Keressen minket

Vadászat

Nyúlvadászat vegyes emlékei

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Hálás vagyok a sorsnak, mert megadta nekem azt a lehetőséget, hogy vadász lehettem. Gyermekkori álmaim váltak ez által valóra. Erről álmodoztam már akkor is, amikor nagyapámmal együtt tapostuk a szántást és hajtottuk a nyulakat a körvadászatokon. Jókora nyúllal a nyakamban caplattam a nehéz terepen. A vadászok megjegyezték nagyapámnak, hogy ha ennek a gyereknek most nem megy el a kedve a sportvadászattól, akkor ebből még nagy vadász is lehet. És bizony az nem ment el, sőt ekkor váltam igazán függővé. Örültem, hogy ott lehettem a puskás vadászok között. Tátott szájjal mustráltam a fegyvereiket, hiszen akkor láttam életemben először igazi vadászpuskákat. Ott hallottam közelről fegyverdörejt, amikor a hajtásban elsütötték fegyvereiket a vadászok. Megfigyelhettem a kutyáikat, hogy milyen csodálatos ösztönnel, helyben állva, kinyújtott nyakkal, a bal első lábukat (és mindig azt) kissé megemelve, remegő orrcimpával, tekintetüket mereven egy pontra szegezve jelezték a közelben lapuló nyúl vagy fácán jelenlétét.

„Figyelem! Áll a kutya!” –– hangzott innen-onnan a vadászok felé, akik lövésre készen várták, hogy a kutya kimozdítsa a lapuló vadat. És aztán vagy eltalálták vagy nem a gyorsan mozgó célpontot. Képzeletben ilyenkor én is vállhoz kaptam a nem létező puskámat. Elméletileg már ott kezdtem tanulni a futó vad lövését. A kezemben lévő botot vállhoz emelve célzottan követtem a mozgó vad irányát, és a nyelvem csettintésével jeleztem a „lövésem” pillanatát. Különös öröm volt a számomra, ha éppen ekkor valamelyik vadász lövésére felbukott az a nyúl, amit én megcéloztam, mert úgy éreztem, hogy a találat az enyém volt.

Csak évtizedek múlva vált valóra a vágyam, letehettem a vadászvizsgát. Ezáltal színesebb lett az életem és közvetlenebbé vált a kapcsolatom a természettel. Számos emlékezetes élménnyel ajándékozott meg ez a sport; olyannyira, hogy máig a legkedveltebb időtöltésem a vadásznaplóm lapozgatása, mert ilyenkor újra életre kelnek bennem a különböző vadászati epizódok. Közöttük vannak érdekesek, élményszerűek, de van olyan is, amely nem annyira örömteli, mint inkább tanulságos marad mindig is a számomra.

Egy ilyen élményem a Dunántúl nevezetes területéhez, a Hansághoz kapcsolódik. Ez a sajátos földrajzi táj – mint azt sokan tudják – a Kisalföld nyugati szélén terül el; a Fertőmellék, a Rábaköz és a Duna között bemélyedő, mintegy hatvan kilométer hosszú és közel húsz kilométer széles, méretes teknőben. Talán azt már kevesebben tudják róla, hogy a Hanság századokon át az egyik legrejtelmesebb vidéke volt az országnak. A történetírás szerint az ősidőkben egy titokzatos nagy lápvilág, mocsárrengeteg volt a helyén, amelybe még félig állat, félig emberszabású teremtményt is beleképzeltek a régiek; mint a Jókai regényében is megörökített „Hany Istókot”, aki a legenda szerint a mocsárvilágban kígyón-békán és madártojáson élt, a kezén-lábán pedig az ujjak között úszóhártya nőtt. A róla szóló legendának alapja lehet a keresztelését ma is igazoló bejegyzés, ezen a néven, a kapuvári plébánia anyakönyvében. Akárki is volt, őt a népnyelv a „Hany” fiának keresztelte.

A rossz lefolyású teknős területet az Ikva, Répce, Rába és nagy árvizek idején a Duna is töltötte. Így a víz hosszabb ideig is megült a lapos medencében. Az így kialakult mocsár tőzeges láppá alakult; nádasokkal, kákás-gyékényes területekkel, égerfás ligeterdőkkel, bőséges szénát adó vizenyős rétekkel. A táj arculatának átalakulása akkor kezdődött meg igazán, amikor az 1880-as években megépült a mocsarat átszelő Hansági-főcsatorna, amely a mellékcsatornáival a Hanság jelentős részét lecsapolta. Így a mocsár helyén nagykiterjedésű rétek és kaszálók keletkeztek. Átalakulását az egyre terjedő sás, a nádasok, a rekettye, a betelepített éger-, nyír- és fűzfaerdők is kifejezésre juttatták. Hosszú évtizedek múlva e táj peremén kiteljesedtek a Nyugat-Dunántúl termékeny búza és kukorica termőterületei, amelyre szervesen ráépültek az állattenyésztő majorságok.

