2001 júniusban történt, hogy Ferenc Lajos barátom, kollégám megkérdezte – mintha csak sörözni hívott volna – „Nincs kedved vadászni Erdélyben”? Őszintén szólva, levegőt alig kaptam a meglepetéstől, annál inkább, merthogy abszolút nem vadászati témában folyt a beszélgetés ezt megelőzően.

–– De van! Nagyonis van! ––– vágtam rá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetett. Végig sem gondoltam, mivel jár ez a nagy kaland, mibe fog ez nekem kerülni. Nem érdekelt! Mióta vadász lettem és megízlelhettem a vadászat adta csodálatos örömöket, dédelgetett vágyam volt egy erdélyi vadászat!

Lajos Erdélyből települt át 18 évvel ezelőtt, Osduláról. Szülei, pontosabban édesanyja és rokonai ott élnek. Édesapja pár évvel ezelőtt elhunyt balesetben, elgázolta őt egy kamion. Tehát, azonnal igent mondtam, és már faggattam is az én barátomat, hogyan miként gondolja, beszéljünk a részletekről. Olyan izgatott lettem, mint egy kis kölyök, aki már alig várja, hogy kicsomagolhassa a születésnapi ajándékát.

– Halottak napjára szándékozom hazamenni, édesapám sírjánál gyertyát gyújtani, s meglátogatni édesanyámat. Mivel te jó haver vagy, gondoltam, meghívlak vadászni. Bögözi Endre gyerekkori jó pajtásommal már levelet váltottam, szeretettel vár, s kéri, adjam meg a pontos létszámot, hányan megyünk, mert annyi meghívólevelet küld. – Bögözi Endre a hivatásos vadász Osdulán, és nem utolsó sorban, nagyon jó barátja az én Lajos barátomnak.

––– Szólhatnál a Karcsinak meg a Zsoltinak, ha van kedvük jöjjenek, s olcsóbb lesz az útiköltség. ––– Horváth Károly és Török Zsolt a Bakonyszombathelyi Sólyom VT tagjai. Jómagam 1992 óta vendégeskedem náluk és Lajos barátomnak is volt szerencséje vendégvadászaton részt venni a társaságnál.

Nos, megkérdeztem, barátaimat, mit szólnának a lehetőséghez. Mindketten örültek, először mindketten igent is mondtak, de aztán mire eljött a végleges döntés ideje mindketten visszamondták, mert ilyen-olyan ügy közbejött. Ketten maradtunk, de ez mit sem lankasztott lelkesedésemen.

Szeptember elején megjöttek a meghívóleveleink. Már csak a hivatalos formát kellett intézi a rendőrségen a fegyverkivitellel kapcsolatosan. Némi illeték ellenében ez is ment, mint a karikacsapás. Zöld utat kaptunk! Indulás előtt való nap gondosan összeszedtem a ruháimat, vadászati felszereléseimet, távcső, kés, lámpa, lőszer, puska stb.

Eljött az indulás napja. Búcsút vettem kis családomtól és elindultam Tatabányára Lajos Barátomért, aki már összecsomagolva várt. Akkoriban egy Fiat Tipo 1.9TD típusú személygépkocsim volt. Nem volt túl nagy, viszont keveset fogyasztott és nagyon ment. Végül is kettőnk cuccai kényelmesen elfértek benne. Még egy utolsó ellenőrzés és nekilódultunk Nagylaknak.

Négyórás utunk volt a határig, mert nem autópályán, hanem a falukon keresztül haladtunk. Már szürkült mire Nagylakra értünk. A határon mindenféle nehézség nélkül átjutottunk, ellenőrizték a fegyvereinket, lőszereket, engedélyeket és már mehettünk is.

Átléptük a határt! Számomra ez olyan érzés volt, a több mint négyórás hazai autózás után, mintha már meg is érkeztünk volna. No, de az én Lajos barátom gyorsan lelombozta az örömömet, amint közölte velem, hogy már, csak olyan ezer kilométer van hátra a célig. Mindez tudatosult bennem és máris kicsit rosszabbul éreztem magam, főleg azért, amit a román utakról hallottam.

Kellemes meglepetés ért az útviszonyokat illetően, ugyanis több mint 400 km-en szinte tükörsima úton haladhattam. Az olaszok építik az utakat, és ezek nagyon jó minőségűnek bizonyultak, tehát jó iramban tudtunk haladni Sepsiszentgyörgy felé. Itt lakik Lajos lánytestvére, hozzájuk igyekeztünk, és szintén itt kellett a vadászatszervezőnél lejelentkezni, tudomásukra hozni, hogy megérkeztünk.

