Vadászat
Szarvasvadász
Már a nap is lemenőben
Tüzet rakott a felhőben
Ők a szarvast egyre űzik,
Alkonyatkor ím eltűnik.
Mégis, mégis, ha reggel lett,
A gímszarvast űzni kellett
Mint töviset szél játéka,
Mint madarat az árnyéka.
Arany János: Rege a csodaszarvasról
Valaha a Föld minden táján éltek népek, amelyek állatokat tartottak ősüknek vagy testvérüknek. Minden törzsnek, nemzetségnek megvolt a maga ún. totemállata, ezeket szövetségesüknek tekintették és védőszellemként vagy istenként tisztelték. A történelem előtti időkben az isteneket valószínűleg állatok alakjában képzelték el, később pedig azért tiszteltek szentként sok állatot, mert istenek megtestesítőit látták bennük.
A szarvas nagyon sok nép kedvelt, szentként tisztelt mitikus állata. A szarvas a vadászok vezérlő állata. Talán emiatt még napjainkban, ebben a felgyorsult, értékvesztett világban is ünnepnek számít egy példány elejtése. Olyan élmény ez, mely élete végéig kíséri az igaz vadászt — pláne ha az első bikáját ejti el… jómagam nemrég részesülhettem ebben a kiváltságban.
Két éve vadászom lakhelyemhez közel, egy 6000 hektáros vegyesvadas területen, bérvadászként. Sok-sok szép élményben volt részem, itt lőttem az első szarvasomat, az első vaddisznómat, rókámat, kedves bakjaimat. Sok gyönyörű hajnalban, alkonyatban gyönyörködhettem cserkelve, lesen ülve. Minden alkalommal több tapasztalatot, tudást és értéket szívhattam magamba kísérőmtől, s az erdő, mező magába fogadott, részévé váltam. Eljött az idő, megértem arra hogy elejtsem első bikámat… ezt éreztem én is, az erdő is.
Várva vártam a szeptember elsejét, bár nálunk a bikák csak tizedike táján kezdenek igazán bőgni, mégis jó volt hajnalonként kimenni.
Sajnos munka mellett nem minden nap nyílt lehetőségem vadászni menni, de azért minden adandó alkalmat kihasználtam. Elsején és másodikán hajnalban és este is hallgatóztunk, nem sok eredménnyel, kereső bikákat viszont láttunk — egyikük különösen megtetszett, a távolság miatt lövésre nem került sor. Kilencedikén hajnalban páratlan élményben volt részünk, egy kisebb fenyvesben hat bika bőgött, kivilágosodás után is. Két példányt alkalmunk nyílt megfigyelni, egyikük kímélendő, a másikuk spíszer volt.
Tizenegyedikén, a vasárnap hajnal már ismét az erdőben talált minket. Még sötétben osontunk el az egyik vadföld szélén lévő kis leskosárig, útunk sötét fenyvesben rejtelmesen vezetett, csupán a ragyogó csillagok mutattak irányt. Aztán megszólalt az első bika… majd a második… feleltek egymásnak… én pedig megálltam, hogy igazán, legbelül is átélhessem ezt a pillanatot. Lassan tudatosult bennem: régi, dédelgetett álmom válik ezekben a pillanatokban valóra. BIKÁRA VADÁSZOM! Eljött a nap… érzem. Amíg a leskosárban ülünk, hűséges kis tacskómra gondolok, aki az autóban vár. Tegnap este megbeszéltük hogy ma kijöhet vadászni, és ma bikát lövünk. AZ ELSŐT. Már este nem akarta a puskát, a kikészített ruhát, felszerelést otthagyni. Most mégis kénytelen várakozni, mivel a későbbiekben cserkelni fogunk, nem lenne célszerű magunkkal hozni.