A táj képe az elmúlt, közel félévszázad során tovább formálódott. Az 1960-as években még mindig jelentős területek lecsapolására került sor, amelyben fiatalok ezrei is részvettek. Akkoriban én magam is résztvevője voltam ott egy ilyen önkéntes ifjúsági építőtábornak, de nem gondoltam volna, hogy egyszer majd felnőtt emberként ezen a területen vadászhatok.

A mai Hanság egy kis része átnyúlik a szomszédos Ausztriába. A nagyobbik része, mintegy 80 ezer kat. hold nagyságú hazánk területén található, amelynek szíve-lelke az országhatár mentén fekvő Hansági Tájvédelmi Körzet, amely még őriz valamit az ősidők arculatából. Vadászéletem során abban a kivételes szerencsében volt részem, hogy vendégvadászként két alkalommal is részt vehettem apróvadvadászaton a Hanság területén. Ezek a vadászatok igazán emlékezetessé váltak a számomra; egyik esetben a tökéletes kudarc, máskor pedig a kivételes siker tette maradandóvá az élményt számomra.

Nyúlra szólt a meghívás. Némi izgalommal és kíváncsisággal készültem erre a vadászatra, hiszen évtizedek óta nem jártam azon a tájon. Az emlékeim még a régi táj képét őrizték, és nem tudtam, hogy mennyire lesz majd ismerős a vidék. Másrészt sok szépet és jót hallottam arról a területről vadászati szempontból is. A barátom, aki meghívott, erre csak ráerősített, amikor arról beszélt lelkesen, hogy ott még mindig sok a mezei nyúl és a vadon élő fácán. „Aztán hozzál ám elegendő lőszert magaddal, nehogy üres puskával kelljen majd hessegetni magad körül a nyulakat!” – hívta fel viccesen a figyelmem, amikor a vadászattal kapcsolatos dolgokat megbeszéltük.

Akkoriban vettem az egyik vadásztársamtól egy 16-os IZS lapátcsövű sörétes vadászfegyvert, és volt hozzá jócskán lőszere is. Több száz darab, amit nekem átadott. Elég vegyes lőszerkollekció volt, de engem akkor ez különösebben nem foglalkoztatott. Fontolgattam, hogy melyik puskámat vigyem magammal erre az ígéretes vadászatra? Volt ugyanis egy jól bejáratott 12-es TOZ sörétesem és egy Merkel 20-asom, de egyikhez sem volt egy ilyen vadászathoz elegendő lőszerem. Az új puskát pedig még igazán ki sem próbáltam. Úgy döntöttem, hogy elviszem magammal az újat, ahhoz bőven van lőszerem, és – soha jobbkor –, majd a gyakorlatban hozzászokom.

December elején, a vadászat napján kitűnő, napos idő volt, de azért hűvös volt a levegő. Napközben sem volt több úgy négy-öt foknál. Hó nem volt, még fekete ruhát öltött a határ. Egész napra négy hajtást terveztek. A vadászat kitűnően szervezettnek ígérkezett. A hivatásos vadászok felvezetésével, a kijelölt gépjárművekkel kimentünk az első hajtás helyszínére. Odaérkeztek a hajtók is. A vadászat vezetője ismertette a hajtás menetét. Kijelölte azokat a helyi vadászokat, akik a körvadászatnál, az induló szárnyakat vezetik. Megmagyarázta nekik azt is, hogy az adott terepen hol zárják majd a kört. Felhívta a hajtók figyelmét, hogy hajtás közben megfelelő távolságban legyenek a vadászoktól, a kutyáikat tartsák féken, azokat csak a meglőtt nyulakra engedjék rá. Ismertette azt is, hogy a felszedett nyulakat hol kell majd lerakniuk, ahol a zetoros vontatók emberei felrakják a teherszállítóra, …és így tovább.

Felkért bennünket, vadászokat, hogy vegyünk magunkhoz elegendő lőszert, töltsük fel a lőszeres táskákat vagy az öveket, kinek mije van, és azon felüli tartalékot hagyjuk a számozott terepjáróinkban; azokkal a hajtás menetében majd találkozhatunk. Felhívta továbbá mindannyiunk figyelmét a fegyverek gondos, szakszerű kezelésére, a tilos lőirányokra és mindenkinek balesetmentes vadászatot kívánva elindította a hajtást.

Elsőként indultak a szárnyak élére kijelölt vadászok és utána a többiek, akit ahogyan beosztottak; két hajtó között egy vadász. Ahogy sorra kerültem, indultam én is. Tőlem jobbról és balról, mintegy harminc-negyven lépésre a hozzám beosztott hajtók. Egyikük egy igen jó állású német vizslával, amelyet keményen fogott a pórázon. Újabb vadászok és hajtók besorolásával mindkét oldalon bővült a szárny. Kissé oldalazva ugyan, de lassan haladtunk előre is. A szárnyakat vezető vadászok egyre távolodtak tőlünk és lassan kezdték görbíteni a hajtás vonalat, amelynek én nagyjából a közepére kerültem.

