December másodikán este megszólalt a telefonom. A kijelzőre pillantva láttam, Laci bácsi hív. Gyorsan vettem fel és a szokásos köszönés hallgattam is a kérdést.
– Mit csinálsz szombat reggel?
– Ha már így rákérdeztél, szerintem megyek vadászni…!
– Akkor ezt megbeszéltük. Egy orvos barátom viszem ki és gondoltam, ha ráérsz elférsz a kocsiban, gyere. Öt harminckor ott vagyok a ház előtt, addigra légy készen! – Így hangzott a telefon.

Boldogság és öröm töltött el, mert ha nem is lövök, de kint lehetek, csodálhatom a természetet ami ilyenkor gyönyörű színkavalkádjával, varázslatos, párás reggeleivel számomra óriási élményt nyújt. Hát ha még valami lőhető vad is puskavégére kerül, az meg a jéghegy csúcsa.

Mivel állandó délutános vagyok, így péntek délelőttöm azzal telt, hogy rendbe szedjem felszerelésemet. Fegyverellenőrzés, csőkihúzás, távcső tisztítása, lőszerek a tartóba, sebkötözőcsomag, víz, lámpa, kés, csontfűrész. Mivel reggel hideg van és amúgy is megvagyok fázva, sál és kesztyű is kerül a csomagba. Megvan minden, akkor szépen be a páncélba, hogy reggel csak ki kelljen venni a zsákot, a lőszert és a fegyvert.

Munkából hazaérve nejemmel is a szombat reggeli vadászatról beszélgettünk. Mivel több alkalommal is volt már kint velem, megkérdezte, melyik részre megyünk? Megfogott, mert ezt nem beszéltük meg. Majd reggel megtudom. Együtt kelünk majd mert bár szombat lesz, ő megy dolgozni. Le kell dolgozni két napot a karácsonyi és újévi ünnepek végett.
– Majd gondolok rád – mondom.
– Persze, pont te vagy az akinek a lesen máshol jár az esze. Neked ott megszűnik a külvilág és csak te vagy és a természet. Egybeolvadsz vele.
– Mennyire ismer. Persze, húsz éve a párom. Na, alvás, mert négy-harminckor csörög a vekker.

* * *

Reggel álmosan de vidáman, jó érzéssel keltem. Mosakodás, fogmosás, kávé, egy kevés reggeli meg egy szendvics a zsákba. Együtt indulunk. Én a ház előtt várok, nejem meg nem túl vidáman, de megy a buszra.
– Hívj, ha sikerül valami.
– Rendben, szia.

Még van tíz perc a megbeszélt találkozóig, addig egy cigi. A füstölgés közben veszem észre, hogy gondolatban már az erdőben vagyok. Látom magam előtt a párás, lassan oszló ködöt, ami bevonta éjjel az erdőt. A sötét árnyakat, amint a szarvasok lassú, fejedelmi léptekkel váltanak vissza a lábon maradt kukoricásból. Majd szétfoszlik előttem a kép mert egy reflektor világít a szemembe. Felveszem a földre lerakott cuccot és lépek az ismert terepjáróhoz.

– Jó reggelt.
– Adj’ isten.

Gyors bemutatkozás, bepakolás és indulás. Útközben mindenről szó esik. Politikáról, egészségről, időjárásról, majd amikor már csak pár kilométerre vagyunk a beírókönyvtől Laci barátom röviden felvetette: – Na beszéljünk arról, hogy hova menjünk! Mivel az egyes körzet a kedvencem, kapásból rávágtam: – menjünk az egyesbe!

– Hát majd akkor megnézzük az előttünk érkezők hova írtak be.

A beírókönyvet nézegetve én megnyugvással nyugtáztam, hogy az egyes üres. Minden más körzetben van valaki. Vissza a kocsiba és gyerünk! Innen már csak tíz perc és felülhetünk.

