Vadászat
Győrmezőben jártam
Szögi Tibor vadászlevelei
Szia kedves Barátom!
Tegnapelőtt (szombaton) Győrmezőben jártam. A disznószezonnak vége, de libát, kacsát, rókát még szabad lőni. No, ezeket szeretném én luk iránt látni. Reggel fél nyolc felé parkoltam le a Wartburgomat a barnaháti téglagyár udvarán. Lili és Pamacs türelmetlenül ugrál körülöttem, amíg én a leltárt csinálom: Deréköv a papírokkal, a Buck bicskámmal, puska, patronok, golyók, fényképezőgép, kenyér, szalonna, lila hagyma, víz és három deci „róka könnye”. Minden a helyén. Mehetünk. Drillingem jobb csövébe 3,5 mm-es, a bal csövébe 4 mm-es sörétes patront csúsztatok, alulra meg egy 11,2 gr-os Sellier-Bellot golyót. Most már mindenre föl vagyok készülve, közelre-távolra, kicsire-nagyra. Jöjjön, amit ma nekem szánt Diana. Állok elibe!
A ludasi kanálishoz igyekszek (kataháti csatorna). A szivattyú utáni hídnál szeretnék átmenni a túloldalra és az új halastó környékét kivallatni. Már ott járok úgy száz méternyire a csatornától, amikor kutyáim két őzet ugrasztanak föl egy ritkás nádfoltbol. Az őzek fejvesztve rohannak át a hídon, neki az Arankának. Közben fölriasztanak három libát a búzatábláról a csatorna túloldalán. Félreugrok, lehúzódok a ritkás nádfolt takarásába, de már késő. A libák észrevesznek. Tanácstalanul, lomhán leírnak egy fél kört és elmennek a halastó felé. Azon méltatlankodok, hogy miért is voltak itt az őzek, miért pont arra menekültek, miért…, miért… Lehet, hogy a töltés takarását kihasználva lövéshez is juthattam volna.
Közben odaérek a töltéslábhoz. Nem figyeltem eléggé. Nem követtem kutyáim mozgását. Egy kicsit elméláztam. Csak akkor tértem vissza a valóságba, amikor egy csapat kacsa nagy robajjal, sápogva, szitkozódva, pörölve kutyáim előtt fölszállt egy tisztás vízszakaszról, tőlem harminc méternyire. Egy szép zöld nyakú gácsér egy kicsit lemaradt a többiektől. Odakapom, dörren a puskám. No, ez most már nem is éri utol a többieket ebben az életben. Szárnyaszegetten csapódik vissza a gyékényes túlsó partnak.
De ebben a pillanatban megnyílik előttem a föld. Csobogás, rivatt sápogás, szárnysuhogás. Minden felé kácsa. Jobbról is, balról is, a lábam alól is kelnek a kacsák csapatostól. Kapkodom a fejem, a puskám, melyiket lőjem. A bőség zavarában elfog a kapzsiság. Nem egyet veszek célba, bele a sűrejébe, hadd kaszáljon a sörétnyaláb.
Kaszált ám! Meg esett! De nem a kacsa, hanem az én állam. És úgy maradt tátva a szám a csodálkozástól. Hát ezt hogy csináltam? Szinte lehetetlen. Ennyi kacsa és még a tolluk se görbült.
Lili kutyám csobogása hoz vissza az ámulatból. Lilit nem hozta zavarba az a sok kácsa, ő csak arra az egyre figyelt, csak az az egy szárnyaszegett érdekelte. Rövid kergetőzés, bújocska után a macska, azaz a kutya tűnt ügyesebbnek. A sekély vízben beszorította a gácsérkomát a gyékénytorzsa közé. Megdicsérem. Biztatom, hogy hozd ide, hozd ide! De Lili jobbnak látja inkább a túlsó partra vinni a zsákmányt. Leteszi. Megrázkódik. Finom selymes szőréből csillogva szállnak szét a gyöngysugarak. Tövig kurtított farkahelyén az elázott szőrtincs úgy kunkorodik, mint a gácsér farkatolla.
Megmosolygom. LIli most új fogást tesz és megindul a híd felé. Gazdinak az okos kutyája. Nagyon megdicsérem és én is elindulok a híd felé. Fölemelt fejjel, büszkén kocog át a téglahídon. Amikor hozzám ér leültetem, és úgy kacsástól magamhoz ölelem.