Sík terepen mozogtunk előre, messze távolra lehetett ellátni. A táj egyhangúságát távoli fasorok, kisebb rekettyések, erdőfoltok oldották fel. Az ősszel gondosan megművelt, nagy kiterjedésű mezőgazdasági parcellák harmonikus egységben szunnyadtak a Hanság ölében. Kíváncsisággal fürkésztem a vidék arculatát; szerettem volna benne felfedezni ismerős részeket, ifjúkori emlékeket, de hosszú évek távlatából ez már nem sikerült. A táj képe sokat változott, nem beszélve arról, hogy az építőtáborozás során nyilván másik területén dolgoztunk a Hanságnak. Mégis úgy éreztem, hogy nem idegen nekem ez a táj.

A hajtóvonal mozgását a vadak hamarosan észrevették. A távolban őzcsapatok kaptak lábra és tétován futottak ide-oda a mozgó alakok elől menekülve. Előttünk a messzeségben néhány nyúl is feltűnt, de azok még valószínű nem érzékelték a közeledő hajtóvonalat. Aztán a hajtásban egyszer csak itt is, ott is megszólaltak a puskák. A vadászok és a hajtók lábai előtt felpattantak a szántásban lapuló nyulak, azokra mentek a lövések. A lövések zajára megélénkült a nyulak mozgása. A földből kikelve, ide-oda futkosva keresték a menekülés irányát. Egyszerre előttem is felpattant egy tapsifüles, amire jó tempóban, gyorsan rádupláztam. Éreztem, hogy jó volt a célzás, de a nyúl mégis tovább futott. A kilőtt sörétek mintha porolták volna a bundáját. A mellettem haladó hajtó, aki a kutyáját fogta pórázon, már készült elengedni a vizslát, azzal biztatott, hogy elfekszik az a nyúl hamarosan és kutya visszahozza. De bizony a nyúl nem feküdt el, hanem inkább begyújtotta a rakétáját és úgy száguldott, mintha soha meg sem akarna állni.

Tovább haladva előre újabb nyúl ugrott fel előttem. Arra is rádupláztam az újdonsült fegyveremmel, de az is csak egészséges vágtába kezdett és hátrafelé szinte átrepült a hajtóvonalon. Erre odakiáltott nekem a másik hajtó, mondván; „..pedig ennek is porzott a kabátja! … biztos golyóálló mellény van rajta…” – élcelődött hangos nevetéssel. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Nem mintha más vadásszal nem fordulhatna elő ilyesmi. Végül is két hibázás még nem olyan nagy dolog, nyugtatgattam magam, ami persze azért nem volt olyan egyszerű. Különösen, amikor azt láttam, hogy a tőlem balra baktató vadásztárs e pillanatban egyetlen lövéssel karikába lőtte a felpattanó nyulat. Néhány vadász hajtója pedig már az első lövések után meglőtt nyulakat cipelt. Mindez tovább fokozta bennem a feszültséget.

No, de még csak ezután jött a feketeleves. Az első hajtás végéig még legalább nyolc alkalommal lett volna lehetőségem arra, hogy jó eséllyel terítékre hozzam a nyulakat, de egyet sem tudtam meglőni. A leadott lövéseimre úgy reagáltak, mintha valóban golyóálló mellény lett volna rajtuk. Az első hajtás végén az én hajtóim kezében egyetlen nyúl sem volt. Pedig amikor a kör bezárult, úgy jöttek rám a menekülő nyulak, mint még soha. Mintha megérezték volna, hogy ott fenyegeti őket a legkisebb veszély. Én pedig tüzeltem rájuk szüntelenül, de mindhiába. Nem lőttem belőlük egyet sem. A többiek meg ezt végig nézték.

Nem értettem az egészet, hiszen nem először vadásztam már mezei nyúlra. Sőt üregire is jó párszor, és mindig eredményesen. Pedig a cikk-cakkban, gyorsan futó „kiniglit” nehezebb volt eltalálni, mint a nagyobb testű, lomhább mezei rokonát. Ezt megelőzően a futó nyulat is jó eredménnyel vadásztam. Ha duplázva is, de általában tízből hetet-nyolcat biztos eltaláltam. Magamban elkezdtem a puskát hibáztatni. Kívül-belül többször is végignéztem mindkét csövén, mintha azt néztem volna, hogy egyáltalán egyenesek-e? De csak nem jöttem rá a dolog nyitjára. A vadásztársam, aki meghívott, látta rajtam, hogy foglalkoztat a kudarc. Bizony nem volt kellemes a dolog, amikor a hajtás végén a vadászmesternek – aki mindenkit név szerint szólított – hangosan be kellett diktálni az egyéni eredményeket. Nálam? … Nulla!

Próbáltak többen is vigasztalni, hogy ne keseredjek el, lesz ez még sikeresebb is. Minden vadásznál előfordulhat, hogy kifog egy rossz napot a vadászatban. Voltak, akik a puskámat mustrálgatták, de csak úgy messziről. A barátom további vigasztaló szándékkal valami olyanról beszélt, hogy akik általában nagyvadas területen vadásznak, mint például én is, azoknak egy kicsit nehezebb belejönni az apróvadvadászatba.

