Keressen minket

Vadászat

Átadták a Kőhalmy Vadászati Múzeumot a Soproni Parkerdőben

Közzétéve:

Feltöltő:

Átadták a Kőhalmi Vadászati Múzeumot a Soproni Parkerdőben, a Károly-kilátónál, amely Kőhalmy Tamás erdőmérnök, vadbiológus professzor hagyatékán kívül a parkerdő természeti értékeivel és vadgazdálkodásával ismerteti meg a látogatókat.

k111

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy az épület célja egybeesik a kormány azon szándékával, hogy a természet, az erdő normalitása egyre inkább hasson a társadalomra. Ezért támogatják „soha nem látott mértékben” a turizmust, ezért alkották meg Európa legprofesszionálisabb vadászati törvényét és ezért szorgalmazzák, hogy a hazai vizeken ne a halászat, hanem a horgászat legyen a mérvadó – fűzte hozzá.

A politikus emlékeztetett arra: a cél, hogy az emberek kimenjenek a természetbe, ezt szolgálja az is, hogy 2021-ben Magyarország vadászati világkiállítást rendez, ahol nemcsak a magyar vadászati kultúrát mutatják be, hanem az ahhoz köthető világot is, így lesz fogathajtó világbajnokság, vadászkutya kiállítás, solymászati és gasztronómiai bemutató is. Szintén a természet szeretetét szolgálja a kormány azon törekvése is, hogy minél több vadászati múzeum legyen az országban, ahol nemcsak a vadgazdálkodással és a vadászattal, hanem az adott terület értékeivel is megismerkedhetnek az emberek, főként a legkisebb generációk.

Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora Kőhalmy Tamás professzor életútját elevenítette fel, aki 1979 és 2001 között vezette az intézmény vadgazdálkodási intézetét, de nevéhez fűződik az első vadgazda-mérnöki szak beindítása Magyarországon és a vadgazdálkodási program kidolgozásában is nagy szerepet vállalt. Elmondta, hogy szaktudásának nemzetközi elismerését jelentette, hogy a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsnak 1987-től bejegyzett szakértője, 1991-től a magyar delegáció tagja és 1996-tól haláláig ugyanezen szervezet Európa-Ázsia Nagyvad Bizottságának alelnöke lett. Több hazai szakmai és tudományos testület tagjává és tisztségviselőjévé választották.

Jámbor László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (TAEG Zrt.) vezérigazgatója arról beszélt, hogy a múzeumnak helyet adó faszerkezetű épület alsó szintjén egy audiovizuális eszközökkel felszerelt, ötven férőhelyes tanterem található, ahol a parkerdőt mutatják be, az első szinten az erdő élővilágát, míg a legfelső emeleten a terület vadállományával és Kőhalmy Tamás hagyatékával ismerkedhetnek meg a látogatók.

k222

A hagyaték között a professzor személyes bútorai, köztük egykori íróasztala és írógépe található, valamint trófeái, jegyzetei és szakkönyvei. A vezérigazgató elmondta, hogy a múzeum kialakítását százmillió forinttal támogatta a Földművelésügyi Minisztérium.

Ifjabb Kőhalmy Tamás festőművész köszönetét fejezte ki a múzeumért. Úgy fogalmazott, hogy méltó emlékezés ez édesapjára, mert minden olyan kezdeményezést támogatott, ami a természet megismertetésével foglalkozik. Az avató ünnepség végén a múzeumot Fazakas Zoltán Márton premontrei perjel megáldotta.

KŐHALMY TAMÁS (1936–2003) Sárosdon született. 1960-ban erdőmérnöki oklevelet szerzett a Soproni Erdőmérnöki Főiskolán. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság vadászati osztályának vezetőjeként részt vett az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás előkészítésében. Doktori címének megszerzését követően 1976-ban elnyerte az Erdészeti és Faipari Egyetem Vadgazdálkodási Tanszékének tudományos főmunkatársi álláshelyét, majd 21 évig irányította a későbbi intézetet. Írásos anyagainak száma 289, amelyek között könyvek, könyvrészletek, értekezések, egyetemi jegyzetek, szakcikkek is szerepelnek. Írásos publikációiból 21 jelent meg idegen nyelven, főleg németül.
Munkájának elismeréseként többször kapott kitüntetést, köztük a Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Hubertus Kereszt arany fokozatát és a Nimród Emlékérmet.
(MTI)

Dr. Jámbor László vezérigazgató beszéde (TAEG Zrt.)

Prof. dr. Faragó Sándor rektor beszéde (Nyugat-magyarországi Egyetem)

 Interjú ifj. Kőhalmy Tamás festőművésszel

hazaivadasz.hu

Vadászat

2 millió forintból építenek új vadhűtőt Sarkadkeresztúron

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően két sarkadkeresztúri egyesület is támogatásban részesült. A Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság 2 millió forintos forrást nyert, amiből egy korszerű vadhűtőt szereznek be – adta hírül Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere a Facebookon.

Published

on

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatának köszönhetően két sarkadkeresztúri egyesület is támogatásban részesült. A Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság 2 millió forintos forrást nyert, amiből egy korszerű vadhűtőt szereznek be – adta hírül Bakucz Péter, Sarkadkeresztúr polgármestere a Facebookon.

