Reneszánszukat élik a hagyományos vadászati módok, köztük az elöltöltő fegyveres vadászat. Valamikor a múlt század elején igencsak megosztotta a vadásztársadalmat, hogy melyik a jobb puska: az elöltöltős vagy a hátultöltős. Ezzel témával kapcsolatban adunk közre egy korabeli, fanyar humorú vadásznovellát Osztap Visnya ukrán vadászíró „Jó vadászatot!” című könyvéből.

A puska olyan eszköz, amivel lőni lehet. Ha puska nincs, vadász sincs. Illetve lehet, de csak plátói alapon: az ilyen vadász, hogy úgy mondjam, árnyékvadász. Szomorúan, töprenkedve jár-kel, tekintete búbánatos, és ha összeakadtok vele, így kesereg:
– Hej, ha puskám volna! S méghozzá olyan, mint valamikor! Hány fészakalja tőkés récéről tudok! Hány tollasodó böjti récéről! …annyian vannak, mint a békalencse! Hat rókalyukat fedeztem fel! Egy csomó rókabőr lóghatna a padlásomon! Hát a farkasvacok, a Kriva-szakadékban! Lám, magának van puskája, mégis csak egy harismadarat lőtt… Hajaj, nincs puskám!

Továbbindul, de úgy tíz lépésről visszafordul, még egy pillantást vet rátok és legyint:
– Nincs!…
Hát ennyit jelent a puska a vadász számára.

Kétféle szerkezetű puskát különböztetünk meg.
1. Elöltöltős (sokan tévesen előtöltősnek mondják).
2. Centrális hordású, vagy mindennapi nevén: duplacsövű.
Tehát elöltöltős és duplacsövű.

Bizonyára tudjátok, mi a különbség köztük. Az elöltöltőst egyszerűen csőbe töltik, a duplacsövűnél ezzel szemben a kész töltényeket az úgynevezett töltényűrbe helyezik be. A puskát „letörik”, beleteszik a töltényt, aztán visszakattantják – és kész…

Persze, ti ezt mind tudjátok, csak azért mondom el mégis, mert akadhat olyan emberfia, aki világéletében sose látott puskát. Példának okáért, találkoztam valakivel, aki egy évszázadot leélt, de még nem látott görögdinnyét… Van ilyen…

Hogy melyik puska a jobb, az elöltöltős vagy a duplacsövű? Én bizony nem vállalkozom az eldöntésére, hiába is kértek, hiába is könyörögtök.

Ha mázsányi papírt irkálnánk itt össze, vagy több tízezer szót vesztegetnénk – akár a legbölcsebbeket! – annak bizonyítására, hogy a duplacsövű előbbre való, mint az elöltöltős, akkor is akadna, aki nyomban lehurrogna:

– Méghogy a duplacsövű jobb, azt mondja? Mit locsog itt összevissza? Látta az én elöltöltősömet, amelyik még a dédapámnak leszakította az ujját, amikor a ravasz megugrott? Látta?! Akkor meg mi a csudának magasztalja úgy azt a duplacsövűt? Hát mondja meg, hol van a maga csúzlija egy olyan igazi elöltöltőstől, amilyen az enyém is? Maga tán nem látta, mikor a farkas hatvan ölnyit bukfencezett, amikor odagyújtottam neki. Látta?

– Nem, nem láttam!