Kissé bosszantott, hogy ezek szerint mindenki, köztük talán a barátom is, kezdőnek nézett. Mondtam neki, hogy jöjjön el hozzánk egyszer a hegyi terepre vaddisznóhajtásra, és nézze meg, hogy lövöm a futó disznót. Na jó, de az nagyobb, mint a nyúl – mondta ő. De azt egyetlen golyóval kell eltalálni, nem pedig egy marék söréttel, válaszoltam én, kissé rezignáltan. Arról nem is beszélve – tettem hozzá – hogy egy futó vadmalac nem sokkal nagyobb egy mezei nyúlnál és egy golyóval azt is el kell tudni találni. Szerencsére nem volt több idő az élcelődésre és a morfondírozásra, mert a vadászat vezetőjének utasítására gépkocsiba ültünk és megkezdtük az áttelepülést a következő hajtásra.

Borzasztó volt, hogy a második hajtás menetében tovább ismétlődtek a kudarcaim. Több nyúlra is rádupláztam, de egyet sem találtam el. Látszott ugyan néha, hogy porzott a bundája, de vagy áttört a hajtóvonalon, vagy ha a körön belül maradt, akkor meglőtte egy másik puskás. Érlelődött bennem a szándék, hogy a hajtás végén, valamilyen ürüggyel kiállok a sorból és aznapra befejezem a vadászatot. Olyan kellemetlenül éreztem magam, hogy ha ott, a határban lett volna a közelben egy buszmegálló, akkor legszívesebben felpattantam volna az első érkező járatra.

A hajtás végéig már nem is nagyon fogtam rá egy nyúlra sem a puskát. Elég volt a kudarcokból. Röstelltem, hogy a mellém beosztott hajtóknak egy nyulat sem „termeltem”; azok a szomszéd puskások hajtóinak segítettek be, akik ennek feltehetően örültek, mert nekik bizony volt mit cipelni. Miközben haladtunk előre a hajtás menetében és lassan zárult a kör, kezdtem sejteni a kudarcom okát. Amikor a gondolat az eszembe vágódott, azon csodálkoztam, hogy vajon miért nem merült ez fel, korábban bennem? – Hát persze! – Nem a puskával van itt a baj, nem is lőkészségemmel, gondoltam, hanem a lőszerekben kell keresni a hibát! Bizonyára régi gyártmányú, elöregedett, elfáradt lőszerekkel van dolgom. Amikor a puskát megvettem, én balga nem figyeltem oda a vele együtt megkapott lőszerek minőségére. Megelégedtem azzal, hogy van belőle bőven. Már nem is az eredeti csomagolásban kaptam meg azokat. Ki tudja már, hogy melyik lőszergyárban és mikor gyártották?

Amikor vége lett a hajtásnak, a sejtésemet megosztottam a vadászmesterrel. Közreműködésével néhány próbalövést adtunk le, a gyanús lőszerekkel, hirtelen előkerült és a közeli fa törzsére kitűzött papír lőlapra. Kiderült, hogy alig tizenöt méterről nem lukasztotta át a kilőtt sörétraj a sima papírlapot. A vadászmester a próbalövés után kissé humorosan, lefelé fordította a fegyver csövét és úgy tett, mintha kirázná belőle a maradék sörétet. Közben nevetve kommentálta, imígyen: „Hát nem csoda, hogy ezek a patronok legfeljebb csak csiklandozták a nyulak fenekét, hiszen a söréteket úgy kell kirázni a csőből! Tán még a háború előttiek?” – élcelődött, jóízűen. A körülöttünk állók is jót nevettek ezen.

Na, nézzük csak, milyen kaliberű ez a puska? Tizenhatos? – állapította meg a vadászmester. Na, mindjárt adok én egy doboz hozzávaló lőszert és azt tessék kipróbálni. Azokat pedig, ami magánál van, tegye el emlékbe, mint római kori darabokat! Nagy előnyük, hogy a gyerek elől sem kell elzárni a lakásban, mert nem tenne kárt abban sem – fűzte tovább a gondolatait és közben jókat nevetett a többiekkel együtt a saját viccein. Próbáltam én is a humorosabb oldalát felfogni az esetnek, bár igen kényelmetlen volt a számomra, hogy körülöttünk a vadásztársak hangosan derültek a vadászmester élcelődésein. Kifelé nem mutattam ugyan, de belsőleg mélységesen bosszantott, hogy eljövök vadászni egy ilyen területre, ahol ennyi nyúl van és ilyen bagatell dologra nem ügyelek. Örök tanulság marad ez a számomra.

