Vadászat
Sikeres vadkárelhárítás
2005. július 14-én délután rohanva telefonáltam körbe az összes vadászbarátomat, hogy ki akar jönni a Nógrád megyei Szandára vadászni. A nyolc felhívott közül senkinek nem volt kedve, ideje vagy pénze.
Utolsó esélyként felhívtam T. Zoli barátomat. Mindenféle ígérettel sikerült rávennem, hogy jöjjön velem, ne kelljen egyedül mennem. Mint mondottam, rohanva adtam neki negyed órát a pakolásra és már indultunk is.
Az idő jónak festett, sütött a Nap és harminc fok volt. Jászberény és Hatvan közt kaptunk egy akkora esőt, hogy 60 km/órára kellett lefékeznem a kocsit annak érdekében, hogy esetleg valamit lássak előre. Hála Istennek, mire odaértünk, az eső is elállt és újra kisütött a Nap.
Köszöntöttük két napja ott tartózkodó szarvasi vadásztársainkat, és a hivatásos vadászt T. Istvánt. Megvacsoráztunk, majd átmentünk a kocsmába inni egy jó erős feketét és egy kólát, mivel egész éjjel kint szándékozunk, maradni.
– Fiúk, a Jagzsi nevű területrész a tiétek ma estére. Más vendég nem jött, úgyhogy mind a négyötöket oda viszlek ki! – mondta Pisti.
Bepakoltunk a Nivába. Kicsit szűkösen, de végül a tetőcsomagtartót is igénybe véve befértek a cuccok. A nagy esőzések miatt felázott az agyagos talaj, és néhol a terepjáró igencsak prüszkölt, míg végül szerencsésen kiértünk. Én a kettes számú magaslest kaptam, Zoli mellettem négyszáz méterrel a hármast, Tibi az ötöst, Gyuri a körtefás lest.
Fél nyolc volt és nagyon meleg. Betöltöttem a puskát, kipakoltam mindent, összeraktam a fegyverlámpát és vártam. Előttem egy hatalmas búzatábla volt, mögöttem egy szederindával benőtt szakadék, a kettő közt egy út, amelynek szélén állt a les. Tibi figyelmeztetett, hogy figyeljek nagyon, mert a malacok még világosban, azaz nagyon korán megjönnek. Figyeltem én nagyon de tíz óráig a rigókon, peléken és egereken kívül semmi sem mozdult.
Negyed tizenegy körül járhatott az idő, amikor már messziről hallottam egy ágreccsenést, de azután sokáig megint semmi nem mozdult. Közben szorgalmasan távcsöveztem az utat és a búzában lévő vegyszerezőnyomokat. Gondoltam magamban, még egyszer ránézek a kocsiútra, aztán lerakom egy időre a keresőtávcsövet, mert megfájdul a szemem annyit nézelődtem.
Ahogy balra pillantok, látom, hogy egy fekete folt mozgolódik az úton. Disznó, az biztos. Felvettem a puskát és félhold fényerejében megcéloztam az elejét és megnyomtam a puskalámpa kapcsolóját. Addigra a disznó szembe fordult, nézett bele a vakító fénybe, de nem szaladt el, állta a lámpát. Már lövéshez készülődtem, amikor megláttam, hogy kis csíkos malacok jönnek elő a fűből. Ami ilyenkor következik; lámpa le puska le, malacos kocát nem lövünk! Néhány perc elteltével a koca bevezette malacait a búzába, és már csak a megelégedett röfögést meg csámcsogást hallottam.
Eltelt egy fél óra, a malacos koca eltávolodott a búzában olyannyira, hogy már nem is hallottam. Az útra pillantva megint egy fekete foltot látok. Puska fel, célzás, lámpa fel, és egy egyedüli süldőcske áll keresztben az úton. Lekapcsoltam a lámpát és vártam, nehogy véletlenül ennek is legyenek malacai, amelyek valahol a szakadékban lemaradtak.
Addig vártam, mire már két disznó álldogált és szaglászott az úton. Lámpa fel; malacok nincsenek, két disznó az úton állt, egy meg a fűben, az út szélén. Na most melyiket? Csendben segítséget próbáltam kéri Gyuritól, de ő is azt mondta amire én gondoltam, hogy ha biztosan nincsenek malacok, akkor is a kisebbet.
Vártam egy kicsit, aztán megint megláttam a disznót az úton szöszmötölni. Felvettem a puskát, kibiztosítottam, nagyjából megcéloztam, aztán lámpa fel és a disznó háttal áll. Várakoztam megint, újra nekikészültem a lövésnek, felvillantottam a lámpát, a disznó állta; gyorsan a füle alá egy kicsivel és már durrant is a Tikka.
