már hangolnak és hamarosan a nyári csendes erdők mélyében megszólalnak a legnagyobbak s onnan, bentről, ki fognak jönni. Komoly csatákra és komoly trófeákra számítunk, amelyre nemcsak mi, hanem az elejtők is egy életen át büszkék lehetnek.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
lapigazgató
Szívesen vadászna az Ormánságban?
Hohmann Endre vadászmester
Tel: +36 30 349 55 00
Kiemelt cikk
Pótfelvételit hirdet földmérő és erdész képzésben a szegedi erdészeti
Pótfelvételi eljárás keretében Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus és erdész technikus képzéseikben felvételit hirdetnek Szegeden, amelyet nemcsak nappali, – hanem a felnőttképzés számára – levelező képzésben is elindítanak. Ez utóbbi iránt ugyanis olyan érdeklődés mutatkozik, hogy úgy döntöttek, hogy augusztus 31-ig lehetőséget adnak a jelentkezőknek – tájékoztatta Máhig József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikumának igazgatója az Agro Jager Newst.
Az elmúlt évtizedek nagy arányú erdősítései, még a lassan növő fafajok esetében is beérni látszanak, miközben a kormány európai uniós vállalásai között szerepel, hogy 2030-ra a mintegy 27%-os erdősültséget eléri hazánk. A meglévő és újonnan telepített erdők mellett azonban az úthálózat, a különféle nyomvonalak, a víz-, és csatornahálózat jelentette kihívások, a lakott területeken jelentkező fakitermelési munkák, olyan mennyiségű feladatot jelentenek, amelyek irányításához szükséges a középfokú végzettség.
Az erdők tervezése, kitűzése mellett a beruházások, az agrárium számára kötelezően előírt földmérési munkák pedig fokozzák azt a munkaerőhiányt, amelyet az agrárszektor nap, mint nap érzékel. Emiatt döntött úgy az iskola vezetése, hogy az erdész technikus képzés mellett a földmérőképzést is beindítják, amely az elmúlt évben rajtolt el. Az első évfolyam már félidőben, azaz a két éves képzésből már egyet maga mögött tudhat.
A földmérő, a földügyi és a térinformatikai képzés annyira új és annyira innovatív, hogy a hallgatók 100%-a már tudja, hogy a várható 2025-ös technikusi vizsga után, merre és milyen területen kíván elhelyezkedni.
Máhig József kiemelte, hogy nemcsak a felnőttképzés, hanem a nappali tagozatos képzés is elstartolt, amely azért is igen érdekes, mert a földmérő, földügyi és térinformatikai végzettséggel digitális-térkép kezelő, ingatlannyilvántartási ügyintéző, térinformatikai ügyintéző munkakörök betöltése lehetséges.
Az elmúlt években a technikum azt tapasztalta, hogy azok a hallgatók, akik nem szerettek volna, vagy éppen nem volt lehetőségük arra, hogy a felsőoktatásban továbbtanuljanak, a megváltozott gazdasági környezetben ezekkel a képesítésekkel versenyképes jövedelemhez jutottak a szakmában.
Látni kell, hogy a kormány az Európai Unió felé tett vállalásai ezt a szektort helyzetbe hozták, de ahhoz, hogy sikeres legyen hazánk, a szakemberképzést meg kellett erősíteni és ezeknek az elképzelések mentén sikerült az iskola nemcsak oktató csapatát megerősíteni, hanem nagyon fontos elemként, a technikai felszereltségét is hozzáilleszteni. Ahhoz azonban, hogy a hallgatók versenyképes tudást kaphassanak, az iskola oktatóinak is folyamatosan képzeniük kell magukat.
Az elmúlt években egy nagy horderejű és egyedülálló erdészeti fakitermelő szimulátort sikerült beüzemelniük, amelyekkel az erdészeti forwarderek működtetéséhez szükséges technikai ügyességüket tudják fejleszteni – tanórák keretében – a diákok.
Az ágazat felől érkezett igényre reagáltak, így, a végzés után a diákok, az esetenként a 150-200 millió forintos gépekbe úgy ülhetnek be, hogy jóformán a szimulátorban már mindent kipróbálhattak és a tudásukat készségszintre emelve hagyhatták el az iskolát.
A földmérő képzés hátterét ma már az informatika adja, ami nem jelentett nagy nehézséget az iskolának, mert az első számítógépek érkezésekor, már az 1990-es évek elején, az akkor legkiválóbb, matematikát oktató tanárokat átképezték, akik elindították egy olyan informatikai úton az iskolát, amely ma is töretlenül tart. Igaz, önkéntes alapon lehet ECDL vizsgát letenni a diákoknak, de a földmérő műszerek üzemeltetésének elsajátítása mellett, rendkívül hasznos kiegészítő tudást kaphatnak.
A földmérő képzés után a következő munkaköröket lehet betölteni:
- Birtokrendező földmérő
- Fotogrammetriai szakember
- Föld-/területhasznosítási szakember
- Földmérő
- Földrendező
- Geográfus
- Kataszteri földmérő
- Kutató térképész földmérő
- Mezőgazdasági földmérő
- Térinformatikus
- Térképész
- Vízgazdálkodási földmérő
Jelentkezési határidő: 2024. augusztus 30.
Értesítés a felvételről legkésőbb: 2024. augusztus 30.
További részletek a képzésről ITT érhetőek el.
A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum azonban mindig is kiemelkedett a képző intézmények sorából, mert a gyakorlati képzésre nagy hangsúlyt fektettek, amely az iskola képzéseire ma is igaz.
Fontos kiemelni azt is, hogy az erdész technikus képesítéssel vadászati állásokat is betölthetnek a hallgatók s mi sem bizonyítja jobban, hogy az oktatás színvonala kiemelkedő, hogy sok éven át az országos ifjúsági vadász vetélkedőn voltak olyan esztendők, hogy dobogóról, dobogóra állhattak/állhatnak a szegedi diákok.
Máhig József hozzátette, hogy olyan szabadidős, önképző, kulturális programokat, szakköröket, vadászkürtös képzéseket, gyakorlatokat tartanak, amelyek megalapozzák a diákok a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban töltött éveit. Életre szóló barátságok, kapcsolatok, sokszor szerelmek szövődnek az iskola falai között.
Az iskola 1955-ös szegedi indításának 70. évfordulója közeleg. Akármerre járunk az országban, bármelyik erdészeti társaságnál, magánerdészetnél, kormányhivatalban, mindenütt feltűnik egy-egy nálunk végzett diák, miközben kerültek innen az orvosi egyetemre, jogászi pályára is diákok. A szakmai elismerés, a más tudományterületeken tovább tanuló diákok is mind azt mutatják, hogy jó és erős képzést ad iskolánk. A pótfelvételi, úgy gondolom, jó lehetőség mindazoknak, akik ezt a pályát szeretnék választani vagy szakmájukban tovább szeretnének fejlődni – tájékoztatta lapunkat, az Agro Jager Newst Máhig József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikumának igazgatója.