Természetvédelem
Gyógyult rétisast engedtek szabadon Hortobágyon
A Hortobágyi Madárpark szakember gárdája példaértékű munkát végez Hajdú-Bihar megyében. Dr. Déri János irányításával számos bajba jutott madáron segítenek nap mint nap. Pár nappal ezelőtt egy gyógyult réti sast engedtek szabadon..
A Hortobágyi Madárpark szakember gárdája példaértékű munkát végez Hajdú-Bihar megyében. Dr. Déri János irányításával számos bajba jutott madáron segítenek nap mint nap. Pár nappal ezelőtt egy gyógyult rétisast engedtek szabadon Hortobágyon.

A szerencsés rétisast a Hortobágyi Madárparkban vendégeskedett. A jól képzett szakembereknek köszönhetően túlélte a mérgezést. A gyógyuló madarak a röpdében próbálgathatják a szárnyaikat (Kép: Hortobágyi Madárpark)
Dr. Déri János összefoglalója a gyógyult rétisas szabadon engedéséről:
Elengedtük. Menni akart, nem is akartuk, nem is lehetett visszatartani. Húsvét vasárnap én engedtem el, itt a Madárparkban, az általunk megszokott helyen a kunhalomról. Sajnos a Covid zárlat miatt nem tudtuk ezt a felemelő élményt látogatóinkkal megosztani, csak a megtalálói voltak jelen a szabadon bocsátásánál. Kézből sast elengedni gyakorlatot igényel, nem bízhattuk rá a megtalálóra. Mert egerészölyv is visszafoghat a karmával, a gólya szerencsétlenkedhet, még a kismadár is lepottyanhat, akkor a sasnak meg kell adni a módját. Nem feldobjuk, hanem ölelésből felemelve, szárnyát kibontakoztatva, azt a madár föl-le mozgatással meglebegtetve hagyjuk, hogy a lábait tartó kézről elrugaszkodjon, amikor ő akar.
Amikor megfogjuk a röpdében, ellenáll, és szabadulna, ha látja a szabad teret, menne, szinte birkózni kell vele, de ha sokáig tart a ceremónia, a gyűrűzés, a területre való kiszállás, a TV riport sassal a kézben, akkor sokszor nem tudja, hogy mi következik még, és percekig el sem akar szállni. Ezért a megfogás után azonnal gyors vizsgálat, gyűrűzés, és már kint is voltunk a dombon. De ez is elég volt ahhoz, hogy az Őrült nevet kiharcoló, egyébként agresszív, és menni akaró sas az elengedés pillanatában megszeppent, és pár másodpercig nem akart elindulni. De amikor felmérte a helyzetet, és elrugaszkodott, széllel szemben, ahogy szoktuk, mert így könnyebb felszállni, utána szélirányba fordult és gyors szárnycsapásokkal eltűnt a láthatáron Pente-zug irányába, felriadtak a nagyröpde tetején ácsorgó gólyák is, és hatan-heten díszkíséretet adtak neki a Hídi-vásártéren. Szép volt…
Hogy azért ne maradjanak ki belőle azok, akik végig követték a tevékenységünket, és szívesen itt lettek, részt vettek volna az elengedésben, a TV híradó is itt volt, és a felvételt meg is osztottuk a portálunkon. A Madárparkban Húsvét vasárnap délelőtt 10-kor a feltámadási nagymise idején. Nekünk ez volt a Húsvét. Neki a szabadság.