Mintha az a bizonyos láthatatlan kéz közbeszólt volna úgy dőlt el, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Gyorsan újratöltöttem és megcéloztam a még kettőt rugó disznót, de kegyelemlövésre már nem volt szükség. Rögtön jött a gratuláció Gyuritól, hogy szerinte minden OK, mert hallotta a becsapódást, és így is volt.
Kezdtem összeszedni a tőröm, kisfűrészem, hogy megyek zsigerelni. Már csak a zseblámpa hiányzott, amit végképp nem találtam. Közben telefonált Zoli is hogy hallotta a becsapódást meg, hogy mi van? Mondtam neki, hogy ha nagyon ráér, jöhetne segíteni, mert nincs lámpám. Azt válaszolta, hogy nála semmi mozgás nincs, úgyhogy átsétál. Zseblámpával villogtunk egymásnak a biztonság kedvéért és már jött is. Odamentünk a disznóhoz és lehúztuk a domboldalról a lesig. Kizsigereltem, rendbe tettük.
Aztán visszamásztam a lesre és Zoli is visszasétált. Felvettem a hálózsákomat és nekidőltem a mellvédnek azzal a célzattal, hogy alszok egyet, hisz reggel indulunk haza, és nekem kell vezetni. Aki már ült magaslesen az tudja, hogy miként lehet ott aludni, igazából sehogy. Úgyhogy az alvásból csak pihengetés lett. Már kezdtem volna elpilledni, amikor Tibi felől egymás után két lövés dörrent. Telefonált is, hogy lőtt egy nagy kant, de az első lövés hátracsúszott, azért biztosított rögtön a másodikkal.
Hajnal felé valószínűleg csak elaludhattam egy kicsit, mert a telefon rezgése ébresztett fel. Zoli volt az. Elmondta, hogy lejött a lesről egyet mozogni, mert már nagyon fázott. Ekkor a lestől harminc méterre kilépett egy disznó a szederindásból és elindult szembe vele. Óvatosan, centiről-centire vette le a puskát a válláról és abban a pillanatban, amikor a disznó keresztbe fordult és be akart lépni a búzába, odalőtt neki. A disznó szaladt egy félkört a búzába, aztán visszarohant a gazosba. Elmondása szerint hallotta, ahogy egy helyben rugdos.
Átsétáltam hozzá, és elkezdtük keresni a rálövés helyét. Nem találtunk se, vért se, szőrt, se csülöknyomot. Én bementem a búzába, Zoli kint maradt az úton a feltételezett rálövés helyén. Már majdnem feladtuk a keresést, amikor megpillantottam egy vércseppet az egyik kalászon. Nagyon megörültünk neki. Ahogy tovább léptem, egy pici tüdődarabot is találtam. Már biztos voltam benne, hogy megvan a disznó, és harminc méteres körzetben kell, hogy legyen valahol. A gyanú bebizonyosodott, a disznó a rálövés helyétől húsz méterre feküdt a szederindás szakadékban.
Közben megérkeztek Tibiék a Nivával meg a hatalmas disznóval. Felhúztuk együttes erővel Zoli disznóját a mélyből, és felraktuk azt is a kocsira. Összepakoltunk és mentünk tovább az én disznómért meg a cuccaimért. Felraktuk azt is, és indultunk a vadászházba. A jó kis Niva néhol prüszkölt az emelkedőn az öt ember és a három disznó súlya miatt, de megoldotta a feladatot, még a vízmosásokon keresztül is.
Útközben arról beszélgettünk, ki mit látott még? Tibi a kanon kívül látott még egy nagy kondát, Zoli egy borzot meg ezt a hajnali disznót, Gyuri egy szarvasborjún kívül nem látott semmit, én az elejtett süldő mellett még három disznót láttam és a malacokat.
A vadászház udvarán terítéket csináltunk és fényképet készítettük a vadkárelhárítás eredményéről. Zoli disznója 57 kg lett, az enyém 45,5 kg, Tibiét nem mértük le de 120 kg körülire saccoltuk. Tibi kanjának agyarai a kifőzés után 20,5 és 21 cm-esek lettek. Gondoltam megosztom ezt a kis történetet a vadásztársakkal, mivel manapság már szabad területen ilyen vadmozgás szerintem nem mindennapi.
A képen balról jómagam, Tibi, Pisti, a hivatásos vadász és Zoli.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login