Ahogy telik az idő, egyre több bika bőg, zeng az erdő. Hangjuk tiszteletet ébreszt bennem és vágyat. Néha összenézünk kísérőmmel, elhull egy-két szó, de legbelül tudjuk, érezzük: csak arra a pillanatra várunk, amikor már kellő fény lesz ahhoz, hogy elindulhassunk a bikák után.
Lassan megszólalnak a madarak, a föld és az ég elszakad egymástól. A vadföldön gomolygó pára még rejteni próbálja az éjszakát. A fenyők csúcsa felett feldereng a hajnal. Itt az idő… a jól gondozott cserkészút engedelmesen simul a lábunk alá, halk lépteink összeszokott ritmusúak. Minden érzékszervünk maximális kapacitáson működik, a legkisebb zörejt is megszűri fülünk, szemünk minden apró részletet elnyel, és igen — a szarvasok szagát is érzem!
Nemsokára elérünk egy újabb lest, ígéretes helyen van, jó váltók közelében. Éppen csak felmászunk, máris meglátunk egy kisebb, lőhető bikát. Azonban ő is észrevett minket, elindul az erdő felé, megcélzom ugyan, de nem kockáztatom a lövést a pára miatt. Alighogy bevált, szinte egyidőben a föld túlsó vége felől tarvadak közelednek, tehenek és borjak vegyesen, és egy bika… Nekem első pillantásra kissé nagynak tűnik, de kísérőm megnyugtat — szakértő szeme már el is bírálta a fővadat — lőhető, bár nagyobb mint amit elsőre lőni gondoltam.
Pár pillanatig még gyönyörködöm a látványban, a vadászláz egyre jobban erőt vesz rajtam, kezem-lábam remeg, szám kiszárad, légzésem-pulzusom felgyorsul, minden elképzelhető vegetatív tünetet produkálok. Nem bírom tovább, kissé elhamarkodottan lövést teszek, félve attól hogy a szarvascsapat hamarosan bevált a fenyvesbe. A lövés nem talál, szerencsére a szarvasok nem túlzottan foglalkoznak vele, van időm ismételni (szerencsére duplagolyós a puskám), és a bika összeesik.
Alig hiszem el… felállni is alig sikerül, annyira az izgalom hatása alatt vagyok még. Távcsöveinkkel figyeljük egy kis ideig a bikát, majd elindulunk felé. Leírhatatlan érzés… levett kalappal közeledem feléje. Kísérőm előremegy, s mivel a bika még egyet-egyet rúg, megadja a kegyelemlövést. Leveszi kalapját, összemosolygunk, majd magamra hagy és elmegy töretért. Letérdelek a bika mellé, simogatom agancsát, szőrét, megköszönöm neki hogy életét adta álmomért. Aztán elerednek a könnyeim… kissé szipogva veszem át a töretet, és örömömben jól megölelgetem vadásztársamat…
…Leterítem a kabátot a bika elé, amíg a terepjáróra és a kutyámra várok, gyönyörködöm zsákmányomban, újból átélem a pillanatot. Aztán megérkezik a kocsi, Danti röpül felém, meglátja a bikát, rögtön körberohanja, majd mikor meglátja a puskát, megtorpan, s rám néz. Tudom, hogy tudja mi történt, legalább olyan boldog mint én.
Körülbelül háromnegyed órát várunk amíg a segítség megérkezik. Most már ketten ülünk a kabáton, ketten örülünk a zsákmánynak, ketten gyönyörködünk benne. Esküszöm, minden perccel szebb lesz…
Segítségül a másik hivatásos vadászt várjuk, érkezik vele két német vendég is. Kissé meglepődnek a külföldiek, hogy hölgy lőtte a bikát, hát még amikor megtudják, hogy ez az első bikám. Az avatási ceremónia jókedvűen zajlik, de azért a kedves és ünnepélyes szavak mélyen a lelkembe ívódnak.