Éjjel kettő után érkeztünk meg Lajos testvéréhez, aki az érkezési időpont ellenére nagyon szívélyesen fogadott bennünket. Kialudtuk magunkat és délelőtt tíz órára bementünk a meghívólevél kibocsátójához lejelentkezni a városházára. Lajos itt mindent megbeszélt az illetékessel, aki a továbbiakban, Bögözi Endre gondjaira bízott bennünket vadászati szempontból. Elbúcsúztunk Lajos rokonaitól és indultunk tovább Osdulára.

Mondanom sem kell, a táj lenyűgözött. A nagy hegyek, a hatalmas kiterjedésű erdők, csodálatos vidék! Még jobban felvillanyozott a tudat, hogy nemsokára vadászhatok is ezen a vadregényes tájon! Megérkeztünk Lajos szülői házához, édesanyja örömkönnyeket hullatva fogadta rég nem látott fiát. Azután elindultunk Bögözi Endréhez, a hivatásos vadászhoz, aki a tervek szerint négy napon keresztül vezet be a vadregényes vadászatok titkaiba.

Endre, szűkszavú, hatalmas bajuszú székely ember. Nem beszél feleslegesen, mindig csak annyit mond amennyi szükséges, de az úgy legyen! Kellőképpen üdvözölték egymást a rég nem látott barátok, és hamarosan előkerült a szilvapálinka, majd pillanatokon belül megismerhettem a székelyek vendégszeretetét.

Endre közölte, ma már nem megyünk fel a hegyre, mert késő van, majd holnap reggel, korán. Ennek én nem örültem, de nem volt mit tenni, Endre szava szent, a szilvapálinka pedig innivaló. Késő estébe nyúló beszélgetés közepette valahogy elpárolgott a szesz az üvegből, mi pedig mosolygósan indultunk hazafelé.

Búcsúzóul egy újabb üveg tartalmából kellett fogyasztanunk, ami szintén jófajta szilvórium, csak másik évjárat. Férfiasan bevallom, nem kellett mesét hallgatnom, hogy álomra szenderüljek. A pálinka megtette a hatását. Ellentmondani nem illett, mert a székely ember jó szívvel kínálta és sértés lett volna nem fogyasztani.

Reggel hat óra lehetett, amikor kissé kótyagos fejjel, Lajos hangjára lettem figyelmes. Először azt sem tudtam, hol vagyok, majd lassan kezdett kitisztulni a kép előttem.

––– Lacíí!!! Mensz mosdani! Kint a teknőben feltörtem a jeget!

Kinéztem az udvarra, mindent dér borított. Megláttam a teknőt, valóban feltörte benne a jeget, mert ő már abban mosakodott. A hideg rázott, no de voltam én már katona!

––– Lajoskám, légy szíves önts egy felest!
––– Ne törődj semmivel, már az asztalon a feles! Idd ki hirtelen!

Fogtam a poharat és barátom egészségére ürítettem, majd hirtelen felindulásból, mielőtt meggondolnám magam, nekiláttam tisztálkodni. A víz olyan hideg volt, hogy szinte égetett!! Túlesve a tisztálkodáson székely módra bereggeliztünk, vagyis degeszre zabáltuk magunkat, ami nem volt nehéz a tegnapi piálás és a reggeli fürdő után.

Elindultunk Endréhez, aki a nagy bajusza alatt hamiskásan mosolygott, mikor meglátott bennünket.
––– No! Jó reggelt a vendégeknek! Hogy aludtunk?
––– Én legalább harminc méter mélyen, azt tudom ––– mondtam, mire Endre kacagásban tört ki.
––– Tán jó vót a szilvórium, vagy mi fene?
––– Jó.
––– Mondtam, nagyon jó. No, akkor a terv a következő. Fölmegyünk a hegyre, van ott egy-két medveles, amit vizitálnom kell, jár-e a szórójára a medve? Magas beosztásban lévő vendéget várunk medvére, már két hete etetek, figyelem a mackót, amit a vendégnek szánunk. Közben kicsit megismeritek a területet, azt is megmutatom, délután melyik lesre fogtok ülni.

Kocsiba szálltunk és indultunk Endréék Aroja után. Gyönyörű, lenyűgöző szépségű tájon haladtunk a hegyi úton egyre feljebb.

––– Nem tudom a Tipo meddig fogja bírni a kiképzést, mert egyre nagyobb kövek vannak az úton.
––– Megyünk, amíg, megyünk, ha már nem bírja, onnan gyalogolunk.

Elég jól bírta a gép, mert addig feljutottunk, ahová esti vadászatunkat tervezte Endre.