– Akkor meg ne beszéljen! Nem mondom, puskának puska a duplacsövű is. Az agya szép, fényes, a csöve is egyenes, jól megmunkálták… No, igen… Ha kézbe veszi az ember, valóban olyan, mint egy igazi puska. De hogy szuperál? Lőni lő, nem mondom, de nem úgy, mint az én elöltöltősöm… Megmondom úgy, ahogy van: ha tudnék szerezni jó erős acéldrótot – nem is kellene sok! –, hogy annak rendje-módja szerint hozzáerősítsem a csövet az agyhoz, oda nem adnám a világ minden kincséért sem. Máig is úgy van, ahogy megboldogult nagyapám megerősítette. Hű, micsoda drótot szerzett hozzá! Ma már egy kicsit meglazult a drót. Jól lő, csak amikor elsüti az ember, valahogy úgy tesz, mintha az utolsót rúgná… Drót kellene, hogy megszorítsam. Nem is kellene sok. Nem gyártanak ma már olyan drótot. Hű, és milyen jól hord! Egyszer megcéloztam egy böjti récét, derekasan megcéloztam, hát amikor meghúztam a ravaszt, a jobb fülem mellett ssss! – nagyobb süvöltés támadt, mintha egy gőzmozdony sípolt volna. A ravasz vágott ki, az tett úgy a fülem mellett, hogy: ssss! Odatapintok – érzem, hogy a fülem a helyén van, csak azóta egy kicsit nagyothallok. Igen erősen hord! És maga még azt állítja, hogy a duplacsövű jobb. A böjti récét nem találtam el akkor… De nem tesz semmit, másnap odalopakodtam a nád mögül – ott úszkált a part mentén –, és egy bottal leütöttem. Úgyhogy mégse menekült meg. Hát hogy ezek után felcseréljem az én elöltöltősömet holmi duplacsövűre… Soha, míg élek!

Nem, ne akarjátok bebizonyítani a duplacsövű előbbrevalóságát az elöltöltőssel szemben, se megfordítva – teljesen hiábavaló.

Én, a magam részéről a duplacsövűt kedvelem. Hogy miért? Hát – ilyen a gusztusom. Hadd szidjanak érte az elöltöltős hívei, hadd gúnyoljanak – elviselem. Úgyse tehetek egyebet.

De azzal, hogy azt mondom: „a duplacsövűt kedvelem”, voltaképpen még semmit se mondtam. Minden duplacsövűt kedvelek? Kakasost vagy kakasnélkülit?

Jaj, kimondani is szörnyű, de én például a kakasnélkülit kedvelem. Szinte már látom az olvasó vagy hallgató sajnálkozó mosolyát, szinte hallom, amint lekicsinylően mondja:

– A kakasnélkülit?… De miért épp a kakasnélkülit?… Igen, igen, miért a kakasnélkülit? A puska kakas nélkül olyan, mint egy asszony fül nélkül. Nézd, nézd… asszonynak asszony, csak valamije hiányzik. Így van ez a kakasnélküli puskával is. Tartod a kezedben, simogatod és nincs mibe belekapaszkodni. Repül a vadkacsa, te meg azt se tudod, fel van-e húzva a rugó vagy se, előretoltad-e a biztosítékot, vagy nem. Csak rángatod, rángatod a ravaszt, de hol jár már a kacsa! Ha viszont előtted a kakas, pontosan látod, fel van-e húzva, vagy nincs felhúzva… Klic-klac! Dirr-durr! A kacsa ugyan továbbrepül, de fő az, hogy lőttél és idejében lőttél. Nem, kakas nélkül a puska fabatkát sem ér. Csakis a kakasos ér valamit. Nagyapám a halálos ágyán mondta az apámnak, apám meg nekem: „Soha ne végy kakasnélküli puskát. Csakis kakasosat.”

No, jó, ha kakasos, hát kakasos, ha kakasnélküli, hát kakasnélküli. Ez azonban még korántsem minden. Milyen kaliberű puska a legjobb? A tizenkettes? A tizenhatos? A húszas? Ami engem illet, én a húszast kedvelem.

Csak el ne áruljátok valakinek, mert különben mindjárt rákezdik:
– Micsoda? A húszas?! Akkor már jobb, ha bodzapuskából lő. Az legalább olcsó, az eredmény viszont ugyanaz. Én úgy gondolom, ha már lövünk, úgy lőjünk, hogy a lövés lövés legyen, és a szórás is jó nagy. A tizenkettes – az puska! No, még a tizenhatos is megteszi. De a  húszas?! Nem is veszem puskaszámba.
– Sohasem vadászott húszassal?
– Azt nem mondom. Úgy tizenöt évvel ezelőtt nekem is volt egy húszasom. Haj, micsoda puska volt! Igaz, nagyon hangosat durrant, de ha elsütöttem, bármilyen messze volt is a vad, mindenütt elérte. De hát olyan csak egy volt. Ma már nem csinálnak olyan puskákat. Nem, nem, én már csak tizenkettes-párti vagyok. Komoly puska, megbízható, nem játékszer.