A következő hajtásban merőben megváltozott a helyzet. Nyolc patronnal nyolc nyulat lőttem. Minden lövésemre bukott a nyúl. A hajtás végén a mellém beosztott két hajtónak négy-négy nyúl lógott a nyakában. Viccelődtek is velük a kollegák; mondván, hogy ugyancsak nagy szerencséjük volt az előző két hajtásban, mert mentesültek a nyulak cipelésétől. A következő hajtást is kölcsön patronokkal vadásztam végig. Lőttem még további négy nyulat. Lőhettem volna talán még többet is, de nem akartam visszaélni a lehetőséggel; igyekeztem takarékoskodni a kölcsönkapott lőszerekkel.

Ennek a vadászatnak az élménye és tanulsága ma is emlékezetes a számomra. Azután bárhová is mentem apróvad vadászatra, azokra a legnagyobb gondossággal készültem és a lőszerek minőségére különösen figyeltem.

Az élet úgy hozta, hogy a következő év telén – ugyanennél a vadásztársaságnál – módom nyílt a csorba kiküszöbölésére. Ugyanis újabb meghívást kaptam hozzájuk apróvad vadászatra. A barátom, aki meghívott, vidáman tolmácsolta a vadászmesterük üzenetét, aki arra figyelmeztetett, hogy a régi, „római kori” patronjaimat ne vigyem magammal! Használható lőszerekkel töltsem fel a lőszeres táskámat!

No hiszen, tudtam volna én ezt magamtól is. Eleget tanultam az előző esetből. Viszont az jól esett, hogy gondoltak rám és újra meghívtak. A felkészülésem főképpen abban állt, hogy beszereztem megfelelő minőségű és mennyiségű, originál csomagolású lőszert az újdonsült, lapátcsövű puskámhoz. Megfordult ugyan a fejemben, hogy valamelyik másik fegyveremet vigyem magammal, de úgy voltam vele, hogy vele együtt kell kiköszörülnünk a csorbát. Esélyt sem adtam annak az érzésnek, hogy nem bízom az újonnan szerzett fegyverembe. Gondolatban mintha csak biztattam volna, mondván; „menjünk, mutassuk meg nekik, hogy mire vagyunk képesek, ha megembereljük magunkat! Különben sem velünk volt a baj múltkori vadászaton, hanem az „avas patronokkal”.

A gyülekezőn számos ismerőssel találkoztam, akiket azon a számomra kudarcos vadászaton ismertem meg. Közülük volt, aki viccelődve megkérdezte, hogy elástam-e már az „avas” lőszereimet? A többiek is különféle módon fűszerezték a hasonló kérdéseiket, én pedig igyekeztem jó képet vágni az egészhez, mint akinek nagyon tetszik a szellemességük.

Végre a gépjárművekkel kikocsiztunk a terepre. Fasorok és távoli ligetek, messziről is kivehető nádasok tették változatossá a táj képét. Hamar rájöttem, hogy most nem ugyanott kezdjük az első hajtást, mint legutóbb, de ez nem volt igazán lényeges a számomra. Leginkább az előző vadászat kellemetlen emlékeivel voltam elfoglalva. Ne adja az Isten, hogy itt még egyszer úgy járjak, mint legutóbb. Volt bennem tehát némi feszültség.

No, de már az első hajtásban minden a legjobban kezdődött. Alig haladtunk előre pár száz métert, amikor a tőlem balra haladó vadásztárs előtt felpattant egy ott lapuló nyúl és szélsebesen vágtatott hátra, füleit behúzva átvágtatott a hajtóvonalon. A vadász jó ütemben ráduplázott a fegyverével a vágtató nyúlra, de mindkét lövésével elhibázta. A sörétek porzása elárulta, hogy messze mögé lőtt a gyorsan menekülő nyúlnak. Hozzám nem volt már ideális távolságra a futó nyúl, ösztönösen mégis ráemeltem a lapátcsövűt és megcélozva, jól elébe lőttem, vagy négy-öt nyúlhosszal; és mit ad Isten, a nyúl bukfencet vetve elfeküdt. Nem akartam elhinni, de azt hiszem, mások sem. A hajtóvonalból többen messziről kiáltozva gratuláltak. Az egyik hajtó vizslája futott messzire hátra a meglőtt nyúlért; nyakánál fogva megragadta a kimúlt nyulat és magasra emelve vonszolta, majd engedelmesen letette a gazdája lába elé. A gazdi dicsérően megsimogatta a kutyáját, majd a kalapját megemelve integetett felém, így jelezvén a gratulációját. A nyulat a mellém beosztott hajtó átvette, gondolom nem repdesett az örömtől, hiszen még messze volt a hajtás vége, így azt cipelhette egészen odáig.

De nem csak azt az egyet! Ahogy a hajtás menetében mentünk előre, a mellettem kétoldalt haladó hajtók dolga egyre nehezebbé vált. Ellentétben az egy évvel korábbi kudarcaimmal, ez alkalommal hihetetlen szerencsém volt, méghozzá sorozatosan. Úgy pattogtak fel a nyulak előttem jobbról is, balról is, mintha automatával indították volna azokat, és ezúttal minden lövésem sikeresen talált. A hajtás vége felé, egy jó háromnegyedóra múlva, mind a két hajtóm nyakában négy-négy nyúl csüngött. Volt olyan eset, hogy egy helyről hirtelen két nyúl pattant fel a közelünkben és két irányban eredtek futásnak; a sörétraj mégis elérte őket. A jó találatot bukfencet vetve jelezték. Még vége sem volt az első hajtásnak és én már meglőttem a tizedik nyulat. Ekkor már be kellett segíteni a cipelésben a szomszéd puskások hajtóinak is.