A reggel már jócskán a délelőttbe nyúlik amikor a neves vendéglőbe megérkezünk ünnepelni. Bizony a kényesebb gyomrú vendégek arrébb ülnek olyan bikaszagunk van, és Danti is kijelölte a határokat. A bőséges reggeli mellett jólesik a finom pezsgő is, hát még a desszert! Időközben csatlakozik hozzánk idős osztrák vadászbarátunk is, egy csokor rózsával…
Az írást Horváth Ernő hivatásos vadásznak, kísérőmnek, barátomnak ajánlom.
Ravatalon a bika
Danti a bikával
A bikával és Dantival
Horváth Ernő avat
Kovács Tibor hivatásos vadász avat
Horváth Ernő hivatásos vadásszal
Vadászat
KITEKINTŐ: Dél-Afrika – A Sziklaművészeti Kutatóintézet
Dr. Sam Challis a Witwatersrand Egyetem Sziklaművészeti Kutatóintézet (RARI) vezetője és vezető kutatója David Pearce professzor, Dr. Catherine Namono és David Lewis-Williams professzor, emeritus professzor mellett a RARI elkötelezett a dél-afrikai sziklaművészeti örökség felfedezése és védelme mellett. Dr. Sam Challis és Dr. Catherine Namono egyaránt a Rock Art Network tagjai. Az Intézet arra törekszik, hogy a közvélemény és az akadémiai közösség felé közvetítse a dél-afrikai és afrikai sziklaművészet összetettségét, finomságát és társadalmi értékét az őslakos hiedelmek, szokások, rituálék és életmódok tekintetében. Célja továbbá, hogy megtanítsa és képezze a jövő tudósait és technikusait, hogy elősegítsék a sziklaművészet megértését és megbecsülését, és megőrizzék azt a következő generációk számára. A RARI arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló összes technikával rögzítse Afrika gyorsan eltűnő sziklaművészeti örökségét, és hogy a világ számára elérhetővé tegye a SARADA online digitális archívumán keresztül. Az intézet különösen azt igyekszik megérteni a sziklaművészeten keresztül, hogy az emberek Afrikában hogyan érzékelték és reagáltak a társadalmi változásokra az elmúlt tízezer év során.

Expedíció a Drakensberg-hegységben, ami a helyi nyelven Sárkány-hegységet jelent.
Sok szakértő a világ legfinomabb sziklaművészetét írja le, de ma már nem csak szépségéről ismert a dél-afrikai alkotás együttes. Az intézetben végzett több mint 35 éves kutatás hozzájárult ahhoz, hogy a dél-afrikai sziklaművészet a világ egyik legjobban megértett művészetévé válhasson. A bennszülött hiedelmek ismerete alapján a kutatók kimutatták, hogy a művészet alapvető szerepet játszott festőinek vallási életében.

Vadászokat ábrázoló kép a Drakensberg-hegységben.
A vadászó-gyűjtögető művészet a legkülönfélébb lények által lakott másik, szellemvilágot ragadta meg, ahová a táncosok szellemutazhattak, ahol erőt meríthettek és visszahozhattak gyógyulásra, esőszabályozásra és a vadállatok „megszelídítésére”. A pásztorok és afrikai földművesek művészete a vallási tapasztalatokhoz is köthető, különösen a lányok és fiúk beavatási gyakorlataihoz. A gyarmati időszak művészetét gyakran a fentiekből álló vegyes csoportok hozták létre, akik igyekeztek ellenállni a holland, majd később a brit uralom alatt.

Sok ezer éves rajzokat vizsgálnak, rögzítenek a kutatók.
Ahogy az intézet növekedett, az afrikai kontinens több régióját igyekezett kiszolgálni. Jelenleg minden dél-afrikai tartományban, valamint Zimbabwéban, Szváziföldön, Lesotóban, Botswanában, Mozambikban, Zambiában, Malawiban, Tanzániában és Kenyában folynak projektek.
A SARADA digitális archívum több ilyen nemzet gyűjteményét tartalmazza.