Van még egy puskafajta, amelyet csak megrendelésre készítenek, annak, aki éppen ezt kedveli. Ez az úgynevezett „kacsaölő”. Hatalmas cső, óriási agy, erő kell hozzá, hogy megtömjék lőporral és söréttel, nem viszik, hanem szállítják a tóhoz, ahol ősszel nagy csapatokban tanyáznak a vadkacsák.

És mekkorát durran! Ahhoz, hogy kacsalövővel lőhessen valaki, jól be kell gyakorolnia a hátraszaltót. A kacsaölő ugyan maga is megcsináltatja vele, de sokkal jobb, ha az ember önszántából csinálja, lövés után azonnal. Így könnyebb.
– Mi történt magával, hogy így kétrét görnyed? – kérdeztem egy vadásztól.
– Eh, régi história! Úgy tíz éve történt. Kacsaölővel lőttem. Azóta nem mozog a derekam, meg se moccan. Tíz év óta nem tudok kiegyenesedni.

A kaliberrel azonban még nem ér véget a dolog. Melyik a legjobb gyártmány, melyik a legjobb puskamárka? Melyik „márkát” ajánljuk, ha valami újonc vadász puskát akar vásárolni?

Gondolkozzunk.
Honi gyártmányaink: a tulai és a jizsevkai, jó puskák, remek puskák!
Angol gyártmány: a Perle és a Holland & Holland.
Francia: a Lebot és a Francot.
Német: a Sauer.
Cseh: a Novotný (páratlan puska!).

Melyik gyártmányt ajánljuk hát?
Tudjátok, nekem az az elvem, hogy vadászfelszerelések beszerzésére senkinek nem adok tanácsot.

Annyit azonban megteszek, hogy megismertetlek benneteket egy hagyományos taktikával. Ehhez tartsátok magatokat, akár puskáról, akár más vadászati felszerelésről van szó, ha történetesen titeket kérnek meg vagy kérnek fel, hogy mondjatok róla véleméynt.
– Látta már a puskámat? – kérdik tőletek.
– Nem, nem láttam.
– Nahát akkor nézze meg!

Veszitek a puskát, és tüzetesen megvizsgáljátok. A csövet okvetlenül tartsátok a világosság felé, kémleljetek bele, próbáljátok ki a ravaszt, latolgassátok a tenyereteken mennyit nyomhat, célozzatok vele. Célozzatok többször egymás után, gyors, heves mozdulattal rántva vállatokhoz a puskaagyat, mintegy kitapasztalva, jól simul-e a vállatokhoz.

Ezalatt a puska gazdája, feltétlenül, ilyeneket mond:
– Nagyszerűen hord! Tudja, sose hittem volna, hogy ekkora távolságból el lehet találni valamit. Tavaly ősszel lőttem egy nyulat, de hát azon mindenki bámult. Éppen csak lőttem egyet, hogy megijesszem a komát, az pedig: egy Karika… és Kész! Utána mindnyájan ellenőrizték is a puskát, mert senki sem akarta elhinni… Százkilencven méter volt a távolság! Öt sörétet kapott, és mind keresztülment rajta. Ilyen puskát még nem láttam! Így szemre nem valami mutatós, de hordani aztán hord!

– Milyen gyártmány? Nem tudom elolvasni, mi van ideírva.
– Én sem tudom. Egy idevaló mester azt mondta, hogy a cső Holland & Holland, az agy Lebot, a többi része pedig honi munka, tulai. De ha látná, hogy hord, szeme-szája elállna a csodálkozástól.
– Nekem tetszik – jegyzitek meg szemrebbenés nélkül. – Valahogy rokonszenves nekem. Kitűnően hordhat.