Az első hajtás végén tizenkettő nyúllal számolhattam el a lőlapomon. Többen gratuláltak a lőeredményemhez. Elsőként a vadászmester fejezte ki az elismerését. Szemrevételezte a fegyveremet, de leginkább a lőszer gyártmányára volt kíváncsi. Megforgatta a kezében a vadonatúj, „Magnum” jelzésű patronokat és bölcsen megjegyezte: „Mondtam én, hogy ide nem avas patronokkal kell gyünni vadászni. Ugye, hogy mingyán más?” – és barátságosan megveregette a vállamat.

Egész nap változatos terepen történtek a hajtások. Szántásokon, tárcsázott talajon, lucernavetésen, vagy éppen takarmányrépaföldön haladtunk előre. Nekem a terepadottságoktól függetlenül, egésznap hihetetlen jól ment a vadászat. Mintha Diana kárpótolni akart volna az előző évben elszenvedett kudarcokért. Volt olyan eset, hogy két különböző irányból, ék alakban futott felém egy-egy pár nyúl. Úgy húztak előre – megriadva a hajtás záró szárnyain mozgó alakoktól – mintha egy szabályosan kijelölt nagy V betű szűkülő szárainak metszéspontján, előttem akartak volna találkozni. A jobbról közeledő páros közelebb volt hozzám, mintegy ötven-hatvan méterrel a másik kettőnél. Megálltam, megállásra intettem a hajtóimat is és vártam, hogy tényleg rám jönnek-e? És bizony rám jöttek! Amikor a jobbról érkező két nyúl lőtávolságra került hozzám, gyors duplázással meglőttem mindkettőt. Gyorsan két patront csúsztattam a duplacsőbe és akkor érkezett a másik kettő anélkül, hogy a lövésekre irányt változtattak volna. Újabb duplázás! És ott feküdt előttünk kb. két-három négyzetméternyi területen négy meglőtt nyúl!

Ott, akkor ezzel a teljesítménnyel arattam a vadásztársak körében a legnagyobb elismerést. A hajtás végén többen, akik látták ezt az esetet, elismeréssel gratuláltak. Nyulászásban ezen a napon állítottam fel az egyéni rekordomat, amit az óta soha meg nem döntöttem. Négy hajtásban, tizennyolc puskával, összesen 172 nyúl került terítékre és én ebből egymagam 28 nyulat lőttem. Ennek a két alkalommal történt vadászatnak a tanulsága és az élménye bennem örökké megmarad. A legfőbb tanulságát ma is abban látom, hogy akkor teszi helyesen a vadász, ha minden vadászatára gondosan felkészül, ha minden részletre oda figyel. Elöregedett lőszerekkel nem lehet sikert elérni. Ma is röstelkedem, ha rágondolok, mert a részemről szarvashiba volt, hogy már az első hajtás elején fel kellett volna ismernem a kudarcaim okát. De a legnagyobb hiba az volt, hogy öreg, fáradt lőszerekkel egyáltalán elmentem vadászni.

A második alkalommal elért sikereimet nem dicsekvésnek szántam, hanem annak alátámasztására írtam le, hogy meggyőződésem szerint Szent Hubertus és Diana nagy rendezők. Akárcsak az élet. Oktatják és nevelik a vadászt. Ha elbízod magad a vadászatban, vagy ha felületes vagy; előbb vagy utóbb biztosan megintenek. Olykor olyan tanulságokkal szolgálnak, amit soha el nem felejtesz. De néha azért megajándékozzák a vadászt egy-egy felejthetetlen sikerélménnyel is, feltéve, ha megérdemli. Ügyelj rá vadász, hogy elnyerd a kegyeiket!

Vadászat

Pirkadatkor kivágta, reggelre tűzifának eladta az erdőt

Print Friendly, PDF & Email

Vádat emeltek egy férfival szemben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladta, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre tett szert. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.

A vád szerint a bajai férfi 2022 szeptemberétől közel 5 hónapon át hajnalonta rendszám nélküli autóval és utánfutóval járta a Vaskút környéki erdőket azért, hogy fát lopjon. A vádlott az akkumulátoros fűrésszel kivágott fát a helyszínen felaprította és még a reggeli órákban rögtön le is szállította a vevőinek, akik köbméterenként 30-36 ezer forintot fizettek neki. A tolvaj összesen 40 köbméter akác- és nyárfát vágott ki, amivel közel 2 millió forint kárt okozott az erdőrészletek tulajdonosainak. Elfogásakor a bajai nyomozók 12 köbméter tűzifát lefoglaltak, így a sértettek kára részben megtérült.

