Keressen minket

Vadászat

Fácánvadászat

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

November másodikán olyan gyönyörű idő volt, amilyet fácánvadászatkor kíván magának az ember. Ha előre tervezni lehetne az ilyesmit, akkor sem tervezhettem volna ennél jobbat. A reggeli hűvösséget hamarosan emlékké olvasztotta a felhőtlen eget háborítatlanul uraló nap. Minden erejét bedobta, hogy megmutassa, nemcsak világítani, hanem még melegíteni is tud. Majdnem úgy, mint nyáron. Ebben a szélcsendes utólagos vénasszonyok nyarában minden növény és állat élvezte az áldott sugarakat, hogy még egyszer jól teleszívják magukat vele a hosszúnak ígérkező szünetre.

Számomra a cinegék éneke mindig szomorú, de most mintha gyakrabban és vidámabban hangzana. Fülelek, hogy nem háborgatja-e valami ragadozó, vagy macska ezeket a szorgos rovarpusztítókat. Nem veszek észre semmi veszedelmet, csak a jó időnek szól ez az elevenség. Szép az élet, mintha mondanák. Nagyon távoli vadlibagágogást hallok. Kanada ezen a részén a vadlúd majdnem olyan gyakori, mint otthon a varjú, de azért mindig megcsodálom ezeket az előkelő, rátarti madarakat. Hamarosan észre is veszek egy jókora csapatot szokatlan nagy magasságban. Ebböl arra következtetek, hogy ezek vándorlásban vannak, de mintha meg lennének zavarodva. Felbomlik a szabályos rajvonal, összevissza kerengenek. Talán az jó idö zavarta meg ezeket is, nem tudván, hogy mitévök legyenek. A vezérgúnár nem tud rendet tartani, ebből aligha lesz nagy vándorlás a mai napon.

Ekkor legyőzhetetlen vágy kerített hatalmába magamat is, s úgy döntöttem teendőim várhatnak, cserkelni indulok. Távcsövemet tarisznyába dobom, s a kiskabátot csak átbujtatom a kantár alatt. Perceken belül máris a fanyar avar sustorog a lában alatt a ház mögötti kiserdőben. A megbarnult levelekkel játszik egy kis szellő, ami immár szabadabban mozog a csupasz fák között. Szokatlanul világos van, mert felettem a szürkéskék ég látszik a tömör nyári lombsátor helyett. Szinte minden levél lehullott már a magasabb fákról.

Csak az alászorult fák, meg a bokrok ragaszkodnak makacsul a sárguló leveleikhez. Ők most próbálják behozni, hogy eddig a sötét árnyékba voltak kényszerítve. Az aljnövényzet évelösei is ki vannak virulva. Repkények, árvacsalán, csombor-menta, az útmentén a fehérhere, ibolya, gólyaorr növeszti új leveleit már a jövő szezonra. A gyermeklácfu sem akar lemaradni, itt ott még virágai is sárgállanak, igaz sokkal rövidebb száron, mint nyáron. Minden milliméter növekvés, elraktározott szerves anyag előny a jövő évi indulásnál, amikor aztán beindul a könyörtelen verseny a napfényért, nedvességért, vagyis az élettérért. Aki lemarad az alászorul, sanyarog, semmire sem jut. Talán nem is tud virágozni, csak vegetálni. Az embereknél ez nem szokott lelki törést okozni, de a természet törvényei itt könyörtelenül mérlegre tesznek mindenkit. Aki nem elég erős, az elsenyved, nem szaporodik, sőt talán az egész faj eltűnik a környékről.

A moháknak, zuzmóknak meg most egyenesen nyár ez. Levélhullás után és levélbontás előtt kell befejezni az életciklusukat, mert máskor a sokrétegű lombernyő egyetlen napsugarat sem enged át. Most annál inkább ki vannak virulva. Elképesztő, hogy mennyi árnyalata tud lenni a zöld színnek még így késő ősszel is. Nemcsak a színek, de a textúrák is. Az egyik olyan, mint a bársony, a másik, mint a velúr, de olyan borzas is van, mint a kefe. Így aztán némelyik labdanagyságú kő úgy néz ki, mint egy török koponya.

Hirtelen zajt hallok, meglassúdok, mert mintha más is keverné az avarszőnyeget nemcsak, ahogy rossz gyerek módjára húzom a lábam. Hallgatózok, s a zaj ismétlödik. Szemem özet, vagy hasonló nagyságú állatot keres a fák között, de csak egy “amerikai robin”, az itteni feketerigó, szalad a száraz leveleken, testsúlyához képest illetlenül nagy zajt csapva. Kiérek egy nagyobb tisztásra, s egy seregélycsapatot verek fel, vegyesen rigókkal, söt pár zöld küllö is társult hozzájuk. Nem mennek messzire, ismét leereszkednek. A jó időben felmelegedett, de még gémberedett szöcskéket szedik össze.

Gyönyöru, aranyló napsugarban fürdö, késö délután van. Kicsit balra tőlem az egyedülálló, immár megsárgult vörösfenyő valósággal izzik az ellenfényben. Előttem kaszálatlan rét, itt-ott megtűzdelve fiatal erdeifenyő csoportokkal. A kép szinte idilli, valóságos vadparadicsom, bőséges legelni, bogarásznivalóval és búvóhellyel. Arra az esetre, ha netán valami ragadozó a táj szépségein kívül enni is kíván valamit ezen békés délutánon. Oldalt lépek, hogy egy kidőlt fatörzsre üljek, miközben a tarisznyámban kotorászok a távcső után. Ez olyan hely, ahol biztosan lát valamit az ember egy kis leskelődés után.

Végre kezemben a távcsö, de nem nézek bele. Öregesen fáradt látásom ellenére is hirtelen kitisztul a kép és minden élesen látok. Csaknem ötvenévvel ezelötti dolgokat kezdek látni és a cserfák illatát érezni, ami itt nincs. Ezen most nem akadok fenn, mert mást kell nézni. Pár fiatal gyerek áll az erdőszélen ugyanilyen aranyló napsütésben. Kezük tele feketedióval, vadgesztenyével, meg hasonló munícióval, mert egész délután várjátékokat játszottak és már fáradtra dobálták magukat az erre alkalmas erdei termésekkel. Most szinte egyszerre fogta meg mindegyiküket a pillanat szépsége és békéje, feledve iménti harcos mivoltukat.

Ekkor hirtelen megszólalt egy fácánkakas, egészen közelröl. Csak annyit mondott, hogy “kakat”. A fiúk, mintha már kiszolgált katonák lettek volna, egyszerre, szinte vezényszóra vágták hasra magukat. Egyikük intett, hogy kúszva meg kell próbálni visszafarolni az első bokorsor mögé. A fácán nyilván meghallott valamit, mert újra megszólalt, most már csendesebben. Mintha a többieket akarná figyelmeztetni. Ez persze merev mozdulatlanságba dermesztette a gyerekeket, akik közül én voltam az egyik, aki legkintebb feküdt a magas fűben. Arcomat a földre szorítva visszanéztem a többiekre, akik csak szemmel visszaintettek, hogy ne mozduljak.

Hosszú percekig nem történt semmi. Ekkor mocorgást hallottam magam mögül, amiből arra következtettem, hogy a többiek megkezdték a visszavonulást. Én is megpróbáltam hátrébb tolni magam, de a fácánkakas ismét megneszelt. Nagyon közel lehet, gondoltam, mert úgy éreztem, még csak egy fűszálat sem mozdítottam meg eddig. Földön súrolva fejem, ismét visszanéztem, hogy a többiek már egészen közel vannak a jó rejteket nyújtó bokroktól. Úgy éreztem magam, mint egy katona, aki egyedül maradt a senki földjén az ellenséges tűzben.

A fácán most más hangon szólt, már nyugodtam és nem riasztóan. Mintha távolodna is, véltem. Akkor eszembe jutott, lehet, hogy megkerül, észrevétlenül. Azt mindenképpen el akartam kerülni, mintha az valami veszélyt jelentett volna számomra. Fogalmam sem volt mit akarnak a többiek, még azt sem, hogy mit akarok én. Végül is semmi esélyünk nem volt se megfogni, se kárt tenni a madárban, mert még egy darab bot sem volt a kezünk ügyében. Mégis elkapott bennünket a vadászláz, mint a régi ősöket, akik szintén nyilván nem hagytak ki egyetlen alkalmat sem, akár tervezett, vagy csak véletlen kínálta volt is.

Ekkor több madár elkezdett egymásnak csendben felelgetni közelebbről, távolabbról. Ezen felbátorodva lassan, még mindig hason fekve, elkezdtem hátrafelé tolni magam. Még a lélegzetemet is visszafolytottam, hogy nehogy zajt csapjak. Végre valaki rám pisszentett, hogy “balra”, mert egyenesen nekitartottam egy jókora vadrózsabokornak. Mikor már elég közel voltam egy gyors oldalhengeredéssel egy lapos borókabokor mögé rejtettem magam.

Mint, aki nagy veszedelemből szabadult, megkönnyebbülten néztem a többiekre. Mindegyik feszülten figyelt. Közben a vörös napkorong leért a látóhatár szélére. Még hansonfekve is a szemünkbe sütött. Ekkor, mint egy árnyék, olyan csendben, a széthajló magas fűszálak közül kilépett egy gyönyörű fácánkakas az iménti fekhelyemen keletkezett kis tisztásra. Alig pár méterre volt csak tölünk.Magasan kihúzott nyakkal figyelt, hosszan mozdulatlanul, mint a múzeumok kitömött példányai. Csak azok jobbára megtört, kissé kifakult, poros tollakkal, míg ez itt előttünk szinte vörösen izzott, mint egy rubint a lenyugvó napsugarakban. Tollának minden rajzolata és szín árnyalata világosan kirajzolódott, mint egy festményen. A nyakán lévö fehér örv valósággal világított az árnyékba került fufal sötét hátterében. Zöldes-piros fejének is minden részletét ki lehetett venni. Szeme élettelenül mozdulatlan volt, mint egy üveggolyó, csak sokkal fényesebb.

Így feküdtünk szemben a madárral hosszú percekig, míg egyszer csak minden előkészület nélkül, nagy robajjal és kakatolással felrepült a mögöttünk lévő öreg cserfák egyikére. Ekkor, mint egy vezényszóra, egyszerre mindenhonnan elkezdtek repülni a fácánok be az erdőszéli fák koronájába. Kettő-három, néha négy-öt is volt egyszerre a levegőben. Ámulva néztünk egymásra ebben a hangzavarban és immár hanyatt fekve néztük a felettünk elhúzó testes, hosszú farkú madarakat. Mit sem törődtek velünk, némelyik olyan alacsonyan jött, hogy felállva elérhettük volna. A felgallyazás hosszú percekig tartott, talán negyedóráig is, mely alatt száznál is több madár repülhetett el közvetlen felettünk. Tudtuk, hogy apróvadban nem szegény ez a terület, de álmunkban sem gondoltunk ekkora vadbőségre.

A fácánok még sokáig fészkelődtek, helyezkedtek, zajongtak, mikor végre elcsendesedtek. Ez idő alatt mi mozdulatlanul feküdtünk és ámultunk ezen az általunk sosem látott természeti csodán. Végül már olyan sötét volt, hogy egymást sem láttuk, mikor egyikünk feltápászkodott. Követtük példáját és csendben levertük a ránk ragadt száraz leveleket és mint, aki lopott valamit, csendben elosontunk a környékről. Nem loptunk semmit, de sokkal gazdagabban távoztunk, mint idejöttünk. Sőt, csak sokkal később jöttem rá, hogy mit jelentett ezen varázslatos este élménye számomra.

Hazafelé ballagva az alkonyi sötétségben nem szóltunk egymáshoz. Tudtuk, hogy nagyon ritka természeti jelenségnek voltunk tanúi, annak ellenére, hogy ez nem valami távoli egzotikus vidéken történt. Nem tudom a többiek mit gondoltak, de ez a kép engem mind máig elkísért és alapvetően befolyásolta a természethez való viszonyomat, érdeklődésemet, pályaválasztásomat és egész életfelfogásomat.

Mint aki felébredt, ránézek a távcsőre a kezemben és azon gondolkodom, hogy milyen kár, hogy itt a mi vidékünkön nem élnek fácánok. Túl sok a hó nekik és túl hosszú a kanadai tél. Dehát az itteni fajd is szép madár és az beleássa magát a hóba, fittyet hányva a hidegnek és viharos szélnek. Mintha lenne is valami mozgás a tisztás túlsó oldalán, éppen az út benyílójánál. A távcsö egyszerre közelebb hozza a fennséges fajdkakast. Az egész viselkedéséből az tűnik, hogy egy másik kakasnak, vagy tojónak gesztikulál. Hamarosan észre is veszem a másikat a száraz zsombék elött, aminek barna hátterével teljesen egybeolvad. Az előző kakas felugrik egy közeli tuskóra és meglengeti a szárnyát. Igazi fejedelmi madár, ha nem is olyan kihívóan színes, mint egy fácánkakas.

Leveszem a szememről a távcsövet és, ahogy a tarisznyámba akarom tenni, beleakadok az azon fityegő aggatékokba. Elmosolyodok, egy ilyen gyönyörű napon nem szabad, hogy egyetlen madárnak is a tollát beszennyezzék apró vércsöppek, hiszen sokkal szebben mutatnak, ott ahol vannak, mintsem ezen a durva aggatékon. Így ráadásul még sokkal inkább az enyémek maradnak, mintha hazafelé lődörögtetném őket a tarisznyám oldalán. Arra gondolok, hogy milyen jó, hogy nem hoztam magammal puskát. De hiszen, … nincs is vadászpuskám!.

Csincsa Tibor, erdőmérnök
Mississauga, Ontario, Kanada

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.