Az erdei utakon való zötykölődés összerázott bennünket, de időben értünk minden leshez. Először újdonsült orvos ismerősöm szállt ki, azután mintegy hatszáz méter után én.

A les lábánál megállva körülnézek, és várom hogy elcsendesedjen a távolodó Suzuki zaja. Még nincs lővilág, háromnegyedhét lesz hat perc múlva. A fagyott, csúszós létrán óvatosan próbálok felmászni. Ráfagyott a dér, a köd. Elhelyezkedem, betöltök, órámra pillantok és most már magasból nézek körül. Kezd világosodni, a távcsőben már tisztán látok mindent. Hat óra negyvennyolc.

Csendben figyelek, fülelek, várom, hátha mozdul a vad. Egyszer csak hatalmas dörrenés a hátam mögött. – Na, a dokinak bejött. – Majd csend, csak az ébredező madarak reggeli köszöntője hallatszik.

Az erdő összes madara itt előttem ad randit a párjának. Ettől a hangzavartól biztos nem fogok hallani semmit. De nem nagyon bánom. Gyönyörű a reggel. Úgy belefeledkezem a tájba, a madarak hangzavarába, hogy észre sem veszem az idő múlását. Nyolc őszapó repül a mellettem lévő bokorra. Nézem, sőt csodálom e parányi madarak reggeli táncát, szépséges tollruhájukat, és hallgatom vidám társalgásuk. A távolba nézve már az erdő felett bújik a Nap amikor közelít értem a kocsi.

Szedem a cuccom és lemászok.

László barátom kérdésére – mit láttál? – csak egy lehetett a válasz. Egy gyönyörű reggelt az erdő összes őszi szépségével. Beszálltam és irány a doki. Hamar megtettük a hatszáz métert és megelégedéssel vettük tudomásul, hogy fekszik a borjú. A gyors gratuláció után hamar zsigereltünk még a fényképezésről is megfeledkeztem mert az idő nagyon szaladt. A szállításra előkészített vadat azért megörökítettem.

Beszállás, irány a hűtő, mérlegelés majd a krotália elhelyezése után gyerünk haza. Útközben a doki boldogan meséli a borjú elejtésének körülményeit. Egyedül, lassú, komótos léptekkel lépett ki a nyiladékra ahol nyugodtan nézett körül. E szemlélődését szakította félbe a lövés.

Az út hátralévő idején nem nagyon beszélgettünk. Kavarogtak a gondolatok bennem. Neki élmény a lövés, a vad elejtése. Boldog, ez nagyon látszik rajta. Jómagam is boldog vagyok, olyan reggelt láttam, amilyet nem erdőjáró ember el sem tud képzelni. László barátom öreg, régi vadász. Nem tudok az arcáról leolvasni semmit. Vajon mi járhat a fejében? Negyven éve vadászik, ezt cserzett arca, jellegzetes tekintete elárulja bárkinek, aki ismeri az idős vadászok arcát.

Hazaértem. A gépkocsi megáll a házunk előtt én pedig kiszállok. A cuccom magamra pakolom majd egy meleg kézfogás, egy utolsó gratuláció és elköszönés.
– Örülök, hogy megismertelek Doktor úr. Gratulálok a lövésedhez. Szia Laci bácsi.
– Szevasz fiam – hangzott a válasz.
Majd felbőgött a motor és elmentek.

Beballagok a házba ahol gyermekeim köszöntenek és a legkisebb rögtön azt kérdezte.
– Mit lőttél Apa?
– Semmit kicsim.
– Nem is láttál semmit?
– De igen. Várj míg lepakolok és elmesélem.

Így is lett, a délelőtt a reggeli élményeim elmondásával telt. Amikor befejeztem, akkor láttam, hogy másik két leányom is végighallgatta elbeszélésem. A nagyobbik szólalt meg először.

– Legközelebb ugye elmehetek veled én is, Apa?
– Majd meglátjuk lányom, mert hideg van ám már.
– Az nem baj, majd felöltözöm…