––– No! Itten maradjatok, nézelődjetek, mi elmegyünk feljebb a komával, azt ellenőrizzük a szórókat. Visszafelé meg együtt megyünk le a faluba. ––– Azzal továbbindultak a román csodaterepjáróval. Mit nem adtam volna érte, ha most nekem is meg lett volna még a jó öreg dízel Aróm valamelyike. Ezekre az utakra, az való. A személyautót nagyon megviseli ez a terep.

Lenyűgöző volt a táj! Itt még a levegő is más! Hatalmas fák, rengeteg, nagy erdő. Itt nem hallani a vadászterületen a civilizáció hangját, a távoli országúton száguldó kocsik robaját stb. Ez itt az ősi vadon. Lezártam a kocsit, bár nem tudom kitől féltettem, itt a közelben nincs ember. Szóval lezártam és elindultunk, fel egy meredek kaptatón, a hegytető felé. Endre azt mondta, hogy ott megtaláljuk a lest, ahová majd este ülünk, fedezzük fel.

Fiatalember lévén, szégyen ide, szégyen oda, mire felértünk, azt hittem a tüdőm kiköpöm! Hatalmas, tágas, zárt les volt, igényesen megépítve, két réteg deszkából, közte nejlonszigeteléssel, bal oldalon lehajtható priccsel. Nagyon praktikus volt, így lehetőség nyílott arra, hogy akár felváltva vadásszunk át egy egész éjszakát. Megtekintettünk, megcsodáltunk, mindent, amit csak lehetett. Fent a hegyen már vagy tíz centis hó volt és nagyon hideg.

Megjöttek Endréék, indultunk vissza a faluba. Megbeszéltük, hogy délután négy órakor találkozunk náluk, onnan indulunk. Lesznek rajtunk kívül német vendégek is, akiket vinni kell vadászni. Pontosan érkeztünk, mindenre elszánva és felkészülve a nagy vadászatra. Én személy szerint egy gyönyörű nagy kanra vágytam, amit Magyarországon nem ejthetek el. Lajosom medvét is lőhetett, tehát nagy reményekkel indultunk neki a várva-várt első lesvadászatnak.

                             Bögözi Endre és Ferenc Lajos

Rettenetes hideg lett estére, de nem fogott ki rajtunk, mert jól felkészültünk. Ilyenkor otthon a bakonyi vadászatokra is jól fel kell öltözni. Elhelyezkedtünk a tágas, masszív lesen, becsuktuk az ajtót és figyeltük a tisztáson lévő szórót. A les, egy focipálya méretű tisztás szélén állt, jól elhelyezve, róla az egész tisztás betekinthető volt. Halkan beszélgettünk, közben figyeltük, hátha mozdul valami.

Már vagy másfél órája ültünk, nem tapasztaltunk semmilyen vadmozgást. Egyre jobban kezdett a ruha alá bújni a hegyi jéghideg levegő.

––– Lehetne már valami mozgás, legalább egy kicsit kimelegednénk az izgalomtól! ––– Mondtam Lajos barátomnak, akinek az orra hegye szemlátomást váltotta színét, de most a hideg végett, nem a jófajta nedű miatt.

Egyszer csak sötét árnyakat véltem mozogni a szóró mögötti erdőrészen a fák között. Kisvártatva, őzek jöttek a szóróra, békésen eszegettek, majd továbbálltak. Este tíz óráig bírtuk a hideggel való dacolást. Sajnos nem volt vadmozgás az őzeken kívül.

Leszálltunk a lesről és indultunk hazafelé. Megálltunk Endrénél, elmeséltük mit láttunk, mit tapasztaltunk, majd egy feles szilvórium kíséretében, amit nem lehetett kihagyni, jó éjszakát kívántunk. Mondanom sem kell, otthon a vadászat örömére még két szilvórium, és már megint nem kellett esti mesét hallgatnom. Holnap Endre máshová visz bennünket, talán ott szerencsénk lesz.

                               Erdélyi magasles

Másnap megint lejátszódott a borzalmas reggeli mosakodási jelenet, majd reggeli után rokonlátogatás, délután gyertyagyújtás a temetőben, mivel Halottak napja volt, és utána fél ötre mentünk Endréhez, aki már várt bennünket.

Ismét indulás fel a hágóra, le a völgybe, szerpentin le, szerpentin fel, és már nem is tudtam, merre járunk. Még jó, hogy Lajos barátom ismerte a területet, mint a tenyerét. Ha engem ott kitesznek, talán még ma is ott bolyonganék, vagy a farkasok felzabáltak volna. Szinte elmondhatatlan ez a táj! Aki szereti a hegyeket és a rengeteg nagy erdőket, ha teheti, mindenképpen menjen és élvezze Erdély természet adta kincseit, lehetőségeit, mert ilyen máshol nincs!

