Az Állattenyésztési Tudományok Intézet feladata az állattenyésztéssel kapcsolatos diszciplínák oktatásának összehangolása, megszervezése és végrehajtása. Az Intézet továbbá profilba illeszkedő, multidiszciplináris tudományos kutatásokban is közreműködik állattenyésztés, precíziós...
A vidékfejlesztési források jelentős megemelésével arra ösztönözzük a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek révén rugalmasan tudnak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz –...
Növelni kell a magyar agrár- és élelmiszeripari kivitelt, amihez hagyományos és új piacokra is szükség van - mondta az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön...
A talajok tápanyagtartalmának megőrzésében fontos szerepe van a biomasszának, amit a mezőgazdasági területekről származó hulladékok és maradványanyagok felhasználásakor szem előtt kell tartani – jelentette ki Juhász...
NAK: A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, illetve a Terméktanács tejtermelői oldala is többször hangsúlyosan jelezte, hogy a tej és tejtermékek piacán a termelést, a hatékony...
A méhészet a magyar mezőgazdaság sokszínű és kiemelten fontos ágazata, jelentős mind gazdasági, mind környezeti szempontból, hiszen Európában a növényfajok 84 százaléka és az élelmiszer-termelés 76...
Bár a paradicsom szezonjának vége, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) tájfajta öko paradicsompalántái mégis újra reflektorfénybe kerültek: az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK)...
A jelenlegi támogatási rendszer elismeri a fiatal gazdákat és ösztönzi az elindulásukat. Ezzel párhuzamosan zajlik a Közös Agrárpolitika 2023 utáni tervezése, amely különböző támogatáspolitikai eszközökkel és...
Portfólió: Egy év alatt csaknem a háromszorosára drágultak a különféle műtrágyák, miután meredeken, szinte óráról órára emelkedik a legfontosabb alapanyaguk, a földgáz ára. A dráguló nyersanyag...
Szakmai előadásokkal mutatkozott be a II. Öko Expón a Debreceni Egyetem. A precíziós eszközök és technológiák használatáról, a gyakorlati tapasztalatokról, valamint a növényvédelem és növénytermesztés legújabb...