A nagy boldogságtól teljesen megfeledkezünk Pamacsról, aki kétségbeesve, értetlenül forgolódik körülöttünk. No, mi van most? Engem senki se szeret? Én nem vagyok okos meg szép?…. Fölkapom Pamacsot is és magamhoz szorítom. Most már szent a béke. Mindenki örül. Mindenki boldog. És ha már ki kell oldani a hátizsákot, hogy beletegyem a zsákmányt, akkor egy nyitással kiveszem az elemózsiát és a flaskót. Mindenkinek jól esik az a „pár falat”, a gazdinak még az a pár korty is, mielőtt tovább megyünk.
Fölmentem az új halastó töltésére, hátha meglátom azt a három libát. De semmi. Teljesen üres a víztükör. Úgy látszik a lövöldözésem elriasztott minden kacsát-libát a környékről. Fölmentem egészen a szajáni határig. Átnéztem minden nádast, benéztem minden bokor alá, de semmi. Pár tapsifüles, egy-két csapat őz amivel találkoztunk.
De volt valami, ami izgatóvá tette ezt a cserkelést. Lépten-nyomon keresztezte az utamat egy jókora disznó lábnyoma. A nyomak nagyon frissek, egy-két naposnál nem idősebbek. Tudom, hogy nem lőhetem meg, pár napja már tilalom van, a fekete csuhások összes nemzedéke védelem alatt áll. De azért izgalmas lenne vele a találkozás. Próbára tehetném ügyességem, rátermettségem. Kipróbálhatnám a kani tűrőképességét, mennyire enged magához közel. Láthatnám a kutyáim viselkedését egy ilyen meleg helyzetben. Mindent végig csinálnák, mintha valóban disznóra vadásznák, csak éppen a végére nem tennék pontot, nem görbíteném meg a jobb mutatóujjam. Ha netán még lencsevégre is kaphatnám…. Minden egyes nádfoltnál, ahol ott volt a kani lába nyoma, újra meg újra hatalmába kerített ez az érzés.
A nap nagyon gyorsan elszaladt. Bejártam Győrmező összes zeg-zugát. Most már torony azaz kémény irányt veszem az utam. Megyek a kocsim felé, de teszek még egy kis kitérőt. Bal felől van egy kis árok. Víz alig van benne, helyből át tudom ugrani, de mindkét partját tizenöt-húsz méter széles ritkás nádas szegélyezi.
Egy vadcsapáson haladok lassan előre, a nedves, kitaposott talajon csendben esik a járás. A szél szembe fúj, tehát nagy az esélye annak, hogy sikerül meglepnem egy vörös frakkos gavallért, aki későn ért haza az éjszakai dorbézolásból, és most kicsit mélyebben alszik a kelleténél. Kutyáim teszik a dolgukat. Teljes szélességében átjárják a nádast. Pamacs most épp egy nyúlcsapát vallat. Elindul a szántáson, de tíz méter után visszajön a nádasba.
Lili itt van előttem. Valami izgalmat látok a mozgásában. Hopp, már meg is állt. Teste megmerevedik. Előre nyújtott feje, kissé jobbra, egy térdig érő száraz fűfolt felé mutat. De valami most mégis más, mint a megszokott. Amikor a fácánt állja még a szempillája se rezzen. Olyan mozdulatlan, mintha bronzba lenne öntve. Most meg időközönként felém fordítja tekintetét. Mintha tőlem kérne tanácsot vagy várna segítséget.
Lövésre készen lassan megindulok a kutyám felé. Egy nádszál elroppan a csizmám talpa alatt. Abban a pillanatban megugrik valami. A száraz fű szétnyílik majd bezárul a rohanás után, mint amikor valami nagy halat megugrasztanak a sekély vízben, az általa keltett hullám ott szalad, de magát a halat nem látjuk. No, így voltam ezzel én is. Valami ott rohan, de csak sejtettem, hogy róka. A mozgása gyors és egyenletes. Talán csak egy vadmalacé hasonló ehhez. De mit keresne itt egy vadmalac egyedül egymagában? Csakis róka lehet!
Ezek a gondolatok szaladnak végig az agyamban. Közben a rézgömböcske a célzósínem végén ott nyargal a szétnyíló fűszálak elején. Most egy pillanatra, egy kis tisztás közepén megvillan a sárga, semmivel össze nem téveszthető bunda. Abban a pillanatban begörbül a jobb mutató ujjam, magától, csak úgy, anélkül, hogy mondtam volna neki. A koma belebukfencezik a dörrenésbe. A lendülettől hanyatt esik be a tisztás túloldalán lévő fűbe. Eltűnik a szemem elől. De hát ott van. Hol lehetne.