––– No, itt álljunk meg ––– szólalt meg Endre, miközben egy völgyben vitt utunk. Leállítottam a kocsit, felszerelkeztünk, majd irány megint a hegytető. Ez a második mászás már nem viselt meg annyira, mint tegnap az első. Elismerően konstatáltam magamban, kezdek hozzáedződni a mászáshoz. Felértünk a tetőre, szusszantunk egyet, közben Endre egy hatalmas fát mutatott.

––– No, Lacikám, te oda fogol kuporodni a fa tövébe. Nekiveted a hátadat, és erősen figyelsz. Onnan jőnek a disznyók, amott szarvas szökkenhet, ha medve jő, ne habozz, lődd meg!
––– Na de nekem, én, hát izé…!
––– Nem magyarázol, figyelsz, és ha olyan vad jő, amit említettem, lősz! Lajost, túlabb viszem a tisztáson egy szóróra, te itt maradsz, míg ő nem jő! Ha jő, lámpával jő, és vége a vadászatnak! Jösztök hozzám és elmondjátok a történéseket.

Azzal, mire észhez tértem volna, továbbhaladtak Lajossal, aki csak nagyokat mosolygott direkt erre az alkalomra megnövesztett székely bajusza alatt.
––– Na most aztán itt maradtam, mindent lőhetek, hát ez valami fantasztikus! ––– gondoltam boldogan. Elhelyezkedtem a nagy fa tövében, úgy, hogy a megadott irányokat figyelni tudjam.

Kezdett sötétedni. Már alig láttam valamit és ekkor tört rám a felismerés. Most Erdélyben vadászom a rengetegben! Ez nem a Bakony! Mi lesz, ha a fa mögül kinyúl a medve, és jól képten töröl? Itt farkasok is vannak! Nem is kis számban! Mi lesz, ha szagot fognak és megtámadnak? Nem támadnak, hülye vagyok. Az csak a mesében van!

Közben szinte teljesen sötét lett. Az orrom hegyéig nem láttam, a hatalmas fák, elfogták a bujkáló félhold fényét. Előkaptam a zsákomból a fegyverlámpámat és egy mozdulattal a helyére tettem. Mellettem jobbra, húsz-huszonöt méterre saccoltam, iszonyatos csörtetéssel futott el valami. Nem tudtam beazonosítani mi volt az, mert nem láttam. Odavilágítottam a zaj irányába, de a bokrok fák visszaverték az erős fényt és az elvakított.

Egyre jobban sűrűsödtek a zörgések minden irányból. Természetesen semmit nem láttam abból, mi okozta a zörgést, viszont elég mulatságosan nézhettem ki, amint a fa tövében ülök a hátamat szorosan nekitámasztva és minden zörgés irányába, lámpázgatok. Ezen, el is mosolyodtam és örültem, hogy most nem lát senki. Tisztára olyan gügyén nézhettem ki, mint Pampalíni a nagy vadász. Egyszer csak, megpillantottam egy pásztázó lámpafényt. Megvallom, mennyei fénynek tekintettem! Lajos bandukolt felém. Agyon volt fagyva, didergett és káromkodott úgy székely ember módjára.

––– Mi a baj barátom? ––– kérdeztem.
––– Hogy az a cifrán villogó cikk-cakkos ménkű csapkodna a körmük közé! Ott voltak tőlem nem messze a disznók, kiszaladtak a tisztásra, beszaladtak az erdőbe. Játékszernek tekintettek. Nagy élmény volt, de majd belém fagyott a bennemvaló! Egyszerűen nem volt pozícióm lőni.
––– Sajnálom, hogy nem volt szerencséd, jó lett volna egy pocót terítékre hozni!
––– Még a végén úgy járunk, hogy vad nélkül térünk haza Magyarországra. No, de mond csak, mi volt neked?
––– Hát, szinte semmi. Némi zörgés, de nem tudtam, beazonosítani mitől származik.

Elindultunk lefelé a hegyről és mire a kocsihoz értünk, már nem is fáztunk. Bepakoltunk a kocsiba, és ereszkedtünk lassan a hegyi úton a falu felé. Kegyetlen minőségű úton, földből kiálló szikladarabokkal tűzdelt szakaszon haladtunk szinte lépésben, mert nagyon vigyázni kellett nehogy kárt tegyen az autóban.