Ez az új kutatás gazdag sokszínűségében; magában foglalja vadászok-gyűjtögető, a khoe és a nilotic pásztorok, valamint az afrikai földművesek, például a Chewa és az északi sotóksziklaművészetét, valamint a vegyes portyázó csoportok sziklaművészetét.

A vadászat történelmét, kultúráját örökítik meg a sok ezer éves afrikai rajzok is.
E sokrétű kutatás hátterében az afrikai sziklművészet összetett szimbolikájára való összpontosítás áll. Az intézet különösen azt igyekszik megérteni a sziklaművészeten keresztül, hogy az emberek Afrikában hogyan érzékelték és reagáltak a társadalmi változásokra az elmúlt tízezer év és a gyarmati folyamat során; ily módon az intézet arra törekszik, hogy a kontinens történelmét afrikai felfogáson, nem csupán gyarmati feljegyzéseken alapuljon.

Jobbról Damon de László, a Brandshow Alapítvány elnöke, Ben Smith, a RARI korábbi vezetőjével.
A Bradshaw Alapítvány közel két évtizede vesz részt a RARI-ban, megosztva az Intézet által végzett kutatásokat. 2007-ben Damon de Laszlo , a Bradshaw Alapítvány elnöke és Peter Robinson , annak szerkesztője csatlakozott Dr. Ben Smithhez, a RARI akkori vezetőjéhez egy sziklaművészeti expedícióban a Drakensberg-hegységben, számos helyszínt meglátogatva.
Folytatjuk..
Forrás: Bradshaw Alapítvány
Szerkesztette:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
Rábapordányi tehenészetben jelent meg az RSZKF
Életbe léptek a legszigorúbb hatósági intézkedések Rábapordányban:
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus jelenlétét igazolta egy rábapordányi gazdaságban április 17-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumba. A mintegy 600 állatot számláló állomány egy tehenénél 17-én reggel jelentkezett a betegség tünete a fejés során. A gyanút délutánra a Nébih laboratóriuma is megerősítette, így haladéktalanul életbe léptek a legszigorúbb hatósági intézkedések. A további korlátozás alatt álló terület újabb településekkel bővült, valamint az országos főállatorvos április 21-e éjfélig mozgatási korlátozást rendelt el a fogékony állatokra.

Fotó: Google
Április 17-én egy rábapordány tehenészetben a reggeli fejés során jelentkezett az RSZKF tünete egy tehénnél. Az állategészségügyi hatóság szakemberei egy másik tehénnél is észleltek tüneteket. A telepen haladéktalanul megfigyelési zárlatot, valamint mintavételt rendeltek el, továbbá megkezdték a kontaktkutatást. A Nébih laboratóriuma 17-én délután megerősítette a betegség jelenlétét. A 600 állatot számláló állományban soron kívül megindult a vakcinázás, valamint a tünetet mutató állatokat leölték. A többi állat leölését is a lehető leghamarabb, várhatóan 18-án reggel megkezdik annak érdekében, hogy minimálisra csökkenjen a vírusürítés.
A hatóság a kitörés körül védő- és megfigyelési körzetet állított fel, amelyekben szigorított előírások léptek életbe. A szakemberek haladéktalanul megkezdik a cenzust, azaz a fogékony állatok számbavételét, valamint ezen állományokból mintavétel is történik.
Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a további korlátozás alatt álló terület bővítését is Vas és Veszprém vármegyék irányába. Az érintett települések listája elérhető a https://portal.nebih.gov.hu/
A járványügyi nyomozás elindult. A hatósági szakemberek mindenekelőtt a fertőzött telepekkel kapcsolatban álló kontaktgazdaságok felkutatására koncentrálnak, de a fertőzés lehetséges forrását is vizsgálják. Az eddigi információk alapján a vírus megjelenése nem vezethető vissza a korábbi kitörésekre. A tehenészetben március 11-én és 23-án, a vele kapcsolatban álló sertéstelepen április 4-én, 9-én és 10-én történt mintavétel, melyek mindegyike negatív eredményt adott.
