Történelmi mértékű fejlesztési program keretében erősítjük meg a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki térségek gazdaságát – jelentette ki Nagy István agrárminiszter
A következő hónapokban mintegy hatszázmilliárd forint értékben jelennek meg új beruházási pályázatok a Vidékfejlesztési programban. Emellett a tavalyi év végén kiírt felhívásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt...
Jelentősen emelkedne az élelmiszerek ára és minimum 12 százalékkal csökkenne az Európai Unió agrártermelése, amennyiben változtatás nélkül bevezetik a Green Deal-ben szereplő restrikciókat - közölte a...
A kistelepülések kutyapopulációjának „mederben tartása” és a nem kívánt szaporulat megelőzése érdekében indított ivartalanítási programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A projekt összköltsége 50 millió forint,...
Emberfeletti küzdelmet folytatnak a faggyal a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Április 7-én nyílik meg az egységes kérelem kitöltési felülete. Az igénylések benyújtása során a korábbi években megszokott és megismert eljárásokat kell követni, idén mindössze technikai javításokra...
A biogazdálkodás és a bioélelmiszerek előállítása jelentősen hozzájárul a magyar agrárium növekedéséhez és fejlődéséhez – jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Biopont...
A talajok termékenysége létfontosságú kérdés, termőföldjeink állapota fokozott odafigyelést, magas szintű törődést igényel - mondta Juhász Anikó helyettes államtitkár a talajok állapotával foglalkozó nemzetközi program online...
Közel harminc év után részben elkezdődött januártól az osztatlan közös tulajdonban lévő földterületeken a hatékony birtokrendezés. Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban kiemelte: a...
A magyar vetőmag-előállítás és -termesztés a hazai agrárium csúcsteljesítménye, a mezőgazdaság ezen szelete évente csaknem 190 milliárd forint értékű árut állít elő, amelynek fele exportra kerül...