Nem voltam elég elővigyázatos. Egy kiálló éles szikladarab melyre ráhajtottam, kihasította az autó gumiját. Nos, itt jött el az a pillanat, amikor arra vágytam, hogy otthon lehessek. Hirtelen nagyon megtelt a púpom! Ezen a sáros meredek, csúszós, jeges talajon kereket cserélni, hát, nem lesz egy leányálom! Miután megoldottuk a kerékcserét, bementünk Endréhez, aki a jó meleg cserépkályha padkáján heverészett, kortyolgatta a borát és tévét nézett. Széles mosolyától szinte égnek meredt a hatalmas bajusza, mikor megpillantott bennünket.

––– Tán, csak nem megfagytatok? Magyarországon nem szoktatok hozzá az ilyen hideghez ugye! No kerüljetek beljebb, azt mindjárt megmelegesztek itt. ––– Azzal előkerültek a poharak, a szilvórium, a bor, és ment minden a szokásos kerékvágásában. Elgondolkodtam, mióta itt vagyunk, több pálinkát ittam, mint máskor egész évben. Azt azért tudni kell, hogy a székely embernél a stampedli is minimum egy deci! Tehát jól elbeszélgettünk, elpoharazgattunk és indultunk haza.

Endre elmondta, hogy holnap, nem tudunk jönni erre a területre, vadászni, mert jön a vendég, akinek a medvét kilesték és etették. Holnap Palkó Józsi szárnyai alatt fogunk tevékenykedni. Palkó Józsi, Lajos unokaöccse és el lehet mondani róla, hogy mindenhová elér a keze. A városházán dolgozik, de a rendőrségnél is van valami beosztása, vadászati téren is kézben tartja a dolgokat, tehát valami főmufti. Engem csak az érdekelt, hogy vadászhassak, és mivel szűkében álltunk az időnek, vágytam valami eredményre.

Másnap reggel irány Sepsiszentgyörgy. Vettem egy új gumit és feltetettem az autóra, így ismét biztonságban éreztem magam defekt esetén. Utána elmentünk egy közeli szállodába, ahol melegvizes fürdő volt, és kedvünkre kicsutakoltuk, kimosakodtuk magunkat. Ránk is fért, mert Lajos szülői házánál csak fazékba tudtunk sparhelten vizet melegíteni mosakodáshoz.

        Szerénységem, Palkó Józsi és Ferenc Lajos

A délelőtti fürdő után elmentünk Palkó Józsiékhoz, akik nagyon szívélyesen fogadtak bennünket. Józsi jól lebarnította Lajost, miért nem hozzá mentünk elsőnek? Endrének, a várt vendég miatt sok teendője akadt és nem tudott velünk ezért kellőképpen foglalkozni.

––– Aztán lőttetek-e valamit az elmúlt vadászatok alatt?
––– Nem, sajnos nem láttunk semmi lőhetőt.
––– No, hát ezt magyaráztam! Endrének nem volt ideje kivinni azokra a területekre, ahol sűrűm jár a vad. Persze ez nem az ő hibája! Itt maradtok ebédre, nincs vita! Ebéd után pedig elmegyünk területbejárásra, és az egyik hivatásos vadász barátomhoz. Ő fog benneteket kísérni holnap, mert holnap én foglak benneteket vadásztatni. Ma nem vadásztok, ma időben hazamentek pihenni, mert holnap egész nap vadászni fogtok. Cserkelő vadászat lesz, ne aggódjatok, holnap száz százalék, hogy lőni fogtok valamit.

A kiadós ebéd után elindultunk Józsi Daciájával föl a hegyekbe. Hideg, de kellemes idő volt, szikrázó napsütéssel. Fantasztikus látvány tárult elénk! Hatalmas hegyek, erdő, erdő, erdő, szakadékok, szirtek, vízesések ––– egyszerűen csodálatos! Nem tudnám megmondani hány kilométert mentünk többszöri megállóval, ahol különböző természeti szépségeket mutatott Józsi, de végül is megérkeztünk az említett hivatásos vadász házához.

Itt Józsi megbeszélt vele mindent a másnapi vadászattal kapcsolatban, természetesen bemutatott bennünket, ennek örömére megint a poháré lett a főszerep. Életemben először itt ittam házi konyakot, amit a mi hivatásos vadászunk saját kezűleg főzött. Igen ízletes ital volt, a konyak mellé kecskesajtot szervírozott a felesége, ami szintén igen finomnak bizonyult. Lajos, Józsi, és a román hivatásos vadász jókat beszélgettek, én meg csak bólogattam meg vigyorogtam, mert egy kukkot sem értettem a román beszédjükből.

Nos, lényeg az, hogy a konyaknak nem adtunk lehetőséget arra, hogy megromoljon, ugyanis megittuk az egész üveggel, amitől aztán mindenkinek igencsak jó kedve támadt. Este hazaautóztunk és én már azzal a gondolattal tértem nyugovóra, vajon mit fogok látni a holnapi vadászaton? Az, hogy még esetleg lőnöm is sikerül, hát az már csak hab a tortán!