A férfinál tartott kutatás során kiderült, hogy rendszeresen bontás céljából forgalomból kivont gépkocsikat és roncsautókat szerzett be, a bennük lévő motorral, a működésükhöz szükséges ásványi olajokkal, üzemanyag maradékkal, fékfolyadékkal együtt. A közel 20 köbméter térfogatú, 1 tonna tömegű veszélyes hulladékot a tanyás ingatlana udvarán tárolta. A roncsautókból a fémet sokszor égetéssel nyerte ki. A férfi mindezt a szükséges hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezte, ami alkalmas volt az emberi élet, testi épség, az egészség, a föld, a víz és a levegő veszélyeztetésére.

A bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott ráadásul 2023. augusztus 16-án, este, Baján úgy vezette a személygépkocsiját, hogy őt néhány hónappal korábban a bíróság jogerősen 1 évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését is utólag végre kell hajtani. Bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A fotókon az érintett erdőrészlet, a frissen kivágott és felaprított tűzifa, valamint a tanyán tárolt roncsautó hulladék látható.

Forrás: Ügyészség

Tovább olvasom

Vadászat

Szarvashiba hazavinni az agancsot!

Print Friendly, PDF & Email

Agancstolvajokat fogtak a rendőrök

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A kapuvári nyomozók 24 óra alatt kiderítették, ki lopta el a szarvasagancsokat a Himod és Hövej környéki erdőből.

Fotó: Rendőrség

A rendőrségre február 28-án érkezett bejelentés arról, hogy 2024 első két hónapjában egy erdőből több kilogramm szarvasagancsot tulajdonított el valaki. A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség miatt eljárást indított, kollégáink rövid időn belül azonosították a feltételezett agancstolvajt. A nyomozók február 29-én délelőtt, az otthonában fogták el a 36 éves férfit, majd a kutatás során megtalálták az erdőből származó 6 darab agancsot.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A fiatalembert munkatársaink a Kapuvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a cselekmény elkövetését, továbbá elmondta, nem volt tisztában azzal, hogy az agancsokat tilos az erdőből elvinni.

Fotó: Rendőrség

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a természet kedvelőit, az erdőt- és mezőt látogatókat, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Agancsot találni izgalmas dolog, azonban azt – speciális engedély hiányában – soha nem vihetik magunkkal. Minden évben előfordul, hogy talált agancsot visznek haza erdőjárók, ami viszont lopásnak minősül.
  • Az agancs értékétől függ, hogy tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt követ el az, aki magához veszi és elviszi.
  • Az elhullajtott agancsok gyűjtését kizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok, vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkező személyek végezhetik.
  • A törvény nagyon szigorú, és az illegális agancsgyűjtést lopásnak, a szarvasok hajszolását és ezzel akár kínok közötti elpusztítását pedig állatkínzásnak minősíti.
  • Amennyiben kirándulás során feltehetően jogosulatlanul agancsot gyűjtő embert, embereket látnak, kérjük, hogy értesítsék az illetékes erdészeti hatóságot, vagy tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Forrás: Rendőrség

Tovább olvasom

Vadászat

Felülmúltuk önmagunk: Balaton-felvidéki dúvadhét

Print Friendly, PDF & Email

Balaton-felvidéki dúvadhét eredményei:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A vadászati év utolsó napján a diszeli Artemisz Vadászház udvarán gyülekeztek a Balaton-felvidéki tájegység jogosultjai, hogy közös terítékkel adják meg a végtisztességet az elmúlt héten puskavégre került vadnak.

A VII. Balaton-felvidéki dúvadnapok közös terítéke. Fotó: – OMVK

Surányi Péter tájegységi fővadász köszöntötte a vadászatra jogosultak küldötteit, és ismertette a dúvadhét eredményét. Idén, amikor már hetedik alkalommal gyűltünk össze, a tájegység 18 vadgazdálkodási egységéből 15 vett részt a szimultán dúvadgyérítésben. Ennek eredménye lett az az összesen 92 vad: 39 róka, 15 borz, 7 aranysakál, 6 nyest, 17 szajkó, 7 dolmányos varjú és egy szarka, amiket kürtszóval búcsúztattunk. A Csobánc Vt. 23, a Bakonyerdő Zrt. 12, a bronzérmes Újkúti Vt. pedig 11 darabbal járult hozzá a közös terítékhez. Mint azt Surányi Péter kiemelte: nem a dúvadhéten kell elvégezni az egész éves dúvadgyérítést, az esemény célja a figyelemfelhívás, és az alkalom teremtése a szakmai tapasztalatcserére.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A házigazda Baracskay Lajos, a Csobánc Vt. elnöke, a vármegyei vadászkamara titkára röviden bemutatta a vadásztársaság adottságait, gazdálkodását. A kétszázat is meghaladja a teríték gímből, a vaddisznó háromszáz alá esett. Volt, hogy az 500-at is meghaladta, de a fokozott gyérítés eredménye már látványos. A legfőbb károsítóvá a szarvas lépett elő. A vadászterület kezelését megnehezíti az, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan költöztek ide a nagyvárosból, akik aztán nem is mentek vissza: ezáltal a nyaralóövezetben mára jóval nagyobb a terület zavartsága, mint 2020 előtt volt. Vendégkörük stabil, a vadászati lehetőségek értékesítése nem jelent problémát.