Az RSZKF agresszív terjedését ez az újabb eset is alátámasztja. Az állattartók felelőssége óriási a saját állataik védelmében és az összes állattelep védelmében, a vírus terjedésének megállításában. Hatóságunk országszerte ellenőrzi az állattartó telepeket. Az állattartókra vonatkozó szabályok, ajánlások, valamint a betegséggel kapcsolatos egyéb tudnivalók elérhetőek a Nébih honlapján: https://portal.nebih.gov.hu/
Forrás: NÉBIH
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye, fogott egy szép halat, netán fényképezett valami érdekeset?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Szlovákia – Keddig 80 engedélyt adtak ki a medvék kilövésére
Nyilatkozott Szlovákia környezetvédelmi minisztere:
A környezetvédelmi minisztérium vezetője, Tomáš Taraba (SNS-jelölt) két héten belül olyan határozatot akar a kormány elé terjeszteni, amely lehetővé teszi, hogy a hadsereg együttműködjön a környezetvédelmi minisztériummal a medvék feltérképezésében.

Fotó: Körkép
Keddig (április 15.) 80 engedélyt adtak ki a medvék kilövésére. Ezt szerdai sajtótájékoztatón jelentette ki. „A hadseregnek elképesztő felszerelése van, fel tudjuk térképezni a medvék mozgását éjjel és nappal is, és ennek alapján meglátjuk, hogy hány medve tartózkodik a legközelebb a falvakhoz, és ott fogjuk kezdeni (a kilövésüket)” – mondta Taraba. A hadsereg által használt drónok a miniszter szerint „nem csapnak jelentős zajt”.
„Repülők és helikopterek is repülnek Szlovákia felett, és ez sem stresszeli az élővilágot, tehát nem látok ebben problémát” – mondta. A megfigyelés két-három hétig fog tartani, és Taraba úgy véli, hogy május 1-jétől megkezdődhet a medvék kilövése. A miniszter arra is felszólította a vadászterületeket, hogy nyújtsanak be kérvényt a medvék kilövésére. „Ahol nincs kérvény, ott nem lehet engedély, ez alapvető dolog. Az összes politikusk, aki sajtótájékoztatót tart, és kijelenti, hogy medvére megy lőni, nos, el kell keserítenem őket, hogy ha nem nyújtanak be kérvényt, akkor nem kapnak engedélyt“ – mutatott rá.
Kiemelte, hogy nem lőnek ki mindent, ami az erdőben mozog. Erre is vannak szabályok. Taraba szerint például a két évnél fiatalabb kölykökkel rendelkező nőstényeket nem lehet lelőni.
A környezetvédelmi tárca vezetője nem zárta ki, hogy jövőre megemelik a medvekilövési kvótát, ha az Állami Természetvédelmi Hivatal ragaszkodik hozzá.
Ha azt mondják, hogy az idei 350 egyed elég volt, akkor nem emelik a kvótát. A jövőben a törvényeket úgy lehetne módosítani, hogy hatékonyabbá és gyorsabbá váljon a kilövés – ismerte el. „Úgy vélem, hogy a medvék preventív kilövése éves szinten meg fog történni” – jegyezte meg Taraba. Tájékoztatott a szlovákiai medveösszeírás elindításáról is.
A miniszter óvatosságra szólította fel az embereket. Mint mondta, szimbiózist szeretne létrehozni a medvék és az emberek között, mert ezek az állatok a szlovák természethez tartoznak. Április elején a kormány 55 járásban hirdetett rendkívüli állapotot a medvék jelenléte miatt. Az állami természetvédők jelentése alapján rendkívüli beavatkozást hagyott jóvá a 350 egyedet számláló barnamedve-populációban.
Forrás: Körkép
You must be logged in to post a comment Login