A puska gazdája rendkívül meg lesz elégedve a „szakvéleményetekkel”.

Később valamelyik vadásztársatok bizonyára megkérdi majd:
– Látta N. puskáját?
– Láttam. Hát maga?
– Én is.
– No és…? – kérdeztek ezúttal ti.
– Szerintem moslékkeverő.
– Szerintem is.

Végre eljutottunk ahhoz a „márkához”, amelyből a legtöbb van.
Ez pedig: a „moslékkeverő”.
A legjobb puska – a tiétek.
A többi – moslékkeverő.
A ti szemszögetekből.

Vadásztársaitok szemszögéből azonban a ti puskátok is a moslékkeverők kategóriájába tartozik. Ez persze fájdalmasan érint benneteket, de hiába, ez már így van!

Mindent egybevetve: vásároljatok csak olyan gyártmányú puskát, amilyet akartok. Számotokra az lesz a világ legjobb puskája, amely úgy hord, hogy olyat még se nem láttak, se nem hallottak.

* * *

Megvettétek a puskát. Nos, mindenekelőtt be kell lőni. Mit jelent ez? Ki kell kísérleteznetek, mennyi lőporral és milyen söréttel van a puskának a legjobb hordása.

Mit értünk a puska „legjobb hordásán”? Azt, hogy sebesen hord, a szórása egyenletes, s a sörét a lehető legmesszebb repül. Ez azonban csak elmélet.

A gyakorlatban vadászaink kilencven százaléka így vélekedik:
– Belőni?! Eh! Micsoda puska az, amelyiket még be kell lőni? Itt az enyém: rakhatsz bele annyit, amennyi belefér. Úgy működik, mint az óra. Ez puska!

Az a vadász pedig, akinek szétesett az elöltöltőse, és elsütéskor úgy tesz, mintha az utolsót rúgná, csak a magáét hajtogatja:
– Ki hallott már olyat, hogy minden alkalomra egyfajta töltényt használjanak? És ha félszáz tőkés récének kell közibe vágnom? Akkor is ugyanolyan tölténnyel lőjek, mint egy árva böjti récére? Miket beszél itt összevissza? Ha már felderítettem, merre tanyázik egy ilyen csapat, akkor megfelelő töltényről is gondoskodom. Én bizony jól odaszórok a lőporból. A sörétet se sajnálom. Ha már odasózunk, sózzunk oda istenigazában. Csak egy acéldrótot tudnék szerezni, hogy az agyhoz erősíthessem a csövet, ahogy az már dukál. Mert ha nem tartja a drót, elsütéskor bizony isteneset rúg. De hát nem csinálnak ma már olyan drótot.

A puska belövése nem örvend nagy népszerűségnek.

A puskáról szólván, nem szabad elfeledkeznünk a sörétről és a lőporról. A söréttel kapcsolatban tudnotok kell, hogy szalonkasöréttel nem lehet medvét, kartáccsal viszont szalonkát lőni. Harapófogóval és kalapáccsal aprított szegdarabkákkal ellenben egyaránt lőhettek farkast és erdei szalonkát.

– A maga sörétje közönséges bolti áru. Az én elöltöltősömbe nem is volna jó. Túlságosan finom. Én bizony szeget aprítottam magamnak. Az aztán jól odapörköl! Úgy repül, mint a fütykös, és amit eltalál, az többé föl nem támad.

A lőpor. Tartsátok szárazon! Így mondja a bölcs népi szállóige. Jól mondja, mert a nedves lőpor nem gyullad, és nem is robban. Egyik-másik vadász, biztosítani akarván, hogy a lőpora valóban száraz legyen, még maga is szárogatja. Ezt vagy a kemencében csinálja, miután a kenyér kisült, vagy a tűzhelyen, mikor a tűz már kialudt, de a tűzhely lapja még forró. Persze előfordul, hogy a kemence szétdurran, és a tűzhely lapján felrobban a lőpor. Ez olyankor történik, ha valahol még maradt egy szikrácska.

Nagyon érdekes látvány, a tűzijátékokra emlékeztet, amilyeneket a kultúrparkban szoktak rendezni, népmulatságok alkalmával. Tehát otthon is voltatok, tűzijátékban is volt részetek.

* * *

Ahhoz, hogy igazi vadászok lehessetek, jól kell tudni lőni. Ahhoz, hogy jól lőjetek, tanulni és gyakorolni kell. Hol tanuljatok és hol gyakoroljatok? A koronglövőpályán. Itt a vadászok, amint tudjátok, kis, törékeny korongokra lőnek, amelyek a fedezékből bukkannak fel, mindig ott, ahol legkevésbé várnátok.

Felrepül a korong, mire ti:
– Durr!
– Felrepül a második, mire ti:
– Durr!
Felrepül a harmadik a negyedik és így tovább, és így tovább.

A kezdeti eredmények, persze, túl sok örömre még nem adnak okot, de idővel javul a helyzet, s végül nem is olyan akármilyen lövő válik belőletek. Még az sem lehetetlen, sőt, nagyon is elképzelhető, hogy idővel a koronglövő bajnokságig viszitek. Nem szentek gyúrják az agyagedényeket, s ez alól a korong sem kivétel.

Csak szorgalmasan, rendszeresen el kell járni a koronglövőpályára, hogy kellő gyakorlatra tegyetek szert.

Mindemellett, persze, elkerülhetetlen, hogy ilyen párbeszédek ne adódjanak a feleségetek és köztetek:
– Megvetted a cipőt? Olyan régen elvitted rá a pénzt.
– Megvettem, megvettem.
– És hol van?
– Bent hagytam a trösztben, az íróasztalfiókban. Szép cipő… varrott talpú.
– Nem nyikorog?
– Nem, nem, nagyon csendes, hogy is nyikorogna! Olyan, mintha nem is lenne a lábamon.
– Nagyon helyes. Nem szeretem, ha a cipő nyikorog.
– Nem, nem, egy csöppet sem nyikorog. Nagyon csendes cipő.
– És mi van az öltönnyel? Mikor készül már el?
– Mindennap várom, hogy készen legyen… Bizony…
– Aztán nehogy túl nagy válltömést tétess bele, mert attól olyan nehéz a zakó!
– Dehogy, egészen könnyű lesz. Nem is érzem majd. Mintha nem is lenne rajtam zakó.
– Úgy örülök, hogy téged már sikerült felöltöztetni. Most már csak engem öltöztess fel…
– Feltöltöztetünk téged is… De még hogy!… Ha adnál egy kis pénzt… Kinéztem neked egy gyönyörű kabátot… De foglalót kell adni rá…
– Jó, adok…

Bizony, a töltény nem olcsó mulatság. Ahhoz, hogy kiképezzétek magatokat, testvérek közt is legalább tízezer töltényre van szükség. Egyszóval mind a ketten felöltöztök. Cipő is lesz, ruha is kabát is, minden… De legalább a vadászaton mintalövést fogtok produkálni.

* * *

A puskát minden vadászat után meg kell tisztítani. Bár sokan ez iránt is gyanakvással viseltetnek.
– A puskát semmi esetre sem szabad tisztítani – mondják –, mert a cső belseje kivásik, és ferdén szóródik majd a sörét.
Lehetséges. Én azért tisztítom.

Utolsó figyelmeztetés. A vadászpuska, mint minden tűzfegyver, veszedelmes jószág, ezért óvatosan kell bánni vele.
De minden puska közül a legveszedelmesebb – a töltetlen puska.
– Semmi, semmi, vegye csak el nyugodtan, nincs megtöltve!
Többnyire az ilyen töltetlen puskával lövik agyon, vagy sebzik meg a vadászok magukat és társaikat.
Jegyezzétek ezt meg egyszer s mindenkorra!