Fotó: OMVK

Lakatos István, a Kapos-Tolnai vadgazdálkodási tájegység fővadásza az agancstőrothadással kapcsolatos kutatás jelenlegi állásáról tartott előadást. Mint elmondta: kezdetben valamilyen gennykeltő baktérium jelenlétére gyanakodtak, ám hamar kiderült, hogy a gennyesedés csak másodlagos fertőződés eredménye, a tünetegyüttes nem bakteriális fertőzésre vezethető vissza. Kialakulásában sokkal inkább a különböző mikotoxinok játszanak szerepet, de nem kizárható régen betiltott növényvédő és rovarölő szerek, illetve a mikroműanyagok hatása sem. Kezdetben dámszarvasnál figyelték meg a tünetegyüttest, de azóta már őznél és gímnél is megjelent. A dámbikáknál az azonos korú egészséges egyedek átlagban 1,3 kg-mal nehezebb agancsot raktak fel, mint az érintettek, de a károsodás nem kizárólag a hímivart érinti. A teheneknél, sutáknál a termékenyülés drasztikus visszaesése, illetve vetélés tapasztalható akkor, ha a takarmány mikotoxinnal szennyezett. Ennek elkerülése érdekében érdemes mellőzni a földről való etetést (használjunk vályút, tálcát) illetve ne etessünk törtszemet, hanem csakis teljes értékű, helyesen tárolyt, bevizsgált szemes vagy szálas takarmányt.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

Amint azt Vezsenyi Imre, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője, ASP-tanácsadó megfogalmazta: azután, hogy az afrikai sertéspestis 2018-ban megjelent Magyarországon, volt remény arra nézve, hogy a Duna vonalát nem fogja átlépni a betegség. Sajnos nem így lett, a dunakeszi vadaskertben megjelent a kór, és tovább is terjedt. Veszprém vármegye egyelőre mentes az ASP-től, és szerencsések vagyunk abból a szempontból is, hogy az elejtett vadat szabadon értékesíthetjük. Azonban kártérítés (aminek összege március 1-től egységesen 20 000 forint/db lesz, csak addig jár majd, amíg van vaddisznó, ez pedig – ha a vírus ideér – már nem lesz egyértelmű. Érdemes minden legális eszközt (ezek köre bővült a közelmúltban) igénybe venni ahhoz, hogy elérhető legyen az 1 vaddisznó/200 ha sűrűség, ami hatékonyan lassítaná az afrikai sertéspestis terjedését.Greskó Károly örvényesi sportvadász a lőfegyverrel végzett ragadozógyérítéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Ez a tevékenység nem csak az apróvadas területeken bír jelentőséggel, a sakálok és a rókák az őzgidákból és a malacokból is vámot szednek. Létszámuk eredményesen apasztható ugyanakkor csalsípok használatával és állandó etetőhelyekkel. A csalsípoknál előnyben részesíti a műanyagból készülteket, mivel azok hidegben sem vetemednek meg, és kevésbé hangolódnak el. Érdemes először hosszabban, 10-15 másodpercig fújni, majd 5-10 másodpercnyi szünet után ismét egyszer, már rövidebben. Ezt 10-15 perc várakozás kövesse. Ha van hallótávolságban éhes ragadozó, bizonyára közelíteni fog. Előfordulhat ugyanakkor, hogy rossz irányból, szél alól fog érkezni, ekkor pedig következő alkalommal már bizalmatlan lesz a sípot hallva.

A rókák és a sakálok vonszalék segítségével, illetve rendszeresen etetett helyeket fenntartva is puskavégre kaphatóak. Ekkor fontos, de kifizetődő is a kitartás. Egy alkalommal nem kevesebb, mint kilenc rókát lőtt együltő helyében, igaz, ekkor már sötétedés előtt a lesen volt, és kitartott másnap hajnalig. Aki erre vállalkozik, az jól teszi, ha háttámlás magaslest épít, és a meglőtt rókákat csak a vadászat legvégén, és nem minden sikeres lövés után szedi össze. Az etetők távolsága a lestől nem mellékes, rókánál ne legyen közelebb, mint ötven, sakálnál, mint száz méter. A sakálok ugyanis szeretnek „vágni egy kört” az etetőhely körül, hogy szagot fogjanak. Ebbe a körbe pedig jó, ha a les már nem esik bele…

Az előadások elhangzása után kiváló estebéd elkültésére került sor, de a jelenlévők nem csak ezért maradtak. Jó volt kihasználni az együttlétet arra is, hogy egymás tapasztalataiból épülve kicsit tovább lássunk, mint a saját vadászterületünk határáig…

Forrás: OMVK

Tovább olvasom