Eljött a nagy nap! Reggel korán kelés, készülődés, fegyverek lőszerek ellenőrzése. Cserkelővadászatnak megfelelő ruházat, hátizsákba pulóver, sapka, kés, lámpa, szendvics, no meg a sebkötöző, bármi megtörténhet. Mellékeltem még magamnak némi dohányt, öngyújtót, és természetesen a kulacsba friss kútvizet. Mindent rendben találtunk, indultunk Józsihoz.

Reggel nyolc volt. Így beszéltük meg a találkozót. Józsi már várt minket, Dénessel a leendő vejével. Indította a Daciát és már robogtunk is fel a nagy hegyek közé. Most teljesen másfelé vitt az utunk, mint előző nap. A sok zötykölődés közepette, miközben a lenyűgöző tájat csodáltam, az út szélén megpillantottam a román hivatásos vadászt. Egyszerű alacsony emberke volt, gumicsizmával a lábán és kisfejszével a kezében. Ez volt az összes felszerelése. Vidáman integetett felénk, amint megpillantotta az autót. Üdvözöltük egymást, Józsi pár szót váltott vele román nyelven, majd hozzánk fordult.

––– Laci, a te kísérőd Dénes lesz, a hivatásos vadásszal pedig te mész Lajcsi, mert te beszéled a nyelvet. Én elmegyek, mert dolgom van, este találkozunk a vadőr házánál. Szevasztok! Szar, a tarisznyába!

Szikrázó napsütésben volt részünk, szinte harapni lehetett a friss hegyi levegőt. Józsi elporolt a Daciával, négyesben maradtunk. A hivatásos vadász elkezdett magyarázni, és láttam, hogy felém fordul. Dénes mindjárt fordította.

––– Azt akarja, hogy menj vele.
––– Hát ez nem jó ötlet, ugyanis én egy kukkot sem értek románul, kérlek, fordítsd le neki. Azt is mond meg, semmi bajom vele, nagyon szimpatikus, csak egyszerűen nem tartom jó ötletnek az ajánlatát, mert nem tudunk megfelelően kommunikálni.

Dénes elmondta, a hivatásos vadász megértően mosolygott, majd Lajost magához szólította. Én pedig újdonsült barátommal, Dénessel folytattam utamat.Elindultunk fel a hegytetőre. Kemény kaptató volt, kapkodtam is a levegőt rendesen. Valószínű ilyen magasságban már közrejátszott az is, hogy más a légsűrűség.

                      Dénes, a román vadőr és Lajos

A hegytetőig együtt mentünk. Útközben láttunk egy gyönyörű gímbikát, nem tudtam elbírálni, mert nem adott pozíciót, csak azt láttam, hogy nagy, olyan 8–-10 kg közötti lehet az agancsa. Azt nem tudtam megállapítani, hogy selejt vagy golyóérett, mert állandóan mozgásban volt. Szinte terelgettük. A vadászunk nagyon értette a dolgát, Lajost mindenáron rá akarta vinni, meg akarta lövetni vele, csak az én Lajosom nem tudta tartani az iramot, így aztán feladták a kínálkozó lehetőséget. Egyébként, mint később megtudtam, lőhető selejt volt a bika, a vadászunk ismerte, azért akarta meglövetni Lajos barátommal.

Felértünk a hegygerincre. Itt megálltunk pihenni és a mi vadászunk eligazítást tartott. Elmondta, itt most szétválunk, két csoportot fogunk alkotni és elindulunk célirányunk felé a gerinc jobb és bal oldalán. Lényeg az, hogy kövessük az ösvényt, arról ne térjünk le! Így kizárjuk az összelövést. Aztán, elkezdett beszélni a medve kilövésének módjáról és ezt láthatóan nekem magyarázta, Dénes barátom pedig fordított. Teljesen el voltam képedve. Mondom Dénesnek.

––– Te Dinikém, én nem medvére jöttem, én disznóra! Nincs semmi kedvem valami román étteremben hónapokig mosogatni, mire ledolgozom az esetlegesen általam kilőtt mackó árát.

Dénes hangos kacagásban tört ki. A vadászunk mindezt meglepetten konstatálta, majd amikor Dini elmondta neki, hogy én mit mondtam, ő is röhögőgörcsöt kapott. A lényeg az volt az egészben, hogy Józsinak volt medvére kilövési engedélye és ezt átengedte nekünk, erről én természetesen mit sem tudtam, de miután Dénes tudatta velem, nagyon boldog lettem. Elmondták, hogy a medvét blatton, szügyön, vagy fejbe kell lőni. Ha elhibázom, az gáz, mert vadászunk szerint a sebzett mackó megkeres, és azt nem teszed a kirakatba, amit tőle kapsz, ha elkap!