Berettyóújfalu határában egy híd karfáján üldögélt, fejét lógatva. Ez még 2019. december 29-én volt. A megtaláló értesített minket, és helyszínre érkező munkatársunk segítségével befogták, és bekerült az akkor első éves tojó rétisas a hortobágyi Madárkórházba, nagyon rossz állapotban. Idegrendszeri tüneteket produkált, feje remegett, oldalirányban oda-vissza scannelt, külső inger hatására egy irányban a fejét-nyakát tekerve, testével is utána forgott, mint a búgó csiga. Éhes volt, és evett is magától, de a táplálékot csőrével nem azonnal találta el. Rögtön betettük a karanténba, mert idegrendszeri tünetek esetén a madárinfluenza kizárása az elsődleges. Ott volt másfél hónapig, mialatt háromszor leteszteltük, és PCR vizsgálattal negatívnak bizonyult. Közben az ürülékét összegyűjtve, azt fagyasztva tárolva toxikológiai vizsgálatra tettük félre, míg az MME méregkereső kutyás kommandója a helyszínen eredménytelenül keresett további beteget, hullát és csalétket.

A kifejezetten agresszív sast meggyűrűzték és útjára bocsátották (Kép: Hortobágyi Madárpark)
Felmerült az ólommérgezés is, mely rétisasokban borítékolható, ugyanis vizes élőhelyeken a vadászok által kilőtt ólomsörét ott van a vízivadakban, az iszapban és közvetve a halakban is, melyeket a sasok leginkább fogyasztanak, és a látászavar ezt az okot veti fel elsősorban, de az arra irányuló laborvizsgálat is negatív eredménnyel zárult. Közben a vizsgálatok hetekig tartó eredményét meg nem várva lekezeltük a sast a szóba jöhető mérgek ellenszerével. A szerves foszfát- és karbamát mérgezés ellen annak hatástani antidótumát, Atropint, a nehézfém mérgezés, mint pl. az ólom ellen azokat komplexbe vivő és kiürítő EDTA-készítményt, és kapott mellette adjuváns terápiát, azaz tüneti kezelést, B-vitaminokat, infúziót, nyugtatót, fájdalom csillapítót, és vagy ezért, vagy ettől függetlenül, vagy mindezek ellenére folyamatosan javult. Annyira, hogy két hónap után a korábban bárhol, bárki által elaltatásra ítélt sas teljesen egészségesen, de kissé frusztráltan lábadozott a legnagyobb barakk röpdénkben.
Ez a legelső elhelyezési körletünk, amely huszonkét éve tenyészröpdének épült, ahonnan nem látnak ki a madarak, így nem zavarja őket a külvilág. Pár hét után betettük mellé Könyököst, egy könyökficamból lábadozó másik fiatal tojó rétisast, hogy legyen társasága, aki nyugodt, kiegyensúlyozott viselkedésével csitította az akkor már Örült ragadványnevű sas minden ingerre körberepüléssel reagáló érzékenységét. Amikor hónapok múlva ez is lecsengett, bekerültek mindketten a Kisröpdébe, ahol az ott lévő más sasokkal szemben Őrült kifejezett agresszivitást mutatott. Semmi nem volt jó neki, ahogy volt: az idősebb, és nála jóval erősebb sasokat is támadva leugrasztotta a megszokott ülőhelyükről, elfoglalta legmagasabb pozíciót, és ha más sasok egymás mellé ültek, akkor szétválasztotta őket.
Alig vártuk már, hogy elengedhessük. A tél nem volt jó, mert kevés a táplálék, és bár vannak fotólessel ellátott etetőhelyek a nemzeti park területén, de a élőhelyeket ismerő, terepmadarász sasértő szakértő barátaink szerint az etetőhelyen előforduló rivalizálások veszélyt jelenthetnek az egy éven át lábadozó, és magát túlértékelő fiatal sas számára. Márciusban ugyan ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy már nincs etetés, és a természetes táplálék is kevés, a revírekben a rivalizálás pedig erős. Húsvétra már jobbára hazamennek az északi sasok, kevesebb a konkurencia és több a táplálék. Ekkor kell elengedni. Így is tettünk. Meggyűrűztettük, hogy tudjuk nyomon követni, és elengedtük. Elszállt, mint a szél.
Forrás: Hortobágyi Madárpark
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