Megindulok felé. Közben kiveszem a kilőtt patront és egy újat csúsztatok a jobb csőbe. Fölkapom a fejem. Újból zizeg a nád, hajlik a fű. Fölkapom a puskám, de nyomban visszaeresztem. Az a valami nem egyedül rohan. Ott van a nyomában még két valaki. Ekkor fölhangzik Pamacs szinte fület sértő sivalkodása. Most kikanyarodik az egész rohanó társaság a gyöpre. Lili ebben a pillanatban utoléri a rókát. Belemar a hátuljába. Az visszafordul és összegabajodnak. Nem lehet kinézni, ki kinek a füle-farka. Lili fájdalmassan följajdul. A koma a szántáson próbál kereket oldani. De Lili már megint beérte.
Most sokkal óvatosabb. Nem ront ajtóstól a házba. Körbetáncolja, csipkedi. Közben a rövid tacskólábak is odaérnek. Most már két oldalról villognak a fogak. Innen is, onnan is belenyilall a fájdalom a koma inába. A róka pörög, vonaglik, mint egy kigyó. De csak nem bír a túlerővel. Kivédi a támadást jobbról, elkapják balról. Minden figyelmét lekötik a kutyák. Rám se hederit. Pedig már pár perce én is ott ugrálok körülötte. A kellő alkalomra várok.
No most! És odalépek a koma gallérjára a 43-as csizmámmal. Hagyom kutyáim, hadd élvezkedjenek. Hadd csupálják még egy kicsit azt az amúgy is siralmas állapotban lévő bundát. A róka farkán alig van szőr. A fara is tiszta kopasz. A rüh megcsúfolta ezt a gyönyörű jószágot (az idén nagyon sok társával egyetemben).
Most a bal lábammal a mellkasára lépek és teljes súlyommal kiszorítom belőle az életet. Előveszem a gépem és fényképezek. De miért is nem jutott ez az eszembe egy pár percnek előtte. Fantasztikus képeket készíthettem volna a küzdő felekről alig egy méternyi távolságról.
Levágom a róka farkát és elindulok a kocsi felé. Pamacsot a hónam alá veszem, mert önszántából nem hajlandó otthagyni a küzdőteret. Főleg, hogy most már egyértelműen ő kerekedett felül.
Hát így történt.
Zenta, Vajdaság
Lili és Pamacs az elejtett rókával
Vadászat
Az első muflonkosom
Budai Judit élménybeszámolója:
“Nem az számít,hogy hány kütyü van a tarsolyunkban. Az a legfontosabb,hogy a szeretteink mellettünk állnak és segítenek valóra váltani az álmainkat”. Ezúton is szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak ezt a nem minden napi születésnapi ajándékot! ❤️ Főleg Gábornak, amiért a legnagyobb titokban leszervezte ezt az egész kalandot számomra, egy gyönyörű szép helyen, a Gerecse hegységben, ahol vadászhattam ebben a néhány napban. Hálás vagyok azért is, amiért elkísért oda és átélte velem a magyar ötösöm utolsó hiányzó nagyvadjának elejtését!
Nem volt időm gondolkodni. A szombati szülinapi bulin Gábor közölte velem, hogy holnap délben indulunk…..szóval hétfő hajnalban már a lesen ültünk, egy csodaszép helyen. Reggeli és esti lesvadászaton próbáltuk elejteni az “ajándékomat”. Szerda reggelre terveztük a hazautazást, de mindaddig nem láttunk akkora kost, amekkorát szerettünk volna terítékre hozni. Így úgy döntöttünk, maradunk még szerda esti lesvadászatra. Eljött a fél három, amikor találkoztunk a kísérőnkkel. Izgatottan indultam neki a hegynek, az utolsó esti vadászatunkra. Nagyon sokáig nem mozdult semmi, pedig itt minden nap láttunk muflonokat. Mindenki feszülten figyelt. Az idő már fél öt felé járt és a nap hamar lebukott a hegy mögött, rohamosan kezdett szürkülni az addig színes erdő.
Aztán egyszer csak megpillantottam az erdei nyiladékon, tőlünk balra, egy kost ballagni. Halkan, remegő hangon szóltam a többieknek, hogy jön alulról egy kos a szóró felé. A kísérőm egy gyors bírálat után mondta, ha jól áll, lőhetem. Az erdő csendjét a lövésem hangja törte meg és a kos, amit az égiek az utolsó pillanatban küldtek nekem, csendesen elpihent. Az öröm határtalan volt. Lemásztunk a lesről, birtokba vettük a vadat, megadtuk a neki járó tiszteletet.
És a kísérőim muflonkos vadásszá avattak!
Tisztelet a vadnak!
Winchester XPR Thumbhole, 308 win.
Lapua mega 12g, lőtáv kb. 80-90 m.
Írta és fényképezte: Budai Judit
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
You must be logged in to post a comment Login