Keressen minket

Vadászat

VALKÓ

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Fent kuksolok egy ezüstfán, népi nyelvén olajfán, talán így jobban ismert. Miért másztam fel?

Könnyen megmagyarázom. Jobbra sebzett disznó! – kiáltja Gyula barátom. Nekem se kellett több. A csenevész olajfák egyikére felküzdöttem magam. Új vadászcsizmámat a tövisek egymás után lyuggatják át. Tenyeremet is kikezdik, sapkámat lerántja egy gally, arcomba belecsap egy másik, kiserken a vér.

Végre, sóhajtok nagyot. Pedig nem több, mint három méterre lehetek a talajtól. Kifújom magam, de megcsapja az orromat a vaddisznó jellegzetes cserszaga. Ahogy Zsibók tanár úr tanította: „Ha disznó van az erdőben, megérzitek, cserszaga lesz…!” Tessék, itt olyan cserszag van, hogy nem egy disznónak kell lennie, hanem egy egész kondának.

Vérebek csaholása üti meg fülemet. Keresik a sebzettet. Csörtetést hallok, dühös fújást. Szívem a torkomban, eleget olvastam s hallottam már a sebzett vadkan dühös-gyilkos, fékezhetetlen tombolásáról. Kellett nekem idejönni! Megérte nekem ez, hogy hajtó lehetek? Mehettem volna apuval vadászni az Alföldre. Oda még puskát is vihettem volna, itt meg… Hajtunk az osztrák vendégeknek, mert sokat fizetnek. ’Iszen megéri, de kinek? Természetesen az erdészetnek. Ha huszonkét centiméter felett van az agyarpár, egyenkénti hossza milliméterenként többe kerül, mint a törtarany grammja.

Meglátom a sebzett vaddisznót! Óriási kan! Akkora, mint egy szekrény, s nem túlzok. Két mázsa is megvan. Orra majdnem egyharmada a teste teljes hosszának. Ezüstös „csuha” borítja, hullámzik, ahogy ugrál! Hoppá! Ez természetellenes, csak most látom, hogy a bal első lába el van lőve. Már alig tartja némi hús és bőr. Kegyetlenül szenvedhet. Apró szemeit nem látom, de dühösen keresi az ellenséget.

A vérebek előtt jagd terrierek érnek ide. Nincsenek több tíz kilónál. A kis kan szemből támadja, a szuka hátul a csánkjánál fogja meg. Minden bizonnyal „lefektetik”, helyben tartják, amíg ideér a puskás vadász, hogy megadja a kegyelemlövést. Ezt diktálja a vadászetika. A sebzett vadat fel kell kutatni minden körülmények között, s meg kell szabadítani a fájdalmaitól, ha már oly szerencsétlenül sikerült az első rálövés. A kutyák a remetével nem tudnak elbánni, eltűnik szemem elől a viadal, csak hallani lehet az acsarkodást.

Alig merek lejönni. Mi van akkor, ha visszajön? Megkeresem a sapkám, fejembe húzom s indul tovább a hajtás…

Az első napról ez az emlékem maradt meg. Este a közeli vadászkastélyban vacsorázunk. Fejedelmi környezetben halk beszélgetéssel várjuk a vacsorát. Kandallóban ropog a tűz, néha dobunk egy-egy hasított akácot a lángok közé. A falakról kapitális trófeák figyelnek ránk. Az páratlan tizenhatos, az meg… vitatkozunk, becsülgetjük hány kilósak is lehetnek? Az lombár, az pedig „kárpáti” szarvas lehet. El is felejtjük, hogy korog a gyomrunk. Megbabonázva nézzük, bámuljuk a kincseket.

Kanálcsörgés és valami fantasztikus illat csapja meg az orrunkat. Nem kell kérni, hogy üljünk le és együnk. Kezünk már tiszta, megmosdottunk. Vaddisznótokány – mondja a házigazda, s jó étvágyat kíván. Ő már erdészöltönyben ül le közénk. Most érezzük, mennyire elfáradtunk az egész napi vadászatban. Vacsora után még ejtőzünk egy kicsit, aztán asztalt bontanak a felszolgálók. Mi is szedelőzködünk, holnap ismét találkozunk…

Reggel hét óra, bent ülök egy UAZ terepjáróban. Nagyon jó meleg van. Mi vagyunk az első autó, utánunk még egy ilyen dzsip és egy terepes busz gurul. Fenét gurul! Ezt nem lehet gurulásnak nevezni. A pilótánk természetesen erdész. Egyedül ő ül az autóban, mert ő tud kapaszkodni, a kormányban. Mi táncot járunk! Néha-néha sikerül egy másodpercre kitekintenem előre, olyan utat pillantok meg, ami szerintem még egy harckocsiknak is feladná a leckét. Derékig érő nyomok, balról valami domb vagy valami ilyesmi, nem látom tisztán, jobbról pedig valami völgy. Ha vége lesz ennek, azért csak megkérdezem, hogy tudta úgy a fejébe nyomni a kalapját, hogy nem esett le?