A Sarkadkeresztúri Vadásztársaság a vadhűtőjét újítja fel az elnyert összegből. Forrás: Bakucz Péter

Ez az új eszköz elengedhetetlen a magas színvonalú vadgazdálkodáshoz, és teljes mértékben megfelel a lőtt vad kezelésére, tárolására vonatkozó szigorú előírásoknak.
Ezzel a támogatással váltják le a több mint 40 éves, elavult hűtőberendezést. A hűtőhöz szükséges infrastruktúra kialakítását pedig a 28 tagot számláló közösség társadalmi munkában, összefogással végzi el.

Bakucz Péter
polgármester és a vadásztársaság elnöke

Sarkadkeresztúr

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága

Többtusa lőbajnokságot szerveztek a Káld-Hidegkúti lőterén

Published

on

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

63 versenyzővel rajtolt el az idei Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnoksága, melynek a Szombathelyi Erdészeti Zrt. adott otthont a Káld-Hidegkúti lőterein.

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A négyfős csapatok tagjai és az egyéniben indulók korongvadászat, toronykorong, vadásztrap versenyszámokban, valamint futóvad és álló róka lőlapra leadott kisgolyós lövészetben adtak számot tudásukról, felkészültségükről. Az állami erdészeti társaságok közül

a Vérteserdő Zrt. kettő, míg a NEFAG Zrt., a Pilisi Parkerdő – Parkerdő az emberért, a Mecsekerdő Zrt., a Bakonyerdő Zrt., a ZALAERDŐ Zrt., a KASZÓ Zrt., a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., a Gemenc, a SEFAG – somogyi erdők, és a házigazda Szombathelyi Erdészeti Zrt.-k, valamint az Agrárminisztérium és a Soproni Egyetem is egy-egy csapatot indítottak a versenyen.

A dobogós csapatok:

🥇1. Mecsekerdő Zrt. 1627 pont (Bocz Balázs, Józsa István, Leipold Arnold, Pongrácz Viktor)

🥈2. Vérteserdő Zrt. 1615 pont (Erdélyi Tamás, Györök Lajos, Gróf András, Kiss Szilárd)

🥉3. NEFAG Zrt. 1610 pont (Csernus Zsolt, Dobos József, Domján Péter, Pap Norbert)

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A legeredményesebb egyéni versenyzők:

🥇1. Bocz Balázs (Mecsekerdő Zrt.) 459 pont

🥈2. Pap Norbert (NEFAG Zrt.) 454 pont

🥉3. Györök Lajos (Vérteserdő Zrt.) 435 pont

Fotó: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A versenyeredményekről elektronikusan küldünk tájékoztatást.

Gratulálunk a győzteseknek és természetesen minden résztvevőnek!

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Szegedi erdésztechnikusok újabb tanulmányútja a SEFAG Zrt.-nél – GALÉRIA

Published

on

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

Az Alföldi ASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum minden évben arra törekszik, hogy hallgatóinak ne csak könyvből legyen ismerős az erdő, hanem testközelből, tő mellett is megtapasztalhassák az erdész hivatás igazi arcát. Ez idén sem volt másként.

A SEFAG Zrt. Zselici Erdészete fogadta a szegedieket. Forrás: SEFAG

A két éves levelező képzésben részt vevő, 1/13. E levelezős erdésztechnikus hallgatók idén nyáron többek között a SEFAG Zrt. vendégszeretetét élvezhették, ahol három napon át mélyedhettek el az erdőgazdálkodás gyakorlati világában.

A faanyag mozgatása, a rakodók kialakítása fontos lépcső a fakitermelések során. Forrás: SEFAG

A szerdai nap a Zselici Erdészetnél telt, ahol ifj. Pintér Ottó igazgató kalauzolta a csapatot az erdők klímaváltozással összefüggő kihívásai és a lehetséges válaszok között. A szakmai tudás mellé Balogh Erik és Freller Mónika ágazatvevetők jóvoltából a fakitermelés, valamint az erdőfelújítások fortélyaiba is betekintést nyerhettek. A nap végén pedig a Zselici Csillagpark látta öket vendégül, ahol dr. Mosoni László segítségével a Nap és az Univerzum titkai is feltárultak.

Kattints a képre és csatlakozz a WILD Hungary csoporthoz!

Csütörtökön a Csurgói Faipari Gyárban folytatódott a program, ahol a szárítástól az impregnáláson át egészen a ceruzalapkák gyártásáig kísérhették végig a fa útját Méhes Vid és Fadgyas János részletes bemutatóján keresztül.


Pénteken a Szántódi Erdészet fogadta a hallgatókat, ahol Iberpaker Gábor igazgató vezetésével betekintést nyerhettek a csergazdálkodás, az újulatápolás és a vadgazdálkodás szakmai hátterébe is. A terepi program méltó zárásaként ifj. Jakus László egy igazi vadászati gyorstalpalót tartott a gímbikák korának és trófeáinak meghatározásáról – olyan tudásról, amit se könyv, se prezentáció nem adhat át igazán.

Az erdsézszakma csúcsa, amikor az erdőgazdálkodással párhuzamosan a vadgazdálkodás és a természetvédelem sem szenved csorbát. Forrás: SEFAG

Élmény és tudás – ezekkel tértek haza a hallgatók, akik remélhetőleg épp ilyen lelkesedéssel viszik majd tovább az erdő szeretetének és gondozásának üzenetét.
Köszönet illeti a SEFAG Zrt. munkatársait a szívélyes fogadtatásért és a tartalmas napokért!

Forrás: SEFAG Zrt.

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom