Vadászat
Megfuttatott a kani
Szögi Tibor vadászlevelei
Szia kedves Barátom!
A tegnapi fácánvadászatunk elég izgalmasra sikeredett, erről szeretnék egy rövid beszámolót írni:
Három szenttamási vadászkollégát láttam vendégül a szezonzáró fácánvadászaton. Rajtuk kívül még két újvidéki vendége is volt a csoportunknak. Tíz puskás, ez a mi csoportunkban egy kicsit szokatlanul soknak számít. Ezért a falu végén (Petőfi Sándor utca végén) két csoportra váltunk.
Mi négyen szenttamásiak és a Lengyel Sanyi a fiával (15 éves) a Tisza-töltés felé vettük az irányt. Mi a pöcéri kanális Tisza felőli oldalát vadásszuk. A másik öt puskás: Peko Anti, Véber Gyuszi, Varsli Tivadar, Bozóki Józsi (puska nélkül) és a két újvidéki a kacsató felé vették az irányt. Ők fölmennek a kacsató töltésén egészen Bátkéig és ott próbálnak szerencsét.
Nagyon úgy nézett ki, hogy a szerencsére nagy szüksége lesz mindenkinek. Mindenfelé csak víz, meg víz. A Tisza kint van az erdőben. Az egész Pöcér minden laposa víz alatt. A jó ragadós padéi sár a csizmáinkat majd leszedte. Nagyokat kellett kerülni, hogy följussunk a Tisza-töltésig. A három kutya, egy szenttamási sárga labrador, a Lengyel német drótszőrű vizslája és az én Lili kutyám minden bokor alá benéztek, minden szederkupacot átszimatoltak, de a fácánoknak se híre, se hamva. Így ment ez egészen a Jaksa gyümolcsöséig. Már kezdtem szégyelni magam a vendégek előtt.
Az öreg, lerongyolódott budárház elötti kis asztalon kiraktuk a hátizsákok tartalmát. Volt ott finom ropogós vekni, sonka, kolbász, házisajt. Egy szó mint száz, mire mindezzel végeztünk, egészen jó kedvünk kerekedett. A fejünk fölött átrepült egy lármás vadlibacsapat. A Tisza fölött vadkacsák keringtek. Hát mégiscsak van élet ezen a bolygón! Van ám, nem csak a levegőben, most már a földön is. A Lili csutak kis farka izgatottan kalimpál, majd megmerevedik, az egész teste mint egy kőszobor. Kissé félreforduló orra egy lehajló nádcsomó felé mutat.
Szólok a többieknek, hogy rákészülhessenek. Nehogy má’ az első mai fácánunk szégyenszemre meglógjon. App! App! Lili egy lépést tesz előre és újbol megmerevedik. Megrúgom a nádcsomót. Megugrik valami alatta, de visszaesik. Második probálkozásra sikerül is átvergődnie az összekuszált nádszálakon. Egy rémült fácántyúk igyekszik elérni a Tisza-parti árterületet. Lajcsi barátom kis huszas Merkelje azonban még időben megszólal. A fácán csak összekapja szárnyait és egy kisebb tavacskába toccsan. Lili szinte repül. Már hozza is a zsákmányt. Szemei szikráznak a büszkeségtől. Gazdi láttad, láttad milyen ügyes vagyok? Láttam, láttam, a gazdi is nagyon büszke rád és megsimogattam buksi fejét.
A siker azomban a fejünkbe szállt. Lili még kétszer megismételte a produkciót, de a stüszivadászok elpuskáztak egy kakast és egy újabb tyúkot. Közben odaértünk a régi jó táborozóhelyünkhöz. Fölvezettem egyik szenttamási vendéget, hogy megmutassam neki, hogy hol is táboroztam én valamikor réges-régen a Kanadába szakadt barátommal. Magyarázom neki, hogy itt milyen jó, kemény homokos a talaj. Visszafelé forog a víz. Itt milyen jó fürdeni, meg pecázni is.
Hirtelen ösztönösen a Pöcér belseje felé pillantok. Megakad a szemem egy szokatlan szürke ponton. Mintha felénk haladna. Őznek nem őz. Más a színe, más a mozgása. Mutatom a kollégának, te nem disznó az ott? Nagyon messze van még, úgy három döllőnyire, a pöcéri nagyúton is túl. Valami nagy kutya lehet? De hogy egyenest felénk halad, annyi szent. A többiek, akik lent vannak a töltéslábban, nem látnak semmit. De mink már igen. Biztos disznó. Mindjárt odaér irántunkba a pöcéri kanálishoz. Eltűnik egy pillanatra a szemünk elől. Kicseréljük gyorsan az apró sörétet brennekére. Ej, ha tovább jönne….!
Ahol van ni! Már jön is át a csúrogi hídon. Az ujjaim görcsösen szorítják a puska nyakát izgalmamban. A lábaim maguktól megiramodnak. Rohanok a csúrogi följáró felé. De a disznó elfordul a kanális partján és rohan az akácos irányába. Egy ideig tartom vele a tempót. A köpcös kolegám lemarad. Rohanok. Nem is nézek a lábam elé, egy pillanatra se venném le a szemem a hatalmas szürke disznórol.
Egyre kevesebb levegőt kapok. A lábaim is ólomnehezek. Rohanok már négy-ötszáz métert. A tüdőm már kint lóg a torkomon. Lépésre váltok. Szomorúan nézem a mind jobban távolodó disznót. A disznó egyszer csak gondol egyet és irányt vált. Derékszögbe neki a Tisza-töltésnek.
Ez új erőt ad. Nem érdekel, hogy ólomból van a csizmám, hogy nincs már levegő körülöttem. Úgy néz ki, hogy egyszerre érünk ahhoz a ponthoz, ahol a disznó fölér a töltés tetejére. Eszeveszettül nehéz ez az utolsó száz méter, de nem adom föl. Még egy száz méternyi és lövéshez juthatok, csak még egy percnyi örjiítő fájdalom, csak ezt kibírnám!
De nem. Nem bírom ki. Elsötétül a világ. Térdre rogyok. Lekuporodok. Megpróbálok levegőt préselni görcsös mellkasomba, s közben félájultan, homályos tekintettel látom, hogy az a hatalmas, szilaj test tőlem úgy százötven méternyire átugrik a töltés tetején. Vállamhoz emelem puskám, az irányzékot egy kicsit fölé kapom és elhúzom a ravaszt.
A disznó rohan tovább. Nem jelzi a találatot. De hát ekkora távolságról sörétes puskával ez nem is várható el. Habár a saját gyártású, az orosz vadászok által tervezett, jól bevált, karcsú diaboló alakú mag volt a puskámban. De azért ez neki is sok volt. Tehetetlenül néztem, ahogy a disznó eltűnik egy kanyar mögött. Én még mindig térdelek, amikor a többiek is odaérnek. Megbeszéljük a történteket. Ej, ha a drilling most itt lett volna….
Közben a köpcös kolega elmegy a nyomon. Jó kétszáz méternyire a disznó bevált az erdőbe. Azon a helyen, a kőris és gyalogakác surja, úgy fél méternyi magasságban vörösre van mázolva. A nyomok alapján a disznó bal oldala vérzik. Nekem is ezt az oldalát mutatta amikor rálőttem. De nem, én nem találhattam el, mert akkor jelezte volna a találatot. A többiek szerint is az első bal lábát kímélte futás közben. Ahogy visszagondolok, az első bal lába térdtől lefelé sokkal sötétebb volt.
Alvadt vér! Tehát már régebbi, egy-két napos a sérülés. Tanácstalanul állunk. Mit csináljunk? Az erdőben derékig ér a víz. A Tisza szélén, az erdő túloldalán van egy sziget, száraz sáv. A disznó biztos, hogy oda úszott ki. De hogy hol állt meg, ki tudja? Csak nagy kerülővel tudnánk mi is utána menni. De hogy utolérjük abban a kefesűrű bozotosban szinte lehetetlen. Kis tétovázás után úgy döntünk, hogy ráhagyjuk, tovább megyünk, fácánok után járunk.
A kis akácosnál, a Komanov tanya romjai körül, majd a pöcéri nagyút menti kanális náddal, szederszárral benőtt partján szorgalmasan dolgoztak a kutyák, szépen szólt a puska. És mire a Jaksa hídnál visszaértünk a Tisza-töltés mellé, már mindenkinek megvolt a maga két-két fácánja.
Közben az idő is szépen elszaladt. Délután három is elmúlt. Fátyolos köd ereszkedett a tájra és a hat, a mai élmenyüket fölidéző vadászra. Nagyon belemélyedtünk a beszédbe. Mindenki nagyon boldog, elégedett volt a mai nappal. Észre se vettük, hogy a semmiböől, a tejfölös ködből, sötét árnyak csúsznak felénk.
Csöndben mint a szellem, mint egy látomás, minden gágogás, szárnysuhogás nélkül egy hatalmas libacsapat úszik a fejünk fölé. Én veszem őket elöször észre. Vigyázzatok, libák! kiáltással kapom le a puskát a vállamról. Ugyanazzal a lendülettel megtöröm, kapkodva, idegesen szedem ki az aprósörétes patront a csőből. Nagy szemű, libának valókat teszek a helyükbe. Vagyis csak egyet, mert a másik kiesik a kezemböl és érzem, nincs idő a földről fölszedegetni. Közben körülöttem fülsiketítően szól a puska, serceg a toll az apró sörétek nyomán.
A többiek már leeresztik a fegyverüket, amikor én lövésre lendítem puskám csövét. Érzem, hogy elkéstem, a madarak már olyan hatvan méternyire lehetnek, de azért utánuk eresztem a lövést. Most már bánom, hogy én is, mint a többiek, nem lőttem azzal a patronnal ami a csőben volt. A nyolcas sörét, arról a negyven-negyvenöt méterről lehet hogy hatásosabb lett volna. Hogy lett volna? Mi lett volna? A Jézuska se tudja. De a mi libáink, köztük az én libám is, ahogy jöttek úgy el is tűntek a ködben. Még egy élménnyel, izgalommal ajándékozott meg bennünket ez a csodálatos szezonzáró vadásznap.
Zenta, Vajdaság
Vadászat
Az első muflonkosom
Budai Judit élménybeszámolója:
“Nem az számít,hogy hány kütyü van a tarsolyunkban. Az a legfontosabb,hogy a szeretteink mellettünk állnak és segítenek valóra váltani az álmainkat”. Ezúton is szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak ezt a nem minden napi születésnapi ajándékot! ❤️ Főleg Gábornak, amiért a legnagyobb titokban leszervezte ezt az egész kalandot számomra, egy gyönyörű szép helyen, a Gerecse hegységben, ahol vadászhattam ebben a néhány napban. Hálás vagyok azért is, amiért elkísért oda és átélte velem a magyar ötösöm utolsó hiányzó nagyvadjának elejtését!
Nem volt időm gondolkodni. A szombati szülinapi bulin Gábor közölte velem, hogy holnap délben indulunk…..szóval hétfő hajnalban már a lesen ültünk, egy csodaszép helyen. Reggeli és esti lesvadászaton próbáltuk elejteni az “ajándékomat”. Szerda reggelre terveztük a hazautazást, de mindaddig nem láttunk akkora kost, amekkorát szerettünk volna terítékre hozni. Így úgy döntöttünk, maradunk még szerda esti lesvadászatra. Eljött a fél három, amikor találkoztunk a kísérőnkkel. Izgatottan indultam neki a hegynek, az utolsó esti vadászatunkra. Nagyon sokáig nem mozdult semmi, pedig itt minden nap láttunk muflonokat. Mindenki feszülten figyelt. Az idő már fél öt felé járt és a nap hamar lebukott a hegy mögött, rohamosan kezdett szürkülni az addig színes erdő.
Aztán egyszer csak megpillantottam az erdei nyiladékon, tőlünk balra, egy kost ballagni. Halkan, remegő hangon szóltam a többieknek, hogy jön alulról egy kos a szóró felé. A kísérőm egy gyors bírálat után mondta, ha jól áll, lőhetem. Az erdő csendjét a lövésem hangja törte meg és a kos, amit az égiek az utolsó pillanatban küldtek nekem, csendesen elpihent. Az öröm határtalan volt. Lemásztunk a lesről, birtokba vettük a vadat, megadtuk a neki járó tiszteletet.
És a kísérőim muflonkos vadásszá avattak!
Tisztelet a vadnak!
Winchester XPR Thumbhole, 308 win.
Lapua mega 12g, lőtáv kb. 80-90 m.
Írta és fényképezte: Budai Judit
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
You must be logged in to post a comment Login