Egyszer óriási lökés bal oldalról, s a következőt éreztem. Az öt barátom, aki még bent ült, mind rám zuhant, alig kaptam levegőt. Mikor kiszálltunk, megnéztem a kocsi bal oldalát, az ablakig sáros volt, de nem olyan felcsapott sár volt ez, hanem olyan, amikor végigcsúszik valamin. Egyetlen horpadás nem volt rajta, hihetetlen! Ráadásul akadt közöttünk gyengébb gyomrú, aki hányingerrel küszködött. Oldalt az „elefántfület” kinyitotta, hogy levegőhöz jusson, de mikor egy fél kilónyi sárdarab a kerekekről leválva képen csapta, rögtön behajtotta.

Őszintén megvallva ez a tempó annyira nem is volt szokatlan, mert édesapám is szokott ilyet csinálni az otthoni vadászatokon Zsadányban. No nem azért, hogy kínozza az autót, hanem éppen ezzel menti meg a kínzástól. Mert ugye, ha elakadna, csak lánctalpas lenne képes kiszabadítani a sár fogságából, s az a vonszolás emésztené meg.

Jó félórás rázás után végre elhallgat a Volga 21-es motor. Kilépünk, s nagy pihékben hull a hó. Jó kedvvel kezdjük a hajtást, felhangzott a „Vadászat kezdete”-dallam a kürtből: papaapapamm-papaapapamm!

Lejtős terepen haladunk. Rengeteg celtisz van erre, kedvenc csemegéje a fenyőrigónak. Elő is kerülnek az északi vendégek, óriási csapatokban lepik el a fákat. Valamikor régen vadásztak rájuk, otthon még régi szakácskönyvek receptjei említik a fenyőrigó elkészítésének módját. Ma már azonban hazánkban védelem alatt áll. Ezek a madarak ilyenkor télen érkeznek hozzánk, mert északon nem találnak elég táplálékot. A tavasz első jeleire szárnyat bontanak, s a következő év teléig nem is látni őket.

Kiértünk a nyiladékra, a hajtásnak vége, ez még inkább csak amolyan terelés volt, nem igazi hajtás. A második hajtás a szemben lévő erdőben lesz, tehát folytatjuk az utunkat. Bevesszük magunkat a fák közé, az erdő kis idő múlva ligetessé válik. Kökénybokrok szigeteket alkotva jól elkülönülnek egymástól, hogy idővel egybe olvadhassanak, s összefüggő, áthatolhatatlan rengeteget képezzenek a fákkal. Vajon szándékosan engedik elhatalmasodni a kökényt az erdészek? Lehetséges. Sok a vadorzó, s a vadnak búvóhely kell, ahol a vaddisznókoca tavasszal a vackán, nyugalomban fialhasson. Ide a vadorzók nem teszik be a lábukat, túl kényelmesek. Jobbára autóból szeretnek tüzelni.

–– Disznók balraaaaa! –– visszhangzik a kiáltás. A terep is változott, jobbról enyhe emelkedő, bal kéz felől pedig lankás domboldal, ami eltűnik a még mindig sebes folyású, szakadozott patakmederben. Szemet gyönyörködtető látvány. Vaddisznókoca rohan elöl, utána pedig öt idei süldő. Száguldanak lefelé a vízmosáshoz, kihasználják a lejtő adta gyorsulást. Oly sebesen rohannak, hogy kavarog nyomukban a hó. Horkantások csapnak felém, félelemmel megtelve.

Nicsak! A sereghajtó „babos”! Az bizony, kiabáljuk egymásnak. Házi disznóval kereszteződhetett? Örök rejtély!! Egy genetikai vizsgálat kéne, így nemigen lehet mondani semmi konkrétat. Okkersárga alapszínen tenyérnyinél is nagyobb sötét foltok fedik testét. Elviharzottak! „Disznó balra”-kiáltás kíséri őket.

Nem telik bele néhány perc, amikor muflonkost pillantok meg, két juhval. Tétován forognak, nem tudják, mitévők legyenek. Hangos az erdő. Ágreccsenés, kiáltások, lövések dörejei olvadnak egybe. „Máátyááás” – kiáltja az égbe az erdő őre, aki egy megriadt szajkó személyét tölti be. Nem kellett több, megindultak a muflonok. Elől a kos, utána a két juh. A kos hátán úgynevezett nyereg látható. Ez amolyan fehéres, nyereg alakú rajzolat a sötét színű állaton. Hamar eltűnnek. Utánuk kiálltok: „Muflon balra!”.

Ennek a hajtásnak is vége van. Néhány gyerek izzadva gombolkozik, kiderült ugyanis, hogy a hajtás közepétől vonszolnak egy jó hatvan kilós süldőt. Nem olyan nagy tömegű, de bozóton, emelkedőn vonszolni nem gyerekjáték. Aztán kacag a társaság, kiderült ugyanis, hogy nem az első lábát fogták meg, hanem a hátsót, s a szőr dőlésével ellentétes irányba húzták. Dupla erővel dolgoztak.

Akárhogyan is, de ez a hóesés alábbhagyhatna már. Kezd átnedvesedni a ruhám, de nem volt időm gondolkodni. Kocsiba! –– hangzott a parancs, s ismét élvezhettük az orosz terepjáró remek képességét. Végre! Sík terepen vagyunk. Az egyik erdésszel jól összebarátkoztunk, s kivételesen jó helyen gyalogolhatunk. Egy dűlőúton kell előre mennünk, hogy a kitörni akaró disznót, ha lehet „fordítsuk meg”. Ez lehetetlen feladat, de nem vitázunk.

Sokáig nem látunk semmit, a hó csaknem bokáig ér már, hógolyózni kezd a csapat. Kis idő múlva mozgásra leszünk figyelmesek, a mellettünk lévő sűrű akácosban barna s elég nagy foltok párhuzamosan haladnak velünk. Nem látunk tisztán, szakad a hó, és a ködfoszlányokkal megjelentek az alkonyat első tétova lépései is.

Megállunk, hárman vagyunk, összedugjuk a fejünket és tanakodunk. Bikacsapat – ébredt bennem a felismerés. Rögtön bíráltam őket. Ez spíszer, páratlan nyolcas vagy páros? Ez pedig öreg lehet már, mert elhullajtotta korán az agancsát. Nem tudom, hány szarvas volt, Gyula se számolta…

Szinte sötét volt már, amikor kint voltunk a járműveknél. Egy bagoly riadt szárnycsapásokkal repült ki az erdőből, lassan itt az ő ideje. A gatyás ölyvek meg régen emésztenek valahol, ők most pihennek. Az UAZ sárga lámpájának fényében másképpen láttuk a hóesést. Gyönyörű volt, szavakat szinte nem találni rá. Senki nem szólt a kastélyig, tudtuk, ez az utolsó nap itt Valkón. Mindenki mohón szívta be a levegőt, s vele együtt az emlékeket.

Lassítás, index sárga villanó fénye csapott a téli éjszakába. A fényszórók fedetlen fejű, piros arcú embereket világítottak meg. Kiszálltunk. Hajtók ide álljatok, kettes sorba! Kutyások! Ti ide! Jani – kiállt a vadászatvezető – ráértek még avval a szilvóriummal, gyertek már komám, ti meg ide álljatok.

Fellobbantak a máglyák a teríték négy sarkán. Huszonhárom disznó feküdt szépen sorban, elöl a nagy kan! Igen, Ő az. Senkin nincs se sapka, se kalap. A vadászatvezető leadja a jelentést a házigazdának. Huszonhárom disznó, ennyi kan és így tovább… Megköszöni a hajtóknak, mármint nekünk, a fegyelmezett viselkedést, hajtást. Végül felzengtek a vad tiszteletére komponált ősi dallamok.

Általában, ha valami csodálatosnak vagyok tanúja, megborzongok. A hideg szokott ilyenkor futkosni rajtam fel és le. Mint most. Szívmelengető érzés az ilyen. A modern kor nem tudta kiölni még belőlünk erdészekből, vadászokból a természet szeretését, a vadért való életet, a vadászatot. Régen a megélhetésért vadásztunk, s ma? Nem tudjuk letagadni a vadász létünket. Előjönnek valahonnan mélyről, a zsigereinkből, nem tudom, hogy honnan, de ha nem vadászhatnék, akkor nem tudom, mi lenne velem, s tudom, sok – nagyon sok – vadásztársam érez így. Mindenesetre már nem a megélhetésért vadászunk, csak vadászunk, s ezért meg kell adunk a vadnak minden neki járó tisztelet.

Még egyszer visszahallottuk a téli erdőből a kürt szavát, s olyan csönd lett, hogy lehetett hallani, hogyan érik el a hópihék a ruhákat, a tájat. A csöndet egy dörmögős hangú osztrák vadász szakította meg. Valamit mondott a saját nyelvén, s öt társával együtt tollászkodni kezdtek. Mindenkinél volt egy vadászkürt, aztán elkezdték fújni. Emberi fül még nem hallhatott ilyet! Nem fáztunk már, nem voltunk éhesek, nem voltunk fáradtak, csak ott álltunk megigézve s ennyi jutott eszembe: – Megérte…

Ui.: Ott Valkón, 1998-ban úgy belém ivódott az akkori vadászat, hogy addig nem nyughattam, míg meg nem tanultam vadászkürtön játszani. Most már én is tiszteletemet tehetem az elejtett vadnak e csodálatos módon.

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.