A szakmai oktatás után, röviden ecsetelt néhány kalandot korábbi medvevadászatokról. Többek között egy olyanról, ahol a sebzett medve letépte a bőrt a rajta sebet ejtő vadász hátáról, fejéről és csak a csodával határos módon menekült meg a társa segítségével stb.

Meg kell, mondjam, igazán megnyugtatott! Nos, az eszmecsere és rövid pihenő után elindultunk, megkezdtük a cserkelő vadászatot. Dénes kb. 3-4 méterre ballagott előttem, kezében az elengedhetetlen fokossal. Nézegettük a nyomokat, túrásokat. Rengeteg nyom volt, és köztük egész frissek is. Néhol úgy nézett ki az erdő, mintha mélyszántást végeztek volna benne. Gondoltam is magamban, itt aztán nem semmi disznók tanyázhatnak. Meg is kérdeztem Dinit, ezzel kapcsolatban.

––– Dénes, mekkora disznók vannak itt általában?
––– A kanok között nem ritka a 300 kg feletti.
––– Na ez nem semmi ––– gondoltam magamban. A Bakonyban, ha sikerül lőni 80-90 kg körüli disznót az már szép eredmény.

Ballagtunk tovább az erdő mélyén, néhol igen sötét volt attól függetlenül, hogy délelőtt 11 óra volt, ez abból adódott, hogy rettenetesen fedett volt a terep és a hatalmas fák elzárták a beáramló napfényt. Na, szóval, ahogy így ballagunk, nem hagyott nyugodni egy gondolat és odaszóltam halkan Dénesnek.

––– Dini! Hány medvét lőttél már?
––– Egyet sem.
––– Hány medvevadászaton voltál már?
––– Egyet sem.

Ó, te jó kaporszakállú! Hát ez nem semmi! Két kopasz a rengetegben medvevadászaton!? Csak a medve meg ne tudja! Biztonság kedvéért betettem még egy töltényt a puskámba. Általában két tölténnyel szoktam vadászni, de ez úgy érzem kirívó eset! Ballagtunk tovább, szép csendben, óvatosan közben meg-megálltunk távcsöveztem, pásztáztam a belátható területet, de eddig még nem akadtunk össze vaddal, pedig a szelünk is jó volt.

Egyszer csak, még én is megijedtem, Dini barátom akkorát ugrott az ösvényről egy fa mögé mint egy jól képzett gazella. Teljesen ledermedtem a meglepetéstől. Kezemben a puskám, mellkasomon keresztben, így hordom cserkelés közben, mert így gyorsan és hang nélkül vállba kapom, ha kell. Szóval Dini ugrott, én meg ott álltam lemerevedve az ösvényen a meglepetéstől, és nem láttam semmit, ami Dinit ekkora ugrásra késztette. Dini meg a fa mögül, suttogva ordítja felém, urszu-urszúúú-urszú!

Na, ezt meg mi lelte, Milyen hottentotta nyelven kezdett velem kommunikálni és vajon miért lett hirtelen ilyen sápadt? Persze ez másodpercek alatt zajlott le, és ekkor rám tört a felismerés! Az urszu az medvét jelent!

––– Hol a medve? ––– suttogtam Dénes felé. Dénes az ösvény túlsó részére mutatott és egyre jobban színeződött. Meg kell mondjam, nem volt egy bizalomgerjesztő látvány, hogy a kísérőm össze……ta magát egy medve láttán! Akkor mit csináljak én, mikor én még nem is látom!

Izgatottan pillantottam abba az irányba amerre Dénes mutogatott eszeveszetten. Tőlem kb. 20 m távolságban megpillantottam egy hatalmas szőrös valamit. A csudába! Tényleg ott a medve! A szívemet a torkomban éreztem dobogni, minden szívdobbanásom a dobhártyámat akarta beszakítani. Kizártam magamból a külvilágot, csak az lebegett előttem, nem hibázhatok!

A puskámat lágy, hangtalan mozdulattal vállba vettem, a céltávcsövön keresztül néztem, figyeltem a komát. Éreztem, itt már túl nagy baj nem lehet, de nagyon úrrá lett rajtam a vadászláz, ami egyébként, normális esetekben nem jellemző. Hát ez nem egy normális eset. Szóval, nézem a komát mikor ad pozíciót, és mintha nagyon távolból biztatnának, hallom Dénes suttogó kiáltásait.

––– Lőj-lőj-lőj, mert elmegy! Miért nem lősz már!?

Egy pillanatra, levettem a tekintetemet a bokorban, részben takarásban lévő vadról és Dénesre pillantottam, intettem neki, hogy fogja már be és maradjon nyugodtan! A következő pillanatban, már újból a vadat néztem és még mindig nem tudtam, mi is az tulajdonképpen. Egyszer csak megmozdult, és a bokor mögött kirajzolódni láttam hatalmas fejét, nagy bojtos füleit.

Hát ez nem medve, hanem disznó! Forgolódott őkelme turkált, nem zavartatta magát. Jó volt a szelünk ez volt a szerencse. Vártam, természetesen miután felismertem, a vadat sokkal nyugodtabb lettem, tehát vártam, míg lövési pozíciót mutat.

Kilépett a takarást adó bokor mögül.Tökéletesen, tisztán láttam. A szálkeresztet helyeztem a blattjára és eldördült a lövés. Iszonyú nagyot szólt ezen a fedett terepen, csengett is a fülem egy darabig. A disznó a lövés pillanatában megpördült, és irány a sűrű. Dénes meg utána a fokossal.

––– Állj meg! ––– kiáltottam utána.
––– Elhibáztad! Rosszul találtad el! El kell kapni, mert tovamegy!
––– Nyugodj meg! Nem hibáztam el, és nem megy az már szegény sehová, amennyiben oda kapta a golyót, ahová céloztam. Na, de miért ne kapta volna oda?
––– De akkor miért ment el? Biztos rosszul lőtted meg.
–Jól lőttem meg – mondtam, és rágyújtottam egy cigarettára. Elszívom ezt a cigit nyugodtan, aztán, megnézzük a te medvének nézett disznódat.

Megvallom engem is idegesített, hogy nem rogyott tűzben a disznó, de azzal nyugtattam magam, ekkora állat ritkán marad helyben. Közben elfogyott a cigaretta és elindultunk a disznó után. Pontosabban Dénes akart előre loholni, de gyorsan magam mögé tessékeltem, biztos, ami biztos alapon, hátha még él a disznó, és lőnöm kell. Jobb, ha nem előttem ugrál!

Igazam volt. A disznó a rálövés helyétől 20-–25 méter távolságban feküdt tökéletesen blatton lőve és holtan. Szerintem már akkor elpusztult mikor a 20 m táv megtétele után összeesett. Nagyon nagy volt az örömöm, Dénes is rettenetesen örült, szemmel látható volt, hogy nem sok ilyen kalandban volt még része. Jól kiörültük magunkat, és következett a munka. Gyorsan rendbe tettem a vadat, körbevizeltük a tetemet, hogy leszagozzuk, nehogy a medvék vagy a farkasok elvigyék és indultunk tovább.

      Terítéken erdélyi vaddisznóm

Dénes az ösvény melletti fába belevéste az egyezményes jelet, ez alapján majd megtalálja a hivatásos vadászunk a disznót másnap, amikor lóval és sorogjával fel jön érte a hegyre. Ide ugyanis sem terepjáró, sem más jármű feljönni nem tud.

Este fél nyolc tájban találkoztunk egy nagy vadetetőnél, ez már nem messze volt a vadőr házától. Nagy élménybeszámolót tartottunk és természetesen illendőképpen meg is ünnepeltük a nagy vadkan elejtését, ami 120 kg körüli súllyal és 18,6 cm nagyságú agyarakkal rendelkezett. Ajándékba kaptam a disznót Józsi barátomtól. Köszönöm neked barátom ily módon is! Hátha egyszer még te is olvasni fogod ezt az irományt.

Hivatásos vadászunknak nagyon tetszett a fegyverlámpám, hát neki adtam akkumulátorostól, nagyon örült az ajándéknak, mert neki egy biciklilámpa volt felszerelve öreg sörétes puskájára, amivel már nem egy medvét lőtt elmondása alapján. Végül is mindenki elégedett és boldog volt, vendéglátóink és Lajos barátom azért, mert nekem legalább sikerült. Őt nem bántotta, hogy most nem sikeredett semmit lőnie, mert neki, több lehetősége nyílik az ottani vadászatra, és jó vadászcimbora lévén tudott örülni a társa örömének.

Végezetül köszönetet mondok elsősorban, Ferenc Lajos barátomnak a lehetőségért, és mindenkinek, Bögözi Endrének, Palkó Józsinak, Dénesnek, a román hivatásos vadásznak és mindazoknak, akik vendégül láttak és hozzásegítettek ehhez a páratlan vadászélményhez! Kívánom minden vadásztársnak, adódjon lehetősége, és legalább egyszer vadásszon Erdélyben, mert az egy varázslatos világ.